19.~Magyarázatok.

Sziasztok! Nagyon siettem a résszel és remélem lett annyira jó, hogy megint kapok kommenteket rendesen! Szóval remélem tetszik!:)

Lucy Jefferson szemszöge
:
-Haladj már-kiabált rám és én remegve beletettem a kezem az övébe. Fájdalmasan megszorította a kezem és maga után vonszolt. Ahogy az autójához értünk, neki lökött és ordítani kezdett.
-Hogy mersz engem megcsalni? Ki vagy te? Egy egyszerű kis lotyó!-szememből a könnyek megeredtek és záporként folyni kezdett.-Ne kezdj el nekem itt sírni!-az arcomon hirtelen csattant a keze és éreztem, amint a keze nyoma pirosodik és égető, csípő érzés marad helyette.
-Nem csaltalak meg! Egyetlen egy pasira sem néztem rá. Egyedül Aaron volt az aki megértett és nem csak azt hajtogatta, hogy felejtsd el az a fiút és képzeld rajtad kívül még egyetlen egy férfi sem ütött meg és soha nem csaltam meg senkit, mivel te voltál az első mindenben.-hátat fordítottam neki és elindultam a forgalmas fő út mellett. A könnyeimet lenyeltem és lehajtott fejjel hagytam ott azt a fiút, akivel olyan jól elvoltunk az elmúlt pár órában. Tudhattam volna, hogy nem lesz semmi sem teljesen tökéletes. Az eső csepegni kezdett, ami szépen lassan szakadni kezdett, ezzel én így csurom vizesre áztam.
-Remek.-fordítottam a fejem az ég felé.-Mi tettem én?
-Szállj be Lucy.-oldalra kaptam a fejem és a szokásos hatalmas Range Rover haladt az én tempómban.
-Nem.-visszavezettem a tekintetem a lábaimra és gyorsabbra vettem a tempót. Pár pocsolyán keresztül mentem már és az eső még mindig szakad. Kezdtem örülni, hogy végre elhajtott Harry, amikor hatalmas kezeket éreztem a csípőmön, majd a levegőbe emelkedtem és a vállaira dobott.
-Tegyél le!-ütöttem a hátát, de ő meg sem rezzent.-Ez ember rablás Harry!
-Nem, nem az.-kinyitotta az anyós ülés ajtaját és beültetett finoman. Az előbbi énje most nem volt felfedezhető rajta. Beült a volán mögé és csendben vezetett hazáig.
-Figyelj Lucy-lehúzódott az út szélére és felém fordult, de én nem voltam hajlandó ránézni.-Én annyira sajnálom. Nem gondoltam volna, hogy átvernek, mert általában a haverjaim igazat mondanak és tudom, hogy először téged kellett volna, hogy megkérdezzelek, de elragadott a tudat, hogy lefeküdtél mással is. Azt is tudom, hogy ezt most megint nagyon elcsesztem, de ígérem mától megváltozok.
-Mit kezdjek egy sajnálómmal? Komolyan Harry állandóan azt hallgatom, hogy te mennyire sajnálod közben pedig elvárod utána, hogy minden egyes alkalommal megbocsájtsak neked. Elegem van belőled!-végig kiabáltam és csodálkoztam azon, hogy nem vágott a mondatomba.
-Komolyan mondtam.
-Csak vigyél haza.

*-*-*-*-*



 A kanapén ülök és előre bámulok, miközben hallgatom Harry hegyi beszédét miszerint ő ezt nem gondolta komolyan. Kezd elegem lenni abból, hogy az életem egy roncs, amit szinte lehetetlen megjavítani. Tudom, hogy megfogok neki bocsájtani ismét, még ha nem is szeretnék, mivel szeretem és azt is tudom, hogy ő is engem csak rosszul mutatja ki. Tudom, ha megint megpróbálom elfelejteni azt, ami mondott és tett, ugyanúgy visszafog térni ez az énje, de nem tudok annak mit tenni, ha ennek ellenére még mindig szeretem. Itt ül mellettem és megint azért könyörög, hogy kapjon meg egy esélyt, de annyit kapott már.

-Talán egyszer, újra lehet valami több. De ahhoz sok mindent kell változnod, hogy megint együtt legyünk úgy mint régen.-felálltam az ágyról és a fürdőbe vonultam, aminek az ajtaját a biztonság kedvéért be is zártam. Lehet, hogy nem szabadott volna otthagynom, esetleg megbeszélhettük volna, de Ő volt az aki megbántott ismét. Annyi mindenen mentem már keresztül mióta belépett az életembe, de szeretem minden rossz ellenére is. Mikor hozzámér a szívem hevesebben ver és megmerném kockáztatni, hogy egy egész kontinens hallja. De elég, ha csak rám néz azokkal a csodás szemeivel és már egy másik világba csöppenek, ahol csak mi ketten vagyunk. Kivertem ezeket a gondolatokat a fejemből, hisz nem omolhatok rögtön elé. Időközben levetettem a ruháimat és a forró víz alá álltam. Hosszú percekig áztattam magam és sok mindenen gondolkodtam. Talán kikellene mennem hozzá és megbeszélni ezt a dolgot. Nem szeretek veszekedni, főleg nem azzal akit annyira szeretek.
-Harry?!-szólítottam meg halkan, de mégsem annyira mint ahogy én hittem, mivel rögtön felém kapta a tekintetét, ami könnyektől csillogtak. Minden érzelme kivehető a szemeiből.-Beszéljük ezt meg.-megpaskolta maga mellett a kanapét jelezve, hogy üljek oda. Lassan odacsoszogtam és helyet foglaltam mellette. Egyikünk sem tudta, hogy kellene ebbe belekezdeni, de a hosszas csendet Ő törte meg.
-Én tényleg annyira sajnálom.-köhintett egyet, majd folytatta.-Ha rólad van szó egyszerűen elborul az agyam és nem tudom megszabni az érzéseimnek, hogy most állj! Nagyon sok olyan dolgot tettem az életemben amit sajnálok, hogy megtettem, de főleg azt, hogy annyira szeretlek, de mégis bántalak minden egyes tettemmel.
-Tudom. Tudom azt, hogy én sem vagyok egy könnyű eset, de Hazz, mi lenne ha esetleg eljárnál edzeni? Talán letudnád vezetni a felesleges erőidet. Nem azt mondom, hogy már most kezd el, de minél hamarabb és talán akkor az ügyeidet is abba hagyod amiket művelsz.-mondtam.
-Várj! Te honnan tudsz az "ügyeimről"?-rajzolta a levegőbe az idéző jeleket.
-Valahonnan sejtettem.-még továbbra is felvont szemöldökkel nézett rám ezért folytattam.-Hallottam amint az este telefonáltál.-lesütöttem a szemeimet, pedig nem nekem kellene szégyenkeznem. Felemelte ujjaival finoman az arcom és mélyen a szemeimbe nézett.
-Befejezem az ügyeimet, ha megígérsz nekem valamit.