3.~Éjszaka az erdőben.

Sziasztok! Meghoztam a következő részt remélem tetszik mindenkinek. Kommenteket, feliratkozókat és új olvasókat is szívesen fogadok még mindig!:) Jó olvasástok mindenkinek!

Blogger Girl

-Nocsak, hirtelen, hogy megváltoztál. Talán rossz hatással vagyok rád?-kérdezte egy ördögi mosollyal az arcán. Miközben beszélt egyre közelebb jött hozzám és mikor lépett előre egyet én akkor vele egyszerre egyet hátra.


-Ne csináld kérlek.-kérleltem. Nem akartam, hogy bántson.
-Miért ne? Élvezed nem?-kérdezte még mindig azzal az idióta mosollyal.
-Nem, egyáltalán nem. Félek tőled.-hangom halk volt és tisztán lehetett rajta érezni a félelmet és a remegést. Ezt azt hiszem még jobban felbátorította, mert megragadta a derekam és teljesen közel húzott magához.
-Azt hiszem itt az ideje annak, hogy megmutassam milyen jó is lenne az életed velem. Hogy mennyire eltudsz jutni a csúcsig.-remegtem a félelemtől. Kiutat kerestem, hogy elmenekülhessek, de hiába néztem körbe csak nagy sötétséget láttam és egyedül nem mertem elindulni. Nem tudtam eldönteni melyik a rosszabb. Hogy vele vagyok egy teljesen félelmetes erdőben vagy az, hogy sötét van és megszökni sem tudok.
-Könyörgöm ne. Bármi mást megteszek csak ne bánts kérlek.
Sokáig meg sem szólalt. Farkas szemet néztünk. Rabul ejtettek zöld íriszei. Eszméletlen menyire szép szemei vannak. Bár nekem is ennyire szép szemem lenne, ekkora szempillákkal. Úristen. Én nem álmodozhatok róla. Ő rossz ember.
-Rendben. Viszont cserébe lesz pár kérésem.-az eddig bent tartott levegőmet most kifújtam. Egy óriási kő esett le a szívemről. Fújtattam egy nagyot majd elvetődtem a fűben. Gondoltam úgy sem ma fogok innen kiszabadulni. Vak sötét van és Harry telefonja sem elég arra, hogy végig világítsuk vele az erdőt.
Kérdéses, hogy meddig fekhettem a földön, de éreztem ahogyan valaki letelepedik mellém, majd rám emeli tekintetét és folyamatosan figyel. Perzselte bőrömet, de nem foglalkoztam vele. Azt hittem, ha nem veszem figyelembe azt, hogy néz abba hagyja, de ez nem így lett. Szüntelenül bámult addig míg rá nem emeltem a tekintetem. Ő azonnal elkapta és a földre nézett. Ha nem tudnám milyen arra gondoltam volna, hogy zavarba jött, de mivel ő Harry ezért nem gondolnám. Visszadőltem a fűbe és tépkedni kezdem azt. Azt hiszem bátran kijelenthetem azt, hogy nagyon unalmas társaság a mellettem fekvő emberke. Mondjuk nem tudom mit gondoltam, hogy majd Ő itt nekem elkezdi nyomni a szövegét. Bár lehet, hogy most az is jobb lenne, mint itt feküdni.
-Éhes vagyok.-törtem meg a csendet. Halkan felkuncogott, majd kotorászott a zsebében és nekem dobott egy szelet csokoládét.-Kösz.
Ismételten se szó, se beszéd. Egy hirtelen ötlettől vezérleve felálltam és elkezdtem valamerre sétálni. Már a fáknál tartottam mikor meghallottam érdes hangját mögöttem.
-Most meg hová mész?
Nem válaszoltam csak haladtam tovább. Őszintén egyáltalán nem tudtam merre megyek. Rábíztam magam az ösztöneimre. Hallottam ahogy utánam ered, majd a karomnál visszaránt. Kérdően feléje tekintettem.
-Mi van?-kérdeztem flegmán. Az ő és az én szemeim és kétszeresére nyíltak főleg akkor mikor arcon csapott. Rettenetesen fájt. Éreztem, ahogy a keze helyét egy piros folt jelzi most már. Kirántottam a kezem az övéből, majd futni kezdtem. Nem tudom merre csak tőle messzire. A könnyeim patakokként folytak. Eszeveszett rohanásba kezdtem mikor hallottam lépteit mögöttem. Cikáztam a fák között ám nem gondoltam volna, hogy a gödör az utamba áll. Sikeresen beleléptem a gödörbe ami által hatalmasat estem. A bokám reccsenése az egyetlen dolog ami ebben a pillanatban lefoglalt. Szörnyen fájt. Ha nem is tört el, de biztos, hogy meghúzódott. Bíztam benne, hogy egyszer innen kijutok és anya karjai között lehetek. El sem tudom képzelni mit érezhetnek most anyáék. Azt sem tudják hol vagyok. Biztos kerestetni fognak, ha nem érek haza ma reggel. Tudom, hogy kapni fogok egy jó adag szidást, talán egy két pofont is, de nem érdekel. Csak legyek ezen az egészen túl. Inkább elviselném a szüleim büntetését, mint hogy a hamarosan előttem álló Harry-t.
-Ismét meg vagy. -guggolt le elém. Amint észrevette, hogy a lábamból folyik a vér, bátran kimondhatom azt, hogy megijedt. Ebben a pár órában nem láttam ennyire ijedtnek mint most. Nem tudta mit tegyen, míg én teljesen nyugodtan ültem ott és néztem a lábamat. Eddig fel sem tűnt, hogy vérzik.-Mit csináltál?
-Semmit. Hagyj menni.-próbáltam felállni azonban a lábam megakadályozta. Ahogyan ránehezedtem a jobb lábamra a földre zuhantam volna, ha egy kar meg nem fog. Érintése miatt libabőrös lettem. Nem értettem a testem e-fajta reagálását. A szemei ismételten rabul ejtettek. Nem engedték, hogy elvegyem a figyelmem róla és azt hiszem ezzel tisztában is van, hogy milyen vonz ereje van a szemének.
-Azt hiszem most megkeressük az autómat valahogy.-közölte velem a tényt, majd húzni kezdett maga után. Hirtelen már nem is érdekelte, hogy a jobb lábam nagyon fáj. Hatalmasat sikítottam amikor kibicsaklott a lábam.
-Ne nyávogj már.-ordított hátra, amitől összerezzentem. Az előbb még meg volt halálosan ijedve most meg újra flegma. De jó lenne, ha kitudnék a hangulat ingadozásain igazodni.

