#2 ráadás rész avagy egy novella.

Sziasztok! Hűha nagyon rég írtam már nektek történetet és annyiszor megkaptam már, hogy csináljak 2. évadot, de mivel nekem arra jelen pillanat nem lenne időm, így úgy gondoltam megleplek titeket egy kis résszel, ami a további életükről szól. Nagyon remélem, hogy kapok véleményeket és nem magamnak írtam meg. Szóval befejezem a hegyi beszédemet, jó olvasást!:)

*Mrs. Styles szemszöge (Lucy Jefferson)*

Egy férj, négy gyerek, egy unoka. Számomra még mindig hihetetlen az, hogy egy kis csöppség mamának szólít. Emma, aki már 26 éves egy James nevű fiúval alapított családot és jelent pillanat egy kisebb város részben laknak Prestonba. Egy hihetetlenül rossz, de mégis roppant édes fiú unokánk született Calvin, aki már másfél éves. Furcsa érzés nagymamának lenni, de ez az élet rendje és roppantul megörültünk Harryvel, amikor újra babázhatni kezdhettünk.
Austin. Azt kell mondjam hihetetlen rossz gyerek még mindig, pedig most fogja betölteni a 24-et, de mégsem úgy viselkedik. Sokszor említettük neki, hogy keressen magának egy szép lányt, akivel komolyabbra fordulhatnának a dolgaik, ehelyett olyan mintha ismét kamaszkorát élné és becsapja maga után a szoba ajtaját, majd a tipikus rock zenét üvölteti a házban. Rengetegszer szedtük össze az éjszaka közepén egy-kettő szórakozóhelyről, mert annyira lerészegedett, hogy hazáig sem tudott jönni, mégis én ápoltam másnap a másnapossága miatt, még ha haragudtam is rá. Tetoválást varratott magára, ami nem lenne akkora gond, ha lényege is lenne, de teljesen értelmetlen motívumokat varratott magára. Nem telik el úgy nap, hogy ne kapna össze velem avagy az apjával.
Avery Styles egy hete töltötte be életének 23. évét és a barátjával Manchesterbe költözött. Napokig nem hív, mert ott járnak mind a ketten egyetemre és jogot tanulnak, de én mint büszke anyuka, támogatom mindenben és mindig elmesélem bárkinek, még ha hallotta már ezerszer is. Diplomát szeretne szerezni, mint ahogy a barátja William. Hihetetlenül lelki ismeretes fiú, úgyhogy azt hiszem egy anyuka jobb fiút nem is kívánhatna a lányának. Harry nagyon nehezen engedte el Emmát, amikor elköltözött, de amikor Avery is kiszállt a kis fészkünkből rettentően összetört. Nem tudta elviselni azt, hogy lánya a barátjával egyetemre megy és a mai napig megfenyegeti szegényt, hogyha bármi is történik az ő pici lányával, ott fogja bántani ahova a nap se süt...finoman fogalmazva.
És utolsó porontyunk, ki még csak 15 éves nagy fiú, Thomas. Nagyon segítőkész, kitűnő tanuló, de mégis vagány fiú és apa kicsi büszkesége. Mivel Austin még itthon lakik így Thomasal rendszeresen "ölik" egymást. Nem utálják egymást, de a reggeli üvöltözés nem marad el, amikor mocskos szavakat kiabálnak egymásnak. Thomasnak egy nagyon érdekes barárnője van, aki igaz 1 évvel idősebb nála, de mégis nagyon szeretik egymást így kénytelenek voltunk elfogadni a kicsit punk leányzót, hisz jelenleg ő teszi boldoggá a fiúnkat.
Én és Harry. Én egy saját cipő márkával rendelkezem, több országban már el is terjedt és 30 boltom van szétszórva a világban. Harry az autó szalonos alkalmazottból, főnök lett így ő azt rendezgeti, de a szokásos apa és fiai avagy anya és lányai programok, ha összetudjuk hozni megvannak.
Mi semmit nem változtunk maximum a korunk ami kicsit megugrott 40 felé, mégis minden reggel megvannak a tipikus beszólási, a lábak összegabalyodása. Harry sem változott semmit, talán annyi, hogy borostája sűrűn szúrja arcomat, de nem zavar mert én bárhogy szeretem őt.
-Lucy babe, figyelsz?-Harry hangja zökkentett ki ámuldozásomból és mosolyogva válaszoltam neki.
-Igen?
-Mi lenne ha egy kicsit kikapcsolódnánk?-fordított szembe magával, majd a konyha pult és az ő teste köze szorított, miközben elzárta a tűzhelyet mögöttem.-Csak mi ketten. Annyira rég voltunk kettesben. Pár napról lenne szó. Thomast elvisszük anyuékhoz, Austin pedig már elég nagyfiú ahhoz, hogy egyedül legyen itthon.
-Nem tudom jó ötlet...-és mint szokás szerint a mondandómat nem tudtam befejezni, mert édes ajkak elhallgattattak.
-Menj pakolni neked meg nekem, addig Tomot eldobom anyuhoz.-nyomott egy csókot számra majd rásuttogta-Szeretlek.
-Én is...nagyon.
Még mielőtt elindultak Thomasék, előtte összedobtam egy szendvicset és pár napra csomagoltam neki ruhát egy hátizsákba, majd sok puszi közben-amit mellesleg utána "letörölt" az arcáról-elindultak Annékhez. Lassan én is felbattyogtam a lépcsőn, de nem figyeltem oda így legidősebbik fiamba ütköztem, kinek arca könnyektől volt áztatott.
-Hey, Austin! Várj már!-megtorpant a szobája előtt és lassan megfordult, miközben arcát törölte.-Mi baj baby? Hm?
Az arcáról a kétségbeesettség és szomorúság tükröződött.
-Semmi.-furcsán méregettem továbbra is így sóhajtva megadta magát és leültünk közösen a földre.-Van egy lány, Juliet a sulinkban. Nagyon sokat beszélgettünk és hihetetlen aranyos lány, na meg szép, de az egyik állítólagos haverom olyan dolgokat mondott neki rólam ami nem igaz Anya! Most mit tegyek?
Az agykerekeim kétségbeesetten forogtak, de megtette a hatását.-Elmegyünk apáddal pár napra innen és hívd át addig. Beszéljétek meg a dolgot. Vidd el randizni, legyél vele kedves oké? Pénzt megtalálod a helyén.-egy puszit kaptam cserébe, majd segített felállni és telefonjával a kezében berohant a szobájába.


