13.~Sokkos állapotban.

Sziasztok! Először is sajnálom, hogy ennyit késtem, de remélem megérte rá várni. Megszeretném köszönni nektek a majdnem 10.000 oldal megjelenítést, a 45 rendszeres olvasót és az előző részhez érkezett biztatásokat. Nagyon jól estek. Remélem tetszik nektek a rész. A következő részre is többet kell majd várni, de megpróbálok vele sietni, nem ígérek semmit vele kapcsolatban. 

Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

-Mért ne lehetnél?-furcsán tekintett felém.-Néha nem értelek haver. Az előbb lényegében elmondtad, hogy szereted és most meg kiakadsz, hogy nem szeretheted. 

-Zayn...így is sokat ártottam már neki. Ha most valami baja esik én nem tudom mit fogok csinálni. Meg kell, hogy találjam, de nem tudom mivel is kezdjem. Hogy hol keressem, Ed mindig egy...atyaisten. Zayn meg van! Régebben amikor itt voltunk Ed-el akkor mindig együtt lógtunk az egyik elhagyatott ház pincéjében. Istenem, hogy ez miért nem jutott eszembe.-villám sebesen magamra kapkodtam a kabátom és a cipőm, majd magam előtt kivágtam az ajtót és szaladtam az autómig. Cseppet sem érdekelt az, hogy Zayn utánam lohol, miközben azt hajtogatja, hogy álljak meg. Még, ha az életemet is kockáztatnám, se állnék meg. Bepattantam az autóba is idegesen tördeltem az ujjaim, miközben vártam arra, hogy a haverom is elérje végre az autót. Fájdalmasan felsóhajtottam, amikor végre elindulhattam. Nem igazán érdekelt az, hogy meghaladom a sebesség határt. Minél hamarabb a karjaimban akarom tudni Őt. Hiányzik mindene ami Ő. A kék szeme, a világos barna haja, aminek mindig eper illata van. Az, hogy rám néz vagy elpirul egy mocskos kijelentésem után. A tökéletes teste és az apró keze, ami tökéletesen illik az enyémbe. Hiányzik. 

Ideg tépő perceken keresztül száguldoztam az utcákon és úgy tűnt, mintha órákon át kocsikáznánk. Perceken belül a hatalmas, rom ház előtt tudhattuk magunkat. A kocsim kerekei csikorogtak, amikor megálltam. Kicsaptam a Rover-em autóját és rohantam az épület felé. Zayn mögöttem próbálta tartani a tempót.

-Te mocskos pöcs. Hol a picsában vagy hm?-ordítottam. Idegesen nyitogattam az ajtókat. Egy moccanást sem lehetett hallani. A pincébe szaladtam, amikor keserves ordibálást hallottam. Lucy. Gyorsabban szedtem a lábaimat. Berúgtam az előttem álló ajtót és ledermedve álltam ott. Mint akinek földbe gyökerezett a lába. Nem hittem el, amit láttam.-Te idióta állat.-kiabáltam, majd Ed-re támadtam. Ott ütöttem ahol csak tudtam. A kezemből ömlött a vér és nem csak az én vérem volt rajta található, hanem - a mostanra már félholtra vert- Ed-é is.

-Hey, Harry.  Szedd össze magad. Nem ölheted meg. Ha rájönnek, hogy te voltál le is csukhatnak.

-Rohadtul nem érdekel.-Zayn fújtatott egyet, majd a vállaimra tette a kezét. Nem érdekelt, tovább ütöttem, amikor apróbb kezeket éreztem meg a hátamon.

-Könyörgöm, ne csináld ezt.-megdermedtem érintésére és csak akkor fogtam fel, hogy mit is tettem. Hátra fordultam és olyat láttam, amit nem kellett volna. A szemei vérpirosak voltak, karcolások és zúzódások a testén mindenhol, de amikor a szemébe néztem rémületet láttam. És erről én is tehetek. Felálltam a földről és hozzá léptem, de ő eltávolodott tőlem. Fél tőlem. Egy idióta seggfej vagyok. 