2.~Félelmek sokasága.

Sziasztok! Meghoztam a 2.részt és remélem ez is elnyeri a tetszéseteket, mint az előző. Nagyon köszönöm a 6 kommentet és a 8 feliratkozót! A facebook csoportunk is megalakult, ha szeretnél csatlakozz! KATT IDE !!
Jó olvasást!

Blogger Girl

-Mit akarsz tőlem?-érdes nevetése töltötte be az autó légterét, ahol eddig csak kínos csend volt. Nem igazán értettem, hogy ebbe mi az ennyire vicces. Én egyáltalán nem éreztem annak. Hosszas csend után megszólalt és mindenre gondoltam már, hogy milyen választ fog adni csak erre nem. Lesokkolt a válaszával.

-Elég mocskos dolgokat. Azt hiszem nem szeretnél róla hallani egy szót sem.

-De, nagyon is szeretném tudni.-kicsi erőteljesebben válaszolhattam, mert a fejét hátra fordította és dühös tekintettel figyelt engem. Valószínű eleinte nem túl sokan szólt neki vissza, viszont ez egyáltalán nem tudta elvonni a figyelmem a velünk szembe jövő autóról. Hatalmasat sikítottam, mikor már csak pár centi volt köztünk és az autó között. Szó szerint a másik sávban mentünk és, ha Harry nem kapja vissza a tekintetét az útra valószínű mindketten halottak lennénk már. Ahogyan teltek a percek egyre jobban tudatosult az bennem, hogy nem a közeli játszótérre megyünk hintázni és igazán csak most fogtam fel az előbbi mondatát. Elég mocskos dolgokat. Hangzott folyamatosan a fejemben. Egészen eddig a pillanatig bíztam abban, hogy semmi rosszat nem fog velem tenni, viszont rá kellett, hogy jöjjek ez nem így van. Rettentően féltek tőle. Nem tudom ki ő és mit akar tőlem.

-Komolyan tudni szeretném mit akarsz tőlem.-suttogtam.

