7.~Kínzás.

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Nem valami nagy szám, de azért remélem elnyeri a tetszéseteket! Várom a visszajelzéseket! 
Köszönöm szépen a 24 feliratkozót és a több mint 3000 oldalmegjelenítést! Imádlak titeket!
Nem húzom az időt jó olvasást! Ne felejtsetek el kommentelni!:)

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:

Amikor beléptem a házba arra számítottam, hogy anyukám leordítja a fejem, de nem. Csend uralkodott az egész házban. Biztonság kedvéért, halkan vettem le a kabátomat és a cipőmet.  Reménykedtem benne, hogy anya nincs itthon viszont ez szertefoszlott, amikor észrevettem, hogy a konyhában sürög-forog. Próbáltam csendben felosonni a lépcsőn, ám ez a terv nem jött össze mivel a lépcső egy hangos nyikorgással jelezte, hogy itt valaki éppen felfelé tart. Eltorzult arccal tudatosítottam magamban, hogy bizony ezt nem úszom meg.

-Lucy?-anya kevésbé bájos hangja hallatszott a hátam mögül. Lassan megfordultam és felé néztem.-Te meg mit keresel itthon? Nem az iskolában kellene lenned?

-Öhm...-nem akartam elmondani az igazat. Valószínű, hogy ha megtudja, hogy nem voltam iskolában és az egész délelőttöt Harry-vel töltöttem, nem mellesleg még csókolóztunk is, kitérne a hitéből. Nagyot csalódna bennem, viszont ha hazudok akkor is.-Rosszul éreztem magam...És sétáltam egyet...És azt hittem, hogy jobban leszek, de nem így úgy döntöttem, hogy haza jövök.-reméltem, hogy beveszi a hazugságom, de ennek ellenére a bőr is lesült az arcomról, amiért hazudtam. Gyűlölöm magam, de már kimondtam és vissza nem fordíthatom.

-Akkor sipirc fel a szobádba. Feküdj le és hamarosan viszem a jó kis húslevest.-mosolygott rám, majd adott egy puszit az arcomra és visszakocogott a konyhába, hogy tovább főzzön. Szerencsémre elhitte anya, így gond nélkül megúsztam ezt. Mázlimra apa nem volt itthon, mert őt kevésbé lett volna ilyen könnyű meggyőzni. Azonnal nyomozni kezdett volna és ki is találta volna, hogy hazudtam, aminek a következménye lehet nem annyira tetszett volna. 

