2014. május 31., szombat

New "blog".


•A blogon saját készítésű videók, képek és saját élmények és megtörtént eseményen vannak közzétéve. Minden kedves látogató bármikor érdeklődjön és kérdezzen nyugodtan. Minden elérhetőséget megtaláltok a blogon.•

#1 ráadás rész (Epilógus)

Sziasztok! Rengetek érzés kavarog bennem, mert nincs szívem abba hagyni a blogot, de muszáj. Nincs időm rá és nem akarlak titeket mindig váratni és a nyáron mivel angliában leszek így ott nem is tudnék írni. Nagyon hiányozni fog mindenki és Lurry története is. Persze nem fogok eltűnni, majd jelentkezni fogok egy másik bloggal, ahol az angliai "eseményeket" teszem ki, így "felfedem magam". (Majd jelentkezem azzal a bloggal kapcsolatban még.) 
Szóval ezzel a résszel szeretnék elbúcsúzni. Nem nagy dolog, de akit érdekel még annak jó olvasást, így utoljára.:') 
Még hozok egy "elbúcsúzós" bejegyzést!
Love you all!
Blogger Girl

~6 évvel később~


Lucy Jefferson szemszöge:

-Emma!-kiáltottam lányomnak, aki két évvel fiatalabb öccsét piszkálta. Egy 5 és egy 3 éves borzasztó, ha együtt vannak.
-Anya!-szólt Austin.-Nem hagy békén Em.
Austin sikítva rohant hozzám, a konyhába, miközben én az uzsonnán szorgoskodtam. Harry dolgozni van és én a két gyerekkel vagyok. Nem könnyű kettő, hihetetlenül rossz gyerkőccel lenni. Austin átölelte a lábam és hatalmas zöld szemeivel felpillantott rám. Teljesen Hazz kiköpöttje, míg Emma jobban kezd rám hasonlítani. Legalább is mindenki ezt mondja. Mind a kettejükben az apjukat látom, bárki bármit mond. 
-Emma. Hagyd békén az öcsédet.-szidtam le, mire pufogva földre dobta a poharat ami a kezében volt, így az darabokra tört. Nagyot sóhajtottam, majd a tűzhelyet elzártam és felkaptam karjaimba Austint. 
-Na gyere nagy fiú.-lassan lépkedtünk fel a lépcsőn. Hallottam, amint a szobájából szipogás hallatszódott ki, így először úgy döntöttem inkább lefektetem aludni kisfiamat addig lányom egy kicsit lenyugszik. A folyosó végére sétáltam, majd álmosan pislogó Austint az ágyába raktam. Puszit nyomtam az arcára, majd betakartam és elhúztam a sötétítő függönyt.
-Anya.-hangja halk volt és megtört. A szívem szakadt meg, amikor megláttam őt sírni. 
-Igen?-visszaléptem az ágya mellé, mire ő beljebb húzódott így mellé feküdtem és magamhoz húztam. Austin sokkal anyásabb, mint Emma. Míg én elmegyek Austinnal vásárolni, addig Em inkább itthon marad az apjával és minden szombaton apa-lánya napját tartanak. Persze kisebb gyerekünk sem marad ki a jóból, mert míg ők ketten elmennek, addig mi is tervezünk magunknak programot, majd vasárnap közös kirándulásra avagy csak egy egyszerű sétára megyünk el. Ha ketten vagyunk, mind a kettő kicsi fegyelmezetten viselkedik, de amint csak egyikünk van velük, egy hiperaktív bombák lesznek és törnek-zúznak. 
-Emma haragszik rám?-szemei csillogtak a könnytől. Letöröltem pici arcáról a könnyeket, majd mosolyogva billengettem fejem jobbra és balra.
-Nem. Csak rossz napja van.-egy utolsó puszit adtam neki, majd visszatakartam és magam után becsukva az ajtót siettem át Emma szobájába. 
Mielőtt beléptem volna hatalmas rózsaszínnel borított szobájába, előtte kopogtam, majd lassan kinyitottam az ajtót. Em az ágyán hasalt miközben hatalmasakat szuszogott. Ágya mellé sétáltam, majd betakartam és megtöröltem arcocskáját, majd itt is elhúzva a függönyt, hagytam aludni. Sóhajtva sétáltam le a konyhába, hogy folytassam az uzsonna készítést. Kicsit elcsúsztam és az időérzékem teljesen elmaradozott, mivel már 4 óra van és még sehogy sem állok. Bebattyogtam az említett helyre és ismét neki álltam előbb abbahagyott tetteimnek. A két kicsi nagyon lefáraszt. Persze nem azt mondom, hogy bánom, hogy megvannak mert az életem így egész és hihetetlenül boldog vagyok.
-Hahó!-kiabálás hallatszott a folyosóról. Remek. Legalább segíthet nekem.-Lucy? Emma? Austin?
-Konyha!
Lassan sétált oda hozzám és átölelt, majd csókot nyomott a számra, majd felhúzott szemöldökkel végig mérte a nappalit és a konyhát.
-Mit történt itt?
-A gyerekek törtek-zúztak. Emma eldobta a poharat mikor rászóltam, hogy ne bántsa az öccsét. Reggel Austin hihetetlen nyűgös volt és ha ez nem lenne elég, kitakarítani se tudtam és még megfőzni sem, mert mindketten rajtam lógtak.De! Hála Istennek már elaludtak.-egy levegővel elmondtam amit szerettem volna, majd újra a főztömhöz léptem és leemeltem a tűzhelyről. Nagyon sóhajtottam, majd elzártam  a gázt és megteríteni kezdtem. A kicsik ebéd után ettek pár szelet gyümölcsöt, így most őket hagyom aludni és csak mi eszünk-
-Majd én.-vette ki a kezeimből a tányérokat és megterített.-Ülj le.
Úgy tettem ahogy mondta. Helyet foglaltam az egyik széken, majd gömbölyödő hasamra tettem a kezeim. Hazza mosolyogva nézett végig rajtam, majd szedett mindkettőnknek ételt és lassan enni kezdtünk. Még Ő nagyban falatozott, addig én csak kavargattam az ételt. Semmi étvágyam nem volt és még a hányinger is kínzott.
-Enned kellene valamit. Se neked se a babának nem jó.-sóhajtva kaptam a számba egy kanál levest, majd még egy párat, de több nem igazán ment le a torkomon. Szépen lassan megeszegettük az ételt, ami inkább mondható vacsorának, de se baj.
Fáradtan dőltem le hálószobánkban az ágyra és lecsuktam a szemeim. Éreztem, hogy mellettem besüllyed az ágy, majd egy óriási tenyeret éreztem meg a hasamon. Lassan járt fel, s alá a keze. Résnyire kinyitottam a szemem és a szemeimben könnyek gyülekeztek, mikor beszélni kezdett hozzá. Még csak 4 hónapos, de már annyira várja, mint Emmát vagy Austint. Egy puszit nyomott a pocakomra, majd az én számra és az ajtó felé bökött a fejével, ahol két gyerkőc állt. Aranyosan pislogtak ránk és szemeik pirosak voltak az alvástól. Mosolyogva fogadtuk őket mellettünk. Austin oda bújt hozzám és szintén kezeket éreztem meg, csak sokkal kisebbeket. Emma is oda jött testvére mellé és ketten csodálták hasam.
-Mikor lesz már meg a kis tesónk?-kérdeztem Austin pöszén. Annyira imádom, hogy pöszén beszél.
-Még pár hónap.-mosolyogtam, majd mindkettejük arcocskájára puszit nyomtam. Harry mindhármónkat, illetve négyünket átölelt és mosolyogva néztük egymást. Fogadni mernék, hogy ugyanazon gondolkodik, mint én.
Ha semmi nem olyan lenne, mint most akkor az életem teljesen üres lenne. Talán még most is bulizni járnék, ha Ő nem lett volna. El sem tudnám képzelni az életem másképp, de nem is szeretném, hogy változzon. Örülök, hogy így alakult az életem. Igaz, hogy van 2 gyerekünk, és hamarosan 3, de minden ugyan olyan kettőnk között, mint régen. Ugyan úgy összegabalyodnak a lábaink alváskor és általában egymáson alszunk. Még mindig megvannak a szokásos perverz beszólásai, amit még mindig nem tudtam megszokni. Persze ezt csak suttogja, ha gyerekek társaságában vagyunk.
-Szeretlek titeket.-suttogtam, majd szuszogások hangjára aludtunk el közösen. 

2014. május 29., csütörtök

30.~Emma Hope Styles.

Sziasztok! Nem szeretnék még búcsúzkodni, majd az epilógus után. Annyira fura volt ezt a részt megírni, de bevallom talán ezt volt a legkönnyebb. 
Nem mondom semmit csak, jó olvasást!:)
Blogger Girl


Lucy Jefferson szemszöge:

Reggel iszonyatos fájdalom nyílalt a hasamba. Alattam a lepedő csurom víz lett és akkor tudatosult bennem az amitől annyira féltem. Idegesen ültem fel az ágyon és hasamhoz kaptam a kezem a hirtelen ért fájdalom miatt és egy kisebb sikolyt szaladt ki a számon, amire a békésen szuszogó Harry is felkapta a fejét és aggodalmasan felült mellém. 
-Hé, jól vagy?-kérdezte, de csak még jobban összegörnyedtem a fájdalomtól. Válaszolni nem igazán sikerült.
-A víz.
-Mi?-kérdezte.-Milyen víz?
-Magzat víz de idióta.-nyögtem, majd arcára pillantottam és a 'félsz' neki is ott ült az arcán. Felpattant mellőlem és kapkodva húzott magára egy nadrágot és egy felsőt, amit legelőször sikerült kikapni a szekrényből, majd hozzám sietett és szintén segített felöltözni. A fájdalmaim egyre nagyobbak lettek és cseppet sem segített az, hogy Harry kezei  jobban remegtek, mint az enyéim. Idegesen kapott fel karjaiba és a lépcsőn botladozva mentünk le. Hatalmas autójába beültetett hátulra és próbáltam fájdalmaimnak nem hangot adni, de nem bírtam. Szúrt és azt kívántam bárcsak túl lennék már rajta, de még csak most kezdődik a java. Belegondolni is félelmetes, hogy szülni fogok.
-Annyira sajnálom.-suttogta Harry az első ülésről, miközben a kórházba vezetett.
-Gyere.-segített kiszállni az autóból és bebicegtünk a portára. Rögtön egy orvos sietett felénk, tolókocsival és nehezen, de sikerült beleülnöm és már egy szobába toltak. Harry kezét szorongattam miközben segítettek felfeküdni az ágyra. Az orvos kiküldte Harry, hogy megtegyék a vizsgálatokat. 
-Még várnunk kell pár órát, hogy tudjon szülni. Addig is hozok fájdalom csillapítót.-kilépett az ajtón és helyét Hazz vette át és rémült tekintettel nézett rám. Homlokomon verejték cseppeket keletkeztek és kapkodtam a levegőt.
-Úgy sajnálom Lucy.-nézett rám, majd egy csókot nyomott ajkaimra.
-Ez nem a te hibád.-hangom alig hallható volt, de a nővér visszaért a fájdalom csillapítókkal, amiket rögtön bevettem.-Annyira félek Harry.
-Itt leszek veled. Végig. Ígérem, hogy segíteni fogok.-mosolygott, ami engem is megnyugtatott egy picit.-Pár nap múlva már otthon leszünk hármasban.
-Istenem. Csak tartanánk már ott. Annyira félek, hogy valami történik...
-Ezt most hagyd abba!-szólt kicsit erőteljesebben.-Nem lesz semmi gond.