-Jól megdugni.-lefagytam, mikor ezt kimondta. Nem éppen a legszebb szóval fogalmazta meg és, ha lehetséges most még jobban megijedtem. Azt hiszem most jött el azaz idő, hogy megszabaduljak Harry-től. Hirtelen ötlettől vezérelve kinyitottam hátul az ajtót és meg is lepődtem azon, hogy nyitva volt. Arra számítottam, hogy zárva lesz. Nagy mázlimra Harry autója elég halk így nem hallotta, hogy kinyitottam az ajtót. Meglöktem magam, majd kiugrottam az autóból. Erős fájdalom nyilallt az oldalamba, de nem foglalkoztam vele, mert észrevettem, hogy Harry megáll az autóval. Szaladni kezdtem, igaz azt sem tudtam hol vagyok, de mindenhol jobb, mint vele. Sajnos mint mindig most sem tudtam menekülni a problémáim elől. Az erdő ahol vagyok nem éppen barátságos és a mögöttem loholó fiú sem. Bárcsak inkább megerőszakolt volna John és túl lennék ezen az egészen. A lábaim remegtek és a tüdőm is szúrt a sok futástól. Meg kellett, hogy álljak valahol, mert, ha nem teszem azonnal összesem. Egy bokor ami nem is volt túl nagy, de nem is kicsi számomra úgy tűnt, hogy tökéletes lesz rejtekhelynek. Ám nem számítottam arra, hogy Harry ennyire közel van hozzám. A pihenést inkább nem kockáztattam meg így minden erőmet összeszedve próbáltam gyorsabban futni mint eddig, de ez közel sem volt olyan egyszerű mint ahogyan azt én elterveztem. Harry teljes erejével nekem rontott, aminek az eredménye az lett, hogy mindketten a rózsabokorba estünk. Eszméletlenül fájt mindenem. A könnyeimet, amit eddig tartogattam most utukra engedtem és hangosan zokogtam, miközben Harry felkapott a kezei közé. Próbáltam ellenkezni, de nem tudtam a fájdalomtól. Éreztem, ahogy a tüskék horzsolásokat ejtettek rajtam. Az ég már kezdett sötétedni és a félelmemet még jobban fokozta.

-Meddig akarod még cipeltetni magad?-dünnyögte.

-Úgy csinálod mintha azt mondtam volna, hogy vegyél fel. Nyugodtan ott hagyhattál volna.-erre nem kaptam már választ csak morgott valamit az orra alatt, amint nem értettem. 

Egy kisebb tisztáshoz értünk. Gyönyörűen nézett ki. A hold fénye megvilágította a kis tavat, ami a tisztás közepén állt. Teljesen romantikus lett volna, ha nem éppen egy perverz állat lenne itt velem.

-Letennél légyszíves?-eleget is tett kérésemnek, de nem éppen úgy ahogy azt én gondoltam. Hirtelen elengedett és én mondhatni, randiztam a talajjal. 

-Kösz. Ez igazán kedves volt.-poroltam le a magamra ragadt koszt.

-Megkérdezhetem ő nagyságát, hogy mégis, hogy az istenbe fogunk innen kitalálni?-ordította az arcomba.

-Velem te ne kiabáljál. Mondtam egy szóval is, hogy gyere utánam? Vagy az, hogy egyáltalán rabolj el? Tudtommal nem szóval fogd be.-magam is meglepődtem azon, hogy egy bizonyos helyzet, mit ki nem hoz belőlem. Nem gondoltam, hogy én valaha is kifogom mondani nyíltan a gondolataimat. 

-Nocsak, hirtelen, hogy megváltoztál. Talán rossz hatással vagyok rád?-kérdezte egy ördögi mosollyal az arcán. Miközben beszélt egyre közelebb jött hozzám és mikor lépett előre egyet én akkor vele egyszerre egyet hátra.  

1.~Titokzatos idegen.

Nos sziasztok! Meghoztam az első részt remélem tetszeni fog. Kérek szépen mindenkit aki olvassa a blogod avagy csak most kezdett bele, hogy iratkozzon fel, kommenteljen és pipáljon. Nagyon sokat jelentene. Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást!

