5.~Ő az enyém.

Sziasztok! Köszönöm a kommenteket és plusz olvasókat! Imádlak titeket! Most kivételesen a részt Harry szemszögéből hoztam, hogy egy kicsit őt is megismerjétek mit is gondol valójában! 

De nem is húzom tovább az időt, jó olvasást és várom a kommenteket!

Puszi

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

Rengeteg gondolat kavarok bennem. Ez a lány eszméletlen. Pontosan én sem tudom mi, de nagyon megfogott benne és csak akárhányszor meglátom elfog egy különös érzés. Tudom. Bunkó vagyok vele és nem épp úgy bánok vele, mint ahogyan azt kellene, de én ilyen vagyok. És én akarom ezt a lányt. Nekem kell. Így vagy úgy de megszerzem magamnak. Ő kell nekem. Megfogom szerezni és senki egyetlen egy újjal sem érhet hozzá. 

Amikor megírtam az SMS-t Lucy-nak, tudtam vagyis inkább éreztem, hogy csak még jobban megfélemlítem, de muszáj volt vele tudatnom, hogy nem az lesz mától amit ő akar. Mint ahogy eddig, most is itt ülök az autómban és a házuk előtt állok. Nem megyek el addig, amíg nem tudom, hogy ő suliban van. Figyelem minden egyes mozdulatát. Talán most mindenki egy állatnak tart, de nem vagyok az. Csak féltem azt, ami az enyém és nem adom senkinek sem. 

Az éjszaka nem túl sok dolog történt, mint ahogy eddig sem. Ám' reggel nem számítottam arra, hogy egy csapat fiú lesz az aki őt követi az iskolába menet. Látszott rajta, hogy fél attól a pár fiútól, akiket én öt perc alatt kinyírnék. Fütyülnek utána, és mocskos dolgokat mondanak neki. Fél. Retteg. Fel megy bennem a pumpa, mikor meglátom, hogy egy fiú magához rántja, majd fogdossa. Sír. Lefékezek, majd kicsapom az ajtót. Lucy felismer. Tágra nyílt szemekkel néz rám, majd hangos zokogásba kezd, amikor az egyik fiú rácsap a fenekére. A fiú háta mögé állok, majd megfordítom. Látszólag meglepődött, majd visszavette az előző stílusát és megszólalt.  

-Menj innen haver. Ő a mienk.-nem szóltam egy szót sem, csak meglendítettem a jobb kezem és behúztam neki. Megtántorodott. Csettintett egyet, majd a többi fiú felém indult. 

-Lucy...szállj be az autóba.-Lucy leült a padkára és csendben sírt.-Most!-ordítottam. Felém kapta a tekintetét, majd rémülten rám nézett.-Menj már!-futásnak indult, de nem az autóm felé. Egy teljesen más irányba. Nem foglalkoztam azzal, hogy éppen egy csapat fiút akartam megverni, inkább Lucy után iramodtam. Hosszú futás után elvesztettem a szemem elől. A düh, ami bennem lejátszódik mérhetetlen. Az öklöm összeszorítom, majd a legközelebbi fába ütöm, ami mögül egy kisebb sikoly hallatszott. Ismerősnek tűnt ez a hang. Nagyon is. Megkerültem a fát, majd Lucy-t pillantottam meg, aki földön ült és remegett. Sírt. Fázott. És azt hiszem még sokkot is kapott. Próbáltam elővenni a kedvesebbik énem, és közelíteni felé, de ő csak arrébb húzódott.
-Kérlek...menj innen.-hangja nem volt túl meggyőző és még inkább arra késztetett, hogy maradjak.-Kérlek.-suttogta.
-Nem hagylak itt. Gyere állj fel. Felfogsz fázni.-a kezemet nyújtottam felé, majd habozva, de beletette apró kezét, az én kezem közé. Felhúztam őt földről, majd felkaptam menyasszonyi pózban. Halkan kuncogott a kezeim között. Nem értettem mi az ennyire poénos ezen.
-Min nevet Ms. Jefferson?-próbáltam oldani a feszültséget ami kettőnk között jelen van.
-Csikis...-nyögdécselt. Először nem jöttem rá mi is a csikis, majd leesett. A kezeim az oldalán voltak, így valószínűleg egy olyan pontot nyomtam meg, ami neki csikis. Hatalmas mosoly ült ki az arcomra és csiklandozni kezdtem.-K..kérlek...ne...-nevetett hangosan. Az egész park minket nézett, ahogyan a földön elterül Lucy és nevet, míg én felette vagyok és csiklandozom. Mindketten hangosan nevettük. Felemelő pillanat volt látni azt a lányt nevetni, aki az előbb még sírt, fázott és szomorkodott. Ha lehetséges, még jobban beleszerettem ebbe a lányba. Olyan titokzatos. Tele van rejtélyekkel.
-Gyere, menjünk.-kulcsolom az én kezem az övére és finomat húzni kezdtem magam után. Vártam, hogy elhúzza a kezét és majd valamilyen megjegyzést tesz, de nem. Csendben kullogott mellettem és a cipő orrát nézte.-Jól vagy?-nem válaszolt csak ment tovább előre.-Lucy?
-Oh bocsánat, nem figyeltem. Elismételnéd még egyszer?
-Azt kérdeztem jól vagy-e?
-Öhm...igen...azt hiszem.-az autómig az út csendesen telt. Ha valaki nem ismer minket azt hiszi, hogy mi egy szerelmes pár vagyunk, akik kéz a kézben sétálgatnak. De ez közel sem így van. Szeretném, ha az enyém lenne Lucy, de nem bízom el magam. Próbálom azt mutatni, hogy tudom minden sikerülni fog, közben pedig amikor vele vagyok a gyomrom összeszorul és a szívem is hevesebben ver. Soha nem gondoltam volna, hogy egy lány ennyire megfog, de van egy mondás. Soha nem mond, hogy soha.