*~*~*~*

Pár órája voltunk bent a teremben és sehol a gyerek, viszont az Dr. Roberts pár perce jött be és előkészültek a szüléshez. A pánik tisztán látható volt az arcomon és ha Harry nincs itt valószínű, hogy rég elájultam volna félelmemben. 
-Figyelj rám Lucy.-szólt Dr. Roberts.-Vegyél egy mély levegőt és mikor elszámolok 3-ig nyomj, rendben?
Csak bólintottam és hatalmas levegőt vettem, majd mikor elszámolt 3-ig Harry kezéből a vér keringést is kiszorítottam. Nincs mit szépíteni, nagyon fájt, de tudom, hogy meg kell csinálnom és jelen pillanat az sem érdekelt, hogy Harry kezét erősen szorítottam.
-Még 2 nyomás és megleszünk.-mosolygott, majd ismét nyomtam és meg sem kellett várni a kettőt, mert a szobát gyerek sírás töltötte be én pedig fáradtan dőltem hátra és fejemet a párnába nyomtam. Szemeimet ólom súlyúnak éreztem és minden porcikám sajgott. Rettenetesen fájt mindenem, de megéri. A szemeim kezdtek lecsukódni, amikor Harry ajkait éreztem meg az enyémen és szemeim rögtön kipattantak. Kezeiben egy kis test foglalt helyet, ami bevolt bugyolálva rózsaszín kis takaróba. Könnyes szemmel vettem át tőle és mosolyogva tanulmányoztuk egymás arcát. Könnyeim még mindig megállíthatatlanul folytak és Harryre nézve ő is elérzékenyült. Már nem sír a kicsit, helyette pici mancsait a mutató ujjamra csavarta és úgy nézett továbbra is ránk. 
-El kell vinnünk megmosdatni, addig is az egyik nővér segít magát is rendbe szedni, utána pedig visszahozzuk önöknek a kicsit.-mondta Dr. Robert, majd mellkasomról levéve vitték el tőlünk. 
-Tetszik?-kérdeztem.
-Tessék?-nézett felém Harry és édesen nézett rám.
-A baba.-mosolyogtam, mikor elmosolyodott és hatalmasat bólintott. 
-Gyönyörű. Kétségtelen, hogy a szemei a tieid, a haja viszont már most hullámos.-adott egy puszit a számra.-Köszönöm.
Fáradtan de elmosolyodtam, de úgy éreztem miután segítettek lefürödni és átöltözni, hogy eltudnék aludni, de megakartam csodálni ismét. Egy óra elteltével hozták vissza hozzám és hangosan sírt. 
-Mrs. Styles.-felvontam a szemöldököm erre a megnevezésre, hisz még nem házasodtunk össze.-Meg kellene etetni...öhm...-akadt meg és jót szórakoztam tudatlanságán. Nem tudtam, hogy szólítsa őt. 
-Emma Hope Stlyes.-mosolyogva vettem át tőle Emmát és most más arca nem volt piros és teljes tisztán feküdt karjaim között. Úgy döntöttem, hogy nem szeretném a gyerekem mérgezni tápszerrel így én etetem őt, amíg csak lehetséges. A nővér megmutatta, hogy kell és már távozott is. Harry kicsit kínosan ült egy helyben, de hamar feloldódott.
-Azért hagyj belőle apának is.-poénkodott és pirulva felkuncogtam rajta. Amint végzett megpróbáltam felállni, hogy megbüfiztessem, de rögtön visszafeküdtem, mert a fájdalom ismerős érzésként nyílalt újra belém. Harry azonnal felpattant és bátortalanul elvette tőlem Emmát miközben, finoman segített kényelmesen ülőhelyzetbe tornázni. Épp azon volt, hogy visszaadja nekem, de megállítottam. 
-Csináld meg te.-kétségbeesetten rám pillantott és fogalma sem volt arról, hogy is kell.-Csak tegyél egy pelenkát a válladra, majd fektesd oda és finoman ütögesd meg a hátát.
Ügyetlenségén jót szórakoztam, amire ő csúnyán rám nézett, de a végére kijött a piciből az, amire vártunk. Megtörölgette az arcát, majd leült mellém az ágyra és karjaimba adta. Álmos voltam nagyon is, de nem akartam aludni. Végre megfoghatom a kezeim között és nem csak a bőrömön keresztül simogathatom. 
-Annyira csodálatos.-ámuldoztam benne, miközben néztem ahogyan alszik.
-Felhívtam anyukád és az én családom. Együtt fognak idejönni.-adott egy puszit az én arcomra, majd a babáéra is. 
-Rendben.
A családunk most már teljes és semmi sem ronthatja el a boldogságunkat. Fogalmam sem volt arról, hogy egyszer majd Harry felesége leszek, de az végképp nem, hogy állapotos leszek tőle és saját családunk lesz. Azt hittem, hogy ő olyan ember, akinek csak egy éjszaka és vége mindennek, de határozottan jó irányban csalódtam benne. Talán túl hamar ítélkezem az emberek felett, de most már tudom, hogy a mi kapcsolatunk elválaszthatatlan lesz, mert annyi minden rögön és hatalmas bukkanókon mentünk már keresztül, hogy ezek után olyanok leszünk, mint a pillanat ragasztó. Örökre összetapadunk és megpecsételtük a szerelmünket egy babával is. 



Ma van az a nap, amit már 5 napja várunk. Ma haza mehetünk Emmával. Harry minden napot itt töltött velünk és megmerem kockáztatni azt, hogy szerelmes lett a mi gyerekünkbe. Annyira fura ezt kimondani. Egy saját családunk van és most már felelősséget kell vállalnunk egy emberért is. Talán túl fiatalok vagyunk mindketten ehhez, de úgy érzem egyikünk sem az a "bulizzunk amíg csak élünk" típus. Soha nem szerettem volna idős anyuka lenni és nem is szerettem volna 30 felett házasodni és én hihetetlenül boldog vagyok, hogy olyan valakivel sikerült ezt mind megvalósítani, aki viszont szeret és a gyerekünkért is már megtesz mindent. 
-Mehetünk hölgyek?-lépett be a szobába Harry és Emmát a hordozójába tettem, majd ő megfogta míg én a kis táskáját vittem. 
Óvatosan bekötöttük hátra Emmát, de a biztonság kedvéért én inkább hátra ültem vele együtt. Még mindig nem tudom elhinni, hogy itt van velünk. Annyira hihetetlen. Arcán végig simítok, mire kinyitja hatalmas kéken világító szemeit. Tény és való, hogy a szem színét tőlem örökölte, viszont minden más kis vonása a Harry-é. Bár ő tagadja, de biztos vagyok benne, hogy ugyan olyan édes kis gödröcskéi lesznek és hatalmas göndör haja. A szája vonala, az álla is mind Harry vonásaira hasonlítanak, de én egyáltalán nem bánom. Mosolyom napok óta levakarhatatlan rólam és Harryről, bár még mindig nem érzem magam a legjobban és még mindig fájnak a végtagjaim, de hetekbe telik, mire regenerálódik a testem minden egyes szeglete. 
Anya teljesen eksztázisba esett, mikor meglátta a pici és minden egyes kis szegletét megvizsgálta. Persze felőlem is érdeklődött, de jobban lekötötte az unokája és megígértette velem, hogy majd hétvégéket tölthet nála, mikor már olyan idős lesz. 
Persze Anne és Gemma sem volt másképp. Gemma lesz a kicsinek az egyik kereszt anyukája, míg Sarah a másik, mert szerettem volna ha valami köze lenne hozzánk neki is. Persze mikor megtudta visongásba kezdett és hatalmas cuppanós puszit kaptam tőle és Gemmától is. 
Anne sokkal kifinomultabban adta tudtunkra mennyire is tetszik neki a baba és ő sem volt jobb, mint az én anyám. Teljesen olyan volt mintha nem is mi lennénk a szülei. Megbeszélték, már előre mikor és melyik hétvégén lesz melyiküknél, de mi csak jót mosolyogtunk rajtuk és hagytuk őket kibontakozni. 
Kivettem Emmát a hordozójából, aki időben elbóbiskolt, így én őt Harry pedig a cuccainkat hozta be a házba. Mosolyogva lépdeltünk fel a kicsit szobájába és alig várta Harry, hogy a névtáblára felírhassa a nevét, ami az ajtón szerepelt. Számomra ez nem jelentett akkora dolgot, de ő teljesen bezsongott miattam így hagytam, hogy kibontakozzon a gyerek énje. 
Emma ágyához léptem, majd óvatosan befektettem és betakartam. Csodáltam arca minden egyes vonását és tekintettem felfaltam összes porcikáját. Éreztem, hogy Hazz mögém lép, majd átkarolja a derekam, majd megfordított ölelésében és csókot csent tőlem, amit hevesen viszonoztam. Egy darabig biztos nem lesz több kettőnk között mert nem lennék mér rá képes, de ezzel ő is teljesen tisztában van és nem is fogja erőltetni, mert ismerem és tudom, hogy várni fog rám akár évekig. 
-Szeretlek.-suttogtam.
-Én is.-válaszolta majd újra és újra megcsókolt.-Annyira boldoggá teszel. Szeretni foglak örökkön-örökké a gyermekünkkel együtt.

2014. május 26., hétfő

29.~Ezek azok a pillanatok, amiket nem lehet pénzért megvenni.

