30.~Emma Hope Styles.

Sziasztok! Nem szeretnék még búcsúzkodni, majd az epilógus után. Annyira fura volt ezt a részt megírni, de bevallom talán ezt volt a legkönnyebb. 

Nem mondom semmit csak, jó olvasást!:)

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:

Reggel iszonyatos fájdalom nyílalt a hasamba. Alattam a lepedő csurom víz lett és akkor tudatosult bennem az amitől annyira féltem. Idegesen ültem fel az ágyon és hasamhoz kaptam a kezem a hirtelen ért fájdalom miatt és egy kisebb sikolyt szaladt ki a számon, amire a békésen szuszogó Harry is felkapta a fejét és aggodalmasan felült mellém. 

-Hé, jól vagy?-kérdezte, de csak még jobban összegörnyedtem a fájdalomtól. Válaszolni nem igazán sikerült.

-A víz.

-Mi?-kérdezte.-Milyen víz?

-Magzat víz de idióta.-nyögtem, majd arcára pillantottam és a 'félsz' neki is ott ült az arcán. Felpattant mellőlem és kapkodva húzott magára egy nadrágot és egy felsőt, amit legelőször sikerült kikapni a szekrényből, majd hozzám sietett és szintén segített felöltözni. A fájdalmaim egyre nagyobbak lettek és cseppet sem segített az, hogy Harry kezei  jobban remegtek, mint az enyéim. Idegesen kapott fel karjaiba és a lépcsőn botladozva mentünk le. Hatalmas autójába beültetett hátulra és próbáltam fájdalmaimnak nem hangot adni, de nem bírtam. Szúrt és azt kívántam bárcsak túl lennék már rajta, de még csak most kezdődik a java. Belegondolni is félelmetes, hogy szülni fogok.

-Annyira sajnálom.-suttogta Harry az első ülésről, miközben a kórházba vezetett.

-Gyere.-segített kiszállni az autóból és bebicegtünk a portára. Rögtön egy orvos sietett felénk, tolókocsival és nehezen, de sikerült beleülnöm és már egy szobába toltak. Harry kezét szorongattam miközben segítettek felfeküdni az ágyra. Az orvos kiküldte Harry, hogy megtegyék a vizsgálatokat. 

-Még várnunk kell pár órát, hogy tudjon szülni. Addig is hozok fájdalom csillapítót.-kilépett az ajtón és helyét Hazz vette át és rémült tekintettel nézett rám. Homlokomon verejték cseppeket keletkeztek és kapkodtam a levegőt.

-Úgy sajnálom Lucy.-nézett rám, majd egy csókot nyomott ajkaimra.

-Ez nem a te hibád.-hangom alig hallható volt, de a nővér visszaért a fájdalom csillapítókkal, amiket rögtön bevettem.-Annyira félek Harry.

-Itt leszek veled. Végig. Ígérem, hogy segíteni fogok.-mosolygott, ami engem is megnyugtatott egy picit.-Pár nap múlva már otthon leszünk hármasban.

-Istenem. Csak tartanánk már ott. Annyira félek, hogy valami történik...

-Ezt most hagyd abba!-szólt kicsit erőteljesebben.-Nem lesz semmi gond.

*~*~*~*

Pár órája voltunk bent a teremben és sehol a gyerek, viszont az Dr. Roberts pár perce jött be és előkészültek a szüléshez. A pánik tisztán látható volt az arcomon és ha Harry nincs itt valószínű, hogy rég elájultam volna félelmemben. 

-Figyelj rám Lucy.-szólt Dr. Roberts.-Vegyél egy mély levegőt és mikor elszámolok 3-ig nyomj, rendben?

Csak bólintottam és hatalmas levegőt vettem, majd mikor elszámolt 3-ig Harry kezéből a vér keringést is kiszorítottam. Nincs mit szépíteni, nagyon fájt, de tudom, hogy meg kell csinálnom és jelen pillanat az sem érdekelt, hogy Harry kezét erősen szorítottam.

-Még 2 nyomás és megleszünk.-mosolygott, majd ismét nyomtam és meg sem kellett várni a kettőt, mert a szobát gyerek sírás töltötte be én pedig fáradtan dőltem hátra és fejemet a párnába nyomtam. Szemeimet ólom súlyúnak éreztem és minden porcikám sajgott. Rettenetesen fájt mindenem, de megéri. A szemeim kezdtek lecsukódni, amikor Harry ajkait éreztem meg az enyémen és szemeim rögtön kipattantak. Kezeiben egy kis test foglalt helyet, ami bevolt bugyolálva rózsaszín kis takaróba. Könnyes szemmel vettem át tőle és mosolyogva tanulmányoztuk egymás arcát. Könnyeim még mindig megállíthatatlanul folytak és Harryre nézve ő is elérzékenyült. Már nem sír a kicsit, helyette pici mancsait a mutató ujjamra csavarta és úgy nézett továbbra is ránk. 