Felrohantam a szobámba, majd az ágyra dőltem és a plafont bámultam. Még mindig a csók hatása alatt voltam. Életem első csókja volt és mondhatnám azt, hogy megbántam, mert Harry-vel volt, de nem. Örültem neki. Tapasztalt, így tökéletes volt. Végig simítottam az ajkaimon és még mindig éreztem a bizsergést. Újra és újra szeretném őt megcsókolni, de nem tudhatja meg, hogy kezdek érezni iránta valamit. Na meg, ha a szüleim megtudják...Te jó ég. Megpróbáltam elhessegetni a gondolataimat és elindultam fürdeni. Mielőtt a fürdőbe léptem volna, elővettem egy rövid nadrágot és egy fekete toppot, majd a fehérneműmet és a fürdőbe indultam. Eresztettem a kádba magamnak jó meleg vizet és majdnem egy egész tusfürdőt a kádba nyomtam, hogy jó habos legyen. Imádom amikor a hab csikizi a testem és a meleg víztől eltudok lazulni. Néha jól esik egy ilyen fürdés. Beleültem a kádba, majd hátradőltem és élveztem a nyugalmat. Próbáltam nem Harry-re gondolni, de folyamatosan ő motoszkált a fejemben. Nem hiszem el, hogy egy fiú ennyire megbabonázott. Nem tudom milyen szerelmesnek lenni, vagy milyen az amikor valaki iránt többet érzel, de azt hiszem le kell még most állnom és nem találkoznom vele, mielőtt több lenne közöttünk. Ő teljesen az én ellentétem. 19 éves, fiatal és a bulizásnak él. Ő hozzá nem egy ilyen lány illik mint én. Én nem vagyok olyan aki végig bulizná az egész napot, majd hulla részegen haza esne. Nem hordok kirívó ruhákat és nem sminkelem magam. Nem volt még barátom és még csak 17 évesen volt az első csókom. Teljesen mások vagyunk. Különbözünk mindenben. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne ez az egész. De az érzéseimnek nem tudok parancsolni. Még most el kell kerülnöm Harry-t és nem lesz belőle problémám. Ezekkel a gondolatokkal vettem fel a pizsamámat. Igaz, hogy az óra még csak delet mutat, de fáradtnak éreztem magam. Bedőltem az ágyamba és már majdnem elnyomott az álom, amikor a telefonom jelzett, hogy valaki üzenetet küldött nekem. Remek. Nagy nehezen felálltam és a táskámból elővettem. Elhúztam a kis csíkot, hogy feloldjam a billentyűzetet és kíváncsian nyitottam meg a kis felugró ablakot.
'Tetszik a pizsamád xxH' 
Egyenesen az ablakhoz rohantam és a nagy Range Rover autó a házunknál állt. Tudom, hogy Harry az. Kiszállt az autóból és neki dőlt az ajtónak, felnézett és rám mosolygott. Istenem azok a gödröcskék. Kiráztam a fejemből a gondolatokat, majd a zöld gombra nyomtam az ujjam, de a szem kontaktust nem szakítottuk meg. Fülemhez emeltem az Iphonom és tárcsázni kezdtem Harry-t.
-Szia Baby-köszönt.
-Mit akarsz?-nem túl kedvesen szóltam hozzá.
-Nem foglak bántani...-hangja megtört volt és nagyon meggyőző.
-Feljössz?-halkan kérdeztem. Nem voltam benne biztos, hogy meghallotta a kérdésemet, de reménykedtem benne. Valami különös módon szerettem volna, ha itt van velem.
-Indulok.-és ezzel le is tette. Hogy-hogy fog feljönni kérdéses. Nem hinném, hogy anya beengedné, bár nem lehet tudni. Pár perc múlva nyitódott az ajtóm és a göndör fürtök voltak azok amit először megpillantottam, majd később társult hozzá egy arc is. Beljebb jött és adott egy puszit az arcomra. Akaratlanul is elpirultam tettén, és zavartan lehajtottam a fejem. Kuncogott rajtam, majd felemelte a fejem az államnál fogva. Kényszerítette, hogy a gyönyörű szemeibe nézzek.
-Ne takard el a zavarodat. Eszméletlenül...szexi.-mosolygott. Ha lehetséges, még jobban zavarba jöttem és lesütöttem a szemem. Végig húzta ujjait rajta, majd egy puszit nyomott a számra. Majd még egyet. Próbáltam türtőztetni magam, hogy ne kapjam le, de nagyon feszegeti a határaimat. Nem fogom sokáig bírni. Kínoz.

6.~Az első csók.

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket és az új feliratkozókat! 

Nem húzom az időt. Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

-Harry.-szólított meg halkan. Mintha félt volna valamitől.

-Tessék?-megfogadtam, hogy ma előveszem a legkedvesebb énemet és megmutatom neki, hogy normális vagyok.

-Suliba kellene mennem. Nem hagyhatok ki egy napot sem. Anya, ha megtudja, hogy az első két órámról hiányoztam...Úristen...Bele se merek gondolni. Lehet, hogy örökre szobafogságot kapok. Vagy bead valami bentlakásos iskolába. Te jó ég, Harry! Azonnal vigyél suliba.-kuncogni kezdtem. Próbáltam visszafogni a lassan kitörő nevetésem, de nem bírtam. Hangosan nevettem rajta. Az aggódása, ahogy végig gondolta az egészet, igazán szórakoztató volt. Látszott rajta ahogyan teljesen pánikba esik és azt sem tudja mit csináljon. Fogadni mernék, hogy már elképzelte azt is milyen lenne az élete, egy bentlakásos iskolában. Vicces.-Ezen mi az ennyire vicces elárulnád?

-Semmi. Nem lesz semmi gond nyugalom. Majd kitalálok valamit, hogy miért nem voltál suliban.-nyugtattam.