Blogger Girl

-Miért nem bújsz vissza inkább a kis barlangodba szivi?-tette fel a kérdést az egyik fiú. Éppen haza felé tartottam, amikor egy csapat fiú és lány megtaláltak engem, akik az iskolában a menő szót képviselik magukon. Mikor már megláttam őket, tudtam, hogy ebből semmi jó sem fog kisülni.
-Kérlek, csak hagyjatok elmenni.-könyörögtem. Nem szerettem volna balhéba keveredni. Én ezekből inkább kimaradok és cikizzenek életem végéig, de nem leszek az aki képes lesz megütni valakit azért, hogy megvédje magát. Inkább elbújok örökre, mint ahogy azt az egyik srác mondta John.
-Miért angyalom? Nem tetszem talán neked? Gyere és szórakozzunk el egy kicsit együtt. Ígérem nem fog fájni.-megakart csókolni, de összeszedtem minden erőmet és eltoltam magamtól. Látszólag ez neki nem igazán tetszett, így nekem rontott. Erőteljesen  neki nyomott a falnak és szívni kezdte a nyakam. Szörnyen fájt. A szememből a könnyek záporként hullottak. Nem akartam, hogy kárt tegyen bennem. A hátam az ütközéskor eléggé nagyot roppant, így megmerem azt is kockáztatni, hogy eltört valamim. Soha nem éreztem magam ennyire megalázottnak. Míg John a "munkáját" végezte, a többiek nevettek és gúnyosan néztek, minket, de főleg engem, ahogy szenvedek érintései alatt. Nem szerettem volna, hogy megerőszakoljon. A combomat simogatta és feljebb akart haladni, amikor összeszorítottam a lábam, majd ficánkolni kezdtem mocskos kezei között. Egy nagy sikoly szökött fel torkomból, amikor erőteljesen arcon vágott. Ha lehetett most még jobban folytak a könnyeim. Már épp folytatta volna tetteit, amikor hátulról valaki lefogta és erősen püfölni kezdte. Megdermedve álltam a fal mellett és még pislogni sem mertem. Féltem. Rettentően féltem. Elakartam szaladni, de a fiú-aki mondhatni megmentett, visszarántott a karomnál fogva. Érősen izmos és tetovált mellkasának ütköztem. Próbáltam menekülni. Sikítottam, ütöttem, ordítottam, de mintha meg sem hallotta volna húzott maga után. A csuklóm, ahol szorítottam sajogni kezdett és felszisszentem, amikor belökött az autójába. Nem tudtam, mit akart tőlem, de nagyon féltem így inkább csak összébb húztam magamat a hátsó üléseken és egy kukkot sem szóltam. A fiú beült előre, majd villámgyorsan elhajtott. Valószínűleg azért ment ilyen gyorsan, még ott is ahol nem lehetett volna neki, mert nem szerette volna, hogy bárki is rajta kapja, hogy agyon verte John-t Szörnyen festett, ahogy kiterülve fekszik a földön. Remélem azért nem hal bele sérüléseibe. Bármennyire is utálom és haragszom rá, senkinek sem kívánom a halálát.
-Mi a neved?-dörmögős, mély hangja húzott vissza a jelenbe. Nem mertem neki válaszolni. Féltem, hogy túl sokat fog tudni rólam, ha minden kérdésére válaszolok, viszont jobban tartottam attól mi lesz, ha semmire sem fogok választ adni.-Hm?
-Lucy...Lucy Jefferson.-dadogva ejtettem ki nevemet és magam sem voltam abban biztos, hogy értette is.-És azt szabad megtudnom, hogy neked... mi a neved?
-Harry.-adta tudtomra. Meglepődtem, hogy megmertem kérdezni. Féltem ettől a fiútól, de mégis valami van benne. Többet nem mertem kérdezni. Ha kérdez válaszolok, viszont addig inkább csendben maradok. Nem tudtam hová visz. Legszívesebben megkérdezném, de sejtem, hogy nem haza, mert körülbelül egy órája az autóban ülünk. Remélem nincs semmi hátsó szándéka és nem akar bántani ő is.
-A neveden kívül tudok mindent rólad.-közölte velem. Hogy érti az, hogy mindent?
-Te...Tessék?
-Minden nap követtelek. A házatoktól, egészen az iskoláig. Tudtam  melyik nap meddig voltál bent. És, hogy mikorra értél haza. Hogy a szüleid nagyon féltenek, és azt is, hogy mindig bántanak. Semmi újat nem tudnál nekem mondani.-nem tudom miért mondta el ezt nekem, mert ezzel csak még jobban megijesztett, viszont a kíváncsiság még mindig furdalt, hogy mit akar tőlem és egyáltalán miért mentett meg John előle. Nagy levegőt vettem, majd rákényszerítettem magam, hogy megkérdezzem tőle.
-Mit akarsz tőlem?-érdes nevetése töltötte be az autó légterét, ahol eddig csak kínos csend volt. Nem igazán értettem, hogy ebbe mi az ennyire vicces. Én egyáltalán nem éreztem annak. Hosszas csend után megszólalt és mindenre gondoltam már, hogy milyen választ fog adni csak erre nem. Lesokkolt a válaszával.