-Istenem, ne haragudj rám.-közelítettem felé és megakartam ölelni, amikor kikerülte érintésemet és elmenekült előlem.-Annyira sajnálom Lucy. Én...én...nem...izé...nem akartam.-éreztem amint megint elönt a düh, de most sokkal inkább saját magamra lettem mérges és nem másra.-Kérlek Lucy.-könyörögtem. Nem szólt csak meredten bámult rám, amint a szeméből a könnyek megállíthatatlanul folytak.-Baby. Ne sírj.-megint megpróbáltam megközelíteni őt, de meglepett a viselkedése.

-Hagyjál békén Harry Styles. Tönkre tetted az életemet érted? Utállak! Gyűlölök. Egy féreg vagy, akinek nincsenek érzései. Csak engedj el végre. Had éljem az életemet. Mindent elszúrtál a puszta jelenléteddel.-ordította. Soha életemben nem láttam még senkit ennyire sokkos állapotban. Ha a tekintetével most ölni tudott volna, már rég halott lennék. Lesütöttem a szememet. Szégyellem magam életemben először, mert igaza van. Teljes mértékben igaza van. Ha én nem lennék, nem lenne keserves az élete. Nem bántanák Őt, és most nem rabolták volna el. Nem élne rettegésben és a szüleivel is jó viszonyt ápolna, de nem. Mindenért én vagyok a hibás.

-Zayn,  kérlek vidd Lucy-t a kocsiba.-nem szólt egyikőjük sem semmit, csak elindultak szótlanul kifele. Amikor megbizonyosodtam arról, hogy halló távolságon kívül vannak, teli torokból ordítottam, miközben a falba vágtam öklömet, ami hatására a falba egy lyuk keletkezett, de nem igazán érdekelt. 

Ed felé fordultam és egy utolsót belerúgtam, mielőtt távoztam volna. Összekuporodva feküdt a földön és egyáltalán nem sajnáltam. Egy picit sem. Kifele menet megpróbáltam letörölni a kezemről a vért és nagyjából sikerült is. Amikor kiértem az épületből rendőr autók szirénáját hallottam. Futva tettem már a pár méter távolságot az autóig, majd gyors beültem és Zayn elhajtott. Ha a zsaruk ott találnak, fogadni mernék, hogy lecsuknak. Hátra pillantottam a hátsó ülésekre, ahol Lucy ült. Teljesen sokkos állapotba került és csak meredt maga elé. Pislogni sem pislogott és ezt megrémített.

-Hey.-nyúltam hátra és megsimogattam a lábát. Azt hittem, hogy el fog menekülni az érintésem elől, de meg sem moccant. Ugyan úgy ült, érzelem mentes arccal.

-Kérlek. Mondj valamit.-próbáltam szóra bírni.-Lucy?!-kezdtem kétségbeesni. 

-Hagyd.-szólt Zayn.-Valószínű sokkot kapott. Nem fog veled beszélni haver.

*~*~*~*

-Most mit csináljak? El fog hagyni érted? Itt hagy és én ezt nem akarom.-mióta visszaértünk a hotelbe Lucy alszik és én, Zaynnel együtt idegesen ülünk a nappaliba. Ha feljelent az a barom akkor engem tuti megtalálnak és nem bujkálhatok egy életig, főleg nem vele. Belesodortam őt is minden egyes hülyeségembe. Minél hamarabb el kell innen is mennünk. Nem maradhatunk sokáig. A zsaruk így is keresnek és, ha beköp azaz idióta akkor még több vádat tudnak majd a nyakamba varrni. 

-Fogalmam sincs. Menjetek el innen az a biztos. Nem maradhattok itt. 

