6.~Az első csók.

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket és az új feliratkozókat! 

Nem húzom az időt. Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

-Harry.-szólított meg halkan. Mintha félt volna valamitől.

-Tessék?-megfogadtam, hogy ma előveszem a legkedvesebb énemet és megmutatom neki, hogy normális vagyok.

-Suliba kellene mennem. Nem hagyhatok ki egy napot sem. Anya, ha megtudja, hogy az első két órámról hiányoztam...Úristen...Bele se merek gondolni. Lehet, hogy örökre szobafogságot kapok. Vagy bead valami bentlakásos iskolába. Te jó ég, Harry! Azonnal vigyél suliba.-kuncogni kezdtem. Próbáltam visszafogni a lassan kitörő nevetésem, de nem bírtam. Hangosan nevettem rajta. Az aggódása, ahogy végig gondolta az egészet, igazán szórakoztató volt. Látszott rajta ahogyan teljesen pánikba esik és azt sem tudja mit csináljon. Fogadni mernék, hogy már elképzelte azt is milyen lenne az élete, egy bentlakásos iskolában. Vicces.-Ezen mi az ennyire vicces elárulnád?

-Semmi. Nem lesz semmi gond nyugalom. Majd kitalálok valamit, hogy miért nem voltál suliban.-nyugtattam.

-Mi az, hogy ma nem voltam suliba? Harry ma nekem be kell mennem a suliba. Nem fogom tudni az anyagokat. Kérlek. Vigyél be a harmadik órámra. Könyörgöm...-esedezett.

-Azt hittem, hogy ezek után nem szeretnél suliba menni. Ki tudja, hogy azok a fiúk nem-e a sulidba járnak? Nem szeretném, ha bajod esne.

-Könyörgöm Harry. Még csak nem is ismerjük egymást. Ne félts te engem. Majd megoldok mindent.-oktatott ki. Utálom, ha valaki próbál okosabbnak látszani.

-Mit nem értesz azon, hogy nem mész sehova? Nem viszlek iskolába érted? Velem fogsz lenni egész nap. Értetted? Az enyém vagy Lucy. Az enyém, és nem másé.-ordítottam. Erősen rámarkoltam a kormányra, hogy ne tegyek benne kárt. Fél szememmel oldalra pillantottam és teljesen ledermedve ült ott. A könnyek a szeméből ismételten folytak. Utálom, ha sír, főleg ha miattam. Talán nem kellett volna ennyire kiabálnom vele. Megbeszélhettük volna ezt normálisan. Istenem miért nem tudok csak egyszer úgy viselkedni, mint egy normális ember? Igen. Szeretem, ha az van amit én akarok, de néha talán lehetnék kedvesebb is. Ha nem mással, de legalább vele. Megérdemelné.-Ne sírj már kérlek. Én nem így gondoltam. Nem akartam kiabálni veled.

-Tegyél ki itt. Most!-hangosan sírt. Nem akartam tovább rontani a helyzetet így inkább ajánlatot tettem.

-Haza viszlek. Mond azt anyukádnak, hogy rosszul voltál reggel. Sétáltál egyet és inkább hazajöttél, mert nem lettél jobban ezért nem mentél be suliba.

-Soha nem hazudom az anyukámnak.-suttogta.

-Kénytelen leszel, ha nem akarod, hogy valami büntetést kapj.-nem szólt semmit csak csendben ült egészen addig, amíg a házuk elé nem értem. Kinyitotta az ajtót és már ment is volna, de megfogtam a karját. Megakartam neki magyarázni az előző kirohanásomat, de egy hang sem jött ki a torkomon. 

-Sajnálom...-motyogtam, majd elengedtem, de nem ment el. Rám nézett és a tekintetemet kereste, de én direkt kerültem az övét. Nem mertem a szemébe nézni. Bátorságot vettem és felemeltem a fejem. A szemét az enyémbe fúrta, majd visszaült mellém és engem nézett. Nem szólt és még talán levegőt sem vett. Szüntelenül bámult engem. Nem értettem. Észrevette, ahogyan az én tekintettem az ajkaira vezetem, majd vissza a szeméhez. Közelebb hajoltam hozzá, de nem csókoltam meg. Megvártam, míg ő kezdeményez. Ő is közelebb hajolt, de nem csinált semmit. Már majdnem összeértek ajkaink, amikor megszólalt.

-Ezt nem szabadna Harry.-nem érdekelt tiltakozása. Neki nyomtam az ajkaimat, az övének és csókban forrtunk össze. Nem ellenkezett egy percet sem. Ahogyan csókol, valami eszméletlen. Leírhatatlan. Elmondhatatlan. Szavakba nem lehet foglalni. Elhúzódtam tőle, majd egy utolsó puszit adtam neki, mielőtt elment volna. Megvártam míg bemegy a házba, hogy megnyugodjak. Most már újra biztonságba van.