1.~Titokzatos idegen.

Nos sziasztok! Meghoztam az első részt remélem tetszeni fog. Kérek szépen mindenkit aki olvassa a blogod avagy csak most kezdett bele, hogy iratkozzon fel, kommenteljen és pipáljon. Nagyon sokat jelentene. Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást!

Blogger Girl

-Miért nem bújsz vissza inkább a kis barlangodba szivi?-tette fel a kérdést az egyik fiú. Éppen haza felé tartottam, amikor egy csapat fiú és lány megtaláltak engem, akik az iskolában a menő szót képviselik magukon. Mikor már megláttam őket, tudtam, hogy ebből semmi jó sem fog kisülni.
-Kérlek, csak hagyjatok elmenni.-könyörögtem. Nem szerettem volna balhéba keveredni. Én ezekből inkább kimaradok és cikizzenek életem végéig, de nem leszek az aki képes lesz megütni valakit azért, hogy megvédje magát. Inkább elbújok örökre, mint ahogy azt az egyik srác mondta John.
-Miért angyalom? Nem tetszem talán neked? Gyere és szórakozzunk el egy kicsit együtt. Ígérem nem fog fájni.-megakart csókolni, de összeszedtem minden erőmet és eltoltam magamtól. Látszólag ez neki nem igazán tetszett, így nekem rontott. Erőteljesen  neki nyomott a falnak és szívni kezdte a nyakam. Szörnyen fájt. A szememből a könnyek záporként hullottak. Nem akartam, hogy kárt tegyen bennem. A hátam az ütközéskor eléggé nagyot roppant, így megmerem azt is kockáztatni, hogy eltört valamim. Soha nem éreztem magam ennyire megalázottnak. Míg John a "munkáját" végezte, a többiek nevettek és gúnyosan néztek, minket, de főleg engem, ahogy szenvedek érintései alatt. Nem szerettem volna, hogy megerőszakoljon. A combomat simogatta és feljebb akart haladni, amikor összeszorítottam a lábam, majd ficánkolni kezdtem mocskos kezei között. Egy nagy sikoly szökött fel torkomból, amikor erőteljesen arcon vágott. Ha lehetett most még jobban folytak a könnyeim. Már épp folytatta volna tetteit, amikor hátulról valaki lefogta és erősen püfölni kezdte. Megdermedve álltam a fal mellett és még pislogni sem mertem. Féltem. Rettentően féltem. Elakartam szaladni, de a fiú-aki mondhatni megmentett, visszarántott a karomnál fogva. Érősen izmos és tetovált mellkasának ütköztem. Próbáltam menekülni. Sikítottam, ütöttem, ordítottam, de mintha meg sem hallotta volna húzott maga után. A csuklóm, ahol szorítottam sajogni kezdett és felszisszentem, amikor belökött az autójába. Nem tudtam, mit akart tőlem, de nagyon féltem így inkább csak összébb húztam magamat a hátsó üléseken és egy kukkot sem szóltam. A fiú beült előre, majd villámgyorsan elhajtott. Valószínűleg azért ment ilyen gyorsan, még ott is ahol nem lehetett volna neki, mert nem szerette volna, hogy bárki is rajta kapja, hogy agyon verte John-t Szörnyen festett, ahogy kiterülve fekszik a földön. Remélem azért nem hal bele sérüléseibe. Bármennyire is utálom és haragszom rá, senkinek sem kívánom a halálát.
-Mi a neved?-dörmögős, mély hangja húzott vissza a jelenbe. Nem mertem neki válaszolni. Féltem, hogy túl sokat fog tudni rólam, ha minden kérdésére válaszolok, viszont jobban tartottam attól mi lesz, ha semmire sem fogok választ adni.-Hm?
-Lucy...Lucy Jefferson.-dadogva ejtettem ki nevemet és magam sem voltam abban biztos, hogy értette is.-És azt szabad megtudnom, hogy neked... mi a neved?
-Harry.-adta tudtomra. Meglepődtem, hogy megmertem kérdezni. Féltem ettől a fiútól, de mégis valami van benne. Többet nem mertem kérdezni. Ha kérdez válaszolok, viszont addig inkább csendben maradok. Nem tudtam hová visz. Legszívesebben megkérdezném, de sejtem, hogy nem haza, mert körülbelül egy órája az autóban ülünk. Remélem nincs semmi hátsó szándéka és nem akar bántani ő is.
-A neveden kívül tudok mindent rólad.-közölte velem. Hogy érti az, hogy mindent?
-Te...Tessék?
-Minden nap követtelek. A házatoktól, egészen az iskoláig. Tudtam  melyik nap meddig voltál bent. És, hogy mikorra értél haza. Hogy a szüleid nagyon féltenek, és azt is, hogy mindig bántanak. Semmi újat nem tudnál nekem mondani.-nem tudom miért mondta el ezt nekem, mert ezzel csak még jobban megijesztett, viszont a kíváncsiság még mindig furdalt, hogy mit akar tőlem és egyáltalán miért mentett meg John előle. Nagy levegőt vettem, majd rákényszerítettem magam, hogy megkérdezzem tőle.
-Mit akarsz tőlem?-érdes nevetése töltötte be az autó légterét, ahol eddig csak kínos csend volt. Nem igazán értettem, hogy ebbe mi az ennyire vicces. Én egyáltalán nem éreztem annak. Hosszas csend után megszólalt és mindenre gondoltam már, hogy milyen választ fog adni csak erre nem. Lesokkolt a válaszával.