3.~Éjszaka az erdőben.

Sziasztok! Meghoztam a következő részt remélem tetszik mindenkinek. Kommenteket, feliratkozókat és új olvasókat is szívesen fogadok még mindig!:) Jó olvasástok mindenkinek!

Blogger Girl

-Nocsak, hirtelen, hogy megváltoztál. Talán rossz hatással vagyok rád?-kérdezte egy ördögi mosollyal az arcán. Miközben beszélt egyre közelebb jött hozzám és mikor lépett előre egyet én akkor vele egyszerre egyet hátra.


-Ne csináld kérlek.-kérleltem. Nem akartam, hogy bántson.
-Miért ne? Élvezed nem?-kérdezte még mindig azzal az idióta mosollyal.
-Nem, egyáltalán nem. Félek tőled.-hangom halk volt és tisztán lehetett rajta érezni a félelmet és a remegést. Ezt azt hiszem még jobban felbátorította, mert megragadta a derekam és teljesen közel húzott magához.
-Azt hiszem itt az ideje annak, hogy megmutassam milyen jó is lenne az életed velem. Hogy mennyire eltudsz jutni a csúcsig.-remegtem a félelemtől. Kiutat kerestem, hogy elmenekülhessek, de hiába néztem körbe csak nagy sötétséget láttam és egyedül nem mertem elindulni. Nem tudtam eldönteni melyik a rosszabb. Hogy vele vagyok egy teljesen félelmetes erdőben vagy az, hogy sötét van és megszökni sem tudok.
-Könyörgöm ne. Bármi mást megteszek csak ne bánts kérlek.
Sokáig meg sem szólalt. Farkas szemet néztünk. Rabul ejtettek zöld íriszei. Eszméletlen menyire szép szemei vannak. Bár nekem is ennyire szép szemem lenne, ekkora szempillákkal. Úristen. Én nem álmodozhatok róla. Ő rossz ember.
-Rendben. Viszont cserébe lesz pár kérésem.-az eddig bent tartott levegőmet most kifújtam. Egy óriási kő esett le a szívemről. Fújtattam egy nagyot majd elvetődtem a fűben. Gondoltam úgy sem ma fogok innen kiszabadulni. Vak sötét van és Harry telefonja sem elég arra, hogy végig világítsuk vele az erdőt.
Kérdéses, hogy meddig fekhettem a földön, de éreztem ahogyan valaki letelepedik mellém, majd rám emeli tekintetét és folyamatosan figyel. Perzselte bőrömet, de nem foglalkoztam vele. Azt hittem, ha nem veszem figyelembe azt, hogy néz abba hagyja, de ez nem így lett. Szüntelenül bámult addig míg rá nem emeltem a tekintetem. Ő azonnal elkapta és a földre nézett. Ha nem tudnám milyen arra gondoltam volna, hogy zavarba jött, de mivel ő Harry ezért nem gondolnám. Visszadőltem a fűbe és tépkedni kezdem azt. Azt hiszem bátran kijelenthetem azt, hogy nagyon unalmas társaság a mellettem fekvő emberke. Mondjuk nem tudom mit gondoltam, hogy majd Ő itt nekem elkezdi nyomni a szövegét. Bár lehet, hogy most az is jobb lenne, mint itt feküdni.
-Éhes vagyok.-törtem meg a csendet. Halkan felkuncogott, majd kotorászott a zsebében és nekem dobott egy szelet csokoládét.-Kösz.
Ismételten se szó, se beszéd. Egy hirtelen ötlettől vezérleve felálltam és elkezdtem valamerre sétálni. Már a fáknál tartottam mikor meghallottam érdes hangját mögöttem.
-Most meg hová mész?
Nem válaszoltam csak haladtam tovább. Őszintén egyáltalán nem tudtam merre megyek. Rábíztam magam az ösztöneimre. Hallottam ahogy utánam ered, majd a karomnál visszaránt. Kérdően feléje tekintettem.
-Mi van?-kérdeztem flegmán. Az ő és az én szemeim és kétszeresére nyíltak főleg akkor mikor arcon csapott. Rettenetesen fájt. Éreztem, ahogy a keze helyét egy piros folt jelzi most már. Kirántottam a kezem az övéből, majd futni kezdtem. Nem tudom merre csak tőle messzire. A könnyeim patakokként folytak. Eszeveszett rohanásba kezdtem mikor hallottam lépteit mögöttem. Cikáztam a fák között ám nem gondoltam volna, hogy a gödör az utamba áll. Sikeresen beleléptem a gödörbe ami által hatalmasat estem. A bokám reccsenése az egyetlen dolog ami ebben a pillanatban lefoglalt. Szörnyen fájt. Ha nem is tört el, de biztos, hogy meghúzódott. Bíztam benne, hogy egyszer innen kijutok és anya karjai között lehetek. El sem tudom képzelni mit érezhetnek most anyáék. Azt sem tudják hol vagyok. Biztos kerestetni fognak, ha nem érek haza ma reggel. Tudom, hogy kapni fogok egy jó adag szidást, talán egy két pofont is, de nem érdekel. Csak legyek ezen az egészen túl. Inkább elviselném a szüleim büntetését, mint hogy a hamarosan előttem álló Harry-t.
-Ismét meg vagy. -guggolt le elém. Amint észrevette, hogy a lábamból folyik a vér, bátran kimondhatom azt, hogy megijedt. Ebben a pár órában nem láttam ennyire ijedtnek mint most. Nem tudta mit tegyen, míg én teljesen nyugodtan ültem ott és néztem a lábamat. Eddig fel sem tűnt, hogy vérzik.-Mit csináltál?
-Semmit. Hagyj menni.-próbáltam felállni azonban a lábam megakadályozta. Ahogyan ránehezedtem a jobb lábamra a földre zuhantam volna, ha egy kar meg nem fog. Érintése miatt libabőrös lettem. Nem értettem a testem e-fajta reagálását. A szemei ismételten rabul ejtettek. Nem engedték, hogy elvegyem a figyelmem róla és azt hiszem ezzel tisztában is van, hogy milyen vonz ereje van a szemének.
-Azt hiszem most megkeressük az autómat valahogy.-közölte velem a tényt, majd húzni kezdett maga után. Hirtelen már nem is érdekelte, hogy a jobb lábam nagyon fáj. Hatalmasat sikítottam amikor kibicsaklott a lábam.
-Ne nyávogj már.-ordított hátra, amitől összerezzentem. Az előbb még meg volt halálosan ijedve most meg újra flegma. De jó lenne, ha kitudnék a hangulat ingadozásain igazodni.