-Wow! Ez gyönyörű!-ámuldoztam. Egy 5 csillagos hotelben szálltunk meg Dubai legdrágább helyén.-Hogy hoztad ezt össze?-céloztam itt az előre bekészített dolgokra.
-Azt most nem lényeg.-mondta, majd felkapott a karjaiba és én nevetve öleltem lábammal körbe derekát.
Csak reméltem hova megyünk, és másodperceken belül be is igazolódott a sejtésem. A hálószoba ajtaját berúgta, majd az ágyra rakott és finom kényeztetések közepette töltöttük el azt a pár napot Dubaiban. Bár a gyerekek nagyon hiányoztak mégis jó volt nélkülük egy kicsit. Azt hiszem az életem mesébe illően tökéletes...legalább is számomra.



Dohan Short Stories.

Sziasztok! Amint ígértem itt is a novellás blog, amit a barátnőmmel írok együtt. Remélem tetszeni fog mindenkinek, az első novellánk már fent is van, jó olvasást!:) 

Ha szeretnétek névre szóló novellát, a blogon jobb oldalt megtaláljátok, hogy hova tudjátok küldeni a rendelést és mire van hozzá szükségünk. 

Blog: DOHAN SHORT STORIES <--katt a linkre

Pussz: Blogger Girl

Közérdekű!