-Mi az, hogy ma nem voltam suliba? Harry ma nekem be kell mennem a suliba. Nem fogom tudni az anyagokat. Kérlek. Vigyél be a harmadik órámra. Könyörgöm...-esedezett.

-Azt hittem, hogy ezek után nem szeretnél suliba menni. Ki tudja, hogy azok a fiúk nem-e a sulidba járnak? Nem szeretném, ha bajod esne.

-Könyörgöm Harry. Még csak nem is ismerjük egymást. Ne félts te engem. Majd megoldok mindent.-oktatott ki. Utálom, ha valaki próbál okosabbnak látszani.

-Mit nem értesz azon, hogy nem mész sehova? Nem viszlek iskolába érted? Velem fogsz lenni egész nap. Értetted? Az enyém vagy Lucy. Az enyém, és nem másé.-ordítottam. Erősen rámarkoltam a kormányra, hogy ne tegyek benne kárt. Fél szememmel oldalra pillantottam és teljesen ledermedve ült ott. A könnyek a szeméből ismételten folytak. Utálom, ha sír, főleg ha miattam. Talán nem kellett volna ennyire kiabálnom vele. Megbeszélhettük volna ezt normálisan. Istenem miért nem tudok csak egyszer úgy viselkedni, mint egy normális ember? Igen. Szeretem, ha az van amit én akarok, de néha talán lehetnék kedvesebb is. Ha nem mással, de legalább vele. Megérdemelné.-Ne sírj már kérlek. Én nem így gondoltam. Nem akartam kiabálni veled.

-Tegyél ki itt. Most!-hangosan sírt. Nem akartam tovább rontani a helyzetet így inkább ajánlatot tettem.

-Haza viszlek. Mond azt anyukádnak, hogy rosszul voltál reggel. Sétáltál egyet és inkább hazajöttél, mert nem lettél jobban ezért nem mentél be suliba.

-Soha nem hazudom az anyukámnak.-suttogta.

-Kénytelen leszel, ha nem akarod, hogy valami büntetést kapj.-nem szólt semmit csak csendben ült egészen addig, amíg a házuk elé nem értem. Kinyitotta az ajtót és már ment is volna, de megfogtam a karját. Megakartam neki magyarázni az előző kirohanásomat, de egy hang sem jött ki a torkomon. 

-Sajnálom...-motyogtam, majd elengedtem, de nem ment el. Rám nézett és a tekintetemet kereste, de én direkt kerültem az övét. Nem mertem a szemébe nézni. Bátorságot vettem és felemeltem a fejem. A szemét az enyémbe fúrta, majd visszaült mellém és engem nézett. Nem szólt és még talán levegőt sem vett. Szüntelenül bámult engem. Nem értettem. Észrevette, ahogyan az én tekintettem az ajkaira vezetem, majd vissza a szeméhez. Közelebb hajoltam hozzá, de nem csókoltam meg. Megvártam, míg ő kezdeményez. Ő is közelebb hajolt, de nem csinált semmit. Már majdnem összeértek ajkaink, amikor megszólalt.

-Ezt nem szabadna Harry.-nem érdekelt tiltakozása. Neki nyomtam az ajkaimat, az övének és csókban forrtunk össze. Nem ellenkezett egy percet sem. Ahogyan csókol, valami eszméletlen. Leírhatatlan. Elmondhatatlan. Szavakba nem lehet foglalni. Elhúzódtam tőle, majd egy utolsó puszit adtam neki, mielőtt elment volna. Megvártam míg bemegy a házba, hogy megnyugodjak. Most már újra biztonságba van. 

5.~Ő az enyém.

Sziasztok! Köszönöm a kommenteket és plusz olvasókat! Imádlak titeket! Most kivételesen a részt Harry szemszögéből hoztam, hogy egy kicsit őt is megismerjétek mit is gondol valójában! 

De nem is húzom tovább az időt, jó olvasást és várom a kommenteket!

Puszi

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

Rengeteg gondolat kavarok bennem. Ez a lány eszméletlen. Pontosan én sem tudom mi, de nagyon megfogott benne és csak akárhányszor meglátom elfog egy különös érzés. Tudom. Bunkó vagyok vele és nem épp úgy bánok vele, mint ahogyan azt kellene, de én ilyen vagyok. És én akarom ezt a lányt. Nekem kell. Így vagy úgy de megszerzem magamnak. Ő kell nekem. Megfogom szerezni és senki egyetlen egy újjal sem érhet hozzá. 