-Igen ezt sejtettem én is.-belevágódtam a fotelbe és a kezeimbe temettem a fejem. Végre amikor minden a helyére állt volna, boldogan élhettem volna vele, erre mindent elcseszett Ed. Simán elintézhettük volna ezt normálisan is, de neki mindent a feje tetejére kellett állítania és ellenem fordítani azt a személyt, aki nekem a mindent jelenti jelen pillanat. Lehet az lenne a jobb, ha most haza vinném a szüleihez. Talán ott biztonságban lenne egy ideig. Ott nem keresnék, de nem hagyhatom magában. Tudom, hogy nincsen jóba a szüleivel. Mindenhova menne csak haza nem. Makacs lány és nem fogja azt csinálni, amit a szülei elterveznek, viszont ha az én szüleimhez mennénk talán az is jobb lenne, mint egy másik hotelbe. Nem tudják, hogy én hol laktam így ott egy ideig nem keresnének minket, a szüleim meg egyébként is örülnének neki, hogy ha haza látogatnék egy időre, főleg nem egyedül.
-Én azt hiszem most már itt nincs rám szükség.-Zayn a kezét tartotta a kezét, így én belecsaptam, majd kikísértem. Hálásan megköszöntem neki azt, hogy segített nekem. Amikor távozott, visszamentem a nappaliba egy üveg sör társaságában leültem a kanapéra, majd a TV-n a szokásos foci meccset néztem. Azt hittem, hogy egy időre lefogja foglalni a gondolataimat, de minden hozzá vezetett vissza. Akármennyire is szerettem volna kiverni a fejemből, legalább egy kis pihenés erejéig, nem jött össze. Minden dolog, tett vagy szó hozzá köthető. Mindenről ő jut az eszembe. Csak egy fal választ el minket egymástól és hiányzik. Távolság tartó lett és úgy érzem, hogy nem szeret vagy talán nem is szeretett csak megbízott bennem. Talán csak nem akart egyedül maradni és nem érez úgy, mint én. Jobb lenne neki elmondanom mit érzek és akkor eldőlne minden, de életemben először gyáva vagyok elé állni és kitálalni. Itt ülök a sörömet iszogatva, miközben simán megtehetném azt, hogy oda megyek és elmondok neki mindent, de nem. Félek a visszautasítástól. Mindig, mindenki azt csinálta amit én mondtam és most- mint ahogy eddig sem- tudnám elviselni azt, hogy visszautasít, főleg azt nem, hogy Ő. Azt hiszem tényleg szerelmes lettem belé. 

12.~Rablás, érzelmek.

Sziasztok! Meghoztam a részt és szerintem extra rossz lett. Nekem nagyon nem tetszik és ahogy észrevettem nektek sem annyira. Persze örülök annak a kevés kommentnek is amit kapod, de eddig sokkal többet kaptam. Remélem azért visszatérnek az olvasóim és tetszeni fog nektek, ha már nekem nem. Jöhet negatív-pozitív komment is. Legalább mondjátok el mi nem jó. Lehet névtelenül is kommentelni! Mindegy. Jó olvasást!

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:

Több nap telt el mióta eljöttünk Londonból. Jelenleg Ausztrália egyik kisebb városában tartózkodunk, ami igazán szép, még így a szálloda ablakából is, mivel Harry nem enged ki. Egész álló nap telefonál és ideges. Próbál normálisan viselkedni, de nap mint nap azt látom, hogy valamit összetör, ordibál esetleg elviharzik és részegen jön vissza. Kezd elegem lenni ebből az egészből. Egész álló nap itt ülök és a plafont bámulom vagy a telefonom játszok. Azt is megtiltotta, hogy bárkit felhívjak rajta kívül avagy a twitter fiókomba belépjek. Mióta eljöttünk nem mondta el, hogy miért is. Titkolózik, kifogásokkal próbálja húzni az időt, de ha ez így megy továbbra is megfogom magam és visszautazok a szüleimhez. Csodálkoztam azon, hogy nem kerestettek vagy nem hívtak még a telefonomon. Talán örülnek neki, hogy én nem vagyok itt nekik? Csak egy púp voltam a hátukon? Egyáltalán szerettek valaha? Nem tudom. Sok, irritáló kérdés amire nem kapok választ csak lógnak a levegőben. Annyira szeretném megtudni, hogy miért kellett elbújnunk ennyire. Mitől vagy kitől fél Harry ennyire? Soha nem képzeltem volna azt, hogy Harry-t is meglehet félemlíteni, de tessék. Tisztán látszik rajta, hogy retteg valamitől. Sokszor próbáltam már neki segíteni, de makacs, mint az öszvér és nem tágít. Százszor próbáltam már jobb kedvre deríteni, de egyenlő volt a nullával az eredmény. 

-Hazz.-szólítottam meg félve. Igen, félek tőle.