Hűha:) De rég írtam már itt. Szóval annyira hiányzik az írás viszont fanfictiont nem szeretnék írni szóval arra gondoltam, hogyha esetleg lenne rá 2-3 jelentkező hogy olvasnátok akkor egy olyan blogot csinálnék ahol kisebb novellákat olvasnátok persze 1D-sben vagy akár kérésre bármilyet. Akit esetleg érdekel az jelentkezzen:) Puszi

Ui: Rettentően hálás vagyok nektek mert napról napra nő a nézettségek száma! Köszönöm. 

Búcsú

Sziasztok! Elég nehéz megírni ezt a szöveget, mert iszonyatosan fog mindenki hiányozni, viszont muszáj. Senkit nem szerettem volna becsapni azzal a szöveggel, hogy: minden héten biztos lesz rész vagy amikor tudom hozom, mert ezek nem lennének igazak. Igen, amikor tudnám hoznám, de az mikor lenne? Két havonta körülbelül és én ezt nem szeretném. 

Szóval nagyon remélem, hogy mindenkinek tetszett a történet. Többen írtátok, hogy szeretnétek ha majd lenne másik blogom, de el kell titeket szomorítsalak, mert ilyen jellegű blogom nem hinném, hogy ebben vagy akár a következő évben lenne. Egyedül a nyáron lesz EZ a blogom lesz, remélem ezt is minél többen fogjátok látogatni. 

Így utólag szeretném veletek közölni, hogy úgy gondoltam, hogy valamikor készítek egy novellát a bloghoz, lezárásképpen, de nem olyan biztos még. 

Még csak annyit szeretnék, hogy remélem senki nem fogja elfelejteni Lurrí történetét, na meg Blogger Girl-t sem. Mindenki tényleg nagyon hiányozni fog és maga a történet is. Bevallom nagyon furcsa lesz az, hogy nem fogok mindennap fellépni ide, hogy elolvassam a kedves üzeneteket vagy írjam nektek az új részt. Volt, hogy azt gondoltam "jól van abba hagyom, ennek semmi értelme" de utána jöttek a kommentek és a facebook csoportban is a kedves olvasók és mindig lelket öntöttek belém.
Remélem mindenki megtalálja magának a megfelelő párt, akár Lucy Harryt avagy Harry Lucyt, ebben a történetben. 

Lezárásképpen a blogról JELENLEGI pár információ:

New "blog".

EGY MAGYAR LÁNY BEJEGYZÉSEI ANGLIÁBÓL. 

•A blogon saját készítésű videók, képek és saját élmények és megtörtént eseményen vannak közzétéve. Minden kedves látogató bármikor érdeklődjön és kérdezzen nyugodtan. Minden elérhetőséget megtaláltok a blogon.•

#1 ráadás rész (Epilógus)

Sziasztok! Rengetek érzés kavarog bennem, mert nincs szívem abba hagyni a blogot, de muszáj. Nincs időm rá és nem akarlak titeket mindig váratni és a nyáron mivel angliában leszek így ott nem is tudnék írni. Nagyon hiányozni fog mindenki és Lurry története is. Persze nem fogok eltűnni, majd jelentkezni fogok egy másik bloggal, ahol az angliai "eseményeket" teszem ki, így "felfedem magam". (Majd jelentkezem azzal a bloggal kapcsolatban még.) 
Szóval ezzel a résszel szeretnék elbúcsúzni. Nem nagy dolog, de akit érdekel még annak jó olvasást, így utoljára.:') 
Még hozok egy "elbúcsúzós" bejegyzést!

Love you all!

Blogger Girl

~6 évvel később~

Lucy Jefferson szemszöge:

-Emma!-kiáltottam lányomnak, aki két évvel fiatalabb öccsét piszkálta. Egy 5 és egy 3 éves borzasztó, ha együtt vannak.

-Anya!-szólt Austin.-Nem hagy békén Em.