Wohhoo! Jó olvasást!:)




Harry Styles szemszöge:



A boldogságom határtalan. Annyira boldoggá tesz ez a nő és, hogy tudjuk, hogy kislányt hord a szíve alatt megmelengeti a szívem. Nem mondom, hogy nem örültem volna, hogy ha kisfiú, de valahogy éreztem, hogy kislányunk lesz. Ahogy végig néztem a baba boltban Lucyn láttam, hogy teljesen be van zsongva és jobban örül mint én. Minden mosolyogva tett és néha-néha csókot lopott tőlem. Mindenben kikérte eddig is a véleményemet és most is amit vásároltunk a kicsinek is mindenben valamiért az enyém volt a végső döntés. Láttam, hogy mennyire élvezi ezt az egészet és, hogy mennyire boldog, így én is boldognak érzem magam, mert engem az éltet, ha ő boldog.
A gyerek szobába cipelem fel jelenleg a bútorokat. A pici szobája közvetlen a mienk mellett van, hogy éjszaka ne kelljen annyira messzire elmenni hozzá és így ha bármi baj lenne, akkor könnyen áttudunk menni. Úgy döntöttünk a szoba nagyon kislányos lesz. Lucy imádja a rózsaszínt és a pici is kislány így teljesítettem a vágyát és rózsaszínben pompázik a szoba. 
Fáradtan huppantam le a kanapéra a nappaliba. Lucy utánam totyogott fáradtan és leült mellém. Nagyokat pislogva rám nézett, így én arrébb feküdtem, hogy beférjen mellém, helyes kis pocakjával. Ügyelve rá, húztam közelebb magamhoz és a kezem pocakjára simítottam. Kezem fel-le járt, miközben ő ölébe rakta a laptopot. Lány nevekre keresett rá és szorgosan böngészte az oldalakat, miközben én benne gyönyörködtem. 
-Hazz?-szólított meg félénken.-Segítesz?-mosolyogva bólintottam és úgy hajoltam oda, hogy lássam a neveket. 
-Neked tetszik valamelyik?-kérdeztem.
-Nem tudok választani. Annyira sok szép név van.
Órákig böngésztük az oldalt, de időközben mind a ketten, illetve hárman elfáradtunk, így az emeletre battyogtunk. 
-Elmegyek fürdeni rendben?-kérdeztem, mert én még nem zuhanyoztam.
-Rendben, de siess. Nem szeretek egyedül aludni.-húzott le ingemnél fogva magához és csókot nyomott ajkaimra. Egy ideje már nem volt közöttünk érzéki kapcsolat, de most láttam a szemeiben azt a fajta csillogást és, amint a fürdőbe sétáltam éreztem, hogy fenekemen legelteti szemét. Soha nem tapasztaltam volna még, hogy megbámulnak, de kicsit zavarba ejtő dolog. Sietve kapkodtam le magamról a ruhákat és fürödtem le minél hamarabb. Egy bokszerben siettem vissza szerelmemhez, aki az ágyon feküdt. Befeküdtem mellé és a mellkasomra húztam. Bal kezét rásimította és feltűnt a gyűrűje. 
-Mi lesz most az esküvővel?-kérdeztem.
-Már nem lenne értelme elkezdeni a szervezést.-sóhajtott.-Túl sok időt foglal el a szervezés és már csak 3-4 hónap mire jön a baba. Túl hamar elfog telni ez az idő és nem szeretnék állapotosan esküdni, így muszáj lesz utána összeházasodnunk, ha nem baj.
-Nem persze.-pusziltam meg.-Ha akkora lesz már a baba, akkor elkezdjük szervezni.
-Oké.-motyogta, majd elfordult az oldalára. Szorosan magamhoz húztam, kezeim a hasára raktam és elnyomott az álom. 



Reggel a telefonom eszeveszett csengésbe kezdett és fáradtan húztam el a kis csíkot a telefonomon. 
-Igen.-fogalmam sem volt ki hívott. Korán reggel még látni sem látok.
-Hello Styles.-szemeim rögtön kipattantak, nem kedves ismerősöm hangjára.
-Mit akarsz már megint?-suttogtam, hogy ne ébresszem fel Lucyt, és halkan leosontam a lépcsőn, a nappaliba.
-Nem 'tán elfelejtetted a kis tartozásod?-kérdezte.
-Elutaltam a pénzt Ben. Hagyj békén.
-Nem az egész összeget küldted el Harry! Kérem az összes pénzem. Most!-mondta, majd kinyomta a telefont. Remek. Telefonomon rögtön beléptem a net-bankomra és elutaltam több ezer fontot a számlájára, csak hagyjon engem békén. Ha ezt megtudja Lucy kikészülne és...
-Kinek van ennyi pénzre szüksége?-hallottam meg édes, kicsit mérges hangját mögöttem. Pont ez hiányzott még.
-Öhm...izé...Csak az egyik barátomnak szüksége volt pénzre.
-Ne nézz már hülyének.-motyogta, miközben leült mellém és szorosan hozzám bújt.-Csak mond el. Az egész történetre kíváncsi vagyok Hazz.
Nem tudtam,hogy az igaza mondjam neki vagy hazudjak, mert egyikből sem jönnék ki jól. Úgy döntöttem joga van tudni mindent az életemben történt, így hatalmas sóhaj után mesélésbe kezdtem.
-Van egy pasas Ben, akitől régebben több ezer fontot kölcsön kellett kérnem, hogy fent tartsam magam és legyen piára pénzem. Naponta több száz fontot elittam és szépen a tartozásom gyarapodni kezdett. Rossz társaságba keveredtem és megvertem őt, hogy nem adom vissza neki a pénzét. Kezdtem elfelejteni a történetet, de mikor megtudtam, hogy állapotos vagy felhívott és követelte a pénzt, és megfenyegetett, hogyha nem küldöm el neki a pénzt bajod esik. Így elküldtem neki több összeget, de most azt állította, hogy nem küldtem el neki mind. Így fogtam magam és csakis, hogy békén hagyjon elküldtem neki még pár ezer fontot és most már remélem tényleg békén hagy.
-Büszke vagyok rád Harry, hogy rendezted és rögtön nem verekedéssel rendezted le.-mosolygott, majd csókot kezdeményezett. Átcsúszott az ölembe és szorosan hozzám bújt. Ezek a tettek nem igazán vannak az én javamra, így próbáltam eltolni magamtól, de nem szakadt el tőlem. Egy idő után feladtam a próbálkozást és felkaptam karjaimba, majd az emeletre siettem vele. Leraktam az ágyra, majd fölé hajolva szabadítottam meg felesleges ruháitól, miközben ő is kihámozott bokszeremből. Hatalmas, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel mindkettőnkből. Most nem kellett előjáték. Eléggé felvoltunk mind a ketten készülve rá. Jó pár mozgás után, mindketten eljutottunk a csúcsra és pihegve omlottam melleire, majd közötte lévő részre egy csókot nyomtam, majd mellé feküdve húztam magamhoz és ismét csókolózásba kezdtünk. Ezek azok a pillanatok, amiket nem lehet pénzért megvenni.

2014. május 24., szombat

28.~Kislány.

Sziasztok! Itt az új részt, remélem tetszik. Egyáltalán nem hosszú, sőt szerintem ennyire rossz részt sem írtam még, de remélem nektek jobban tetszik, mint nekem. 
Már csak 4 rész és vége...olyan fura ezt kimondani. 

Jó olvasást!
Blogger Girl



Lucy Jefferson szemszöge:


3 hónap telt el, mióta anyánál töltöttük a hétvégét. Amikor Harry közölte vele, azon az estén, hogy a London Eye-on fogunk vacsorázni, elfogott a hányinger, mert mióta állapotos vagyok, még nehezebben bírom a magasságot. Ennek ellenére, meglepődtem magamon, mert egyáltalán nem volt gond a magassággal és szerencsére a kicsinek is feküdt az étel, így nem kellett újra találkoznom vele. 
Anya nagyon szomorú volt, hogy eljöttünk és én még mindig nem tudom felfogni azt, hogy képes volt csak úgy otthagyni, egyedül egy nagy házban. Anyának nincs annyi jövedelme, hogy fent tudja tartani, így utánunk költözött Los Angeles-be, hogy segítsen nekem, ha bármi gond van. Egy utcányival lakik csak arrébb, egy gyönyörű kis, kertes házban. Teljesen meglepődtem, mikor Harry segített anyámnak anyagilag, hogy megtudja venni ezt a házat.
Ashley a szomszéd lány, eszméletlen mennyire kedves és teljesen barátként tekintjük egymás, ahhoz képest, hogy teljesen két egyéniség vagyunk. Míg ő minden egyes hétvégéjét buliban tölti és imádja az egy éjszakás kalandokat, én ezekben inkább nem vennék és nem is vettem volna részt. Ennek ellenére teljesen egy összhangban vagyunk, mert úgy tudunk egymással beszélgetni, mintha ezer éve ismernénk egymást. Minden nap átszokott jönni vagy én megyek hozzá, ha nem is másra de egy teára. Mindent meglehet vele beszélni és mindig jó tanácsokkal lát el. Elmesélte, hogy volt egy babája, de terhessége alatt elveszítette, mert a volt barátja bántotta. Teljesen maga alatt volt és akkor is láttam rajta, hogy még midig megviseli, de teljesen erősnek mutatja magát. Engem is meghatott ez a történet és próbáltam jó kedvre deríteni, így ez azzal sikerült, hogy megígértem neki, hogy babázhat annyit amennyit csak szeretne.
Gemma és Anne teljesen bepörögtem és sokszor meglátogattak már minket és mi is őket. Anne sok hasznos tanáccsal látott el és elmagyarázott pár dolgot. Végig hallgattam Harry kis kori történetét és máig piszkálom a kínos dolgokkal. 
Harry teljesen kicserélődött. Mindennap kis apróságokkal tér haza, és az újonnan szerzett barátaitól-akik mellesleg nagyon  kedvesek-is mindig kapunk valamit. A gyerek szoba még csak festve lett ki, de ma van az a nap, mikor Hazz szabadnapot vett ki és a bútorokat megvesszük ma. Az 5. hónapban vagyok, ideje most már, hogy kész legyen a szobának. 
Jelen pillanat itt állok a tükör előtt és a hatalmas hasamat nézem. Híztam már több mint 5 kilót és jelenleg úgy nézek ki mint egy bálna. 
-Kész vagy?-dugta be Hazz a fejét az ajtón, de amikor meglátott egy melltartóban és nadrágban állni a tükör előtt, elmosolyodott és beljebb lépett. Mögém lépett és átölelt, hatalmas tenyerét, pedig a hasamra simította. Általában, ha hozzá ér a hasamhoz a pici nagyot rúg és ez most sem volt másképp. Felszisszentem és legszívesebben káromkodtam volna, de visszafogtam magam és Harryt tanulmányoztam. Nem volt már számára sem ismeretlen ez az érzés, mikor a keze alatt megmozdul a baba, de most ez furcsa módon nagyobb volt. Kirajzolódott a hasamon a lába és kitágult szemekkel lépett elém Hazz és adott egy puszit a hasamra, miközben próbáltam kontrollálni magam, hogy ne kezdjek el rögtön sipákolni. 
-Hogy van az én hercegnőm?-imádom, amikor beszél hozzá, mert akkor teljesen lenyugszik.
-Honnan tudod, hogy lány?-kérdeztem mosolyogva és az öröm könnyek most is jelen voltak nálam.
-Egyszerűen érzem, de ha fiú akkor sincs semmi. A lény, hogy egészséges legyen.-mosolygott továbbra is.-Nagyon elemében van a kicsi.
-Érzem.-sóhajtottam, majd lassan szekrényhez léptem és felső után kutakodtam. Harry mögém lépett és kikapott egy bő felsőt, majd- mintha én nem tudnám- segített felvenni.
Kézen fogva segített le a lépcsőn. Az ilyen legegyszerűbb dolgokban is mindig ott terem, és minden kívánságomat lesi. Csodálom, hogy kibírja a szinte mindennapos hisztijeimet és a düh kitöréseimet, de csak nyugodtan, mosolyogva meghallgat és mindig sikerül utána lenyugtatnia. 
-Hölgyem.-nyitotta ki az ajtót és segített beszállni. Villám csapásként jutott az eszembe, hogy ma kell a nő gyógyászhoz menni. Kínosán Harryre mosolyogtam és egyből leesett neki, hogy valamit vagy bent hagytam vagy elfelejtettem.
-Mit hagytál bent?-nyöszörgött, hiszt tudta, hogy ilyenkor mindig neki kellett visszamennie.
-Semmit, de elfelejtettem, hogy ma kell menni az orvoshoz.-kiskutya szemekkel ránéztem és tudtam, hogy egyébként sem haragudna rám, de a hatásért megtettem.-
-Hajjaj, rendben.