-Hm?-fordult felém. Szemei alatt hatalmas, fekete karikák ékeskedtek. Nagyokat pislogott és az kialvatlanság jelei látszódnak rajta. Segíteni szeretnék neki, még ha nem is tudom miért kell.

-Menj fürödj le és aludj egyet. Hidd el jól fog esni.-halkan beszéltem hozzá és próbáltam rábírni tervemre. 

-Nem. Én nem vagyok álmos.-morogta.

-Látom r...-próbáltam elmondani amit szerettem volna, de nem hagyta.

-Mit nem értesz azon amit mondtam? Hülye vagy? Esetleg süket? Szólj mert elviszek egy orvoshoz, ha kell.-megszeppenve figyeltem őt és éreztem, ahogy a könnyek marják a szememet. Segíteni szerettem volna neki, de ő mégis elküld és bánt. Még ha nem is fizikailag, de a lelkem ketté szakad. A könnyek folytak az arcomról és elhatároztam, hogy ezt nem tűröm tovább. Felkaptam magamra a cipőmet és a kabátomat. Éreztem a tekintetét magamon, amint lyukat fúr a hátamban.
-Hova mész? Nem mehetsz innen ki.-állt fel és megfogta a csuklómat. Szabad kezemmel a telefonom zsebre vágtam és erőteljesen kirántottam a kezem az övéiből. Szaladtam az ajtóig, majd le a lépcsőn. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy eltűnhessek innen. Hallottam, ahogy lépked utánam és fenyegető szavakat intéz felém, így még gyorsabban szedtem a lábaim. Szó szerint  menekültem előle. A recepciós hölgy értetlenül nézett engem, ahogy kivágtam a szálloda ajtaját és tanácstalanul álldogáltam ott. Fogalmam sem volt merre induljak. Hátra pillantottam és Harry akkor jött le a lépcsőn. Elakartam indulni, mikor egy mellkasba ütköztem. Az idegen férfi gyors felkapott a vállaira és mit sem törődve azzal, hogy ütögetem a hátát és segítségért kiáltok, bedob az autóba. Hallom, ahogy Harry kiabál, de az autó gyorsabb, mint ő. Teljesen bepánikoltam. Bárcsak ne lennék ennyire felelőtlen és maradtam volna ott Harryvel. A férfi odaült mellém és gúnyosan méregetett.

-Mit akarsz tőlem? 

-Nem értem mit evett rajta Styles, de lényegtelen. Tudod ott kell őt bántani ahol a legjobban fáj neki. És mivel te vagy az ő gyenge pontja ezért, téged kell elvennünk tőle. Sajnálom cica.-simogatta volna meg az arcom, de én elhúzódtam érintése elől. 

-Hagyj engem békén.-sziszegtem.

