30.~Emma Hope Styles.

Sziasztok! Nem szeretnék még búcsúzkodni, majd az epilógus után. Annyira fura volt ezt a részt megírni, de bevallom talán ezt volt a legkönnyebb. 

Nem mondom semmit csak, jó olvasást!:)

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:

Reggel iszonyatos fájdalom nyílalt a hasamba. Alattam a lepedő csurom víz lett és akkor tudatosult bennem az amitől annyira féltem. Idegesen ültem fel az ágyon és hasamhoz kaptam a kezem a hirtelen ért fájdalom miatt és egy kisebb sikolyt szaladt ki a számon, amire a békésen szuszogó Harry is felkapta a fejét és aggodalmasan felült mellém. 

-Hé, jól vagy?-kérdezte, de csak még jobban összegörnyedtem a fájdalomtól. Válaszolni nem igazán sikerült.

-A víz.

-Mi?-kérdezte.-Milyen víz?

-Magzat víz de idióta.-nyögtem, majd arcára pillantottam és a 'félsz' neki is ott ült az arcán. Felpattant mellőlem és kapkodva húzott magára egy nadrágot és egy felsőt, amit legelőször sikerült kikapni a szekrényből, majd hozzám sietett és szintén segített felöltözni. A fájdalmaim egyre nagyobbak lettek és cseppet sem segített az, hogy Harry kezei  jobban remegtek, mint az enyéim. Idegesen kapott fel karjaiba és a lépcsőn botladozva mentünk le. Hatalmas autójába beültetett hátulra és próbáltam fájdalmaimnak nem hangot adni, de nem bírtam. Szúrt és azt kívántam bárcsak túl lennék már rajta, de még csak most kezdődik a java. Belegondolni is félelmetes, hogy szülni fogok.

-Annyira sajnálom.-suttogta Harry az első ülésről, miközben a kórházba vezetett.

-Gyere.-segített kiszállni az autóból és bebicegtünk a portára. Rögtön egy orvos sietett felénk, tolókocsival és nehezen, de sikerült beleülnöm és már egy szobába toltak. Harry kezét szorongattam miközben segítettek felfeküdni az ágyra. Az orvos kiküldte Harry, hogy megtegyék a vizsgálatokat. 

-Még várnunk kell pár órát, hogy tudjon szülni. Addig is hozok fájdalom csillapítót.-kilépett az ajtón és helyét Hazz vette át és rémült tekintettel nézett rám. Homlokomon verejték cseppeket keletkeztek és kapkodtam a levegőt.

-Úgy sajnálom Lucy.-nézett rám, majd egy csókot nyomott ajkaimra.

-Ez nem a te hibád.-hangom alig hallható volt, de a nővér visszaért a fájdalom csillapítókkal, amiket rögtön bevettem.-Annyira félek Harry.

-Itt leszek veled. Végig. Ígérem, hogy segíteni fogok.-mosolygott, ami engem is megnyugtatott egy picit.-Pár nap múlva már otthon leszünk hármasban.

-Istenem. Csak tartanánk már ott. Annyira félek, hogy valami történik...

-Ezt most hagyd abba!-szólt kicsit erőteljesebben.-Nem lesz semmi gond.

*~*~*~*

Pár órája voltunk bent a teremben és sehol a gyerek, viszont az Dr. Roberts pár perce jött be és előkészültek a szüléshez. A pánik tisztán látható volt az arcomon és ha Harry nincs itt valószínű, hogy rég elájultam volna félelmemben. 

-Figyelj rám Lucy.-szólt Dr. Roberts.-Vegyél egy mély levegőt és mikor elszámolok 3-ig nyomj, rendben?

Csak bólintottam és hatalmas levegőt vettem, majd mikor elszámolt 3-ig Harry kezéből a vér keringést is kiszorítottam. Nincs mit szépíteni, nagyon fájt, de tudom, hogy meg kell csinálnom és jelen pillanat az sem érdekelt, hogy Harry kezét erősen szorítottam.

-Még 2 nyomás és megleszünk.-mosolygott, majd ismét nyomtam és meg sem kellett várni a kettőt, mert a szobát gyerek sírás töltötte be én pedig fáradtan dőltem hátra és fejemet a párnába nyomtam. Szemeimet ólom súlyúnak éreztem és minden porcikám sajgott. Rettenetesen fájt mindenem, de megéri. A szemeim kezdtek lecsukódni, amikor Harry ajkait éreztem meg az enyémen és szemeim rögtön kipattantak. Kezeiben egy kis test foglalt helyet, ami bevolt bugyolálva rózsaszín kis takaróba. Könnyes szemmel vettem át tőle és mosolyogva tanulmányoztuk egymás arcát. Könnyeim még mindig megállíthatatlanul folytak és Harryre nézve ő is elérzékenyült. Már nem sír a kicsit, helyette pici mancsait a mutató ujjamra csavarta és úgy nézett továbbra is ránk. 

-El kell vinnünk megmosdatni, addig is az egyik nővér segít magát is rendbe szedni, utána pedig visszahozzuk önöknek a kicsit.-mondta Dr. Robert, majd mellkasomról levéve vitték el tőlünk. 

-Tetszik?-kérdeztem.

-Tessék?-nézett felém Harry és édesen nézett rám.

-A baba.-mosolyogtam, mikor elmosolyodott és hatalmasat bólintott. 

-Gyönyörű. Kétségtelen, hogy a szemei a tieid, a haja viszont már most hullámos.-adott egy puszit a számra.-Köszönöm.

Fáradtan de elmosolyodtam, de úgy éreztem miután segítettek lefürödni és átöltözni, hogy eltudnék aludni, de megakartam csodálni ismét. Egy óra elteltével hozták vissza hozzám és hangosan sírt. 

-Mrs. Styles.-felvontam a szemöldököm erre a megnevezésre, hisz még nem házasodtunk össze.-Meg kellene etetni...öhm...-akadt meg és jót szórakoztam tudatlanságán. Nem tudtam, hogy szólítsa őt. 

-Emma Hope Stlyes.-mosolyogva vettem át tőle Emmát és most más arca nem volt piros és teljes tisztán feküdt karjaim között. Úgy döntöttem, hogy nem szeretném a gyerekem mérgezni tápszerrel így én etetem őt, amíg csak lehetséges. A nővér megmutatta, hogy kell és már távozott is. Harry kicsit kínosan ült egy helyben, de hamar feloldódott.

-Azért hagyj belőle apának is.-poénkodott és pirulva felkuncogtam rajta. Amint végzett megpróbáltam felállni, hogy megbüfiztessem, de rögtön visszafeküdtem, mert a fájdalom ismerős érzésként nyílalt újra belém. Harry azonnal felpattant és bátortalanul elvette tőlem Emmát miközben, finoman segített kényelmesen ülőhelyzetbe tornázni. Épp azon volt, hogy visszaadja nekem, de megállítottam. 

-Csináld meg te.-kétségbeesetten rám pillantott és fogalma sem volt arról, hogy is kell.-Csak tegyél egy pelenkát a válladra, majd fektesd oda és finoman ütögesd meg a hátát.

Ügyetlenségén jót szórakoztam, amire ő csúnyán rám nézett, de a végére kijött a piciből az, amire vártunk. Megtörölgette az arcát, majd leült mellém az ágyra és karjaimba adta. Álmos voltam nagyon is, de nem akartam aludni. Végre megfoghatom a kezeim között és nem csak a bőrömön keresztül simogathatom. 

-Annyira csodálatos.-ámuldoztam benne, miközben néztem ahogyan alszik.

-Felhívtam anyukád és az én családom. Együtt fognak idejönni.-adott egy puszit az én arcomra, majd a babáéra is. 

-Rendben.