*~*~*~*


Egymás mellett ülünk a váróban. Egy magán orvoshoz jelentkeztünk be, mert számomra gusztustalan, azok amik a klinikán találhatóak. Itt viszont barátságos mindenki és nem vetnem meg, hogy 20 évesen gyerekünk lesz. Ezzel szemben a körzeti orvosoknál, mindenki rossz szemmel nézett ránk, és megjegyzéseket tettek, hogy milyen felelőtlenek vagyunk és a többi. 
-Mrs.Jefferson?-felpattantam a székről és Dr.Roberts mosolygód asszisztensével találtuk szembe magunkat. 
-Jó napot.-mosolyogtam. 
-Tessék befáradni.-hessegetett be minket. Dr. Roberts észrevett minket és gyorsan felállt székéből, majd mosolyogva ültetett le a fotel szerűségű, székbe. A hideg zselét rákente a hasamra és rögtön megjelent a kis képernyőn a babánk. Meghatódva figyeltem, minden szegletét és éreztem, amint Hazz letörli az arcomról a könnyeket és puszit nyom arcomra. 
-Nincs baj ugye?-kérdeztem.
-Nem semmi. Nagyon szépen fejlődik és a szívverése is normális.-válaszolt.-Tudjátok már, hogy fiú vagy lány?
-Nem.-mondta Harry, akinek a szeme sarkában egy könnycseppet véltem felfedezni. Rámosolyogtam, amit viszonzott és a kis képernyőt nézte, megállás nélkül. Tagadhatatlan, hogy tetszik neki amit lát.
-Nos...-hümmögött.-Száz százalékig biztos, hogy kislány.-közölte, majd Harry felél pillantottam. 
-Meg mondtam.-tátogta és puszit nyomott ajkaimra.
-Felülhetsz.-letörölte a hasamról a zselét és kezünkbe nyomott ismét, jó pár köteg papírt aminek felét sem értem, de mindig ideadja. 
Elköszöntünk, majd a pakolóig Harry szája be se állt. Százszor meghallgattam, hogy ő megmondta.
-Teljesen elfogom kényeztetni.-mondtam miközben beültünk az autóba.
-Igen, ebbe biztos voltam. Te elkényezteted én meg leszek a rossz anyuka, aki szidja állandóan a gyerekét mert bűn rossz lesz.-akadtam ki egy kicsit.
Felnevetett, de tudta, hogy ilyenkor jobb ha nem válaszol, így csak tovább vezetett. Szerencsémre nem volt olyan messzire az orvostól a baba bolt. Nem nagyon tudok egy helyben ülni sokáig. Kipattantam az autóból és hallottam Harry hangját, amikor becsaptam az ajtót, hogy ne ennyire gyorsan, mert bajunk esik, de nem érdekelt. Csak lépdeltem a boltba és meg sem álltam addig, míg be nem értem. Hazza loholt mögöttem és mikor utolért, összekulcsolta ujjainkat és segített mindenben és most, hogy tudjuk, hogy lány, könnyebben tudunk neki vásárolni. Nagyon boldog vagyok, hogy lány és tudom, hogy fiúnak is örültem volna, mert mindegy hogy milyen nemű, mert ugyan úgy szeretném őt. 


2014. május 23., péntek

27.~Minden pillanatot elronthat valami, de minden jó, ha a vége jó nem?

Halihó! Meghoztam Lurry (Krisztina fantáziája) történetének új részét, bár igaz, hogy megint nem kaptam annyi kommentet, mint eddig de nem húzom csak azért a részeket, mert nem kommenteltek. Már csak 5 rész van hátra és szeretném, nyugalomban és mosolyogva megírni nektek ezeket a részeket, de ez nem mindig sikerül, így kérlek titeket, hogy írjatok akár negatív, akár pozitív kommentet, hogy tudjak min változtatni. Igyekszem ezen a héten még 2 részt hozni, hogy jövőhétre 3 rész maradjon. 
Köszönöm a 67 feliratkozót és a több mint 29 ezer látogatót!

Jó olvasást!
Blogger Girl


-Hozzám jössz feleségül?

Egy helyben ültem, miközben őt néztem. Reményekkel teli szemmel nézett és később az értetlenség is ott ült az arcán mikor nem válaszoltam. Nagy levegőt vettem, lassan kifújtam azt, de a hangok a torkomon akadtak és nem bírtam megszólalni. Én legyek a felesége? Istenem. 
-Nekem nem kell, hogy puccos helyen, egyáltalán nem kényelmes ruhában kérdezd meg. Nekem ez így tökéletes. Itt, veled. Azt hiszem ennél jobb már nem lehetett volna.-mosolyodtam el, mire ő is ezt tette.-Igen, hozzád megyek.
Hatalmas mosoly ült arcára és megfogta bal kezem, majd felhúzta a gyűrűt. Boldogságom határtalan és ki gondolta volna a mai nap után, hogy megkérdezi? Hitetlenkedve ugrottam nyakába, és ezzel a lendülettel elterült a földön. Mosollyal az arcomon csókoltam, meg és tudtuk, hogy nem szeretne egyikünk sem tovább menni, még is túl fűtött csók sikeredett. Mosolyogva húzódtam el tőle, de eszem ágában sem volt leszállni róla.
-Kényelmes?-passzírozta ki magából.
-Nagyon.-adtam egy puszit az arcára, majd mellkasára tettem a fejem és becsuktam a szemeim. A hátamra simította a kezeit, majd szorosan magához ölelt és csókot nyomott a hajamba. Hirtelen álmos lettem és nagyokat szuszogva aludtam el mellkasán. 

*~*~*~*

Fogalmam sincs mikor és, hogy kerültem fel az ágyra, de jelenleg ott fekszem és Hazz hűlt helyére fordultam, majd átöleltem az ő párnáját, amin aludt. Ma vissza indulunk LA-be, amihez semmi kedvem. Hosszú az út autóval, fárasztó és most sem vagyok túl fényesen. A kezemre pillantottam és gyönyörű gyűrűt pásztáztam. Ide-oda forgattam a kezeim és csodáltam a világ legszebb gyűrűjét. Csodálatos, egyszerű mégis teljesen magával ragadott. Még mindig nem hiszem el, hogy hamarosan a férjem lesz. Annyira hihetetlen ez az egész. 
-Jó reggelt.-lépett be vőlegényem az ajtón, egy tálcával a kezében és leült velem szemben az ágyra. 
-Szia.-mosolyogtam.
A tálcáról a különféle ételeket ettük közösen, néha-néha egymást etettük. Sokat nevetve beszélgettünk egymással, de mint mindig most is valaminek el kellett rontania az idilli pillanatot. Kipattantam az ágyból, majd a fürdőbe rohanva adtam ki a wc felett mindent magamból, amit most jó ízűen elfogyasztottam. Hallottam, ahogy csukódik utánam az ajtó de nem foglalkoztam vele, mert görcsösen guggoltam. Hátamra rakta kezeit és nyugtatóan simogatta. Lassan ereszkedtem le a föld tövébe és felhúztam a térdeim. Szédültem és muszáj volt becsukni a szemeim, mert az egész világ forgott velem. 
Lassan felálltam Harry segítségével és megmostam az arcom, meg a fogaimat. Visszasétáltunk a szobába, viszont időközben muszáj volt megkapaszkodnom benne, mert félő volt, hogy rögtön összeesem. Segített befeküdni az ágyba, majd magamra húztam a takarót és szorosan behunytam a szemeimet. Nem hiszem el, hogy mindig mindent valami avagy valaki tönkretesz.
-Jól vagy?-kérdezte és hajamat simogatta. 
Csak megráztam a fejem. Halántékomhoz kaptam a kezeim, mert szúrt és úgy éreztem lüktet a fejem. 
-Szerintem nem kellene ma elindulnunk. Elég lesz csak holnap is.-adott egy puszit a hajamba, de válaszolni nem nagyon volt erőm. 
-Nem. Összekapom magam és indulhatunk.-ültem fel, de ugyan úgy forgott még mindig minden.-Pár percet adj.
-Nem merek így veletek elindulni. Nem szeretném, ha valami bajotok esne. Kérlek. Legalább holnapig várjunk.-kérlelt és finoman a hasamra csúsztatta kezeit. Meghatódottan néztem, ahogy csillogó tekintettel simogatja, picit gömbölyödő hasam. 
-Jó.-mondtam.-De nem akarok egész nap itthon feküdni. Inkább csináljunk valamit.


Később már teljesen felöltözve ültem Hazz autójában arra várva, hogy végre indulhassunk. Megbeszéltük, hogy elmegyünk vásárolgatni. Teljesen bezsongtam a vásárlás szó hallatán és nem tudtam egy helyben ülni. Mozgolódva vártam arra, hogy végre leparkoljunk a pláza előtt és végre bemehessünk. Nagy nehezen de találtunk egy szabad parkoló helyet, de mint mindig most sem volt semmi másképp. Harry segített kiszállni az autóból, majd kézen fogva sétáltunk befelé. 
Minden boltot végig jártunk, de egyetlen egy helyre csak a végén szerettem volna betérni. Egy baba bolt előtt álltunk egymás mellett és a kirakatot bámultam. Kismama ruhákat viseltek "terhes" próba babák. 
-Én is így fogok kinézni? Ennyire lógni fog a hasam?-fordultam felé és egyáltalán nem olyan reakcióra számítottam, amit láttam.-Most meg mit röhögsz? 
-Semmit. Csodás kismama leszel.-fújtatva vonultam be a boltba és mosolyogva nézegettem a pici ruhákat. Alig várom, hogy a kezeimben tarthassam, de még 7 hónapot várnom kell. Félek az anyaságtól és fogalmam sincs, hogy fogok megbirkózni egy babával. Nagyon várom, de nincs olyan valakim akivel néha megtudnám beszélni ezeket a dolgokat. A szomszédunk Ashley nagyon kedves lány, és ritkán de találkozunk akkor sem olyan mintha barátnőm lenne. Szükségem lenne valakire aki megnyugtatna és azt mondaná nincs semmi baj és ez nem Harry vagy anya. Kicsit magányosan érzem magam. Talán elviselhetetlen lennék? 

