11.~Menekülés.

Sziasztok! Nagyon, nagyon sajnálom, hogy csak most hoztam részt, de nagyon sok dolgom volt. Ne haragudjatok rám és talán ez a rész is rossz lett, de nézzétek el nekem kérlek. Ígérem a következő jobb lesz. Köszönöm a 39 feliratkozót, díjakat és a kommenteket! Szeretlek titeket!

Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tegnap nem volt életem egyik legjobb estéje. Persze, én is férfiból vagyok és szükségem lenne rá, de nem akarom elsietni. Tudom, hogy hamarosan nekem el kell ebből a városból mennem. Nem húzhatom az időt tovább, így is sokat ártottam már neki. Valószínű, ha elmegyek rajta fognak engem keresni, ezért minél hamarabb itt hagyok mindent csak, hogy neki ne ártsak. 

Lucy még mindig édesen szuszogott mellettem, de a telefonom hangos ricsajba kezdett így ő nyöszörögve fordult volna át a másik oldalára, ám ez nem jött össze. Hangos puffanással a földre esett. Riadtan nyitotta fel a szemeit és én hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Sírjak vagy nevessek. Kuncogni kezdtem, de nem akartam bunkó lenni így segítettem neki felkelni. Nem bírtam tovább, hangos nevetésbe kezdtem és nem érdekelt a folyamatosan csörgő telefonom sem. A hasamat fogtam már, de Lucy hirtelen befogta a szám és mérgesen nézett rám.

-Kösz, én is szeretlek.-mondta, majd sértődötten mellém vágódott. Keresztbe fonta karjait és a falat kezdte bámulni. Igazán cuki amikor durcizik. A telefonom ismét megszólalt, ezért gyorsan a kezembe kaptam és elvonultam a konyhába amikor láttam, hogy ki is hív valójában. 

-Örülök, hogy végre méltóztatsz rám szánni egy kis időt Harry Styles.-a gúny csak úgy sugárzott a hangjából. Tiszta szívemből utálom.

-Mit akarsz?-kérdeztem cseppet sem kedvesen.

-Nekem a kis barátnődre lenne szükségem. Igazán szép kis teremtés, amint ül a kanapédon és a televíziót bámulja.-villám csapásként jutott a tudatomig, hogy éppen a házam előtt áll és bámulja Lucy-t. Gyorsan szedtem a lábaimat és behúztam az összes sötétítő függönyt.-Oh, igazán okos vagy. De azt hiszed, hogy csak úgy ennyivel lerázol? Akkor nagyon tévedsz Styles. Jó lesz, ha jobban odafigyelsz rá.-lerakta a telefont. Meg sem várta, hogy reagáljak. Idegesen a falba ütöttem. Nem gondolhatja, hogy csak úgy elveheti tőlem. Nem. Össze-vissza járkáltam a szobában. Majd szét robbantam a dühtől, de nem adhattam ki magamból előtte. 