-Ohm, de kis harapósak lettünk. Tetszik ez nekem, de sajnos nem az enyém vagy. A főnökhöz egyben kell, hogy vigyelek. Nem örülne neki, ha mi csinálnánk valami izgalmasat.-simított végig az arcomon és én undorodva löktem el a kezét. Félelmetesen felnevetett, majd leült és engem pásztázott. Jó pár óráig autókázhattunk. Rettenetesen féltem mi is lesz. Egyszer egy hatalmasat fékezett az autó és én pedig eldőltem, majd a fejem az ajtóba vertem. Lüktet, de próbáltam nem törődni vele. Az egyik férfi a hajamnál fogva kirántott az autóban. Nagyon fájt, a könnyek a szememből potyogtak. Mit sem törődve velem belökött egy szobába, ahol egy magas, kopasz, kigyúrt férfi állt. Testem remegett, mint a kocsonya amikor megközelített engem. Megállt előttem pár lépéssel és végig mért szemével. Megnyalta a száját, majd közelebb jött. Teljesen fölém magasodott, és ez egyáltalán nem tetszett.
-Hogy hívnak szépségem?-kérdezte miközben magához rántott és a nyakamat csókolgatta. Nem értettem mit keresek itt. Elfintorogtam, amikor a férfi szívni kezdte a nyakamat. Felszisszentem a fájdalomtól és a könnyeim még mindig szüntelenül folytak. Nem nagyon érdekelte. Amikor végre abba hagyta és várt a válaszomra, de én nem voltam hajlandó neki válaszolni.
-Nem hallottad, hogy kérdeztelek?-keze az arcomon csattant. Éreztem amint a hő elönti az arcom és biztos voltam abban, hogy meglátszik a keze nyoma.
-Az isten szerelmére válaszolj már-lökött meg engem és a falnak csapódtam. Mindenem sajgott, az arcom is égett és, ha ez nem lenne elég, oda guggolt elém majd teljes erejéből arcon vágott. Ez nem egy szimpla pofon volt. Összeszorított öklével talált el. A vér sós ízét éreztem a számban. Nem csak a számból csöpögött a vér, hanem az orromból is. Nyöszörögtem a földön. Amikor felállt egy utolsót belém rúgott és elment. Összekuporodtam és reszkettem. Sajgott minden egyes részem. A fejemben a lüktetés csak erősödött és erős szédülés is társult hozzá. Kezdett elsötétülni minden körülöttem. Lecsuktam a szemem és vártam arra a csodára, hogy ez csak egy álom és ez mind nem igaz, de sajnos ez a valóság. Éreztem amint valaki felkap a vállára, majd később egy kemény és hideg valamire fektet. Egy puha dolgot dobott rám, majd távozott. A zár kattant és én próbáltam inkább kevesebb, mint több sikerrel felülni. Nehézkesen, de sikerült és feltápászkodtam. Az oldalamat valami iszonyatosan nyomta és akkor vettem észre, hogy a zsebemben van a telefonom. Ilyen idióta ember rablókat, mint ők az életben nem láttam. Felsóhajtottam amikor észrevettem,hogy nincs tér erőm. Idegesen a falba ütöttem és a csuklóm egy nagyot reccsent. Biztos vagyok benne, hogy eltört. Próbáltam tér erőt keresni és mázlimra, amikor felálltam az ágyra egy csíknyi keletkezett. Reményekkel próbálkoztam azzal, hogy Harry felvegye a telefonját, de mint hiába. Azonnal kisípolt a készülék. Már körülbelül kétszázszor próbáltam, amikor szerencsémre kicsengett. A szívem gyorsan kalapálni kezdett amikor meghallottam a hangját.
-Lucy. Istenem, hol vagy? Mondj el mindent kérlek.
-Harry-sírtam fel.-Fogalmam sincs. Egy pincében lehetek. Mi folyik itt Harry?
-Jól figyelj most Lucy. A....-és ekkor a telefont valaki kikapta a kezemből.
-Mit csinálsz te hülye, ribanc-ordította, majd arcon csapott. Felsikítottam a fájdalomtól. Nem értettem a helyzetet. Azt kívánom bárcsak megtudott volna állítani Harry. És most nem lenne ez a helyzet. Vagy a rendőrség, bárki. Csak kerüljek ki innen. Félek. Rettegek és nem tudok mit tenni. Biztos vagyok benne, hogy kék-zöld foltok látszódni fognak majd rajtam. Hogy a szám sarka felrepedt, az orrom pedig eltört, mint ahogy a karom is. A fejemből is csepegett a vér. Fogalmam sincs miért engem bántanak. Mibe keveredtél Harry Styles?

Harry Styles szemszöge:

