17.~Újra együtt.

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Remépem tetszik nektek, siettem vele. Jó olvasást, bocsánat a hibákért de telefonról írom a részeket!




-Tudod Harry, nekem már nem számít, hogy nem válaszoltál az üzeneteimre és, hogy hányszor nem vettél rólam tudomást. És az sem, hogy napokat sőt, hónapokat ültem a földön miattad sírva, vagy éreztem úgy, hogy semmit sem érek. Nem számít hányszor is mondtam magamnak 'Nekem ő már nem jelent semmit', de legbelül tudom, hogy mikor csak észrevettelek, vagy esetleg tudtam, hogy nézel, akkor éreztem azt a különös érzést. Talán boldogságot, mert tudtam, hogy teljesen még nem felejtettél el. Minden este lefekvés előtt rád gondolok. Elképzelem, hogy itt vagy velem. Egyik kezeddel átkarolsz, a lábaink összeérnek. És aztán megcsókolod a nyakam és így alszunk el. Ez ringat engem mindig álomba, csak tudod elegem van, hogy mindig mindenkivel kedves vagyok, és egy cseppnyi viszonzást sem kapok. S akárhányszor elhatározom, hogy megváltozok nem megy... Én valahogy nem tudok úgy viselkedni másokkal, mint ahogyan ők bánnak velem. Egyszerűen nem tudok fájdalmat okozni az embereknek, de tűröm, hogy nekem fájdalmat okozzanak.
-Ne...
-Hadd mondjam végig.-bólintott ezért folytattam.-Tudod fogalmam sem volt, hogy mi tetszett bennem. De most már annyira nem is érdekel, mert tudom, hogy csak egy egyszerű lány vagyok. Valakinek szép, valakinek csúnya, valakinek kedves, valakinek pedig mogorva. Olykor csendes vagyok, máskor pedig mindenkit túl kiabálok, valakinek nyitott, valakinek zárkózott. Láthatsz okosnak, vagy láthatsz butának, érettnek, bölcsnek vagy gyerekesnek esetleg furcsának. Jelenthetek bármit az életben, mégis ugyanaz maradok: Egy lány aki élt, olykor félt, de mindig csak álmodott.
- Lucy...-szólított meg hallkan. Felé kaptam a fejem és biccentettem egyet, hogy folytassa.- Tudod, én nem tudom mi a szerelem. Szerintem semki se tudja. Talán egy olyan állapot, ahol minden szebb, mint a valóságban. Vagy amikor annyira fáj, hogy élni sincs kedved. A szerelem néha egyenlő a szenvedéssel. De szeretni a legszebb érzés, főleg, ha viszont szeretve vagy. A szerelemhez nem kell más csak két "hétköznapi" ember, kinek a másik a legkülönlegesebb a világon. Hiszen mindenki ugyan olyan ember, de aki szerelmes a másikba, meglátja azt amit más nem lát benne. Elfogadja olyannak amilyen, a hibáival együtt. Talán a szerelem egy áldás, vagy egy esély, hogy az ember igazán boldog legyen.
-Harry én...-mondtam volna végig a mondandómat, ha nem most érkezett volna meg Aaron, aki értetlen tekintettel meredt ránk. Harry nem fordult hátra amikor köszönt csak megfogta a kezem és a szemkontaktust kereste velem.
-Khm, szia.-köszöntem.
-Ahogy látom a mai randink elmaradt. Legalább szóltál volna, hogy virágot se vegyek.-dobta le a földre mire én kitéptem Harry kezéből az enyémet és Aaron után futottam.
-Kérlek, ne haragudj rám Aaron.-álltam elé.-Nem tudtam, hogy jön és egyébként is az én részemről ez nem lett volna egy randi.
-Csak engedj el és holnap majd megbeszéljük.-késségessen arébb álltam, odajött hozzám és adott egy arcra puszit. A fejem lehajtottam és hagytam, hogy elsétáljon. Az utam az ajtóban álló Harryhez vezetett vissza.
-Nagyon kérlek szépen Lucy. Egyetlen egy esély hadd ka...-ajkaimat az övére tapasztottam, hogy végre befogja. Egy rövid időre lesokkolódott, de amint észbekapott rögtön visszacsókolt. Téptük egymás ajkait, amire mind a ketten olyan régen vártunk. A kezeit a derekamról, a combora símitotta, miközben az ajkaimra motyogott egy 'ugorj'-t. Megtettem, amit kért miközben a szobámba cipelt, anélkül, hogy a csókunkat megszakította volna.
-Hazz, nem mehetünk tovább.-nyögtem, miközben ő a nyakamat hintette be puszikkal.
-Miért?-folytatta tevékenységét.
-Meg van.-motyogtam, majd fülig pirultam.
-Oh, ez esetben csókolózni lehet nem?-mosolygott ravaszul, ami nekem annyira hiányzott.

*-*-*-*-*-*-*

-Azt hittem nem fogsz megbocsáltani.-mondta, miközben a mellkasán feküdtem és ő hátamat símogatta. Képes lennék így elaludni és ezt jeleztem egy hatalmas ásítással is.-Aludj szerelmem.
-Nem, nem vagyok álmos!-tiltakoztam rögtön.
-De. Aludj egyet.
-Félek Harry.-motyogtam.-Félek, hogy ha felkelek már nem leszel itt.
-Itt leszek.-puszilta meg a homlokom.-Szeretlek.-suttogta.
-Én is.-motyogtam és az álmok világába csöppentem, hihetetlenül boldogan. Nem hittem volna, hogy eljön és ennyire összetörten esedezik, de örülök neki, hogy negbocsájtottam neki, mivel életem egyik legnagyobb hibáját követtem volna el, ha elküldöm. Hiába próbálom letagadni, akkor is szeretem és szeretni is fogom, mert ő az én drogom. Mellette vagyok csak boldog.