Amikor megírtam az SMS-t Lucy-nak, tudtam vagyis inkább éreztem, hogy csak még jobban megfélemlítem, de muszáj volt vele tudatnom, hogy nem az lesz mától amit ő akar. Mint ahogy eddig, most is itt ülök az autómban és a házuk előtt állok. Nem megyek el addig, amíg nem tudom, hogy ő suliban van. Figyelem minden egyes mozdulatát. Talán most mindenki egy állatnak tart, de nem vagyok az. Csak féltem azt, ami az enyém és nem adom senkinek sem. 

Az éjszaka nem túl sok dolog történt, mint ahogy eddig sem. Ám' reggel nem számítottam arra, hogy egy csapat fiú lesz az aki őt követi az iskolába menet. Látszott rajta, hogy fél attól a pár fiútól, akiket én öt perc alatt kinyírnék. Fütyülnek utána, és mocskos dolgokat mondanak neki. Fél. Retteg. Fel megy bennem a pumpa, mikor meglátom, hogy egy fiú magához rántja, majd fogdossa. Sír. Lefékezek, majd kicsapom az ajtót. Lucy felismer. Tágra nyílt szemekkel néz rám, majd hangos zokogásba kezd, amikor az egyik fiú rácsap a fenekére. A fiú háta mögé állok, majd megfordítom. Látszólag meglepődött, majd visszavette az előző stílusát és megszólalt.  

-Menj innen haver. Ő a mienk.-nem szóltam egy szót sem, csak meglendítettem a jobb kezem és behúztam neki. Megtántorodott. Csettintett egyet, majd a többi fiú felém indult. 

-Lucy...szállj be az autóba.-Lucy leült a padkára és csendben sírt.-Most!-ordítottam. Felém kapta a tekintetét, majd rémülten rám nézett.-Menj már!-futásnak indult, de nem az autóm felé. Egy teljesen más irányba. Nem foglalkoztam azzal, hogy éppen egy csapat fiút akartam megverni, inkább Lucy után iramodtam. Hosszú futás után elvesztettem a szemem elől. A düh, ami bennem lejátszódik mérhetetlen. Az öklöm összeszorítom, majd a legközelebbi fába ütöm, ami mögül egy kisebb sikoly hallatszott. Ismerősnek tűnt ez a hang. Nagyon is. Megkerültem a fát, majd Lucy-t pillantottam meg, aki földön ült és remegett. Sírt. Fázott. És azt hiszem még sokkot is kapott. Próbáltam elővenni a kedvesebbik énem, és közelíteni felé, de ő csak arrébb húzódott.
-Kérlek...menj innen.-hangja nem volt túl meggyőző és még inkább arra késztetett, hogy maradjak.-Kérlek.-suttogta.
-Nem hagylak itt. Gyere állj fel. Felfogsz fázni.-a kezemet nyújtottam felé, majd habozva, de beletette apró kezét, az én kezem közé. Felhúztam őt földről, majd felkaptam menyasszonyi pózban. Halkan kuncogott a kezeim között. Nem értettem mi az ennyire poénos ezen.
-Min nevet Ms. Jefferson?-próbáltam oldani a feszültséget ami kettőnk között jelen van.
-Csikis...-nyögdécselt. Először nem jöttem rá mi is a csikis, majd leesett. A kezeim az oldalán voltak, így valószínűleg egy olyan pontot nyomtam meg, ami neki csikis. Hatalmas mosoly ült ki az arcomra és csiklandozni kezdtem.-K..kérlek...ne...-nevetett hangosan. Az egész park minket nézett, ahogyan a földön elterül Lucy és nevet, míg én felette vagyok és csiklandozom. Mindketten hangosan nevettük. Felemelő pillanat volt látni azt a lányt nevetni, aki az előbb még sírt, fázott és szomorkodott. Ha lehetséges, még jobban beleszerettem ebbe a lányba. Olyan titokzatos. Tele van rejtélyekkel.
-Gyere, menjünk.-kulcsolom az én kezem az övére és finomat húzni kezdtem magam után. Vártam, hogy elhúzza a kezét és majd valamilyen megjegyzést tesz, de nem. Csendben kullogott mellettem és a cipő orrát nézte.-Jól vagy?-nem válaszolt csak ment tovább előre.-Lucy?
-Oh bocsánat, nem figyeltem. Elismételnéd még egyszer?
-Azt kérdeztem jól vagy-e?
-Öhm...igen...azt hiszem.-az autómig az út csendesen telt. Ha valaki nem ismer minket azt hiszi, hogy mi egy szerelmes pár vagyunk, akik kéz a kézben sétálgatnak. De ez közel sem így van. Szeretném, ha az enyém lenne Lucy, de nem bízom el magam. Próbálom azt mutatni, hogy tudom minden sikerülni fog, közben pedig amikor vele vagyok a gyomrom összeszorul és a szívem is hevesebben ver. Soha nem gondoltam volna, hogy egy lány ennyire megfog, de van egy mondás. Soha nem mond, hogy soha. 