-El kell vinnünk megmosdatni, addig is az egyik nővér segít magát is rendbe szedni, utána pedig visszahozzuk önöknek a kicsit.-mondta Dr. Robert, majd mellkasomról levéve vitték el tőlünk. 

-Tetszik?-kérdeztem.

-Tessék?-nézett felém Harry és édesen nézett rám.

-A baba.-mosolyogtam, mikor elmosolyodott és hatalmasat bólintott. 

-Gyönyörű. Kétségtelen, hogy a szemei a tieid, a haja viszont már most hullámos.-adott egy puszit a számra.-Köszönöm.

Fáradtan de elmosolyodtam, de úgy éreztem miután segítettek lefürödni és átöltözni, hogy eltudnék aludni, de megakartam csodálni ismét. Egy óra elteltével hozták vissza hozzám és hangosan sírt. 

-Mrs. Styles.-felvontam a szemöldököm erre a megnevezésre, hisz még nem házasodtunk össze.-Meg kellene etetni...öhm...-akadt meg és jót szórakoztam tudatlanságán. Nem tudtam, hogy szólítsa őt. 

-Emma Hope Stlyes.-mosolyogva vettem át tőle Emmát és most más arca nem volt piros és teljes tisztán feküdt karjaim között. Úgy döntöttem, hogy nem szeretném a gyerekem mérgezni tápszerrel így én etetem őt, amíg csak lehetséges. A nővér megmutatta, hogy kell és már távozott is. Harry kicsit kínosan ült egy helyben, de hamar feloldódott.

-Azért hagyj belőle apának is.-poénkodott és pirulva felkuncogtam rajta. Amint végzett megpróbáltam felállni, hogy megbüfiztessem, de rögtön visszafeküdtem, mert a fájdalom ismerős érzésként nyílalt újra belém. Harry azonnal felpattant és bátortalanul elvette tőlem Emmát miközben, finoman segített kényelmesen ülőhelyzetbe tornázni. Épp azon volt, hogy visszaadja nekem, de megállítottam. 

-Csináld meg te.-kétségbeesetten rám pillantott és fogalma sem volt arról, hogy is kell.-Csak tegyél egy pelenkát a válladra, majd fektesd oda és finoman ütögesd meg a hátát.

Ügyetlenségén jót szórakoztam, amire ő csúnyán rám nézett, de a végére kijött a piciből az, amire vártunk. Megtörölgette az arcát, majd leült mellém az ágyra és karjaimba adta. Álmos voltam nagyon is, de nem akartam aludni. Végre megfoghatom a kezeim között és nem csak a bőrömön keresztül simogathatom. 

-Annyira csodálatos.-ámuldoztam benne, miközben néztem ahogyan alszik.

-Felhívtam anyukád és az én családom. Együtt fognak idejönni.-adott egy puszit az én arcomra, majd a babáéra is. 

-Rendben.

A családunk most már teljes és semmi sem ronthatja el a boldogságunkat. Fogalmam sem volt arról, hogy egyszer majd Harry felesége leszek, de az végképp nem, hogy állapotos leszek tőle és saját családunk lesz. Azt hittem, hogy ő olyan ember, akinek csak egy éjszaka és vége mindennek, de határozottan jó irányban csalódtam benne. Talán túl hamar ítélkezem az emberek felett, de most már tudom, hogy a mi kapcsolatunk elválaszthatatlan lesz, mert annyi minden rögön és hatalmas bukkanókon mentünk már keresztül, hogy ezek után olyanok leszünk, mint a pillanat ragasztó. Örökre összetapadunk és megpecsételtük a szerelmünket egy babával is. 

Ma van az a nap, amit már 5 napja várunk. Ma haza mehetünk Emmával. Harry minden napot itt töltött velünk és megmerem kockáztatni azt, hogy szerelmes lett a mi gyerekünkbe. Annyira fura ezt kimondani. Egy saját családunk van és most már felelősséget kell vállalnunk egy emberért is. Talán túl fiatalok vagyunk mindketten ehhez, de úgy érzem egyikünk sem az a "bulizzunk amíg csak élünk" típus. Soha nem szerettem volna idős anyuka lenni és nem is szerettem volna 30 felett házasodni és én hihetetlenül boldog vagyok, hogy olyan valakivel sikerült ezt mind megvalósítani, aki viszont szeret és a gyerekünkért is már megtesz mindent. 