A családunk most már teljes és semmi sem ronthatja el a boldogságunkat. Fogalmam sem volt arról, hogy egyszer majd Harry felesége leszek, de az végképp nem, hogy állapotos leszek tőle és saját családunk lesz. Azt hittem, hogy ő olyan ember, akinek csak egy éjszaka és vége mindennek, de határozottan jó irányban csalódtam benne. Talán túl hamar ítélkezem az emberek felett, de most már tudom, hogy a mi kapcsolatunk elválaszthatatlan lesz, mert annyi minden rögön és hatalmas bukkanókon mentünk már keresztül, hogy ezek után olyanok leszünk, mint a pillanat ragasztó. Örökre összetapadunk és megpecsételtük a szerelmünket egy babával is. 

Ma van az a nap, amit már 5 napja várunk. Ma haza mehetünk Emmával. Harry minden napot itt töltött velünk és megmerem kockáztatni azt, hogy szerelmes lett a mi gyerekünkbe. Annyira fura ezt kimondani. Egy saját családunk van és most már felelősséget kell vállalnunk egy emberért is. Talán túl fiatalok vagyunk mindketten ehhez, de úgy érzem egyikünk sem az a "bulizzunk amíg csak élünk" típus. Soha nem szerettem volna idős anyuka lenni és nem is szerettem volna 30 felett házasodni és én hihetetlenül boldog vagyok, hogy olyan valakivel sikerült ezt mind megvalósítani, aki viszont szeret és a gyerekünkért is már megtesz mindent. 

-Mehetünk hölgyek?-lépett be a szobába Harry és Emmát a hordozójába tettem, majd ő megfogta míg én a kis táskáját vittem. 

Óvatosan bekötöttük hátra Emmát, de a biztonság kedvéért én inkább hátra ültem vele együtt. Még mindig nem tudom elhinni, hogy itt van velünk. Annyira hihetetlen. Arcán végig simítok, mire kinyitja hatalmas kéken világító szemeit. Tény és való, hogy a szem színét tőlem örökölte, viszont minden más kis vonása a Harry-é. Bár ő tagadja, de biztos vagyok benne, hogy ugyan olyan édes kis gödröcskéi lesznek és hatalmas göndör haja. A szája vonala, az álla is mind Harry vonásaira hasonlítanak, de én egyáltalán nem bánom. Mosolyom napok óta levakarhatatlan rólam és Harryről, bár még mindig nem érzem magam a legjobban és még mindig fájnak a végtagjaim, de hetekbe telik, mire regenerálódik a testem minden egyes szeglete. 

Anya teljesen eksztázisba esett, mikor meglátta a pici és minden egyes kis szegletét megvizsgálta. Persze felőlem is érdeklődött, de jobban lekötötte az unokája és megígértette velem, hogy majd hétvégéket tölthet nála, mikor már olyan idős lesz. 

Persze Anne és Gemma sem volt másképp. Gemma lesz a kicsinek az egyik kereszt anyukája, míg Sarah a másik, mert szerettem volna ha valami köze lenne hozzánk neki is. Persze mikor megtudta visongásba kezdett és hatalmas cuppanós puszit kaptam tőle és Gemmától is. 

Anne sokkal kifinomultabban adta tudtunkra mennyire is tetszik neki a baba és ő sem volt jobb, mint az én anyám. Teljesen olyan volt mintha nem is mi lennénk a szülei. Megbeszélték, már előre mikor és melyik hétvégén lesz melyiküknél, de mi csak jót mosolyogtunk rajtuk és hagytuk őket kibontakozni. 

Kivettem Emmát a hordozójából, aki időben elbóbiskolt, így én őt Harry pedig a cuccainkat hozta be a házba. Mosolyogva lépdeltünk fel a kicsit szobájába és alig várta Harry, hogy a névtáblára felírhassa a nevét, ami az ajtón szerepelt. Számomra ez nem jelentett akkora dolgot, de ő teljesen bezsongott miattam így hagytam, hogy kibontakozzon a gyerek énje. 

Emma ágyához léptem, majd óvatosan befektettem és betakartam. Csodáltam arca minden egyes vonását és tekintettem felfaltam összes porcikáját. Éreztem, hogy Hazz mögém lép, majd átkarolja a derekam, majd megfordított ölelésében és csókot csent tőlem, amit hevesen viszonoztam. Egy darabig biztos nem lesz több kettőnk között mert nem lennék mér rá képes, de ezzel ő is teljesen tisztában van és nem is fogja erőltetni, mert ismerem és tudom, hogy várni fog rám akár évekig. 

-Szeretlek.-suttogtam.

-Én is.-válaszolta majd újra és újra megcsókolt.-Annyira boldoggá teszel. Szeretni foglak örökkön-örökké a gyermekünkkel együtt.

29.~Ezek azok a pillanatok, amiket nem lehet pénzért megvenni.

Wohhoo! Jó olvasást!:)




Harry Styles szemszöge:

A boldogságom határtalan. Annyira boldoggá tesz ez a nő és, hogy tudjuk, hogy kislányt hord a szíve alatt megmelengeti a szívem. Nem mondom, hogy nem örültem volna, hogy ha kisfiú, de valahogy éreztem, hogy kislányunk lesz. Ahogy végig néztem a baba boltban Lucyn láttam, hogy teljesen be van zsongva és jobban örül mint én. Minden mosolyogva tett és néha-néha csókot lopott tőlem. Mindenben kikérte eddig is a véleményemet és most is amit vásároltunk a kicsinek is mindenben valamiért az enyém volt a végső döntés. Láttam, hogy mennyire élvezi ezt az egészet és, hogy mennyire boldog, így én is boldognak érzem magam, mert engem az éltet, ha ő boldog.

A gyerek szobába cipelem fel jelenleg a bútorokat. A pici szobája közvetlen a mienk mellett van, hogy éjszaka ne kelljen annyira messzire elmenni hozzá és így ha bármi baj lenne, akkor könnyen áttudunk menni. Úgy döntöttünk a szoba nagyon kislányos lesz. Lucy imádja a rózsaszínt és a pici is kislány így teljesítettem a vágyát és rózsaszínben pompázik a szoba. 

Fáradtan huppantam le a kanapéra a nappaliba. Lucy utánam totyogott fáradtan és leült mellém. Nagyokat pislogva rám nézett, így én arrébb feküdtem, hogy beférjen mellém, helyes kis pocakjával. Ügyelve rá, húztam közelebb magamhoz és a kezem pocakjára simítottam. Kezem fel-le járt, miközben ő ölébe rakta a laptopot. Lány nevekre keresett rá és szorgosan böngészte az oldalakat, miközben én benne gyönyörködtem. 

-Hazz?-szólított meg félénken.-Segítesz?-mosolyogva bólintottam és úgy hajoltam oda, hogy lássam a neveket. 

-Neked tetszik valamelyik?-kérdeztem.

-Nem tudok választani. Annyira sok szép név van.

Órákig böngésztük az oldalt, de időközben mind a ketten, illetve hárman elfáradtunk, így az emeletre battyogtunk. 

-Elmegyek fürdeni rendben?-kérdeztem, mert én még nem zuhanyoztam.

-Rendben, de siess. Nem szeretek egyedül aludni.-húzott le ingemnél fogva magához és csókot nyomott ajkaimra. Egy ideje már nem volt közöttünk érzéki kapcsolat, de most láttam a szemeiben azt a fajta csillogást és, amint a fürdőbe sétáltam éreztem, hogy fenekemen legelteti szemét. Soha nem tapasztaltam volna még, hogy megbámulnak, de kicsit zavarba ejtő dolog. Sietve kapkodtam le magamról a ruhákat és fürödtem le minél hamarabb. Egy bokszerben siettem vissza szerelmemhez, aki az ágyon feküdt. Befeküdtem mellé és a mellkasomra húztam. Bal kezét rásimította és feltűnt a gyűrűje. 

-Mi lesz most az esküvővel?-kérdeztem.

-Már nem lenne értelme elkezdeni a szervezést.-sóhajtott.-Túl sok időt foglal el a szervezés és már csak 3-4 hónap mire jön a baba. Túl hamar elfog telni ez az idő és nem szeretnék állapotosan esküdni, így muszáj lesz utána összeházasodnunk, ha nem baj.