Prológus

Sziasztok! Amint ígértem meg is hoztam a prológust. Nem lett hosszú, viszont szerintem teljesen megfelel egy prológusnak. Remélem tetszik és továbbra is azt mondom, hogy iratkozzatok fel. Kérlek komment formájában tudassátok velem, hogy milyen lett és, hogy egyáltalán érdemes-e folytatnom vagy bele se kezdjek! 
Remélem azért tetszeni fog és nem kell rögtön az elején abbahagynom. Nem is zaklatlak titeket tovább, jó olvasást mindenkinek!

Blogger Girl

Mint mindig, ma is pontban 6 órakor csengett a telefonom. Szokásomhoz hívően, azonnal felpattantam és kezdem készülődni az iskolába. Ismét hétfő van, ami azt jelenti, hogy nem kell sietnem az első órám osztály főnöki, ahol általában beszélgetünk vagy fogalmazhatnék máshogy is. Beszélgetnek. Én általában meghúzódom az utolsó padban és onnan figyelem az eseményeket. Nem szerettem semmibe se beszólni. Hagytam, hogy történjenek a dolgok úgy, ahogy ők szerették volna. Sokszor megkaptam már azt a jelzőt, hogy 'Gyáva' vagy csak szimplán strébernek neveztek. Sohasem mutattam ki, hogy ez valójában mennyire fáj, mert nem akartam gyengének tűnni. Féltem, hogy még ezért is piszkálnának. Nos, ezért vagyok én ilyen-amilyen.

Elbattyogtam a fürdőig, majd magamra zártam az ajtót, levetkőztem és a tus alá álltam. Mikor megéreztem a bőrömön a friss, meleg vizet úgy éreztem mintha lemosná rólam a problémákat. Ahogy át mostam magam finom illatú tusfürdővel, olyan érzésem volt, mintha most ledörzsölhetném magamról a gondokat. Bár, ennyire egyszerű is lenne. Elzártam a csapot, majd alaposan áttörölköztem és magamra csavartam azt. Beálltam a tükör elé, és farkas szemet néztem a tükörképemmel. Soha nem gondoltam magamra szépként. Nincs jó alakom, az arcomon sincs semmi szép. Egyedül mondhatni, hogy a szemeim azok, amik tűrhetőek. Úgy döntöttem inkább nem keserítem tovább a szívem, így inkább neki álltam fogat mosni. Alaposan átmostam, majd utána begöndörítettem nedves hajamat. A barna tincsek a vállamra hullottak. Mivel sminkelni nem igazán szoktam, így visszamentem a szobámba és a szekrényemhez léptem. Nem tűnődtem olyan sokáig az öltözködéssel. Egy fekete nadrágot választottam, egy lenge kötött felsővel. Magamra rángattam a Converse fehér cipőmet, majd a táskámat a vállamra kaptam és pontban 7 órakor lent voltam reggelizni. Anya sürgött-forgott a konyhában, míg apa a kávéját szürcsölgette, lábát keresztbe rakta és a szokásos szenny lapot olvasgatta. 

-Jó reggelt.-köszöntem, majd helyett foglaltam az asztalnál, apával szemben. Öntöttem magamnak teát, majd nagyon kortyoltam belőle, aminek hatására végig égettem a torkomat. Nagyokat köhögtem. Anya és apa is rám kapta a tekintetét, majd anya villám sebességgel hozott nekem egy pohár vizet. Két köhögés között meg is tudtam köszönni, majd reggeli után gyalog elindultam az iskolába. 