4.~Otthon.

Sziasztok! Meghoztam az új részt remélem tetszik! Jó olvasást!
Kommenteljetek, iratkozzatok fel!

Pápá!

Blogger Girl

Harry-vel hála égnek visszataláltunk az autóhoz és amióta az autóban ülünk órák óta meg sem szólalt, amit lehet annyira nem is bánok. Rettenetesen fáj a lábam és nem tudom mit kellene tegyek, hogy haza vigyen és végre otthon lehessek. Biztos vagyok benne, hogy életem végéig szoba fogságot fogok kapni, ami jelen pillanatban lenne, a legkevesebb gondom. Haza szeretnék menni. Bebújni a pihe-puha ágyamba és a kedvenc könyvemet olvasni, egy bögre tea mellett, a jó meleg szobámban. Oh, hogy ez mennyire hiányzik. Régebben mindig arra vágytam, hogy kapjak egy másik életet, ami sokkal pörgősebb és lám, tessék megkaptam és most meg visszasírom a régit.
Gondolkodásom közben végig a tájat figyeltem és egyszer csak, egy ismerős területen találtam szemben magam. Először nagyon törnöm kellett az agyam azon, hogy rájöjjek, mivel, hogy sötét van és nem láttam semmit sem. Nagy gondolkodás árán, de rájöttem, hogy a mi utcánkban vagyunk. Értetlenül kaptam a fejem, balra és néztem a mellettem ülő, idegesítő személyt.
-Ne nézz már könyörgöm. Rohadt idegesítő.-mordult rám, amitől összerezzentem és azonnal visszafordítottam a fejem az ablak felé, de szerencsémre, visszatükröződött így halványa, de rá-rá tudtam nézni Harry-re.
Hirtelen lefékezett és egy hatalmas megkönnyebbült sóhaj, hagyta el a számat amikor észrevettem, hogy a mi házunk előtt parkolt le. Minden erőmet összeszedve nyitottam ki az ajtót és szálltam ki. Bicegve, de elindultam és sajnálattal vettem észre, hogy Harry is követ.
-Köszönöm, de nem kell kíséret. Azt hiszem eltalálok egyedül is az ajtóig.
-Flegma, bunkó és egyben szép és mégis tapintatos. Ez tetszik.-jött mellém, majd menyasszony pózba felkapott és cipelt az ajtóig. Nem érdekelte az, hogy kiabálok vele, hogy tegyen le, csak vitt tovább, mint aki meg se hallja.
-Játszd el a kábultat.-suttogta a fülembe, amikor már csengetett az ajtónkon.
-Mi miért?-kérdeztem. Az értetlenség tisztán hallatszott a hangomban.
-Csak csináld amit mondtam.-pirított rám. Teljesítettem kérését, így a fejemet hátra hajtottam úgy, hogy lógjon Harry kezein. Félig kinyitottam a szemem, hogy mégis csak lássak valamit, majd anyukám ajtót nyitott. Szemei alatt hatalmas karikák voltam és lehetett látni rajta, hogy valószínűleg, minden egyes nap sírt. Ahogy észrevett minket, zokogni kezdett, majd közelebb jött hozzánk és engem kezdett tanulmányozni.
-Mi történt vele?-kérdezte édesanyám kétségbeesetten miközben arcomat símogatta.
-Az utcán feküdt eszméletlenül. Én találtam rá. Valószínűleg megverhették.-Harry eszméletlenül anyukám képébe hazudott. Egy részt örültem neki, mert ha nekem kellett volna neki mindent elmagyarázni azt hiszem, nem lettem volna képes rá és így nem nekem kellett, viszont így Harrytől sem fogok tudni megszabadulni, mert most ő beállította magát a legjobb férfinak, így anyám meg fog bízni benne, ami egy cseppet sem jelentett jót. Fogadni mernék, hogy ezt az egészet előre megtervezte.