Harry Styles szemszöge:

Mosolyogva figyeltem, amint botránkozik azon, hogy ő is így fog-e kinézni. Biztos csodás kismama lesz. Annyira örülök, hogy igent mondott. A világ legboldogabb férfijává tett. Annyira szeretem és ahogy ici-picit gömbölyödik a hasa, hihetetlenül aranyos. Annyira pici és törékeny, de tudom, hogy legbelül képes megszülni egy gyereket, minden gond nélkül. Ahogy nézem, amint a ruhákat nézegeti mosolyogva és alig várom, hogy elkényeztessem akár fiú, akár lány lesz. Ha fiú mindenképpen beavatom a pasis dolgokba, viszont ha lány ezt a műveletet Lucynak kell véghez vinnie, viszont végig azon leszek, hogy az összes fiút távol tartsam tőle is. 
Haza felé úton csendben ülünk egymás mellett. Úgy döntöttem nem haza megyünk rögtön, hanem egy kis meglepetést terveztem neki itt Londonban. Tudom, hogy nem szereti annyira magasságot, de a London Eye-on egy vacsorát ki mondana vissza?

2014. május 22., csütörtök

26.~Házasság?

A mai nap 2.rész! Remélem tetszik és kommenteket még mindig várom! Jó olvasást!
Blogger Girl


Lucy Jefferson szemszöge:

Megtorpanva álltam az ajtóban, de hamar feleszméltem és ellöktem magamtól Allant.
-Te mégis mi a francot csinálsz a barátnőmmel?-hangzott a hátam mögül Harry és idegesen, fújtatva tette meg a pár lépést Allan felé, aki ijedtében hátrált és a küszöbön hanyatt esett.
-Én...én...sajnálom.-dadogta, de Harryt egyáltalán nem érdekelte a földön fekvő fiú. Inge gallérjánál fogva rántotta fel magához, de előtte belerúgott egyet a bordáiba és arcába ordított.
-Nem érdekelt, hogy sajnálod.-kiabált és az erei a nyakán kiduzzadtak. Soha nem láttam még ilyen mérgesnek.-Hogy merészeltél te hozzá nyúlni más barátnőjéhez, hm?
-Én nem tudtam, hogy van barátja.-védekezett, és túl lapos szöveggel próbálkozott be.
-Nem érdekelt, hogy mit nem tudtál.-összeszorította öklét és arcon találta a vele szemben, teljesen megrémültem álló fiút.-Takarodj innen! 
Allan hátrált, majd futva tette meg a pár lépést a kapuig, majd távolodó alakját bámultam. Megijedtem, soha életemben nem láttam még Harryt verekedni és tudom, hogy nem nagy cucc az, hogy valakit orrba vágtak, de könyörgöm hallottam, amint reccsen az orra! Idegesen megfordult az én göndöröm akinek a fején, az idegesség miatt verejték cseppezget. Tekintetével engem keres és rögtön megtalált, amint anya háta mögött remegek. Szemei kikerekednek és csak most fogja fel mit is tett és, hogy ennek én szemtanúja voltam. Pár lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot és átölelt, de nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. A kezeim csak lógtak magam mellett, míg hallottam, ahogy ő nagyot sóhajt és szorosabban fog magához, miközben sajnálom szavakat suttog a fülembe. Érzem, ahogy könnyei megerednek és nem sokszor láttam még őt sírni, de tudom ha valami ahhoz vezeti őt, hogy sírjon nagyon nagy gondnak kell lennie. Úgy látszik én vagyok a gyenge pontja. Úgy éreztem hirtelen, mintha nem is az a fiú állna előttem, akit megismertem. Tudtam, hogy erőszakos de nem láttam még őt ennyire vadnak és felmerült bennem az a kérdés, hogy lehet velem is megtenné? 
-Annyira sajnálom. Kérlek bocsáss meg nekem. Én nem így gondoltam, de megláttam amint neked esik és vadul csókol. Neked se esne jól, ha engem más nő csókolgatna.-érvelt.
-Oh igen? Most ezzel védekezel? Igazán kitalálhattál volna valami jobb érvet is.-kibontakoztam karjai közül és az emeletre rohantam. Jelen pillanat nem tudtam uralkodni a dühömön, így mindent ami az utamba állt leborítottam. Egy váza, egy asztal és egy polc végezte a földön, de nem tudott érdekelni. Egyszer nekem is ki kell adnom a dühöm, ami most pont nem tesz jót nekem és a babának, de az idegeim a határokat rég túllépte. 
Feltéptem szobám ajtaját, majd azt magam után bevágtam és magamra zártam. Dühösen borítottam fel ismét egy széket, majd az ágyra vetődtem és zokogásom kitört. Tudom, hogy megfogom bánni ezt a kirohanásom és azt is, hogy Harry megbánta már rég, de annyira fel tud húzni azzal, hogy minden mindent azzal rendez le, hogy verekszik.
Kopogást hallok az ajtó felől, de nem érdekel. Fejem a párnába nyomom és úgy sírok tovább.
-Lucy.-hallom Harryt, a sírástól még mélyebb hangját.-Kérlek. Engedj be.
Nem hallgatok rá csak fekszem tovább és a könnyeim még mindig folynak, de már hang nem jön ki a torkomon és vállaim sem rázkódnak.
-Kérlek.-suttogja, de én mégis hallom és azt is, hogy lecsúszik az ajtóm előtt és valószínű képes lesz egész éjszaka ott ülni, ha nem engedem be. 
A dühöm már elszállt, de a csalódottság még ott csücsül a fejemben és nem tudom elengedni. Miért kellett Allannek felbukkannia? Egyáltalán honnan tudta, hogy itt vagyok? Miért nem felejtett el már? Még középiskola második felében jártam vele 1 évig, de nem volt igazából kapcsolat. Csak mindkettőnknek kellett olyan valaki, akinek még nincs valakije. Akkoriban az volt a menő, ha már volt pasid illetve csajod. Így mi is a "menők" közé szerettünk volna tartozni. 
-Gyere fiam.-hallom anyám hangját.-Menjünk le. Hagyd, hadd nyugodjon le egy picit.
Várom egy picit, hogy leérjenek és valamiért megkönnyebbülve sóhajtok. Örülök, hogy legalább anya nem haragszik Harryre. Felállok az ágyról, majd halkan kiosonok a szobámból, mert szomjas lettem, viszont nem szerettem volna, ha észre vesznek. Halkan tipegek a konyhához, de mielőtt bemennék meghallom érdes, dörmögős és mély hangját. 
-Elfogom egyszer veszíteni.-a szívem és a gyomron egyaránt zsugorodott össze, hangja hallatán. Tisztán lehetett rajta hallani, hogy sír.
-Nem fogod. Szeret téged, és mindig is szeretni fog. Terhes tőled és hidd el, hogy a hormonok is közre játszanak abban, hogy ennyire felkapta a vizet. Bár, igaza van, hogy nem így kellett volna ezt elrendezni, de tisztán megértelek. Anno, a férjem, azaz a volt férjem is verekedett értem, és én is túlreagáltam, de túl tettem hamar rajta, mert rájöttem, hogy csak engem védett meg a rossztól.-előléptem a fal mögül és Harry karjaiba szaladta sírva. Meghökkent, de szorosan karjaiba zárt és puszikat hagyott a nyakamon. Jóleső bizsergés futott végig a testemen, amit biztos, hogy ő is észrevette, de szerencsére nem tette szóvá. 
-Annyira szeretlek.
-Én is.-adtam egy rövidke csókot a szájára, amit ő teljesen elmélyített, megfeledkezve arról, hogy anyám épp itt áll mellettünk. 


*~*~*~*~*

-Lucy.-szólított meg halkan. Már az ágyban fekszünk egymás karjaiban és csak csendben hallgatjuk egymás lélegzését.
-Hm?-hümmögtem. A szemeimet ólom súlyúnak éreztem.
-Kérdezni szeretnék valamit.-mondta és habozva ült fel az ágyon és hosszas ideig csak ott ült. Mintha valami csodára várna.
-Baj van?-kezdtem ideges lenni, hogy talán Ő tényleg nem akarja a babát és elmenekül, mint pár hónappal ezelőtt.
Oda lépett a bőröndjéhez, majd a háta mögé tett valamit és újra felém fordult. Idegesen ültem fel én is, majd mellém ült.
-Én már hónapok óta szerettem volna kérdezni valamit, de soha nem volt a legmegfelelőbb alkalom és tudom, hogy most sem itt kellene ezt megkérdeztem, egy bokszerben, kócos hajjal és nem vagyok úgy öltözve ahogy kellene, de nem tudok tovább várni.-sóhajtott és folytatta.- Mikor összevesztünk és elhagytalak, azért volt mert túlságosan féltettelek, hogy bántódásod esik. Vannak emberek akik nem a jót akarták nekünk és muszáj volt elintéznem. Hihetetlen boldog voltam amikor visszafogadtál, de a legboldogabb most vagyok, hogy tudom a gyerekünket várod. Szeretném ha a legjobbakat megtudnám adni nektek, és már most szeretem a picit is és téged is. Elmondhatatlanul. Nem tudom szavakba önteni mit éreztem akkor mikor beléd szerettem. Ismeretlen érzés volt, soha nem volt még normális barátnőm, de te mindent megváltoztattál. Szeretlek és remélem örökké együtt maradunk.-letérdelt elém én pedig a szám elé kaptam a kezem. A szememből a könny kicsordult és patakokként hulltak le, amikor kinyitotta az ékszeres dobozt. Rám mosolygott és folytatta a beszédet.
-Lucy Jefferson hozzám jönnél feleségül?-kérdezte, már ő is könnyes szemmel. 

2014. május 20., kedd

25.~Az ex-em.