Austin sikítva rohant hozzám, a konyhába, miközben én az uzsonnán szorgoskodtam. Harry dolgozni van és én a két gyerekkel vagyok. Nem könnyű kettő, hihetetlenül rossz gyerkőccel lenni. Austin átölelte a lábam és hatalmas zöld szemeivel felpillantott rám. Teljesen Hazz kiköpöttje, míg Emma jobban kezd rám hasonlítani. Legalább is mindenki ezt mondja. Mind a kettejükben az apjukat látom, bárki bármit mond. 

-Emma. Hagyd békén az öcsédet.-szidtam le, mire pufogva földre dobta a poharat ami a kezében volt, így az darabokra tört. Nagyot sóhajtottam, majd a tűzhelyet elzártam és felkaptam karjaimba Austint. 

-Na gyere nagy fiú.-lassan lépkedtünk fel a lépcsőn. Hallottam, amint a szobájából szipogás hallatszódott ki, így először úgy döntöttem inkább lefektetem aludni kisfiamat addig lányom egy kicsit lenyugszik. A folyosó végére sétáltam, majd álmosan pislogó Austint az ágyába raktam. Puszit nyomtam az arcára, majd betakartam és elhúztam a sötétítő függönyt.

-Anya.-hangja halk volt és megtört. A szívem szakadt meg, amikor megláttam őt sírni. 

-Igen?-visszaléptem az ágya mellé, mire ő beljebb húzódott így mellé feküdtem és magamhoz húztam. Austin sokkal anyásabb, mint Emma. Míg én elmegyek Austinnal vásárolni, addig Em inkább itthon marad az apjával és minden szombaton apa-lánya napját tartanak. Persze kisebb gyerekünk sem marad ki a jóból, mert míg ők ketten elmennek, addig mi is tervezünk magunknak programot, majd vasárnap közös kirándulásra avagy csak egy egyszerű sétára megyünk el. Ha ketten vagyunk, mind a kettő kicsi fegyelmezetten viselkedik, de amint csak egyikünk van velük, egy hiperaktív bombák lesznek és törnek-zúznak. 

-Emma haragszik rám?-szemei csillogtak a könnytől. Letöröltem pici arcáról a könnyeket, majd mosolyogva billengettem fejem jobbra és balra.

-Nem. Csak rossz napja van.-egy utolsó puszit adtam neki, majd visszatakartam és magam után becsukva az ajtót siettem át Emma szobájába. 

