#2 ráadás rész avagy egy novella.

Sziasztok! Hűha nagyon rég írtam már nektek történetet és annyiszor megkaptam már, hogy csináljak 2. évadot, de mivel nekem arra jelen pillanat nem lenne időm, így úgy gondoltam megleplek titeket egy kis résszel, ami a további életükről szól. Nagyon remélem, hogy kapok véleményeket és nem magamnak írtam meg. Szóval befejezem a hegyi beszédemet, jó olvasást!:)

*Mrs. Styles szemszöge (Lucy Jefferson)*

Egy férj, négy gyerek, egy unoka. Számomra még mindig hihetetlen az, hogy egy kis csöppség mamának szólít. Emma, aki már 26 éves egy James nevű fiúval alapított családot és jelent pillanat egy kisebb város részben laknak Prestonba. Egy hihetetlenül rossz, de mégis roppant édes fiú unokánk született Calvin, aki már másfél éves. Furcsa érzés nagymamának lenni, de ez az élet rendje és roppantul megörültünk Harryvel, amikor újra babázhatni kezdhettünk.
Austin. Azt kell mondjam hihetetlen rossz gyerek még mindig, pedig most fogja betölteni a 24-et, de mégsem úgy viselkedik. Sokszor említettük neki, hogy keressen magának egy szép lányt, akivel komolyabbra fordulhatnának a dolgaik, ehelyett olyan mintha ismét kamaszkorát élné és becsapja maga után a szoba ajtaját, majd a tipikus rock zenét üvölteti a házban. Rengetegszer szedtük össze az éjszaka közepén egy-kettő szórakozóhelyről, mert annyira lerészegedett, hogy hazáig sem tudott jönni, mégis én ápoltam másnap a másnapossága miatt, még ha haragudtam is rá. Tetoválást varratott magára, ami nem lenne akkora gond, ha lényege is lenne, de teljesen értelmetlen motívumokat varratott magára. Nem telik el úgy nap, hogy ne kapna össze velem avagy az apjával.
Avery Styles egy hete töltötte be életének 23. évét és a barátjával Manchesterbe költözött. Napokig nem hív, mert ott járnak mind a ketten egyetemre és jogot tanulnak, de én mint büszke anyuka, támogatom mindenben és mindig elmesélem bárkinek, még ha hallotta már ezerszer is. Diplomát szeretne szerezni, mint ahogy a barátja William. Hihetetlenül lelki ismeretes fiú, úgyhogy azt hiszem egy anyuka jobb fiút nem is kívánhatna a lányának. Harry nagyon nehezen engedte el Emmát, amikor elköltözött, de amikor Avery is kiszállt a kis fészkünkből rettentően összetört. Nem tudta elviselni azt, hogy lánya a barátjával egyetemre megy és a mai napig megfenyegeti szegényt, hogyha bármi is történik az ő pici lányával, ott fogja bántani ahova a nap se süt...finoman fogalmazva.
És utolsó porontyunk, ki még csak 15 éves nagy fiú, Thomas. Nagyon segítőkész, kitűnő tanuló, de mégis vagány fiú és apa kicsi büszkesége. Mivel Austin még itthon lakik így Thomasal rendszeresen "ölik" egymást. Nem utálják egymást, de a reggeli üvöltözés nem marad el, amikor mocskos szavakat kiabálnak egymásnak. Thomasnak egy nagyon érdekes barárnője van, aki igaz 1 évvel idősebb nála, de mégis nagyon szeretik egymást így kénytelenek voltunk elfogadni a kicsit punk leányzót, hisz jelenleg ő teszi boldoggá a fiúnkat.
Én és Harry. Én egy saját cipő márkával rendelkezem, több országban már el is terjedt és 30 boltom van szétszórva a világban. Harry az autó szalonos alkalmazottból, főnök lett így ő azt rendezgeti, de a szokásos apa és fiai avagy anya és lányai programok, ha összetudjuk hozni megvannak.
Mi semmit nem változtunk maximum a korunk ami kicsit megugrott 40 felé, mégis minden reggel megvannak a tipikus beszólási, a lábak összegabalyodása. Harry sem változott semmit, talán annyi, hogy borostája sűrűn szúrja arcomat, de nem zavar mert én bárhogy szeretem őt.
-Lucy babe, figyelsz?-Harry hangja zökkentett ki ámuldozásomból és mosolyogva válaszoltam neki.
-Igen?
-Mi lenne ha egy kicsit kikapcsolódnánk?-fordított szembe magával, majd a konyha pult és az ő teste köze szorított, miközben elzárta a tűzhelyet mögöttem.-Csak mi ketten. Annyira rég voltunk kettesben. Pár napról lenne szó. Thomast elvisszük anyuékhoz, Austin pedig már elég nagyfiú ahhoz, hogy egyedül legyen itthon.
-Nem tudom jó ötlet...-és mint szokás szerint a mondandómat nem tudtam befejezni, mert édes ajkak elhallgattattak.
-Menj pakolni neked meg nekem, addig Tomot eldobom anyuhoz.-nyomott egy csókot számra majd rásuttogta-Szeretlek.
-Én is...nagyon.
Még mielőtt elindultak Thomasék, előtte összedobtam egy szendvicset és pár napra csomagoltam neki ruhát egy hátizsákba, majd sok puszi közben-amit mellesleg utána "letörölt" az arcáról-elindultak Annékhez. Lassan én is felbattyogtam a lépcsőn, de nem figyeltem oda így legidősebbik fiamba ütköztem, kinek arca könnyektől volt áztatott.
-Hey, Austin! Várj már!-megtorpant a szobája előtt és lassan megfordult, miközben arcát törölte.-Mi baj baby? Hm?
Az arcáról a kétségbeesettség és szomorúság tükröződött.
-Semmi.-furcsán méregettem továbbra is így sóhajtva megadta magát és leültünk közösen a földre.-Van egy lány, Juliet a sulinkban. Nagyon sokat beszélgettünk és hihetetlen aranyos lány, na meg szép, de az egyik állítólagos haverom olyan dolgokat mondott neki rólam ami nem igaz Anya! Most mit tegyek?
Az agykerekeim kétségbeesetten forogtak, de megtette a hatását.-Elmegyünk apáddal pár napra innen és hívd át addig. Beszéljétek meg a dolgot. Vidd el randizni, legyél vele kedves oké? Pénzt megtalálod a helyén.-egy puszit kaptam cserébe, majd segített felállni és telefonjával a kezében berohant a szobájába.


-Wow! Ez gyönyörű!-ámuldoztam. Egy 5 csillagos hotelben szálltunk meg Dubai legdrágább helyén.-Hogy hoztad ezt össze?-céloztam itt az előre bekészített dolgokra.
-Azt most nem lényeg.-mondta, majd felkapott a karjaiba és én nevetve öleltem lábammal körbe derekát.
Csak reméltem hova megyünk, és másodperceken belül be is igazolódott a sejtésem. A hálószoba ajtaját berúgta, majd az ágyra rakott és finom kényeztetések közepette töltöttük el azt a pár napot Dubaiban. Bár a gyerekek nagyon hiányoztak mégis jó volt nélkülük egy kicsit. Azt hiszem az életem mesébe illően tökéletes...legalább is számomra.