Sziasztok! Meghoztam a részt és nagyon szomorú lettem, mikor észrevettem, hogy csak mindössze 2 komment érkezett az előző részhez, de nem tántorodtam meg ezt a pár részt már megírom nektek. El sem hiszem, hogy már csak 5+2 rész van a blogból. Sajnálom, hogy ilyen hamar befejezem, de sokkal fontosabb dolgaim vannak jelen pillanat és már nem esik bele az időmbe az írás. 
Csatlakozzatok a Facebook csoportba, minél többen 
Jó olvasást!
Blogger Girl



Harry Styles szemszöge:

Teljes nyugalomban haladunk, lassan az autópályán. Egy hete engedték haza Lucy-t. Nehéz napok voltak, mert teljesen sokkos állapotban volt, de már teljesen elfeledte azt és próbál a legtöbbet pihenni. A reggeli rosszullétek teljesen kikészítik és most is sápadtan ül mellettem, de hajthatatlan volt, hogy meglátogassuk az anyukáját. Úgy érezte joga van tudni azt, hogy terhes és nem szeretné úgy megszülni majd a gyerekünket, hogy az anyukája nincs ott, és csak az én oldalamról vannak nagy szülei. Büszke vagyok rá, hogy ennyire szeretné helyre hozni a történteket és mondhatni, hogy már megbékélt velem az édesanyja. Bevallom nagyon tartok tőle, de próbálom nem ezt sugallni Lucy felé. Annyira furcsa nekem ez, hogy kismama és oly' nehéz felfogni ezt. Gyerekünk lesz legkésőbb 9 hónap múlva. Olyan gyorsan elfog telni ez az idő. Kíváncsi vagyok, hogy a szülei mit fognak ehhez szólni. 
-Harry!-erőtlen hangjára egyből odakaptam a fejem és ijedten pásztáztam fél szemmel.-Megállnál egy percre?
Rögtön lehúzódtam egy kis megállónál és Ő egyből kipattant az autóból, majd a hátát neki támasztotta. Kiszálltam utána és átfutottam az Ő oldalára.
-Jól vagy? Figyelj biztos jó ötlet volt ez az egész, hogy elinduljunk? Nagyon sápadt vagy.-nagyon megijedtem. Azt hiszem én sokkal jobban félek ettől az egésztől, mint Ő.
-Nem! Jól vagyok.-furcsán méregettem. Makacs, mint az öszvér és már ha haldokolna sem mondaná vissza azt, amit ő már kitalált.-Csak friss levegőre volt szükségem.
-Rendben.-motyogtam.

*~*~*~*~*

-Annyira izgulok.-mondta és a körmeit kapargatta. Ráraktam a kezeim az övére és mélyen a szemeibe néztem. 
-Nyugi, hidd el nem lesz semmi gond. Tudod, hogy nem tesz jót, ha idegeskedsz.-egy kisebb puszit adtam a szájára, majd kiszálltunk mindketten és kézen fogva indultunk a hatalmas kerítéshez. Egy nagyot sóhajtott, majd lenyomta a kilincset és benyitott a barátságos kis lakásba.
-Anya! Megjöttünk.-kiáltotta.
-Oh, Istenem! Annyira hiányoztál.-szorosan átölelte barátnőmet és tovább motyogta bőrére a szavakat.-Úgy sajnálom, hogy nem tudtam bemenni hozzád a kórházba Lucy, de vihar volt és nem közlekedtek repülők, a határt pedig lezárták. Nem engedtek át senkit és édes istenem...
-Anya kérlek! Hagyjuk ezt, nincs semmi baj.-mosolygott édesanyjára, aki most hozzám lépett oda és végig mért, én pedig akkorát nyeltem, hogy még Londonban is hallották. Elmosolyodott és átölelt. 
-Köszönöm, hogy ennyire vigyázol a lányomra.-suttogta meghatottan, én pedig bátortalanul visszaöleltem.
-Semmiség.-eleresztettem egy mosolyt barátnőmre, aki meghatódottan nézte a kis jelenetünket. Tudom, nem hozzám vall, de hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nincs konfliktus közöttünk és, hogy végre megbékélt velem anyukája. Ez a lány annyira megváltoztatott életemben nem voltam még ilyen szituációkban és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer  gyermekem lesz. Istenem, de fura ezt kimondani. 

Lucy Jefferson szemszöge:

A boldogságom a fellegekben jár. Életemben nem sejtettem, hogy egyszer én is olyan boldog lehetek, mint a szüleim. Amikor láttam őket együtt, hogy mennyire boldogok és csókokat lopnak egymástól a szívem összeszorult ha arra gondoltam, hogy nekem soha nem lesz egy olyan barátom, aki szeretni fog és én viszont fogom szeretni, de most itt az a fiú mellettem, akit mindennél jobban szeretek és gyereket várok tőle. Azt hittem a kapcsolatunk elején, hogy egy bábú leszek, akit néha napján előkap és "megszeretget" de hála istennek nem így lett. Féltem tőle és tisztán emlékszem azokra a napokra, amikor bántott. Amikor elrabolt és arra is amikor elhagyott. Azt hittem akkor soha nem leszek boldog és egyedül fogok megöregedni. Engem soha nem szerettek úgy igazán, még a saját szüleim sem, csak akkor döbbentek rá ezekre a dolgokra, hogy nem úgy viselkedtek velem ahogy kellene, amikor már nem voltam itt nekik és nem volt itt szidni nap, mint nap egyes dolgokért. Most saját házunk van, saját magánéletünk és lassan saját családunk is és én nem szeretném azt, hogy a gyerekünk olyan családnak nőjön fel, mint én vagy Harry. Egyikünknek sem volt fényes gyermekkora, de már mind a ketten megbocsájtottunk a szüleiknek és nagyon remélem, hogy anyáék is olyan jól fogják viselni a tényt, hogy terhes vagyok, mint Anne és Gemma.
Anya csak mondta és mondta, de amikor apához ért a téma elhallgatott és bágyadtan a földre nézett. Fogalmam sem volt, hogy mi az ami ennyire elrontotta a kedvét. Az egyik pillanatban még nevetett és aranyosan magyarázott és most pedig, mint akit teljesen kicseréltek unalmasan néz előre.
-Anya, mit történt.-odacsusszantam mellé és megfogtam kezeit biztatóan.
-Semmi.-erőltetett magára egy hamis mosolyt, amit senki sem vesz be.
-Kérlek. Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. Mi történt?-próbáltam lágyan beszélni vele. 
-Apád elhagyott engem. Mindig csak a munka és a munka volt a fontos a számára, engem pedig teljesen elhanyagolt. Mióta te elköltöztél Harryvel teljesen kicserélődött. Mindennap az irodájában ült, ha nem akkor pedig részegen esett haza és én ezt nem bírtam.-hangja meg-meg csuklott de folytatta.-Talált magának egy lotyót, aki élvezi, hogy kihasználja. Könyörgöm fontosabb neki egy szilikon mellű, teljesen mű kis....hadd ne mondjam ki, mint a családja?-sírva vetette magát a karjaimba és szorosan átölelt.
A könnyeim nekem is megindultak és hihetetlen gyorsaságban áztatták át anya pólóját, de se engem nem érdekelt és anyát sem. Mindkettőnk felsője csupa könny áztatta lett, de jól esett egymás karjaiban sírni.
-Terhes vagyok anya.-suttogtam és nem voltam abban biztos, hogy meg is hallotta. Megdermedt a karjaim között, majd eltolt magától és meredten nézett.
-Úr isten.-sikított és felpattant az ágyról.-Ezt nem hiszem el.-felrántott magához és hosszasan megölelt. Harry mosolyogva nézett minket és látszódott, hogy ő is belekönnyezett a kis jelenetünkbe. 
-Ugye itt alszotok ma?-kérdezte anya.
Harry felé fordultam, aki egy bólintással jelzett, de ez a pillanatot is elkellet valakinek rontania. Váratlan pillanatban csengettek az ajtón és futottam a bejárati ajtóhoz, ahol egy váratlan, és egyáltalán nem idegen lépett be rajta, majd magához húzott és az ajkaimra tapadt. Ez a személy az ex-em, Allan. 

2014. május 16., péntek

24.~Sokk.

Sziasztok! Meghoztam az új részt remélem tetszik. Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, és az új olvasókat! Nem annyira jó lett a rész, legalább is szerintem de azért remélem nektek elnyeri a tetszéseteket. Kitartás már nem sokára vége a sulinak és kezdődik a nyári szünet. 
Jó olvasást!
Blogger Girl


Harry Styles szemszöge:

-Doktor úr, kérem.-szólítottam le.-Elnézést megtudná mondani mi történt?
-Hozzátartozó?-kérdezte. Bólintottam mire az irodájába hívott és leültetett az egyik bőr kanapéra. Hosszasan csak bámult rám, mire kimondta, azt a pár szót a száján, és én teljesen sokkot kaptam. Ez nem történhet meg.

Ijedten kaptam fel a fejem és hitetlenkedve néztem az orvosra. 
-Kérem mondja, hogy ez csak egy rossz tréfa.-könyörögtem.
-Sajnálom, de esetleg letudnak mondani róla, ha akarnak, de én nem ajánlanám. Még nagyobb stressz lenne a hölgynek.-végig monoton hangon beszél és egy röpke pillanatra sem rezzen meg az arca.- Ms. Jefferson-t  az intenzívre szállítottuk, pár napig ott fog tartózkodni. Vizsgálatok végzünk el, minden rendben van-e, utána pedig egy rendes szobát kap, ahová már Ön is bemehet. Pár napot kell, majd utána bent maradnia, ha az állapota engedi és haza mehet, de addig sokat kell pihennie. Most elvégeztünk pár tesztet rajta, de még alszik és valószínű még pár napig az erős gyógyszerek teljesen kiszívják az energiáját.-egy bólintással jeleztem, hogy megértettem, amiket mondott és azt hittem ennyi volt. Épp készültem felállni, mikor leintett, hogy üljek vissza.-Mr. Styles. A kis hölgy veszélyeztetett terhes. Kérem nagyon vigyázzon rájuk. Még csak 6 hetes, de nem érheti stressz és, ha lehet mellőzze a picit is megterhelő dolgokat, mikor haza mennek.
-Köszönöm.-a kezem nyújtottam, mire megrázta a kezem és bólintott. Kisétáltam az ajtón és ott abban a pillanatban összeomlottam. Leültem az egyik székre, kezeim az arcomba temettem, de nem engedtem, hogy a könnyeim megeredjenek. Összekel szednem magam, mert most már kettő emberre is vigyáznom kell, kellő figyelemmel. Apa leszek. Nem tudom felfogni. 
-Mr. Styles.-hallottam a nevem és rögtön felkaptam a fejem. Fehér köpenyes, fiatal orvos lépett elém, majd felálltam én is, hogy egy magasságban legyünk. Megköszörülte a torkát és lassan beszélni kezdett.-Lucy Jefferson hozzátartozója igaz?-bólintottam.-Lucy nem tudja, hogy állapotos, így maga szeretné elmondani vagy közöljük vele mi, amint felébredt?-kérdezte, de egyáltalán nem figyeltem a kérdésre. Sokkal jobban érdekelt az, hogy miért ő az orvosa. Bevallom féltékeny lettem, de nem szeretnék kiakadni még jobban, így csak is Lucyt képzeltem oda, majd vettem egy nagy levegőt és higgadtan válaszoltam.
-Majd én elmondom neki, kösz.-mondtam, majd a lépcsőn lebattyogtam, hogy a büfében vehessek egy kávét magamnak. Nem szándékozom haza menni, Lucy nélkül így lassan visszasétáltam az intenzív osztályra és az ablakból csodálhattam csak barátnőmet, akinek bőre színe, jelen pillanat hasonlított a faléra és a tipikus kórházi ruha volt rajta. Elfogott a síró görcs is, ha arra gondolok, hogy ez megint az én hibám. 
Előhalásztam telefonomat a zsebemből, mert szükségem van arra, hogy valakinek ezt elmondhassak, így anya nevére nyomtam a kezem és rögtön tárcsázni kezdte. Fülemhez emeltem a készüléket. Anyáék az én lakásomban maradtak. Hajthatatlanok voltak, azzal szemben, hogy haza menjenek. Aggódnak Lucy miatt, majdnem annyira mint én. 
-Harry.-anya kétségbeesett hangja csendült fel, mire nagyot nyeltem, hogy visszafojtsam könnyeimet.-Mi történt? Jól van?
-Anya, Lucy terhes.-síri csend lett a vonal másik végén.
-Oh, kisfiam.-sírt fel.-Örülsz neki?-kérdezte.
-Nem tudom. Nem tudom eldönti, hogy ez most jó vagy nem. Persze szeretnék tőle gyereket, de lehet, hogy nem most van még itt az ideje. Túl fiatalok vagyunk, nem?
-Fiam. Tudom, hogy most ez váratlanul ért, de semmiképpen se vetessétek el. Ő is egy élet. Hidd el nagyon is jó apa leszel majd.
-Veszélyeztetett terhes.-mondtam és nem bírtam tovább. Megeredtek a könnyeim, de csak némán sírtam. 
-Úristen. És most, hogy van?
-Még alszik. Az intenzíven lesz pár napig, míg a nagyobb kivizsgálásokon túl esik.-sóhajtottam egy nagyot és hallgattam tovább anya hegyi beszédét, hogy eszembe ne jusson semmi olyat tenni, amit megbánnék később. Eszembe se jutott, hogy elvetessük a gyereket, sőt ha már ezt történt valószínű ennek valamilyen oka van, de ahhoz fogalmam sincs, hogy fogom Lucyval közölni. Annyira kicsi és törékeny lány. Nem tudom, hogy fogja viselni a tényt, hogy anyuka lesz. 