Mielőtt beléptem volna hatalmas rózsaszínnel borított szobájába, előtte kopogtam, majd lassan kinyitottam az ajtót. Em az ágyán hasalt miközben hatalmasakat szuszogott. Ágya mellé sétáltam, majd betakartam és megtöröltem arcocskáját, majd itt is elhúzva a függönyt, hagytam aludni. Sóhajtva sétáltam le a konyhába, hogy folytassam az uzsonna készítést. Kicsit elcsúsztam és az időérzékem teljesen elmaradozott, mivel már 4 óra van és még sehogy sem állok. Bebattyogtam az említett helyre és ismét neki álltam előbb abbahagyott tetteimnek. A két kicsi nagyon lefáraszt. Persze nem azt mondom, hogy bánom, hogy megvannak mert az életem így egész és hihetetlenül boldog vagyok.
-Hahó!-kiabálás hallatszott a folyosóról. Remek. Legalább segíthet nekem.-Lucy? Emma? Austin?
-Konyha!
Lassan sétált oda hozzám és átölelt, majd csókot nyomott a számra, majd felhúzott szemöldökkel végig mérte a nappalit és a konyhát.
-Mit történt itt?
-A gyerekek törtek-zúztak. Emma eldobta a poharat mikor rászóltam, hogy ne bántsa az öccsét. Reggel Austin hihetetlen nyűgös volt és ha ez nem lenne elég, kitakarítani se tudtam és még megfőzni sem, mert mindketten rajtam lógtak.De! Hála Istennek már elaludtak.-egy levegővel elmondtam amit szerettem volna, majd újra a főztömhöz léptem és leemeltem a tűzhelyről. Nagyon sóhajtottam, majd elzártam  a gázt és megteríteni kezdtem. A kicsik ebéd után ettek pár szelet gyümölcsöt, így most őket hagyom aludni és csak mi eszünk-
-Majd én.-vette ki a kezeimből a tányérokat és megterített.-Ülj le.
Úgy tettem ahogy mondta. Helyet foglaltam az egyik széken, majd gömbölyödő hasamra tettem a kezeim. Hazza mosolyogva nézett végig rajtam, majd szedett mindkettőnknek ételt és lassan enni kezdtünk. Még Ő nagyban falatozott, addig én csak kavargattam az ételt. Semmi étvágyam nem volt és még a hányinger is kínzott.
-Enned kellene valamit. Se neked se a babának nem jó.-sóhajtva kaptam a számba egy kanál levest, majd még egy párat, de több nem igazán ment le a torkomon. Szépen lassan megeszegettük az ételt, ami inkább mondható vacsorának, de se baj.
Fáradtan dőltem le hálószobánkban az ágyra és lecsuktam a szemeim. Éreztem, hogy mellettem besüllyed az ágy, majd egy óriási tenyeret éreztem meg a hasamon. Lassan járt fel, s alá a keze. Résnyire kinyitottam a szemem és a szemeimben könnyek gyülekeztek, mikor beszélni kezdett hozzá. Még csak 4 hónapos, de már annyira várja, mint Emmát vagy Austint. Egy puszit nyomott a pocakomra, majd az én számra és az ajtó felé bökött a fejével, ahol két gyerkőc állt. Aranyosan pislogtak ránk és szemeik pirosak voltak az alvástól. Mosolyogva fogadtuk őket mellettünk. Austin oda bújt hozzám és szintén kezeket éreztem meg, csak sokkal kisebbeket. Emma is oda jött testvére mellé és ketten csodálták hasam.
-Mikor lesz már meg a kis tesónk?-kérdeztem Austin pöszén. Annyira imádom, hogy pöszén beszél.
-Még pár hónap.-mosolyogtam, majd mindkettejük arcocskájára puszit nyomtam. Harry mindhármónkat, illetve négyünket átölelt és mosolyogva néztük egymást. Fogadni mernék, hogy ugyanazon gondolkodik, mint én.
Ha semmi nem olyan lenne, mint most akkor az életem teljesen üres lenne. Talán még most is bulizni járnék, ha Ő nem lett volna. El sem tudnám képzelni az életem másképp, de nem is szeretném, hogy változzon. Örülök, hogy így alakult az életem. Igaz, hogy van 2 gyerekünk, és hamarosan 3, de minden ugyan olyan kettőnk között, mint régen. Ugyan úgy összegabalyodnak a lábaink alváskor és általában egymáson alszunk. Még mindig megvannak a szokásos perverz beszólásai, amit még mindig nem tudtam megszokni. Persze ezt csak suttogja, ha gyerekek társaságában vagyunk.
-Szeretlek titeket.-suttogtam, majd szuszogások hangjára aludtunk el közösen. 

30.~Emma Hope Styles.

Sziasztok! Nem szeretnék még búcsúzkodni, majd az epilógus után. Annyira fura volt ezt a részt megírni, de bevallom talán ezt volt a legkönnyebb. 

Nem mondom semmit csak, jó olvasást!:)

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:

Reggel iszonyatos fájdalom nyílalt a hasamba. Alattam a lepedő csurom víz lett és akkor tudatosult bennem az amitől annyira féltem. Idegesen ültem fel az ágyon és hasamhoz kaptam a kezem a hirtelen ért fájdalom miatt és egy kisebb sikolyt szaladt ki a számon, amire a békésen szuszogó Harry is felkapta a fejét és aggodalmasan felült mellém. 