-Nem persze.-pusziltam meg.-Ha akkora lesz már a baba, akkor elkezdjük szervezni.

-Oké.-motyogta, majd elfordult az oldalára. Szorosan magamhoz húztam, kezeim a hasára raktam és elnyomott az álom. 

Reggel a telefonom eszeveszett csengésbe kezdett és fáradtan húztam el a kis csíkot a telefonomon. 

-Igen.-fogalmam sem volt ki hívott. Korán reggel még látni sem látok.

-Hello Styles.-szemeim rögtön kipattantak, nem kedves ismerősöm hangjára.

-Mit akarsz már megint?-suttogtam, hogy ne ébresszem fel Lucyt, és halkan leosontam a lépcsőn, a nappaliba.

-Nem 'tán elfelejtetted a kis tartozásod?-kérdezte.

-Elutaltam a pénzt Ben. Hagyj békén.

-Nem az egész összeget küldted el Harry! Kérem az összes pénzem. Most!-mondta, majd kinyomta a telefont. Remek. Telefonomon rögtön beléptem a net-bankomra és elutaltam több ezer fontot a számlájára, csak hagyjon engem békén. Ha ezt megtudja Lucy kikészülne és...

-Kinek van ennyi pénzre szüksége?-hallottam meg édes, kicsit mérges hangját mögöttem. Pont ez hiányzott még.

-Öhm...izé...Csak az egyik barátomnak szüksége volt pénzre.

-Ne nézz már hülyének.-motyogta, miközben leült mellém és szorosan hozzám bújt.-Csak mond el. Az egész történetre kíváncsi vagyok Hazz.

Nem tudtam,hogy az igaza mondjam neki vagy hazudjak, mert egyikből sem jönnék ki jól. Úgy döntöttem joga van tudni mindent az életemben történt, így hatalmas sóhaj után mesélésbe kezdtem.

-Van egy pasas Ben, akitől régebben több ezer fontot kölcsön kellett kérnem, hogy fent tartsam magam és legyen piára pénzem. Naponta több száz fontot elittam és szépen a tartozásom gyarapodni kezdett. Rossz társaságba keveredtem és megvertem őt, hogy nem adom vissza neki a pénzét. Kezdtem elfelejteni a történetet, de mikor megtudtam, hogy állapotos vagy felhívott és követelte a pénzt, és megfenyegetett, hogyha nem küldöm el neki a pénzt bajod esik. Így elküldtem neki több összeget, de most azt állította, hogy nem küldtem el neki mind. Így fogtam magam és csakis, hogy békén hagyjon elküldtem neki még pár ezer fontot és most már remélem tényleg békén hagy.

-Büszke vagyok rád Harry, hogy rendezted és rögtön nem verekedéssel rendezted le.-mosolygott, majd csókot kezdeményezett. Átcsúszott az ölembe és szorosan hozzám bújt. Ezek a tettek nem igazán vannak az én javamra, így próbáltam eltolni magamtól, de nem szakadt el tőlem. Egy idő után feladtam a próbálkozást és felkaptam karjaimba, majd az emeletre siettem vele. Leraktam az ágyra, majd fölé hajolva szabadítottam meg felesleges ruháitól, miközben ő is kihámozott bokszeremből. Hatalmas, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel mindkettőnkből. Most nem kellett előjáték. Eléggé felvoltunk mind a ketten készülve rá. Jó pár mozgás után, mindketten eljutottunk a csúcsra és pihegve omlottam melleire, majd közötte lévő részre egy csókot nyomtam, majd mellé feküdve húztam magamhoz és ismét csókolózásba kezdtünk. Ezek azok a pillanatok, amiket nem lehet pénzért megvenni.

28.~Kislány.

Sziasztok! Itt az új részt, remélem tetszik. Egyáltalán nem hosszú, sőt szerintem ennyire rossz részt sem írtam még, de remélem nektek jobban tetszik, mint nekem. 
Már csak 4 rész és vége...olyan fura ezt kimondani. 

Jó olvasást!

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:

3 hónap telt el, mióta anyánál töltöttük a hétvégét. Amikor Harry közölte vele, azon az estén, hogy a London Eye-on fogunk vacsorázni, elfogott a hányinger, mert mióta állapotos vagyok, még nehezebben bírom a magasságot. Ennek ellenére, meglepődtem magamon, mert egyáltalán nem volt gond a magassággal és szerencsére a kicsinek is feküdt az étel, így nem kellett újra találkoznom vele. 

Anya nagyon szomorú volt, hogy eljöttünk és én még mindig nem tudom felfogni azt, hogy képes volt csak úgy otthagyni, egyedül egy nagy házban. Anyának nincs annyi jövedelme, hogy fent tudja tartani, így utánunk költözött Los Angeles-be, hogy segítsen nekem, ha bármi gond van. Egy utcányival lakik csak arrébb, egy gyönyörű kis, kertes házban. Teljesen meglepődtem, mikor Harry segített anyámnak anyagilag, hogy megtudja venni ezt a házat.
Ashley a szomszéd lány, eszméletlen mennyire kedves és teljesen barátként tekintjük egymás, ahhoz képest, hogy teljesen két egyéniség vagyunk. Míg ő minden egyes hétvégéjét buliban tölti és imádja az egy éjszakás kalandokat, én ezekben inkább nem vennék és nem is vettem volna részt. Ennek ellenére teljesen egy összhangban vagyunk, mert úgy tudunk egymással beszélgetni, mintha ezer éve ismernénk egymást. Minden nap átszokott jönni vagy én megyek hozzá, ha nem is másra de egy teára. Mindent meglehet vele beszélni és mindig jó tanácsokkal lát el. Elmesélte, hogy volt egy babája, de terhessége alatt elveszítette, mert a volt barátja bántotta. Teljesen maga alatt volt és akkor is láttam rajta, hogy még midig megviseli, de teljesen erősnek mutatja magát. Engem is meghatott ez a történet és próbáltam jó kedvre deríteni, így ez azzal sikerült, hogy megígértem neki, hogy babázhat annyit amennyit csak szeretne.
Gemma és Anne teljesen bepörögtem és sokszor meglátogattak már minket és mi is őket. Anne sok hasznos tanáccsal látott el és elmagyarázott pár dolgot. Végig hallgattam Harry kis kori történetét és máig piszkálom a kínos dolgokkal. 

Harry teljesen kicserélődött. Mindennap kis apróságokkal tér haza, és az újonnan szerzett barátaitól-akik mellesleg nagyon  kedvesek-is mindig kapunk valamit. A gyerek szoba még csak festve lett ki, de ma van az a nap, mikor Hazz szabadnapot vett ki és a bútorokat megvesszük ma. Az 5. hónapban vagyok, ideje most már, hogy kész legyen a szobának. 

Jelen pillanat itt állok a tükör előtt és a hatalmas hasamat nézem. Híztam már több mint 5 kilót és jelenleg úgy nézek ki mint egy bálna. 

-Kész vagy?-dugta be Hazz a fejét az ajtón, de amikor meglátott egy melltartóban és nadrágban állni a tükör előtt, elmosolyodott és beljebb lépett. Mögém lépett és átölelt, hatalmas tenyerét, pedig a hasamra simította. Általában, ha hozzá ér a hasamhoz a pici nagyot rúg és ez most sem volt másképp. Felszisszentem és legszívesebben káromkodtam volna, de visszafogtam magam és Harryt tanulmányoztam. Nem volt már számára sem ismeretlen ez az érzés, mikor a keze alatt megmozdul a baba, de most ez furcsa módon nagyobb volt. Kirajzolódott a hasamon a lába és kitágult szemekkel lépett elém Hazz és adott egy puszit a hasamra, miközben próbáltam kontrollálni magam, hogy ne kezdjek el rögtön sipákolni. 

-Hogy van az én hercegnőm?-imádom, amikor beszél hozzá, mert akkor teljesen lenyugszik.

-Honnan tudod, hogy lány?-kérdeztem mosolyogva és az öröm könnyek most is jelen voltak nálam.