Idegesen ültem miközben hallottam, ahogy megütik őt. A kezem automatikusan ökölbe szorult.
-Mit tetettek vele? Engedjétek el! Ha én kellek jöjjetek el értem, de őt nem bántsátok. Semmiről sem tehet.-ordítottam.
-Ezt ne velem beszéld meg. Én hidd el, hogy nem bántanám a kis barátnődet, de én jó pénzt kapok ezért.-és letette. Idegesen a felhoz vágtam a telefonom, ami darabjaira hullott. Felpattantam az ágyról, majd felrúgtam az asztalt. A düh ami bennem tombol nem tudtam min levezetni, csak a szállodában lévő dolgokat borítgattam. Valószínű fizetni fogok még a károkért, de rohadtul nem érdekel. Ideges járkáltam és azon gondolkodtam mi tévő legyek. Nem tudom hol van, hogy éppen mit csinálnak vele vagy, hogy mikor láthatom legközelebb. Tudom, hogy Ed mindenre képes és addig amíg nem kapja meg amit akar, nem nyugszik. Gyorsan a telefonomhoz rohantam és próbáltam összerakni. Remegő kezekkel helyeztem vissza az aksit a helyére és kapcsoltam be a készüléket. Idegtépő percek voltak, de amikor már végre bekapcsolt rögtön tárcsáztam őt. Már azt hittem nem veszi fel, amikor beleszólt. A düh és az idegesség még mindig tombolt bennem és ezt tisztán érezhető volt a hangomon is.
-Engedd el őt Ed!-próbáltam hozzá higgadtan beszélni.
-Ohm Styles. Milyen meglepő dolog, hogy hívsz.
-Mond meg mit akarsz és engedd el.-kértem.-Ed!-ordítottam, amikor nem volt hajlandó válaszolni.
-Holnap, este 9-kor legyél a régi törzshelyünkön. Ott leszek és hozd magaddal a pénzt amivel tartozol Styles. Ha nem leszel ott a barátnődnek vége.-kinyomta a telefont. Fogalmam sincs honnan fogok pénzt szerezni. Feszülten vágódtam le a kanapéra, amikor a telefonom jelzett, hogy SMS-em jött. Villámgyorsan megnyitottam amikor láttam, hogy Ed küldött nekem videó üzenetet. Kíváncsian nyitottam meg, de bár ne tettem volna. Lucy ült egy széken megkötözve, miközben Ed taperolja és csókolja, majd amikor nem viszonozza azt üti, ahol csak tudja. Lucy kétségbeesetten ül ott. Ez mind az én hibám. Nem hiszem el. Elegem van. A telefonom az asztalra dobtam. Nem bírtam tovább nézni. Muszáj valakitől segítséget kérnem. Tárcsáztam Zayn-t, az egyik haveromat, aki mindig tud tisztán gondolkodni.

*~*~*

-Haver, nyugodj le. Megtaláljuk.-próbált nyugtatni elég kevés sikerrel.
-Bántják őt érted? Ez mind az én hibám Zayn! Ha én most nem lennék neki, nyugodtan élné az életét, de nekem belekellet avatkoznom érted? Én nem akartam őt bántani, de késztetést éreztem arra, hogy megismerjem. Utálom magam azért, hogy ezt megcsináltam vele. Nem gondoltam volna, hogy esetleg többet akarok majd tőle. Ő csak egy új áldozatomnak indult és...hiányzik. Rossz, hogy nincs itt és nem tudom megvédeni. Annyira törékeny, fél, sőt retteg mindentől. Olyan szép és okos. Én nem akarom őt elhagyni, ha majd megtaláltam. Pedig muszáj lesz, így is túl sok gondot okoztam már neki. De annyira fog hiányozni a hangja, az, hogy kioktat. Az aranyos nevetése, a pimaszsága, de az is, hogy félős és néha visszahúzódó.-sóhajtottam.
-Te szerelmes vagy.-Zaynre kaptam a tekintetem és amikor láttam, hogy komolyan gondolja, felnevettem.
-Ugyan kérlek. Én nem vagyok szerelmes.
-Ezt add be másnak, ne nekem.-elgondolkoztam azon, amit mondott. Talán tényleg szerelmes lennék belé? Atyaisten...Nem lehet. Soha életemben nem voltam még szerelmes. Te jó ég...
-Zayn. Én nem lehetek belé szerelmes.

11.~Menekülés.

Sziasztok! Nagyon, nagyon sajnálom, hogy csak most hoztam részt, de nagyon sok dolgom volt. Ne haragudjatok rám és talán ez a rész is rossz lett, de nézzétek el nekem kérlek. Ígérem a következő jobb lesz. Köszönöm a 39 feliratkozót, díjakat és a kommenteket! Szeretlek titeket!

Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tegnap nem volt életem egyik legjobb estéje. Persze, én is férfiból vagyok és szükségem lenne rá, de nem akarom elsietni. Tudom, hogy hamarosan nekem el kell ebből a városból mennem. Nem húzhatom az időt tovább, így is sokat ártottam már neki. Valószínű, ha elmegyek rajta fognak engem keresni, ezért minél hamarabb itt hagyok mindent csak, hogy neki ne ártsak. 