-Hé, jól vagy?-kérdezte, de csak még jobban összegörnyedtem a fájdalomtól. Válaszolni nem igazán sikerült.

-A víz.

-Mi?-kérdezte.-Milyen víz?

-Magzat víz de idióta.-nyögtem, majd arcára pillantottam és a 'félsz' neki is ott ült az arcán. Felpattant mellőlem és kapkodva húzott magára egy nadrágot és egy felsőt, amit legelőször sikerült kikapni a szekrényből, majd hozzám sietett és szintén segített felöltözni. A fájdalmaim egyre nagyobbak lettek és cseppet sem segített az, hogy Harry kezei  jobban remegtek, mint az enyéim. Idegesen kapott fel karjaiba és a lépcsőn botladozva mentünk le. Hatalmas autójába beültetett hátulra és próbáltam fájdalmaimnak nem hangot adni, de nem bírtam. Szúrt és azt kívántam bárcsak túl lennék már rajta, de még csak most kezdődik a java. Belegondolni is félelmetes, hogy szülni fogok.

-Annyira sajnálom.-suttogta Harry az első ülésről, miközben a kórházba vezetett.

-Gyere.-segített kiszállni az autóból és bebicegtünk a portára. Rögtön egy orvos sietett felénk, tolókocsival és nehezen, de sikerült beleülnöm és már egy szobába toltak. Harry kezét szorongattam miközben segítettek felfeküdni az ágyra. Az orvos kiküldte Harry, hogy megtegyék a vizsgálatokat. 

-Még várnunk kell pár órát, hogy tudjon szülni. Addig is hozok fájdalom csillapítót.-kilépett az ajtón és helyét Hazz vette át és rémült tekintettel nézett rám. Homlokomon verejték cseppeket keletkeztek és kapkodtam a levegőt.

-Úgy sajnálom Lucy.-nézett rám, majd egy csókot nyomott ajkaimra.

-Ez nem a te hibád.-hangom alig hallható volt, de a nővér visszaért a fájdalom csillapítókkal, amiket rögtön bevettem.-Annyira félek Harry.

-Itt leszek veled. Végig. Ígérem, hogy segíteni fogok.-mosolygott, ami engem is megnyugtatott egy picit.-Pár nap múlva már otthon leszünk hármasban.

-Istenem. Csak tartanánk már ott. Annyira félek, hogy valami történik...

-Ezt most hagyd abba!-szólt kicsit erőteljesebben.-Nem lesz semmi gond.

*~*~*~*

Pár órája voltunk bent a teremben és sehol a gyerek, viszont az Dr. Roberts pár perce jött be és előkészültek a szüléshez. A pánik tisztán látható volt az arcomon és ha Harry nincs itt valószínű, hogy rég elájultam volna félelmemben. 

-Figyelj rám Lucy.-szólt Dr. Roberts.-Vegyél egy mély levegőt és mikor elszámolok 3-ig nyomj, rendben?

Csak bólintottam és hatalmas levegőt vettem, majd mikor elszámolt 3-ig Harry kezéből a vér keringést is kiszorítottam. Nincs mit szépíteni, nagyon fájt, de tudom, hogy meg kell csinálnom és jelen pillanat az sem érdekelt, hogy Harry kezét erősen szorítottam.

-Még 2 nyomás és megleszünk.-mosolygott, majd ismét nyomtam és meg sem kellett várni a kettőt, mert a szobát gyerek sírás töltötte be én pedig fáradtan dőltem hátra és fejemet a párnába nyomtam. Szemeimet ólom súlyúnak éreztem és minden porcikám sajgott. Rettenetesen fájt mindenem, de megéri. A szemeim kezdtek lecsukódni, amikor Harry ajkait éreztem meg az enyémen és szemeim rögtön kipattantak. Kezeiben egy kis test foglalt helyet, ami bevolt bugyolálva rózsaszín kis takaróba. Könnyes szemmel vettem át tőle és mosolyogva tanulmányoztuk egymás arcát. Könnyeim még mindig megállíthatatlanul folytak és Harryre nézve ő is elérzékenyült. Már nem sír a kicsit, helyette pici mancsait a mutató ujjamra csavarta és úgy nézett továbbra is ránk. 