-Egyszerűen érzem, de ha fiú akkor sincs semmi. A lény, hogy egészséges legyen.-mosolygott továbbra is.-Nagyon elemében van a kicsi.

-Érzem.-sóhajtottam, majd lassan szekrényhez léptem és felső után kutakodtam. Harry mögém lépett és kikapott egy bő felsőt, majd- mintha én nem tudnám- segített felvenni.

Kézen fogva segített le a lépcsőn. Az ilyen legegyszerűbb dolgokban is mindig ott terem, és minden kívánságomat lesi. Csodálom, hogy kibírja a szinte mindennapos hisztijeimet és a düh kitöréseimet, de csak nyugodtan, mosolyogva meghallgat és mindig sikerül utána lenyugtatnia. 

-Hölgyem.-nyitotta ki az ajtót és segített beszállni. Villám csapásként jutott az eszembe, hogy ma kell a nő gyógyászhoz menni. Kínosán Harryre mosolyogtam és egyből leesett neki, hogy valamit vagy bent hagytam vagy elfelejtettem.

-Mit hagytál bent?-nyöszörgött, hiszt tudta, hogy ilyenkor mindig neki kellett visszamennie.

-Semmit, de elfelejtettem, hogy ma kell menni az orvoshoz.-kiskutya szemekkel ránéztem és tudtam, hogy egyébként sem haragudna rám, de a hatásért megtettem.-

-Hajjaj, rendben.

*~*~*~*

Egymás mellett ülünk a váróban. Egy magán orvoshoz jelentkeztünk be, mert számomra gusztustalan, azok amik a klinikán találhatóak. Itt viszont barátságos mindenki és nem vetnem meg, hogy 20 évesen gyerekünk lesz. Ezzel szemben a körzeti orvosoknál, mindenki rossz szemmel nézett ránk, és megjegyzéseket tettek, hogy milyen felelőtlenek vagyunk és a többi. 

-Mrs.Jefferson?-felpattantam a székről és Dr.Roberts mosolygód asszisztensével találtuk szembe magunkat. 

-Jó napot.-mosolyogtam. 

-Tessék befáradni.-hessegetett be minket. Dr. Roberts észrevett minket és gyorsan felállt székéből, majd mosolyogva ültetett le a fotel szerűségű, székbe. A hideg zselét rákente a hasamra és rögtön megjelent a kis képernyőn a babánk. Meghatódva figyeltem, minden szegletét és éreztem, amint Hazz letörli az arcomról a könnyeket és puszit nyom arcomra. 

-Nincs baj ugye?-kérdeztem.

-Nem semmi. Nagyon szépen fejlődik és a szívverése is normális.-válaszolt.-Tudjátok már, hogy fiú vagy lány?

-Nem.-mondta Harry, akinek a szeme sarkában egy könnycseppet véltem felfedezni. Rámosolyogtam, amit viszonzott és a kis képernyőt nézte, megállás nélkül. Tagadhatatlan, hogy tetszik neki amit lát.

-Nos...-hümmögött.-Száz százalékig biztos, hogy kislány.-közölte, majd Harry felél pillantottam. 

-Meg mondtam.-tátogta és puszit nyomott ajkaimra.

-Felülhetsz.-letörölte a hasamról a zselét és kezünkbe nyomott ismét, jó pár köteg papírt aminek felét sem értem, de mindig ideadja. 

Elköszöntünk, majd a pakolóig Harry szája be se állt. Százszor meghallgattam, hogy ő megmondta.

-Teljesen elfogom kényeztetni.-mondtam miközben beültünk az autóba.

-Igen, ebbe biztos voltam. Te elkényezteted én meg leszek a rossz anyuka, aki szidja állandóan a gyerekét mert bűn rossz lesz.-akadtam ki egy kicsit.

Felnevetett, de tudta, hogy ilyenkor jobb ha nem válaszol, így csak tovább vezetett. Szerencsémre nem volt olyan messzire az orvostól a baba bolt. Nem nagyon tudok egy helyben ülni sokáig. Kipattantam az autóból és hallottam Harry hangját, amikor becsaptam az ajtót, hogy ne ennyire gyorsan, mert bajunk esik, de nem érdekelt. Csak lépdeltem a boltba és meg sem álltam addig, míg be nem értem. Hazza loholt mögöttem és mikor utolért, összekulcsolta ujjainkat és segített mindenben és most, hogy tudjuk, hogy lány, könnyebben tudunk neki vásárolni. Nagyon boldog vagyok, hogy lány és tudom, hogy fiúnak is örültem volna, mert mindegy hogy milyen nemű, mert ugyan úgy szeretném őt. 

26.~Házasság?

A mai nap 2.rész! Remélem tetszik és kommenteket még mindig várom! Jó olvasást!

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:

Megtorpanva álltam az ajtóban, de hamar feleszméltem és ellöktem magamtól Allant.

-Te mégis mi a francot csinálsz a barátnőmmel?-hangzott a hátam mögül Harry és idegesen, fújtatva tette meg a pár lépést Allan felé, aki ijedtében hátrált és a küszöbön hanyatt esett.

-Én...én...sajnálom.-dadogta, de Harryt egyáltalán nem érdekelte a földön fekvő fiú. Inge gallérjánál fogva rántotta fel magához, de előtte belerúgott egyet a bordáiba és arcába ordított.

-Nem érdekelt, hogy sajnálod.-kiabált és az erei a nyakán kiduzzadtak. Soha nem láttam még ilyen mérgesnek.-Hogy merészeltél te hozzá nyúlni más barátnőjéhez, hm?

-Én nem tudtam, hogy van barátja.-védekezett, és túl lapos szöveggel próbálkozott be.

-Nem érdekelt, hogy mit nem tudtál.-összeszorította öklét és arcon találta a vele szemben, teljesen megrémültem álló fiút.-Takarodj innen! 

Allan hátrált, majd futva tette meg a pár lépést a kapuig, majd távolodó alakját bámultam. Megijedtem, soha életemben nem láttam még Harryt verekedni és tudom, hogy nem nagy cucc az, hogy valakit orrba vágtak, de könyörgöm hallottam, amint reccsen az orra! Idegesen megfordult az én göndöröm akinek a fején, az idegesség miatt verejték cseppezget. Tekintetével engem keres és rögtön megtalált, amint anya háta mögött remegek. Szemei kikerekednek és csak most fogja fel mit is tett és, hogy ennek én szemtanúja voltam. Pár lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot és átölelt, de nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. A kezeim csak lógtak magam mellett, míg hallottam, ahogy ő nagyot sóhajt és szorosabban fog magához, miközben sajnálom szavakat suttog a fülembe. Érzem, ahogy könnyei megerednek és nem sokszor láttam még őt sírni, de tudom ha valami ahhoz vezeti őt, hogy sírjon nagyon nagy gondnak kell lennie. Úgy látszik én vagyok a gyenge pontja. Úgy éreztem hirtelen, mintha nem is az a fiú állna előttem, akit megismertem. Tudtam, hogy erőszakos de nem láttam még őt ennyire vadnak és felmerült bennem az a kérdés, hogy lehet velem is megtenné? 

-Annyira sajnálom. Kérlek bocsáss meg nekem. Én nem így gondoltam, de megláttam amint neked esik és vadul csókol. Neked se esne jól, ha engem más nő csókolgatna.-érvelt.

-Oh igen? Most ezzel védekezel? Igazán kitalálhattál volna valami jobb érvet is.-kibontakoztam karjai közül és az emeletre rohantam. Jelen pillanat nem tudtam uralkodni a dühömön, így mindent ami az utamba állt leborítottam. Egy váza, egy asztal és egy polc végezte a földön, de nem tudott érdekelni. Egyszer nekem is ki kell adnom a dühöm, ami most pont nem tesz jót nekem és a babának, de az idegeim a határokat rég túllépte. 