*~*~*~*~*

Pár nappal később Lucyt átvitték egy szobába és szinte a nyakamba ugrott, amikor bemehettem hozzá. Most is itt ülök mellette, de még nem volt ahhoz bátorságom, hogy elmondjam neki a dolgokat. Persze nem hülye és sokszor megkérdezte minden rendben van-e és ez most sincs másképp. 
-Harry kérlek. Mond el mi a baj.-kérlelt és a szokásos ellenállhatatlan szemekkel rám meredt. Hatalmasan sóhajtottam, de úgy döntöttem jobb rajta hamarabb túl lenni.
-Lucy.-fogtam meg a kezeit mire ő félelemmel teli szemekkel vizsgálta az enyéimet.-Kisbabánk lesz.-nyögtem ki, mire megmerevedett és szemei kikerekedtek. Levegőt sem vett csak előre nézett semleges arccal. 
-Nem.-mondta.-Nem lehet.-a szívem kettészakadt, amikor ismét sírni láttam. Szorosan magamhoz öleltem, de ő nem ölelt át. Csak ült és kezei lógtak maga mellett.
-Nem lehetek terhes. Istenem. Ha ezt anya megtudja és apa.-kétségbeesetten rám nézett.- Mit fogunk mi kezdeni? 
-Megfogjuk oldani. Kialakítunk neki egy szobát, elmondjuk a szüleidnek akik nem fognak úgy sem kiakadni, ha pedig igen akkor kit érdekel a véleményük?-felemeltem az állánál fogva és mélyen a szemeibe néztem.-Szeretlek, te is szeretsz engem és egy szeretet teljes családban fog felnőni. Nem fog semmi rossz történni, higgy nekem.- egy csókot nyomtam ajkaira, ami pár másodperc után ismerősen fogadva enyéimet. Még én sem fogtam fel, hogy apa leszek, de ha megtörtént felfogjuk nevelni. 
-Félek.
-Nem kell. Minden a legnagyobb rendben lesz.-mosolyogtam, majd újra megcsókoltam.

2014. május 12., hétfő

23.~Kórház.

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Nem lett egyáltalán jó, sőt...de azért remélem tetszik nektek. Egy-két dolgot itt is leírok, de aki benne van a csoportban az tudja. Nos, a blog csak 35 részes lesz és +1, 2 rész lesz ráadásként. Sajnálom, de így döntöttem mivel rengeteg dolgom van, köztük most vizsgázom majd angolból és a tételeket is ki kellene dolgoznom, de ez nem a ti dolgotok, szóval csak ennyi. Remélem nem haragszotok, viszont jó olvasást! 
Blogger Girl



-Megint egy srácnál voltál igaz?

-Most megint minden kezdődik előröl Harry? Komolyan erre van szükséged, hogy veszekedjünk állandóan? Mindig nekem támadsz és fogalmam sincs honnan veszed azt, hogy megcsallak, de rohadtul elegem van belőled. Azt hiszem vége kellene, hogy legyen ennek a kapcsolatnak. Semmi értelme annak, hogy kínozzuk egymást. Talán tényleg mindenkinek igaza volt, hogy mi nem egymásnak valóak vagyunk. Hogy más mellett kellene, hogy legyünk és éljük az életünknek. Én szeretlek és bízom benned, de nem tudom mit tegyek. Azt hiszem ennek vége Harry.-mondtam és lehajtottam a fejem, majd az emeletre indultam.
-Várj!-kiáltott utánam, de mint aki meg sem hallotta, mentem tovább. Ennek most vége kell hogy legyen. Léptek hangja ütötte meg a füleimet, tudtam, hogy utánam jön, így inkább gyorsabban szedtem a lábaimat. 
-Kérlek Lucy. Beszéljük meg normálisan. Nem lehet ennek így vége.-húzott vissza csuklómnál fogva, de kirántottam kezeimet az övéi közül és bementem a szobába. A fali óra mutatója már rég meghaladta a hajnali 1 órát és mi itt veszekszünk. Most talán én leszek az aki elhagyja a másikat. Tényleg nagyon elegem van mindenből és mindenkiből. 
A bőröndömet szándékoztam volna kihúzni az ágy alól, mikor erőteljesebben visszarántott Harry és neki csapódtam mellkasának. 
-Engedj el.-kértem, de nem tágított.-Harry, légyszíves. Ez egy nem normális kapcsolat.
-Ne! Ne hagyj el. Kérlek, könyörgöm, hogy mondjam még? Én szeretlek, de annyira rosszul esett az, hogy elmentél minden szó nélkül. Engem még egy nő sem hagyott ott miközben kioktatott. Én...én tényleg nagyon szeretlek Lucy és komolyan mondom belefogok őrülni abba, hogy ha elhagysz. Tudom, hogy szeretsz hisz csak pár óra telt el, és tudom azt is, hogy sok mindent elcsesztem és hihetetlen sok esélyt adtál már arra, hogy változzak de eddig nem tudtam milyen azaz érzés, amikor téged hagynak faképnél. És tudom, hogy megint elcsesztem mindent és mondhatnám, hogy elengedlek és csinálj azt amit akarsz, de nem akarom, hogy elhagyj.-állam alá nyúlt és mélyen a szemembe nézett.-Szeretlek.
-Nem Harry, te nem engem szeretsz. Hanem azt, hogy van valaki melletted és nem egyedül éled a mindennapjaidat. Tudom, hogy rád is vár egy olyan lány, aki ezt mind bírja és elviseli ezeket a dolgokat és igen szeretlek Harry, de nem lehetünk tovább együtt.-mondta minden érzelem nélkül. Fájt, hogy ezeket a szavakat ki kell ejtenem a számon. A szívem darabokra tört. Ismét.
-Miért nem lehetünk együtt? Elmegyek valami orvoshoz, hogy segítsen. Eljárok edzeni, hogy levezessem az energiáim. Az ügyeimet is befejezem végleg. Megváltozok, ha kell tényleg.
-Nem Harry! Azt hiszem az lesz most a legjobb ha...-a hangom elcsuklott és nem jött ki rajta az a szó, amit mondani szerettem volna neki. Hirtelen megszédültem, így muszáj volt megkapaszkodnom Harryben. Levegőt nehezen kaptam és a tüdőm szúrt, a szívemmel egy ütemben. A lábaim felmondták a szolgálatot, de nem estem a földre, hanem efy biztonságot nyújtó kezekbe zuhantam. A szemeim ólom súlyúnak éreztem és beszélni szerettem volna, de köhögtem helyette.
-Lucy! Lucy! Istenem.-szemeim lecsukódtak és azt éreztem, hogy a testem pihe könnyű. Talán meghaltam?

Harry Styles szemszöge:

Mint egy toll pihe zuhant karjaimba és szívem sebesen kalapálni kezdett. Ijedten kiáltottam el magam, mire anya szaladt le a lépcsőről mögötte Gemma loholt. Idegesen pásztázott minket én pedig nem bírtam tovább és könnyeim megeredtek. Miért velünk történik mindig valami rossz?
-Hívjatok már mentőt basszus!-kiabáltam, mire a mindketten megszeppenve pillantott felém, majd feldolgozták mit is mondtam és sietve kapta elő Gem a telefonját és a mentőket tárcsázta. Csak ültem a földön és karjaim között tartottam Lucyt, akinek arca fal fehért lett és szemei beestek. A tüdeje szokatlanul lassan mozgott fel, s le. Ennyire soha nem aggódtam még érte, és tessék. Most megkaptam az alkalmat. Mindig minden az én hibám. Ha most nem veszekszem vele, akkor talán nem történik ez. Miért kell nekem mindent elcseszni? Miért nem lehetek egy normális srác, aki megtud adni minden boldogságot a barátnőjének? Miért vagyok ennyire elcseszett?
Hirtelen csengettek és anya gyors felpattant a kanapéról, majd ajtót nyitott a mentősöknek, akik rögtön hordágyra tették Lucy-t, akit a mentő autóban újraéleszteni próbálták. A könnyeim még mindig nem apadtak el és idegesen vágtam egyet a falba, mikor közölték velem, nem mehetek velük.

*~*~*~*~*~*
Több órája ülök a váró teremben arra várva, hogy egy orvos jöjjön ki a műtőből. Nem mondtak nekem semmit amikor behoztak őt. A tudatlanság a világ egyik legrosszabb érzése. Tehetetlennek éreztem magam és fogalmam sem volt mit tegyek. Szóljak a szüleinek? Vagy inkább ne? Nagyon sóhajtottam és előhalásztam Lucy telefonját a zsebemből, majd az 'anya' névre mentem. Hosszasan csengett, már kezdtem feladni a reményt mire egy kedves női hang szólalt meg.
-Lucy drágám. Mi újság? Milyen LA.? Mesélj el mindent!-vidám hangja csengett és én ezt seperc alatt lefogom rombolni.
-Khm, Harry vagyok. Lucy kórházban van.-mondtam és a vonal másik végen teljes csend lett.
-Uram isten.-motyogta.-Oda megyek!-jelentette ki mire én elmagyaráztam neki hol is vagyunk, de ne induljon el hajnalban. Nem tágított, mert már az autóban ült a reptér felé. Próbáltam nyugtatni, de csak rám nyomta a telefont. Tovább ültem a széken, mikor egy ágyon tolták ki életem értelmét, aki mit sem tudva a körülötte folyó dolgokról feküdt, mozdulatlanul.
-Doktor úr, kérem.-szólítottam le.-Elnézést megtudná mondani mi történt?
-Hozzátartozó?-kérdezte. Bólintottam mire az irodájába hívott és leültetett az egyik bőr kanapéra. Hosszasan csak bámult rám mire kimondta, azt a pár szót a száján, és én teljesen sokkot kaptam. Ez nem történhet meg.