-El kell vinnünk megmosdatni, addig is az egyik nővér segít magát is rendbe szedni, utána pedig visszahozzuk önöknek a kicsit.-mondta Dr. Robert, majd mellkasomról levéve vitték el tőlünk. 

-Tetszik?-kérdeztem.

-Tessék?-nézett felém Harry és édesen nézett rám.

-A baba.-mosolyogtam, mikor elmosolyodott és hatalmasat bólintott. 

-Gyönyörű. Kétségtelen, hogy a szemei a tieid, a haja viszont már most hullámos.-adott egy puszit a számra.-Köszönöm.

Fáradtan de elmosolyodtam, de úgy éreztem miután segítettek lefürödni és átöltözni, hogy eltudnék aludni, de megakartam csodálni ismét. Egy óra elteltével hozták vissza hozzám és hangosan sírt. 

-Mrs. Styles.-felvontam a szemöldököm erre a megnevezésre, hisz még nem házasodtunk össze.-Meg kellene etetni...öhm...-akadt meg és jót szórakoztam tudatlanságán. Nem tudtam, hogy szólítsa őt. 

-Emma Hope Stlyes.-mosolyogva vettem át tőle Emmát és most más arca nem volt piros és teljes tisztán feküdt karjaim között. Úgy döntöttem, hogy nem szeretném a gyerekem mérgezni tápszerrel így én etetem őt, amíg csak lehetséges. A nővér megmutatta, hogy kell és már távozott is. Harry kicsit kínosan ült egy helyben, de hamar feloldódott.

-Azért hagyj belőle apának is.-poénkodott és pirulva felkuncogtam rajta. Amint végzett megpróbáltam felállni, hogy megbüfiztessem, de rögtön visszafeküdtem, mert a fájdalom ismerős érzésként nyílalt újra belém. Harry azonnal felpattant és bátortalanul elvette tőlem Emmát miközben, finoman segített kényelmesen ülőhelyzetbe tornázni. Épp azon volt, hogy visszaadja nekem, de megállítottam. 

-Csináld meg te.-kétségbeesetten rám pillantott és fogalma sem volt arról, hogy is kell.-Csak tegyél egy pelenkát a válladra, majd fektesd oda és finoman ütögesd meg a hátát.

Ügyetlenségén jót szórakoztam, amire ő csúnyán rám nézett, de a végére kijött a piciből az, amire vártunk. Megtörölgette az arcát, majd leült mellém az ágyra és karjaimba adta. Álmos voltam nagyon is, de nem akartam aludni. Végre megfoghatom a kezeim között és nem csak a bőrömön keresztül simogathatom. 

-Annyira csodálatos.-ámuldoztam benne, miközben néztem ahogyan alszik.

-Felhívtam anyukád és az én családom. Együtt fognak idejönni.-adott egy puszit az én arcomra, majd a babáéra is. 

-Rendben.

A családunk most már teljes és semmi sem ronthatja el a boldogságunkat. Fogalmam sem volt arról, hogy egyszer majd Harry felesége leszek, de az végképp nem, hogy állapotos leszek tőle és saját családunk lesz. Azt hittem, hogy ő olyan ember, akinek csak egy éjszaka és vége mindennek, de határozottan jó irányban csalódtam benne. Talán túl hamar ítélkezem az emberek felett, de most már tudom, hogy a mi kapcsolatunk elválaszthatatlan lesz, mert annyi minden rögön és hatalmas bukkanókon mentünk már keresztül, hogy ezek után olyanok leszünk, mint a pillanat ragasztó. Örökre összetapadunk és megpecsételtük a szerelmünket egy babával is. 