Feltéptem szobám ajtaját, majd azt magam után bevágtam és magamra zártam. Dühösen borítottam fel ismét egy széket, majd az ágyra vetődtem és zokogásom kitört. Tudom, hogy megfogom bánni ezt a kirohanásom és azt is, hogy Harry megbánta már rég, de annyira fel tud húzni azzal, hogy minden mindent azzal rendez le, hogy verekszik.

Kopogást hallok az ajtó felől, de nem érdekel. Fejem a párnába nyomom és úgy sírok tovább.

-Lucy.-hallom Harryt, a sírástól még mélyebb hangját.-Kérlek. Engedj be.

Nem hallgatok rá csak fekszem tovább és a könnyeim még mindig folynak, de már hang nem jön ki a torkomon és vállaim sem rázkódnak.

-Kérlek.-suttogja, de én mégis hallom és azt is, hogy lecsúszik az ajtóm előtt és valószínű képes lesz egész éjszaka ott ülni, ha nem engedem be. 

A dühöm már elszállt, de a csalódottság még ott csücsül a fejemben és nem tudom elengedni. Miért kellett Allannek felbukkannia? Egyáltalán honnan tudta, hogy itt vagyok? Miért nem felejtett el már? Még középiskola második felében jártam vele 1 évig, de nem volt igazából kapcsolat. Csak mindkettőnknek kellett olyan valaki, akinek még nincs valakije. Akkoriban az volt a menő, ha már volt pasid illetve csajod. Így mi is a "menők" közé szerettünk volna tartozni. 

-Gyere fiam.-hallom anyám hangját.-Menjünk le. Hagyd, hadd nyugodjon le egy picit.

Várom egy picit, hogy leérjenek és valamiért megkönnyebbülve sóhajtok. Örülök, hogy legalább anya nem haragszik Harryre. Felállok az ágyról, majd halkan kiosonok a szobámból, mert szomjas lettem, viszont nem szerettem volna, ha észre vesznek. Halkan tipegek a konyhához, de mielőtt bemennék meghallom érdes, dörmögős és mély hangját. 

-Elfogom egyszer veszíteni.-a szívem és a gyomron egyaránt zsugorodott össze, hangja hallatán. Tisztán lehetett rajta hallani, hogy sír.

-Nem fogod. Szeret téged, és mindig is szeretni fog. Terhes tőled és hidd el, hogy a hormonok is közre játszanak abban, hogy ennyire felkapta a vizet. Bár, igaza van, hogy nem így kellett volna ezt elrendezni, de tisztán megértelek. Anno, a férjem, azaz a volt férjem is verekedett értem, és én is túlreagáltam, de túl tettem hamar rajta, mert rájöttem, hogy csak engem védett meg a rossztól.-előléptem a fal mögül és Harry karjaiba szaladta sírva. Meghökkent, de szorosan karjaiba zárt és puszikat hagyott a nyakamon. Jóleső bizsergés futott végig a testemen, amit biztos, hogy ő is észrevette, de szerencsére nem tette szóvá. 

-Annyira szeretlek.

-Én is.-adtam egy rövidke csókot a szájára, amit ő teljesen elmélyített, megfeledkezve arról, hogy anyám épp itt áll mellettünk. 

*~*~*~*~*

-Lucy.-szólított meg halkan. Már az ágyban fekszünk egymás karjaiban és csak csendben hallgatjuk egymás lélegzését.

-Hm?-hümmögtem. A szemeimet ólom súlyúnak éreztem.

-Kérdezni szeretnék valamit.-mondta és habozva ült fel az ágyon és hosszas ideig csak ott ült. Mintha valami csodára várna.

-Baj van?-kezdtem ideges lenni, hogy talán Ő tényleg nem akarja a babát és elmenekül, mint pár hónappal ezelőtt.

Oda lépett a bőröndjéhez, majd a háta mögé tett valamit és újra felém fordult. Idegesen ültem fel én is, majd mellém ült.

-Én már hónapok óta szerettem volna kérdezni valamit, de soha nem volt a legmegfelelőbb alkalom és tudom, hogy most sem itt kellene ezt megkérdeztem, egy bokszerben, kócos hajjal és nem vagyok úgy öltözve ahogy kellene, de nem tudok tovább várni.-sóhajtott és folytatta.- Mikor összevesztünk és elhagytalak, azért volt mert túlságosan féltettelek, hogy bántódásod esik. Vannak emberek akik nem a jót akarták nekünk és muszáj volt elintéznem. Hihetetlen boldog voltam amikor visszafogadtál, de a legboldogabb most vagyok, hogy tudom a gyerekünket várod. Szeretném ha a legjobbakat megtudnám adni nektek, és már most szeretem a picit is és téged is. Elmondhatatlanul. Nem tudom szavakba önteni mit éreztem akkor mikor beléd szerettem. Ismeretlen érzés volt, soha nem volt még normális barátnőm, de te mindent megváltoztattál. Szeretlek és remélem örökké együtt maradunk.-letérdelt elém én pedig a szám elé kaptam a kezem. A szememből a könny kicsordult és patakokként hulltak le, amikor kinyitotta az ékszeres dobozt. Rám mosolygott és folytatta a beszédet.

-Lucy Jefferson hozzám jönnél feleségül?-kérdezte, már ő is könnyes szemmel. 

20.~Incselkedés

Sziasztok!Nagyon siettem ismét a résszel és remélen tetszik. Nem teljesen +16-os, de azért nem vállalok felelőséget! Jó olvasást! (kicsit intimebb pillanat a végén van!)

-Valahonnan sejtettem.-még továbbra is felvont szemöldökkel nézett rám ezért folytattam.-Hallottam amint az este telefonáltál.-lesütöttem a szemeimet, pedig nem nekem kellene szégyenkeznem. Felemelte ujjaival finoman az arcom és mélyen a szemeimbe nézett.
-Befejezem az ügyeimet, ha megígérsz nekem valamit.

Lucy Jefferson szemszöge:
-Megígérem.
-Költözz vissza hozzám Amerikába.-nem nézett a szemembe. Helyette inkább a földet kémlelte és a száját rágta idegesen. Hosszasan gondolkoztam a válaszon, de mikor szólásra nyitottam a szám, egy egyszerű szó sem jött ki rajta.
-Én...én nem szeretnék visszaköltözni. Nem kötne oda jó emlékek.-pillantottam rá félénken.
-Akkor bárhova elköltözhetünk, csak kérlek költözzünk össze. Jó lesz hidd el, mint régen a szép időkben.-bíztatóan megfogta a kezem és egy picit megszorongatta finoman, hogy biztosítsa mondandóját.-Szeretlek. És mindenáron megakarlak védeni. Azt akarom, hogy eltarthassalak és később elvegyelek feleségül, majd a gyerekeinknek megadhassak mindent amit csak szeretnének.
Köpni, nyelni nem tudtam. Házasság? Gyerekek? Ő már ilyeneken gondolkodik?
-Én is szeretlek, de nekem a jövő témája gyors. Ne érts félre szeretnék feleség lenni és családot alapítani, de nem tudhatjuk, hogy meddig leszünk együtt.-folytatni szerettem volna, de félbeszakított.
-Ne mond ezt. Tudom, hogy mi örökké együtt fogunk élni.-két keze közé fogta az arcom és mélyen a szemeimbe nézett. Értetlenül, kicsit félve néztem smaragdzöld szemeimbe.-Akkor csak költözzünk el együtt. Kezdjünk mindent tiszta lappal.
-Nem hinném, hogy ezt jó ötlet lenne, Harry.-szájon puszilt, majd ajkaimra motyogott.
-Megígérted.

*-*-*-*-*

1 hete, hogy Harry rávett arra, költözzek vele LA-be. A lakás amit vett eszméletlen szép, és nem tudom honnan volt erre neki pénze. Kívülről a ház hófehér színű, és az ablakok kerete fából van. A hallból nyílik a nappaliba, ahol egy hatalmas, bőr kanapé, dohányzó asztallal a közepén, és egy hatalmas tévé kapott helyet. Innen nyílik a konyha, ami szintén meseszép és óriási. A földszinten található egy fürdő és egy vendégszoba. Az emeleten van a hálónk, ami szintén hatalmas. Itt található még egy fürdő és két üresen álló szoba. Fogalmam sincs miért nekünk ekkora lakás, de bevallom nagyon tetszik. Amit a legjobban szeretek a lakásban a saját gardróbom, telis tele ruhákkal. Harry ebben az egy hétben megkockáztatta, hogy jobban szeretem a ruháim, mint Őt. Bevallom nagy a kísértés, de azt hiszem inkább Hazzt választanám.