Lucy még mindig édesen szuszogott mellettem, de a telefonom hangos ricsajba kezdett így ő nyöszörögve fordult volna át a másik oldalára, ám ez nem jött össze. Hangos puffanással a földre esett. Riadtan nyitotta fel a szemeit és én hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Sírjak vagy nevessek. Kuncogni kezdtem, de nem akartam bunkó lenni így segítettem neki felkelni. Nem bírtam tovább, hangos nevetésbe kezdtem és nem érdekelt a folyamatosan csörgő telefonom sem. A hasamat fogtam már, de Lucy hirtelen befogta a szám és mérgesen nézett rám.

-Kösz, én is szeretlek.-mondta, majd sértődötten mellém vágódott. Keresztbe fonta karjait és a falat kezdte bámulni. Igazán cuki amikor durcizik. A telefonom ismét megszólalt, ezért gyorsan a kezembe kaptam és elvonultam a konyhába amikor láttam, hogy ki is hív valójában. 

-Örülök, hogy végre méltóztatsz rám szánni egy kis időt Harry Styles.-a gúny csak úgy sugárzott a hangjából. Tiszta szívemből utálom.

-Mit akarsz?-kérdeztem cseppet sem kedvesen.

-Nekem a kis barátnődre lenne szükségem. Igazán szép kis teremtés, amint ül a kanapédon és a televíziót bámulja.-villám csapásként jutott a tudatomig, hogy éppen a házam előtt áll és bámulja Lucy-t. Gyorsan szedtem a lábaimat és behúztam az összes sötétítő függönyt.-Oh, igazán okos vagy. De azt hiszed, hogy csak úgy ennyivel lerázol? Akkor nagyon tévedsz Styles. Jó lesz, ha jobban odafigyelsz rá.-lerakta a telefont. Meg sem várta, hogy reagáljak. Idegesen a falba ütöttem. Nem gondolhatja, hogy csak úgy elveheti tőlem. Nem. Össze-vissza járkáltam a szobában. Majd szét robbantam a dühtől, de nem adhattam ki magamból előtte. 