-Köszönöm szépen. Nagyon. Megkérhetném, hogy az ágyig elhozná?-kérdezte.
-Hogy ne.-anya előre ment Harry pedig újra fülemhez hajolt.-Ügyes vagy. Most már innen rád bízom az egészet. Ne feledd, még találkozunk.-ezzel lerakott az ágyra, majd anyu felé fordult.
-Sajnálom, de nekem most mennem kell. Remélem minden rendben lesz vele. Viszlát.-köszönt el. Meglepődtem azon, hogy mennyire szépen tudott beszélni és milyen illedelmes volt. Anya kikísérte Harry-t én pedig ugyan úgy feküdtem ahogyan eddig. A lábam mozdítani sem tudtam. Még mindig nagyon fájt és a kezem is, ahogy Harry megszorította.
-Édes kislányom. Annyira sajnálom. Kérlek ne haragudj rám.-borult rám anya én pedig felszisszentem. Fájt minden egyes porcikám.-Velem meg mi történt? Azonnal hívok egy orvost.-ezzel el is tűnt a szobában, majd később egy pokróccal és egy bögre kakaóval tért vissza. Annyira örültem neki, hogy végre itthon vagyok és anya ennyire gondoskodik rólam.
-Nagyon szeretlek anya, remélem tudod.-hangom nem igazán hallatszott, de amilyen csend volt, suttogásom lehetett hallani. Anya rám mosolygott, majd óvatosan átölelt, hajamba puszilt, majd simogatni kezdte azt.
-Én is nagyon szeretlek kincsem.
Az orvos percek alatt megérkezett és megállapította, hogy a lábamnak szerencsére komolyabb baja nincsen, de be kell mennünk azért a kórházba, hogy megvizsgálják. Bekötötte nekem, majd távozott.
-Figyelj csak. Én csinálok valami vacsorát, addig feküdj le itt a nappaliban, kapcsold be a TV-t és pihenj. Ha bármi kellene szólj és máris itt vagyok.-adott egy puszit az arcomra és távozott, de amint elért az ajtóig megfordult és rám nézett.-Szeretlek.-pityeredett el, majd visszafordult és elindult a konyhába. Annyira rossz így látni anyát. Nem tudom mitől lett ennyire érzékeny.Sohasem láttam őt sírni egyszer sem. Az agyam elkalandozott megint más tájakra, de az első kérdés ami felmerült benne azaz, hogy: Hol van apa?
Bekapcsoltam a televíziót és kapcsolgattam az adókat, de egy sem fogta meg igazán a figyelmemet. A telefonom mellettem hevert és szerencsémre bekapcsolt. Úgy döntöttem az asztalon lévő laptopom bekapcsolok egy filmet, ami nem szomorú. Elég volt ebben a 2 napban szomorkodni. A Nagyfiúk 2 mellett döntöttem. Nyakig felhúztam a takarót, majd a filmre szenteltem minden figyelmem.
Jó pár napja nem nevettem ennyit mint most. Eszméletlen ez a pár pasi benne akik minden hülyeséget csinálnak. Azt hiszem ez lesz a kedvenc filmem. A telefonom hirtelen megszólalt mellettem. Nem tudom ki kereshetett, hisz hajnali 5 van. Sms-em érkezett. Érdeklődve nyitottam meg, mondhatni életem első sms-ét.

'Holnap találkozunk. Ha az anyukádnak elmered mondani az igazságot, gondok lesznek. xxH'