-Hahó! Lucy, itthon vagy?-kiabált Harry a földszintről. Nehezen elváltam hatalmas francia ágyunktól és fáradtan lecsoszogtam. Este 9 óra van, de ő képes ordítani, ahelyett, hogy feljönne.Lusta.
-Szia.-ölelt át finoman és csókot nyomott ajkaimra.
-Szia.-suttogtam és viszonoztam édes csókját.-Milyen volt a napod?-érdeklődtem kedvesen. 5 napja dolgozik egy autó szalonban. Azt állítja kemény munka és én ilyenkor készségesen meghallgatom, majd nevetne elvonulok, míg ő durcázik.
-Nagyon elfáradtam.-lazán besétált a kanapéra és levágódott arra.
-Ohm, pedig reméltem, hogy nem leszel ennyire fáradt és talán lenne kedved fent valamire, de ha nem, hát nem.-incselkedve elhaladtam előre és tisztán hallottam, amint nagyot nyel és utánam indul az emeletre. A lépcsőn haladok felfelé, és direkt jobban rázom a csípőm neki. Tisztában vagyok vele, hogy ő ezt látja,mert tekintete éget. Nagyon fújtat, majd játékosan a fenekemre csap és kuncogva felkap a vállaira, majd a hálóba rohan velem. Nevetve ütögetem a hátát, hogy tegyen le, hisz én nem szeretnék lefeküdni vele, csupán csak incselkedtem vele, de Harry ezt teljesen komolyan vette. Tudom, hogy vágyik rá, hisz rég voltunk már együtt, de nem teljesen vagyok abba biztos, hogy szeretném ezt. Felettem támasztja magát miközben nyakam kényezteti csókokkal. Élvezem nem tagadom, de az eszem azt súgja még ne adjam meg neki magam újra, viszont a testem teljesen mást mond. Kényesen nyögök mikor megtalálja érzékeny pontomat. Lágyan kényeztet és nagyon élvezem, de nem vagyok benne még mindig biztos, hogy szeretném. Tudom, hogy ha azt mondanám neki 'Álj!' készségesen abba hagyná, de tudom, hogy ő szeretné.
-Biztos, hogy szeretnéd?-kérdezte.
-Igen.-mondtam, majd finoman kényeztetett tovább.

19.~Magyarázatok.

Sziasztok! Nagyon siettem a résszel és remélem lett annyira jó, hogy megint kapok kommenteket rendesen! Szóval remélem tetszik!:)

Lucy Jefferson szemszöge
:
-Haladj már-kiabált rám és én remegve beletettem a kezem az övébe. Fájdalmasan megszorította a kezem és maga után vonszolt. Ahogy az autójához értünk, neki lökött és ordítani kezdett.
-Hogy mersz engem megcsalni? Ki vagy te? Egy egyszerű kis lotyó!-szememből a könnyek megeredtek és záporként folyni kezdett.-Ne kezdj el nekem itt sírni!-az arcomon hirtelen csattant a keze és éreztem, amint a keze nyoma pirosodik és égető, csípő érzés marad helyette.
-Nem csaltalak meg! Egyetlen egy pasira sem néztem rá. Egyedül Aaron volt az aki megértett és nem csak azt hajtogatta, hogy felejtsd el az a fiút és képzeld rajtad kívül még egyetlen egy férfi sem ütött meg és soha nem csaltam meg senkit, mivel te voltál az első mindenben.-hátat fordítottam neki és elindultam a forgalmas fő út mellett. A könnyeimet lenyeltem és lehajtott fejjel hagytam ott azt a fiút, akivel olyan jól elvoltunk az elmúlt pár órában. Tudhattam volna, hogy nem lesz semmi sem teljesen tökéletes. Az eső csepegni kezdett, ami szépen lassan szakadni kezdett, ezzel én így csurom vizesre áztam.
-Remek.-fordítottam a fejem az ég felé.-Mi tettem én?
-Szállj be Lucy.-oldalra kaptam a fejem és a szokásos hatalmas Range Rover haladt az én tempómban.
-Nem.-visszavezettem a tekintetem a lábaimra és gyorsabbra vettem a tempót. Pár pocsolyán keresztül mentem már és az eső még mindig szakad. Kezdtem örülni, hogy végre elhajtott Harry, amikor hatalmas kezeket éreztem a csípőmön, majd a levegőbe emelkedtem és a vállaira dobott.
-Tegyél le!-ütöttem a hátát, de ő meg sem rezzent.-Ez ember rablás Harry!
-Nem, nem az.-kinyitotta az anyós ülés ajtaját és beültetett finoman. Az előbbi énje most nem volt felfedezhető rajta. Beült a volán mögé és csendben vezetett hazáig.
-Figyelj Lucy-lehúzódott az út szélére és felém fordult, de én nem voltam hajlandó ránézni.-Én annyira sajnálom. Nem gondoltam volna, hogy átvernek, mert általában a haverjaim igazat mondanak és tudom, hogy először téged kellett volna, hogy megkérdezzelek, de elragadott a tudat, hogy lefeküdtél mással is. Azt is tudom, hogy ezt most megint nagyon elcsesztem, de ígérem mától megváltozok.
-Mit kezdjek egy sajnálómmal? Komolyan Harry állandóan azt hallgatom, hogy te mennyire sajnálod közben pedig elvárod utána, hogy minden egyes alkalommal megbocsájtsak neked. Elegem van belőled!-végig kiabáltam és csodálkoztam azon, hogy nem vágott a mondatomba.
-Komolyan mondtam.
-Csak vigyél haza.

*-*-*-*-*



 A kanapén ülök és előre bámulok, miközben hallgatom Harry hegyi beszédét miszerint ő ezt nem gondolta komolyan. Kezd elegem lenni abból, hogy az életem egy roncs, amit szinte lehetetlen megjavítani. Tudom, hogy megfogok neki bocsájtani ismét, még ha nem is szeretnék, mivel szeretem és azt is tudom, hogy ő is engem csak rosszul mutatja ki. Tudom, ha megint megpróbálom elfelejteni azt, ami mondott és tett, ugyanúgy visszafog térni ez az énje, de nem tudok annak mit tenni, ha ennek ellenére még mindig szeretem. Itt ül mellettem és megint azért könyörög, hogy kapjon meg egy esélyt, de annyit kapott már.