-El kell mennünk innen.-fordultam felé. Értetlenül nézett rám.-Ne kérdezz semmit. Öltözz, fogd a táskád és megyünk.-nem mozdult csak ült az ágyon és sokkolva figyelt engem.-Most.-kiabáltam. Riadtan felpattant az ágyról, majd a ruháihoz lépett és gyorsan belebújt nadrágjába. Egy ideig gondolkozott, majd rám nézett. Idegesen dobogtattam a lábaimmal.  Elfordult előlem, majd belebújt felsőjébe. Felsóhajtottam, hogy végre elkészült, karon ragadtam és gondosan bezártam a lakásom ajtaját. Szorosan fogtam a kezét miközben az autóhoz vezettem. Próbáltam minél gyorsabban megkerülni az autót, mikor ő beült és gyorsan eltűnni innen. Ő nem szórakozik. Amit akar általában meg is kapja. Utálom őt. Tiszta szívemből. A sebesség határral nem törődve száguldoztam London utcáin. Nem törődtem senkivel és semmivel, csak minél hamarabb biztonságban akartam magunkat tudni. Lucy mellettem az ülést szorította erősen és feszülten ült. Fogadni mernék, hogy most megrémisztem, de csakis az ő érdekében teszem. Mikor kiértem a városból, lassítottam. Hosszú kocsiút vár ránk, de addig is biztonságosabb így, mint ha otthon ülnénk és megvárnám míg ő megtámad minket.
Jó ideje kocsikázgattunk, de egyikünk sem szólt a másikhoz, csak ültünk némán egymás mellett. Próbáltam a vezetésre koncentrálni, de nehezen ment.
-Sajnálom Lucy, de el kellett jönnünk otthonról.-próbáltam szóra bírni, de továbbra is az ablakon bámult ki. Balra fordítottam a fejem, hogy lássam, de bár ne tettem volna. A könnyek száguldoztak az arcán és próbálta leplezni.-Ne sírj kérlek. Mindent elfogok magyarázni.-combjára simítottam a kezem és finoman megszorítottam. Felém kapta a tekintetét és bosszúsan rám nézett. Soha nem láttam még így.
-Jó lenne ha mindent elmagyaráznál végre.-a hangjából kitudtam venni, hogy mérges, de ahhoz képest nagyon jól álcázza.-Állj meg kérlek.
-Miért? Rosszul vagy?-kérdeztem ijedten.
-Nem. Ott egy benzin kút. Pisilnom kell és éhes vagyok.
-Oh.-bekanyarodtam a kútra. Meg sem várt, kipattant az autóból és futó lépésben indult az épületbe. Hátra dőltem az ülésen és őt figyeltem. Nagyot sóhajtottam és idegesen a kormányba vágtam egyet. Nem hiszem el, hogy ez velem történik. Eddig minden annyira jól ment. Próbáltam lenyugodni mire visszaért és ez sikerült több-kevesebb sikerrel. Már úgy voltam, hogy utána megyek, mikor mosolyogva jött az autó felé. Nem értettem mi ez a hirtelen kedv változás. Az előbb még megtudott volna ölni, most meg...nem értem. Bepattant mellém és felém tartott egy szendvicset, vizet és egy csokit. Értetlenül néztem rá, de ő továbbra is csak tartotta. Egy halk köszönöm utána elvettem tőle és eddig nem is éreztem mennyire éhes voltam, ám nem bírtam feldolgozni azt, hogy milyen jó kedve van. Fogadok, hogy a benzinkutas srác mondott neki valamit. A féltékenység úrrá lett rajtam, de nem akartam kimutatni. Tudom, hogy sokáig nem fogom bírni, de próbálom elfelejteni. Erősen szorítottam a kormányt és kizártam mindent, csak vezettem egyenesen.
-Hova megyünk úgy egyébként?-kérdezte érzelem mentesen.
-Ausztráliába.
-Tessék?-kapta felém a fejét.-Minek megyünk mi oda? Hazz azonnal mond el mi van, mert itt azonnal kiszállok és visszamegyek Londonba.
-Azt sem tudod hol vagyunk nem, hogy visszatalálnál.-őszintén nagyon aranyos, ahogy próbál komoly lenni és egy kicsit irányítani a dolgokat.
-Ne röhögj, mert ez rohadtul nem vicces. Simán megoldanám hidd el, el lennék nélküled is, mint ahogy eddig.-soha nem hallottam, hogy csúnyán beszélt volna. Ez volt ez első alkalom és bevallom beindít a mérgesebbik énje is. Tovább nevettem rajta. Egyszerűen nem bírtam. Annyi próbálkozott azzal, hogy meghasson.-Nagyszerű.-dünnyögött, majd kicsatolta az övét.
-Mit csinálsz?-kérdeztem. Fogalmam sincs mi jár az agyában, de biztos, hogy annak semmi jó következménye nem lehet. Már minden megfordult a fejemben. Az is például, hogy kiugrik az autóból és elüti egy autó. Minden.
-Hátra ülök.-egy hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem kiugrani készül, viszont nem értettem, hogy miért megy hátra.
-Miért?-adtam hangot a gondolataimnak.
-Nem szándékozok ilyen közel ülni hozzád. Inkább alszok egyet hátul.-mondta, majd hátra mászott. Remek. Gratulálok Styles. Egy arrogáns pöcs vagy.

Lucy Jefferson szemszöge:
Utálom. Tiszta szívemből utálom. Hogy lehet valaki ennyire tapló? Csak egyszer az életben szabaduljak meg valahogy tőle és elköltözöm Londonból. Soha többet nem fogok visszamenni. Soha.
Zene hallgatás közben, próbáltam aludni nem túl sok sikerrel. A gondolataim a szüleimen jártak. Fogalmam sincs mit gondolhatnak most. Biztos utálnak, szégyenkeznek miattam. A sulimból valószínű kirúgtak és ez jót nem jelent. Abban reménykedem, hogy kerestetnek, majd a rendőrökkel és megszabadulok Harry-től. Inkább elviselem a fejmosást, amit kapni fogok, hogy majd biztosra veszem elküldenek pszichológushoz. Mindent csak legyen ennek egyszer vége. Kibírom inkább azt is, hogy nem mehetek sehova. Nem lesznek barátaim. Szeretnék haza menni. A szüleimmel lenni. és még az is jobb volt, hogy az iskola strébere voltam. Nem érdekelne már többé, csak legyek otthon és elfelejthessem őt.