-El kell mennünk innen.-fordultam felé. Értetlenül nézett rám.-Ne kérdezz semmit. Öltözz, fogd a táskád és megyünk.-nem mozdult csak ült az ágyon és sokkolva figyelt engem.-Most.-kiabáltam. Riadtan felpattant az ágyról, majd a ruháihoz lépett és gyorsan belebújt nadrágjába. Egy ideig gondolkozott, majd rám nézett. Idegesen dobogtattam a lábaimmal.  Elfordult előlem, majd belebújt felsőjébe. Felsóhajtottam, hogy végre elkészült, karon ragadtam és gondosan bezártam a lakásom ajtaját. Szorosan fogtam a kezét miközben az autóhoz vezettem. Próbáltam minél gyorsabban megkerülni az autót, mikor ő beült és gyorsan eltűnni innen. Ő nem szórakozik. Amit akar általában meg is kapja. Utálom őt. Tiszta szívemből. A sebesség határral nem törődve száguldoztam London utcáin. Nem törődtem senkivel és semmivel, csak minél hamarabb biztonságban akartam magunkat tudni. Lucy mellettem az ülést szorította erősen és feszülten ült. Fogadni mernék, hogy most megrémisztem, de csakis az ő érdekében teszem. Mikor kiértem a városból, lassítottam. Hosszú kocsiút vár ránk, de addig is biztonságosabb így, mint ha otthon ülnénk és megvárnám míg ő megtámad minket.
Jó ideje kocsikázgattunk, de egyikünk sem szólt a másikhoz, csak ültünk némán egymás mellett. Próbáltam a vezetésre koncentrálni, de nehezen ment.
-Sajnálom Lucy, de el kellett jönnünk otthonról.-próbáltam szóra bírni, de továbbra is az ablakon bámult ki. Balra fordítottam a fejem, hogy lássam, de bár ne tettem volna. A könnyek száguldoztak az arcán és próbálta leplezni.-Ne sírj kérlek. Mindent elfogok magyarázni.-combjára simítottam a kezem és finoman megszorítottam. Felém kapta a tekintetét és bosszúsan rám nézett. Soha nem láttam még így.
-Jó lenne ha mindent elmagyaráznál végre.-a hangjából kitudtam venni, hogy mérges, de ahhoz képest nagyon jól álcázza.-Állj meg kérlek.
-Miért? Rosszul vagy?-kérdeztem ijedten.
-Nem. Ott egy benzin kút. Pisilnom kell és éhes vagyok.
-Oh.-bekanyarodtam a kútra. Meg sem várt, kipattant az autóból és futó lépésben indult az épületbe. Hátra dőltem az ülésen és őt figyeltem. Nagyot sóhajtottam és idegesen a kormányba vágtam egyet. Nem hiszem el, hogy ez velem történik. Eddig minden annyira jól ment. Próbáltam lenyugodni mire visszaért és ez sikerült több-kevesebb sikerrel. Már úgy voltam, hogy utána megyek, mikor mosolyogva jött az autó felé. Nem értettem mi ez a hirtelen kedv változás. Az előbb még megtudott volna ölni, most meg...nem értem. Bepattant mellém és felém tartott egy szendvicset, vizet és egy csokit. Értetlenül néztem rá, de ő továbbra is csak tartotta. Egy halk köszönöm utána elvettem tőle és eddig nem is éreztem mennyire éhes voltam, ám nem bírtam feldolgozni azt, hogy milyen jó kedve van. Fogadok, hogy a benzinkutas srác mondott neki valamit. A féltékenység úrrá lett rajtam, de nem akartam kimutatni. Tudom, hogy sokáig nem fogom bírni, de próbálom elfelejteni. Erősen szorítottam a kormányt és kizártam mindent, csak vezettem egyenesen.
-Hova megyünk úgy egyébként?-kérdezte érzelem mentesen.
-Ausztráliába.
-Tessék?-kapta felém a fejét.-Minek megyünk mi oda? Hazz azonnal mond el mi van, mert itt azonnal kiszállok és visszamegyek Londonba.
-Azt sem tudod hol vagyunk nem, hogy visszatalálnál.-őszintén nagyon aranyos, ahogy próbál komoly lenni és egy kicsit irányítani a dolgokat.
-Ne röhögj, mert ez rohadtul nem vicces. Simán megoldanám hidd el, el lennék nélküled is, mint ahogy eddig.-soha nem hallottam, hogy csúnyán beszélt volna. Ez volt ez első alkalom és bevallom beindít a mérgesebbik énje is. Tovább nevettem rajta. Egyszerűen nem bírtam. Annyi próbálkozott azzal, hogy meghasson.-Nagyszerű.-dünnyögött, majd kicsatolta az övét.
-Mit csinálsz?-kérdeztem. Fogalmam sincs mi jár az agyában, de biztos, hogy annak semmi jó következménye nem lehet. Már minden megfordult a fejemben. Az is például, hogy kiugrik az autóból és elüti egy autó. Minden.
-Hátra ülök.-egy hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem kiugrani készül, viszont nem értettem, hogy miért megy hátra.
-Miért?-adtam hangot a gondolataimnak.
-Nem szándékozok ilyen közel ülni hozzád. Inkább alszok egyet hátul.-mondta, majd hátra mászott. Remek. Gratulálok Styles. Egy arrogáns pöcs vagy.

Lucy Jefferson szemszöge:
Utálom. Tiszta szívemből utálom. Hogy lehet valaki ennyire tapló? Csak egyszer az életben szabaduljak meg valahogy tőle és elköltözöm Londonból. Soha többet nem fogok visszamenni. Soha.
Zene hallgatás közben, próbáltam aludni nem túl sok sikerrel. A gondolataim a szüleimen jártak. Fogalmam sincs mit gondolhatnak most. Biztos utálnak, szégyenkeznek miattam. A sulimból valószínű kirúgtak és ez jót nem jelent. Abban reménykedem, hogy kerestetnek, majd a rendőrökkel és megszabadulok Harry-től. Inkább elviselem a fejmosást, amit kapni fogok, hogy majd biztosra veszem elküldenek pszichológushoz. Mindent csak legyen ennek egyszer vége. Kibírom inkább azt is, hogy nem mehetek sehova. Nem lesznek barátaim. Szeretnék haza menni. A szüleimmel lenni. és még az is jobb volt, hogy az iskola strébere voltam. Nem érdekelne már többé, csak legyek otthon és elfelejthessem őt.