-Talán egyszer, újra lehet valami több. De ahhoz sok mindent kell változnod, hogy megint együtt legyünk úgy mint régen.-felálltam az ágyról és a fürdőbe vonultam, aminek az ajtaját a biztonság kedvéért be is zártam. Lehet, hogy nem szabadott volna otthagynom, esetleg megbeszélhettük volna, de Ő volt az aki megbántott ismét. Annyi mindenen mentem már keresztül mióta belépett az életembe, de szeretem minden rossz ellenére is. Mikor hozzámér a szívem hevesebben ver és megmerném kockáztatni, hogy egy egész kontinens hallja. De elég, ha csak rám néz azokkal a csodás szemeivel és már egy másik világba csöppenek, ahol csak mi ketten vagyunk. Kivertem ezeket a gondolatokat a fejemből, hisz nem omolhatok rögtön elé. Időközben levetettem a ruháimat és a forró víz alá álltam. Hosszú percekig áztattam magam és sok mindenen gondolkodtam. Talán kikellene mennem hozzá és megbeszélni ezt a dolgot. Nem szeretek veszekedni, főleg nem azzal akit annyira szeretek.
-Harry?!-szólítottam meg halkan, de mégsem annyira mint ahogy én hittem, mivel rögtön felém kapta a tekintetét, ami könnyektől csillogtak. Minden érzelme kivehető a szemeiből.-Beszéljük ezt meg.-megpaskolta maga mellett a kanapét jelezve, hogy üljek oda. Lassan odacsoszogtam és helyet foglaltam mellette. Egyikünk sem tudta, hogy kellene ebbe belekezdeni, de a hosszas csendet Ő törte meg.
-Én tényleg annyira sajnálom.-köhintett egyet, majd folytatta.-Ha rólad van szó egyszerűen elborul az agyam és nem tudom megszabni az érzéseimnek, hogy most állj! Nagyon sok olyan dolgot tettem az életemben amit sajnálok, hogy megtettem, de főleg azt, hogy annyira szeretlek, de mégis bántalak minden egyes tettemmel.
-Tudom. Tudom azt, hogy én sem vagyok egy könnyű eset, de Hazz, mi lenne ha esetleg eljárnál edzeni? Talán letudnád vezetni a felesleges erőidet. Nem azt mondom, hogy már most kezd el, de minél hamarabb és talán akkor az ügyeidet is abba hagyod amiket művelsz.-mondtam.
-Várj! Te honnan tudsz az "ügyeimről"?-rajzolta a levegőbe az idéző jeleket.
-Valahonnan sejtettem.-még továbbra is felvont szemöldökkel nézett rám ezért folytattam.-Hallottam amint az este telefonáltál.-lesütöttem a szemeimet, pedig nem nekem kellene szégyenkeznem. Felemelte ujjaival finoman az arcom és mélyen a szemeimbe nézett.
-Befejezem az ügyeimet, ha megígérsz nekem valamit.



18.-Balul elsűlt randi.

Sziasztok. Meghoztam az új részt, remélem tetszik! Várom a kommenteket, 5 nap múlva új rész!:)

Harry Styles szemszöge:

Soha életemben nem gondoltam volna, hogy életem egyik legfontosabb nője képes megbocsáltani azok után amit tettem. Egy barom voltam, hogy képes voltam elhagyni, cserbenhagyni ennyi együtt töltött idő után és Ő annyi mindent megtett azért, hogy mi együtt lehessünk. Ott hagyta a családját miattam, pedig jobban tette volna ha nem teszi, mert még mindig úgy gondolom annak ellenére, hogy újra együtt vagyunk, hogy jobban járt volna, ha meg se ismer.
Oldalamhoz pillantottam, ahol békésen szuszogott és vékony karjaival körbeölelt. Nem érdemlem meg ezt a csodást lányt. Még így elnyílt ajkakkal és kócos hajjal is csodálatos. Mióta elhagytam az óta külsőleg annyit változott. Hosszú barna haja, most csak válláig ér és enyhén szőkésre festette. Százszázalékig biztos vagyok benne, hogy fogyott is, pedig eddig is sovány volt. Merészebb ruhákat hord, miközben a régi énje egy szoknyát sem vett volna fel, ellentétben most sokkal több merész és igen kivágott ruhákkal büszkélkedhet. Mikor Ő bulizni volt a barátaival és csak egy fiú is rajta legeltette a szemét, szúrósan ránéztem és rögtön elpillantottak róla. Annyira jó, hogy végre az én karjaim között fekszik újra és ha ez lehetséges most mégjobban védeni fogom, mégha az az életembe kerül is. Senki nem érhet hozzá egy ujjal sem. Fogalmam sincs a hónapok folyamán hányszor is kerültem verekedésbe miatta, amiről neki fogalma sincs Hála' Istennek. Annyira sok olyan ügyem van, amire egyáltalán nem vagyok büszke, de sajnos megtettem. Autókat lopkodtam, hogy visszafizessem a tartozásaim, drogot csempésztem és sajnos a rongálás és a lopást még mai napig folytatom. Ez egy olyan megmagyarázhatatlan dolog. Nem tudom miért csinálom.
-Min gondolkodsz ennyire?-reggeli, kicsit rekettes hang ébresztett ki a gondolataim közül. Lucy nem tudhat arról, hogy én mit teszek.
-Semmi lényeges.-mosolyogtam, mire ő is ezt tete és mégjobban az oldalamhoz bújt. Lehellete csikizte a nyakam, de nem érdekelt mert rettentően jól esett.-Mi lenne ha elmennénk valahova?
-Oh, most Harry Styles randira hívott engem?-éberen felült ezzel felfedte hátát majd törökülésben felém fordult.
-Hívhatjuk annak is.-mosolyogtam, majd felültem hozzá így megint én voltam a magassabb. Egyszerre hajoltunk egymáshoz és lehelletét a számon éreztem. Épp összeértek volna ajkaink, amikor kiugrott az ágyból, engem ott hagyva félig előre dőlten, csukott szemmel. Átvert. Játékos elmosolyodtam, majd utána indultam, de csalódottan ültem le az ajtó elé, mivel kizárt. Hallottam, ahogy bent kuncogott, amikor nem tudtam kinyitni az ajtót.
-Ezt visszafogod kapni Lucy Jefferson.-mosolyom az arcomra ragadt. Tagadhatatlan, hogy boldog vagyok.
-Ugh, nagyon megijedtem Mr.Styles.-az ajtó a hátam mögött kinyitódott, így én hátra vágódtam a földön ezzel teljes betekintést nyertem Lucy formás combjaira. -Élvezi a kilátást Mr.Styles?-játszadozott velem.
-Grrr, nagyon.

*-*-*-*-*-*

 



-Hazz, ne szórakozz velem!-idegesen ült, egy igen mini fekete ruhában, ami bevallom nekem is az idegeimet húzta.-Hova megyünk?

-Nem sokára ott vagyunk kibirod nem?-durcásan hátra vágta magát az ülésen és kezeit a mellei alatt összefonta. Bizonytalanul a kezeimet a meztelen combjára simítottam, de ő mérgesen lerázta magáról. Kuncogva helyeztem vissza a kezem a kormányra, míg ő ugyan úgy semleges arccal ült továbbra is.
-Na, baby. Ne csináld már.-leállítottam az autót, majd felé fordultam.-Itt vagyunk.
-Komolyan egy erdőbe hoztál?!-akadt ki. Hisztérikus hangjától meglepődtem, de kifújtam egy nagy adag levegőt, majd az ő oldalán kinyitottam az ajtót, hogy segítsek neki kiszállni. Bizonytalanul helyezte kezét az enyémbe, majd kiszállt belőle és a ruhája alját igazgatta. Az autóm egy pittyegéssel jelezte, hogy most már biztonságban van, majd az erdő felé húztam.


Lucy Jefferson szemszöge:

Komolyan egy erdőbe hozott?! Mit fogunk mi itt csinálni könyörgöm! Amint beljebb haladtunk nem kellemes emlékek törtek fel bennem. Azaz időszak,amikor nem akartam Harryvel lenni. Mikor üldözött.

*Visszaemlékezés*
-Ne csináld kérlek.-kérleltem. Nem akartam, hogy bántson.
-Miért ne? Élvezed nem?-kérdezte még mindig azzal az idióta mosollyal.
-Nem, egyáltalán nem. Félek tőled.-hangom halk volt és tisztán lehetett rajta érezni a félelmet és a remegést. Ezt azt hiszem még jobban felbátorította, mert megragadta a derekam és teljesen közel húzott magához.
-Azt hiszem itt az ideje annak, hogy megmutassam milyen jó is lenne az életed velem. Hogy mennyire eltudsz jutni a csúcsig.-remegtem a félelemtől. Kiutat kerestem, hogy elmenekülhessek, de hiába néztem körbe csak nagy sötétséget láttam és egyedül nem mertem elindulni. Nem tudtam eldönteni melyik a rosszabb. Hogy vele vagyok egy teljesen félelmetes erdőben vagy az, hogy sötét van és megszökni sem tudok.
-Könyörgöm ne. Bármi mást megteszek csak ne bánts kérlek."