Akárhányszor is megkérdezi apa, hogy elvigyen a suliba, mindig nemmel válaszolok. Nem szeretném, hogy hurcolgasson, mert utána csak az lenne, hogy megint én lennék az akit piszkálhatnának, mert a kis Lucy nem tud egyedül iskolába járni. A szüleimnek még nem említettem egyszer sem, hogy bántanak rendszeresen, de nem szeretnék nekik panaszkodni. Így is elég sok bajuk van a húgommal. Ő az én ellentétem, ahogy a szüleim mondanák. Míg én inkább elmegyek tánc órára, ő a haverjaival lóg. 14 éves és volt már több barátjai is. Anyáék ezt nem nézték jó szemmel így eltiltották a barátaitól' ám ezzel csak azt érték el, hogy egyszer haza sem jött. Szó nélkül elment egy napra a barátjához és ott is aludt. Általában ilyenkor büntetést kap avagy szoba fogságot. Lilynek a jegyei sem túl fényesek, így sajnos nekem kell korrepetálnom mindenből. Mivel nem éppen ápolunk jó viszonyt, így nehezen, de eljutunk addig, hogy a házi feladatait megcsinálja. Nehéz eset az biztos.

A sulihoz érve nagy levegőt vettem, majd meglöktem az ajtót és az kinyílt. Mindenki rám nézett és sugdolózni kezdtek. Igen ez már mindennaposnak is mondható. Míg én elsétálok a szekrényemig, hogy bepakoljam a cuccaim, addig végig figyelemmel kísérnek és nevetnek rajtam vagy kibeszélnek. Már megszoktam. Gyorsan a terembe siettem, majd elfoglaltam a szokásos helyemet leghátul. Mindenki bejött a terembe. Kaptam pár lenéző pillantást is, de csak inkább elkaptam a tekintetem róluk. Becsengettek. Az osztály főnök belépett az ajtón és hirtelen síri csend lett. Felálltunk illedelmesen, majd a szokásos jelentés után helyett foglaltunk. Egy átlagos hétfő ismét kezdetét vette. Már csak azt várom, hogy ennek a napnak is vége legyen és megszabadulhassak tőlük.

Bevezető!

"Egy srác és egy lány, akik teljesen különbözőek. Lucy Jefferson teljesen ártatlan "kislány". 17 éves, iskolába jár és nagyon jó tanuló emellett pedig táncol is. Nem jár bulizni és nem tartozik azok a lányok közé, akik menők a suliban. Harry Styles pedig teljesen az ellentettje. 19 éves fiú aki tele van tetoválással, iszik és a bulizásnak meg a csajozásnak él. Harry egyszer belefut Lucyba és ahogy ő mondaná: Megtaláltam az új áldozatomat. Harry zaklatja a lányt, viszont Lucy nem hagyja magát, de később többet fognak egymás iránt érezni, mint kellene. Harry teljesen beleszeret a lányba és ezért meg is tántorodik. Rájön, hogy egy ilyen lánynak nem rá van szüksége, hanem egy tisztességes fiúra, viszont Lucy nem engedi el. Vajon ők egymásnak lettek teremtve, vagy csak egy futókaland lesznek egymásnak? És, hogy mit fognak szólni Lucy szülei, mikor megtudják, hogy egy bajkeverő fiúval van együtt az ő pici lányuk? Majd minden kiderül idővel."

Sziasztok! Magamról különösebben nem mondanék semmit. Van már blogom és azt hiszem a körülményekhez képest jól megy. Nem fogom elárulni egyelőre ki vagyok azt hiszem így egy kicsit izgalmasabb,  mert úgy képzeltek el, ahogy akartok. Talán, majd ha ti is szeretnétek bemutatom magam, viszont egyelőre még nem tervezem. Mindenhol áll profillal vagyok szóval mindenhol vagy Lucy Jefferson avagy Blogger Girl-ként fogtok megtalálni. Remélem feliratkoztok és rendszeres olvasóim lesztek. A Prológust még megpróbálom ma hozni, ha viszont nem holnap este már biztos kint lesz! Aki nem iratkozik is fel facebookon, lesz egy csoport amint elkészítem és ott is lehet csatlakozni és minden félét kérdezni tőlem. Nyugodtan zaklassatok nem harapok.
Remélem tetszeni fog az én kis történetem.