Ma van az a nap, amit már 5 napja várunk. Ma haza mehetünk Emmával. Harry minden napot itt töltött velünk és megmerem kockáztatni azt, hogy szerelmes lett a mi gyerekünkbe. Annyira fura ezt kimondani. Egy saját családunk van és most már felelősséget kell vállalnunk egy emberért is. Talán túl fiatalok vagyunk mindketten ehhez, de úgy érzem egyikünk sem az a "bulizzunk amíg csak élünk" típus. Soha nem szerettem volna idős anyuka lenni és nem is szerettem volna 30 felett házasodni és én hihetetlenül boldog vagyok, hogy olyan valakivel sikerült ezt mind megvalósítani, aki viszont szeret és a gyerekünkért is már megtesz mindent. 

-Mehetünk hölgyek?-lépett be a szobába Harry és Emmát a hordozójába tettem, majd ő megfogta míg én a kis táskáját vittem. 

Óvatosan bekötöttük hátra Emmát, de a biztonság kedvéért én inkább hátra ültem vele együtt. Még mindig nem tudom elhinni, hogy itt van velünk. Annyira hihetetlen. Arcán végig simítok, mire kinyitja hatalmas kéken világító szemeit. Tény és való, hogy a szem színét tőlem örökölte, viszont minden más kis vonása a Harry-é. Bár ő tagadja, de biztos vagyok benne, hogy ugyan olyan édes kis gödröcskéi lesznek és hatalmas göndör haja. A szája vonala, az álla is mind Harry vonásaira hasonlítanak, de én egyáltalán nem bánom. Mosolyom napok óta levakarhatatlan rólam és Harryről, bár még mindig nem érzem magam a legjobban és még mindig fájnak a végtagjaim, de hetekbe telik, mire regenerálódik a testem minden egyes szeglete. 

Anya teljesen eksztázisba esett, mikor meglátta a pici és minden egyes kis szegletét megvizsgálta. Persze felőlem is érdeklődött, de jobban lekötötte az unokája és megígértette velem, hogy majd hétvégéket tölthet nála, mikor már olyan idős lesz. 

Persze Anne és Gemma sem volt másképp. Gemma lesz a kicsinek az egyik kereszt anyukája, míg Sarah a másik, mert szerettem volna ha valami köze lenne hozzánk neki is. Persze mikor megtudta visongásba kezdett és hatalmas cuppanós puszit kaptam tőle és Gemmától is. 

Anne sokkal kifinomultabban adta tudtunkra mennyire is tetszik neki a baba és ő sem volt jobb, mint az én anyám. Teljesen olyan volt mintha nem is mi lennénk a szülei. Megbeszélték, már előre mikor és melyik hétvégén lesz melyiküknél, de mi csak jót mosolyogtunk rajtuk és hagytuk őket kibontakozni. 

Kivettem Emmát a hordozójából, aki időben elbóbiskolt, így én őt Harry pedig a cuccainkat hozta be a házba. Mosolyogva lépdeltünk fel a kicsit szobájába és alig várta Harry, hogy a névtáblára felírhassa a nevét, ami az ajtón szerepelt. Számomra ez nem jelentett akkora dolgot, de ő teljesen bezsongott miattam így hagytam, hogy kibontakozzon a gyerek énje. 

Emma ágyához léptem, majd óvatosan befektettem és betakartam. Csodáltam arca minden egyes vonását és tekintettem felfaltam összes porcikáját. Éreztem, hogy Hazz mögém lép, majd átkarolja a derekam, majd megfordított ölelésében és csókot csent tőlem, amit hevesen viszonoztam. Egy darabig biztos nem lesz több kettőnk között mert nem lennék mér rá képes, de ezzel ő is teljesen tisztában van és nem is fogja erőltetni, mert ismerem és tudom, hogy várni fog rám akár évekig. 

-Szeretlek.-suttogtam.

-Én is.-válaszolta majd újra és újra megcsókolt.-Annyira boldoggá teszel. Szeretni foglak örökkön-örökké a gyermekünkkel együtt.