2014. május 9., péntek

22.~Elegem van.

Sziasztok! Meghoztam az új részt, várom a kommenteket, feliratkozókat és a pipákat. 
Facebook csoportért: KATT IDE
Jó olvasást!
Blogger Girl




Harry dörömbölését hallgatom, miközben fürdöm. Nagyon mérgesnek hangzik, de én csak kuncogok és dúdolgatom tovább magamban Neon Jungle-Trouble című számát. Sose rajongtam annyira a lány bandáért, de nagyon szimpatikusak, és tetszik a számuk. Érdekes személyiségűek, egyszer szeretnék velük találkozni személyesen is. Valószínű elég hosszú ideje tartózkodom bent, mert Hazz hangját hallom kintről, amint nekem kiabál. Ha kiabál, abból jó nem sül ki általában. 
-Lucy, ha nem jössz ki 5 percen belül betöröm az ajtót!-utálom, ha mérges, így inkább nem szívózok tovább vele, válaszolok.
-Harry! Hagyj fürdeni normálisan.
-Normálisan?!-hisztérikus hangján meglepődöm és ismét nevetni kezdek rajta úgy, hogy ő ne hallja kintről.
-Engedj már be!-kérlel szépen, ezért erőt veszek magamon és kiszállok. Magam köré tekerem a hófehér törülközőmet és kinyitom az ajtót. Beljebb jön és maga után becsapja az ajtót és hosszasan végig mér.
-Azt hittem már valamit tettél magaddal.-jelentette ki, majd homlokon puszilt és a mosdókagylóhoz lépett és elővette rózsaszín fogkeféjét.
-Ez komoly?-röhögtem. Szó szerint visítottam a nevetéstől, mikor pofákat kezdett nekem vágni.
-Röhejes vagy.-mentem oda hozzá, ő pedig maga elé húzott és, úgy mosta tovább gyönyörű fogait. Arcát tanulmányoztam és többször megállapítottam, mennyire is tökéletes. Sajnos nem figyeltem eléggé, így azt vettem észre, hogy Hazz egy adag fogkrémet ken az arcomra. Haragosan rápillantok és egy adagot nyomok a kezembe, majd az arcába nyomon. Röhejesen néztünk ki mindketten a fogkrém csatánk végére, de végre felhőtlenül éreztem magam vele és tudtam, hogy nem haragszik rám amiért kizártam a fürdőből. Hirtelen haragú és nehezen tudja kontrollálni az indulatait. 
Már az arcunkra száradt fogkrémet dörzsöltük az arcunkról, és mikor tekintetünk találkozott egymásra mosolyodtunk. Sminkemért nyúltam volna, de egy kéz megállított abban, hogy hozzá is érjek. 
-Most mi van?-kérdeztem.
-Nem kell neked ez.-mondta, majd felrakta a legfelső polcra, amit kis termetem miatt nem érek el.
-Harry! Add ide. Most!-hisztérikus hangon beszéltem hozzá és, ha ezt valaki  hallotta volna, el sem hitte volna, hogy ez én vagyok.
-Nem és kész. Fejezd be a hisztizést.-ezzel kiment a fürdőből magamra hagyva. Smink nélkül nem fogok kimozdulni. Óvatosan kisurrantam a szobából és Gemma hálója felé vettem az irányt. Halkan bekopogtam, majd benyitottam és gyorsan becsuktam magam után az ajtót. Megkönnyebbülve felsóhajtottam, majd neki dőltem az ajtónak. 
-Mit szeretnél?-kérdezte és már el is felejtettem, hogy miért jöttem. 
-Nos, ez elég érdekes kérés lesz, de tudnál nekem adni pár sminket. Hazz elrakta az enyémet.-nyafogtam, mire ő csak nevetett és a táskájából előhalászott pár dolgot. Szempillaspirál, szemceruza, alapozó. Nekem ezek most bőven elegek lesznek. Hálásan rápillantottam, majd az ő tükréhez léptem és gyors feldobtam a sminket. Megköszöntem neki, mire ő csak mosolyogva biccentett egyet én pedig vissza settenkedtem szobámba. Amikor beléptem a szobánkba, nagy szerencsémre még nem volt ott Harry, de hirtelen kilépett a fürdőből és én ijedten ugrottam meg és sikítottam. Hangosan nevetett rajtam, miközben odajött hozzám és bosszúsan rám nézett.
-Honnan szerezted?-kérdezte semlegesen.
-Gemma.-elég volt ennyit mondanom mire ő rossz állóan, a nővére nevét kiabálva- persze csak játékosságból, ordítani kezdte és mérgesen áttrappolt. Szekrényből előrángattam egy fehér egyszerű ruhát. LA-ben kivételesen jó idő van, amit kihasználok. Cipőmet magamra kapom, órám felveszem, majd egy táskát rángatok ki a szekrényből és már is a lépcsőn robogok le. Csalódottan dobom le, majd a kanapéra mikor még senki sem volt ott. Harry, majd Gemma jött le és értetlenül néztem rá.
-Anne nem jön?-kérdeztem. 
-Nem.-lerázott, és kivágtatott az ajtón. 
-Oké.-motyogtam és Harryvel kézen fogva utána indultunk. Én ültem elől Hazz mellett, Gemma pedig beült hátulra. Egész út alatt, azt hallgattuk, hogy mit szeretne magának vásárolni és este mindenképpen el kell mennünk szórakozni, ha már szingli. Hihetetlen ez a lány mennyit tud beszélni. Hatalmas nagy pláza előtt parkoltunk le, ahol több ezernyi autó parkolt még rajtunk kívül. Rengeteg ember jár ide, én pedig utálom a tömeget. Utálom, amikor levegő hiányban szenvedek és az emberek tolakodnak, lökdösnek és még mellé be is szólogatnak miért nem vigyázol. Annyira nem figyelnek egymásra, és ez a társadalom legrosszabb szokása. Gem mellettem sétált, míg mi kézen fogva, csendben vonultunk. Az emberek tolongtak a plázában és nem éreztem magam egyáltalán jól. Nem szeretem annyira a vásárlást, főleg ha magamnak kell vásárolni. Soha nem tudok dönteni és nincs hozzá türelmem, hogy kétszáz ruhafajtát felpróbáljak. 
-Kicsit élvezd.-súgta oda nekem barátom, én pedig csak rábólintottam. 
Egy puszit akartam nyomni ajkaira, de Gemma kézen ragadott és húzni kezdett az egyik boltba. Kínosan hátrafordultam és egy 'ez van' nézéssel elintéztem utánunk loholó Harryt. 


*~*~*~*~*~*

A nap végére teljesen kimerülten estünk be egy gyors étterembe. Hátradőltem a bőr kanapén és kezdtem örülni, hogy végre csend van körülöttünk, mire egy motoros társaság vágódott be az ajtón. Mérgesen ültem fel, majd a kajámba haraptam. Egyáltalán nem élveztem ezt a mai napot, de inkább türtőztettem magam és krumplimat majszolgatva ültem, miközben a testvér pár jól elbeszélgette. Megkönnyebbülésemre nem sokáig maradtunk, hamar elindultunk haza. Nagyot sóhajtottam amikor végre levághattam a földre, az összes szatyrot a kezemből és felcsoszogtam az emeletre. Egyszerűen csak bevetődtem az ágyba és nyugodtan feküdtem hason, mikor megéreztem, hogy besüpped mellettem az ágy. Túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy megnézzem ki az, de férfias illatáról hamar rájöttem, így inkább tovább feküdtem. Kezdtem volna az álmok mélyére merülni, mikor hirtelen a hajamat húzogatta valaki. Fáradtan ültem fel az ágyon és meghökkenve találkozott tekintetem egy kislányéval, aki pajkosan mosolygott rám. Mégis ki ő?
-Lux, komolyan mondom gyere ide!-hallottam egy női hangot, majd egy arc is társult hozzá. Már tényleg nem értette semmit. Ültem egy helyben az ágyon és szinte pislogás nélkül meredtem a nőre, és a kislányra. 
-Nagyon sajnálom, hogy felébresztet. Biztosan te vagy Harry barátnője. Louise vagyok, de szólíts Lounak, ő pedig a kislányom és egyben Harry keresztlánya, Lux.-és bumm. Harrynek keresztlánya van? De sosem mesélt nekem róluk. Talán nem akarta, hogy tudjam.
-Lucy Jefferson vagyok.-erőltettem magamra egy mosolyt.-Elnézést.-álltam fel és a földszintre igyekeztem. Harry kezét megfogva rántottam fel, majd sűrű bocsánat kérések mellett elrángattam onnan. 
-Mégis mikor az istenbe akartad elárulni, hogy van egy keresztlányod és, hogy jönnek? Nem az volt mindent elmondunk egymásnak a magunkról, erre egyre több olyan dolog derül ki, amiről eddig fogalmam sem volt Harry! Most ez, előtte pedig kiderült, de jóba vagy a családoddal miközben én abban a hittben éltem, hogy te egyáltalán nem beszélsz velük.-egyre idegesebb lettem, majd kiviharoztam a szobából, egyenesen a cipőmért mentem, hogy felkapjam magamra, majd magam után becsapva az ajtót távoztam. Nem az a baj, hogy nem mondta el, mert talán elfelejtette, de ő volt annak az akarója, hogy mindent mondjunk el a másiknak még a legkisebb kis, piti dolgokat, erre olyan dolgokat tudok meg, mint például az, hogy kibékültek, vagy a keresztlányáról és nem is beszélve a rongálásokról amiket csinált és az ügyei. Elegem van abból, hogy soha nem mondja el mi is van. 
Hosszú ideje sétálgattam a városban, egy szál ruhában. Se telefon, se pénz nincs nálam, hogy megtudjak valahol szállni. Ezek után semmi kedvem haza menni, de muszáj lesz mivel megfagyok az utcán. Lassan sétáltam végig a hazafelé vezető úton, és mikor megpillantottam hatalmas házunkat, sóhajtva haladtam tovább. Valószínű ki lesz akadva Harry, hogy eltűntem, de kettőnk közül én lehetnék a mérgesebb. A kilincset lenyomva léptem be a házba, majd cipőmet lerúgtam magamról és a lépcsőn felé igyekeztem, de egy hang megállított.
-Megint egy srácnál voltál igaz?