-Itt is vagyunk-szakított ki a gondolataimból Harry.-Jól vagy? Fal fehér vagy.
Figyen kívül hagytam kérdését, nem akartam feltépni mégjobban a befort sebeket így inkább körbe néztem. Az állam a földet súrólta. Egy tisztáson voltunk, ahol egy kisebb asztalka volt teljesen megterítve, amit körbe vett pár hangulatos lámpácska. Gyönyörűen nézett ki az egész, nem néztem volna ki Harryből, hogy ilyet is tud csinálni. Tudtam, hogy a zord lélek mögött egy érző ember lakozik. Mosolyogva fordultam felé és a nyakába vettetem magam. Hirtelen meghökkent szeretet löketemtől, de nevetve forgatott meg a levegőben, ahogy karjaiba csapódtam. Letett a földre, majd az ajkaira nyomtam egy puszit.
-Tetszik?-kérdezte csillogó szemekkel. Annyira irigylem csodaszép zöld szemeit. Olyan, mint a sötétség. Sok titkor rejt.
-Eszméletlen. Hogy csináltad?-ámuldoztam.
-Legyen azaz én titkom.-mosolygott, miközben az asztalhoz húzott és kihúzta nekem a széket.
-Köszönöm Mr.Styles-mosolyogtam.
-Nagyon szívesen Ms.Jefferson.-cuki kis gödröcskéi megjelentek, amit szóvá is tettem.-Lucy, egy pasi nem lehet cuki. Esetleg helyes vagy jóképű, de cuki semmiképp.-fortyogott. Mindig is tudtam, hogy utálja, ha azt mondom cuki. Időközben falatozni kezdünk a finomabbnál-finomabb ételekből. Minden kedvenc ételem az asztalon megtalálható volt és a bor is előkerült. Soha nem szerettem a bort, de be kell valljam, ez egész jó volt. Evés közben rengeteg dologról beszélgettünk és nagyon sokat nevettünk. Annyira örülök, hogy visszakaptam Őt, mert nem tudom az életemet, hogy folytattam volna nélküle. Ő a szívem másik fele, amit igaz egyszer már összetört, de a szeretete olyan erős, hogy képes meggyógyítani a darabokat. Harry telefonja eszeveszet csengésbe kezdett és egy 'sajnálom'-al távozott egy pár lépéssel arébb. Idegesen járkált, amikor telefonált. Felém indult, majd kinyújtotta nekem a kezét.
-Haladj már-kiabált rám és én remegve beletettem a kezem az övébe. Fájdalmasan megszorította a kezem és maga után vonszolt. Ahogy az autójához értünk, neki lökött és ordítani kezdett.


1.~Titokzatos idegen.

Nos sziasztok! Meghoztam az első részt remélem tetszeni fog. Kérek szépen mindenkit aki olvassa a blogod avagy csak most kezdett bele, hogy iratkozzon fel, kommenteljen és pipáljon. Nagyon sokat jelentene. Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást!

Blogger Girl

-Miért nem bújsz vissza inkább a kis barlangodba szivi?-tette fel a kérdést az egyik fiú. Éppen haza felé tartottam, amikor egy csapat fiú és lány megtaláltak engem, akik az iskolában a menő szót képviselik magukon. Mikor már megláttam őket, tudtam, hogy ebből semmi jó sem fog kisülni.
-Kérlek, csak hagyjatok elmenni.-könyörögtem. Nem szerettem volna balhéba keveredni. Én ezekből inkább kimaradok és cikizzenek életem végéig, de nem leszek az aki képes lesz megütni valakit azért, hogy megvédje magát. Inkább elbújok örökre, mint ahogy azt az egyik srác mondta John.
-Miért angyalom? Nem tetszem talán neked? Gyere és szórakozzunk el egy kicsit együtt. Ígérem nem fog fájni.-megakart csókolni, de összeszedtem minden erőmet és eltoltam magamtól. Látszólag ez neki nem igazán tetszett, így nekem rontott. Erőteljesen  neki nyomott a falnak és szívni kezdte a nyakam. Szörnyen fájt. A szememből a könnyek záporként hullottak. Nem akartam, hogy kárt tegyen bennem. A hátam az ütközéskor eléggé nagyot roppant, így megmerem azt is kockáztatni, hogy eltört valamim. Soha nem éreztem magam ennyire megalázottnak. Míg John a "munkáját" végezte, a többiek nevettek és gúnyosan néztek, minket, de főleg engem, ahogy szenvedek érintései alatt. Nem szerettem volna, hogy megerőszakoljon. A combomat simogatta és feljebb akart haladni, amikor összeszorítottam a lábam, majd ficánkolni kezdtem mocskos kezei között. Egy nagy sikoly szökött fel torkomból, amikor erőteljesen arcon vágott. Ha lehetett most még jobban folytak a könnyeim. Már épp folytatta volna tetteit, amikor hátulról valaki lefogta és erősen püfölni kezdte. Megdermedve álltam a fal mellett és még pislogni sem mertem. Féltem. Rettentően féltem. Elakartam szaladni, de a fiú-aki mondhatni megmentett, visszarántott a karomnál fogva. Érősen izmos és tetovált mellkasának ütköztem. Próbáltam menekülni. Sikítottam, ütöttem, ordítottam, de mintha meg sem hallotta volna húzott maga után. A csuklóm, ahol szorítottam sajogni kezdett és felszisszentem, amikor belökött az autójába. Nem tudtam, mit akart tőlem, de nagyon féltem így inkább csak összébb húztam magamat a hátsó üléseken és egy kukkot sem szóltam. A fiú beült előre, majd villámgyorsan elhajtott. Valószínűleg azért ment ilyen gyorsan, még ott is ahol nem lehetett volna neki, mert nem szerette volna, hogy bárki is rajta kapja, hogy agyon verte John-t Szörnyen festett, ahogy kiterülve fekszik a földön. Remélem azért nem hal bele sérüléseibe. Bármennyire is utálom és haragszom rá, senkinek sem kívánom a halálát.
-Mi a neved?-dörmögős, mély hangja húzott vissza a jelenbe. Nem mertem neki válaszolni. Féltem, hogy túl sokat fog tudni rólam, ha minden kérdésére válaszolok, viszont jobban tartottam attól mi lesz, ha semmire sem fogok választ adni.-Hm?
-Lucy...Lucy Jefferson.-dadogva ejtettem ki nevemet és magam sem voltam abban biztos, hogy értette is.-És azt szabad megtudnom, hogy neked... mi a neved?
-Harry.-adta tudtomra. Meglepődtem, hogy megmertem kérdezni. Féltem ettől a fiútól, de mégis valami van benne. Többet nem mertem kérdezni. Ha kérdez válaszolok, viszont addig inkább csendben maradok. Nem tudtam hová visz. Legszívesebben megkérdezném, de sejtem, hogy nem haza, mert körülbelül egy órája az autóban ülünk. Remélem nincs semmi hátsó szándéka és nem akar bántani ő is.
-A neveden kívül tudok mindent rólad.-közölte velem. Hogy érti az, hogy mindent?
-Te...Tessék?
-Minden nap követtelek. A házatoktól, egészen az iskoláig. Tudtam  melyik nap meddig voltál bent. És, hogy mikorra értél haza. Hogy a szüleid nagyon féltenek, és azt is, hogy mindig bántanak. Semmi újat nem tudnál nekem mondani.-nem tudom miért mondta el ezt nekem, mert ezzel csak még jobban megijesztett, viszont a kíváncsiság még mindig furdalt, hogy mit akar tőlem és egyáltalán miért mentett meg John előle. Nagy levegőt vettem, majd rákényszerítettem magam, hogy megkérdezzem tőle.
-Mit akarsz tőlem?-érdes nevetése töltötte be az autó légterét, ahol eddig csak kínos csend volt. Nem igazán értettem, hogy ebbe mi az ennyire vicces. Én egyáltalán nem éreztem annak. Hosszas csend után megszólalt és mindenre gondoltam már, hogy milyen választ fog adni csak erre nem. Lesokkolt a válaszával.