-Mehetünk hölgyek?-lépett be a szobába Harry és Emmát a hordozójába tettem, majd ő megfogta míg én a kis táskáját vittem. 

Óvatosan bekötöttük hátra Emmát, de a biztonság kedvéért én inkább hátra ültem vele együtt. Még mindig nem tudom elhinni, hogy itt van velünk. Annyira hihetetlen. Arcán végig simítok, mire kinyitja hatalmas kéken világító szemeit. Tény és való, hogy a szem színét tőlem örökölte, viszont minden más kis vonása a Harry-é. Bár ő tagadja, de biztos vagyok benne, hogy ugyan olyan édes kis gödröcskéi lesznek és hatalmas göndör haja. A szája vonala, az álla is mind Harry vonásaira hasonlítanak, de én egyáltalán nem bánom. Mosolyom napok óta levakarhatatlan rólam és Harryről, bár még mindig nem érzem magam a legjobban és még mindig fájnak a végtagjaim, de hetekbe telik, mire regenerálódik a testem minden egyes szeglete. 

Anya teljesen eksztázisba esett, mikor meglátta a pici és minden egyes kis szegletét megvizsgálta. Persze felőlem is érdeklődött, de jobban lekötötte az unokája és megígértette velem, hogy majd hétvégéket tölthet nála, mikor már olyan idős lesz. 

Persze Anne és Gemma sem volt másképp. Gemma lesz a kicsinek az egyik kereszt anyukája, míg Sarah a másik, mert szerettem volna ha valami köze lenne hozzánk neki is. Persze mikor megtudta visongásba kezdett és hatalmas cuppanós puszit kaptam tőle és Gemmától is. 

Anne sokkal kifinomultabban adta tudtunkra mennyire is tetszik neki a baba és ő sem volt jobb, mint az én anyám. Teljesen olyan volt mintha nem is mi lennénk a szülei. Megbeszélték, már előre mikor és melyik hétvégén lesz melyiküknél, de mi csak jót mosolyogtunk rajtuk és hagytuk őket kibontakozni. 

Kivettem Emmát a hordozójából, aki időben elbóbiskolt, így én őt Harry pedig a cuccainkat hozta be a házba. Mosolyogva lépdeltünk fel a kicsit szobájába és alig várta Harry, hogy a névtáblára felírhassa a nevét, ami az ajtón szerepelt. Számomra ez nem jelentett akkora dolgot, de ő teljesen bezsongott miattam így hagytam, hogy kibontakozzon a gyerek énje. 

Emma ágyához léptem, majd óvatosan befektettem és betakartam. Csodáltam arca minden egyes vonását és tekintettem felfaltam összes porcikáját. Éreztem, hogy Hazz mögém lép, majd átkarolja a derekam, majd megfordított ölelésében és csókot csent tőlem, amit hevesen viszonoztam. Egy darabig biztos nem lesz több kettőnk között mert nem lennék mér rá képes, de ezzel ő is teljesen tisztában van és nem is fogja erőltetni, mert ismerem és tudom, hogy várni fog rám akár évekig. 

-Szeretlek.-suttogtam.

-Én is.-válaszolta majd újra és újra megcsókolt.-Annyira boldoggá teszel. Szeretni foglak örökkön-örökké a gyermekünkkel együtt.

28.~Kislány.

Sziasztok! Itt az új részt, remélem tetszik. Egyáltalán nem hosszú, sőt szerintem ennyire rossz részt sem írtam még, de remélem nektek jobban tetszik, mint nekem. 
Már csak 4 rész és vége...olyan fura ezt kimondani. 

Jó olvasást!

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:

3 hónap telt el, mióta anyánál töltöttük a hétvégét. Amikor Harry közölte vele, azon az estén, hogy a London Eye-on fogunk vacsorázni, elfogott a hányinger, mert mióta állapotos vagyok, még nehezebben bírom a magasságot. Ennek ellenére, meglepődtem magamon, mert egyáltalán nem volt gond a magassággal és szerencsére a kicsinek is feküdt az étel, így nem kellett újra találkoznom vele. 

Anya nagyon szomorú volt, hogy eljöttünk és én még mindig nem tudom felfogni azt, hogy képes volt csak úgy otthagyni, egyedül egy nagy házban. Anyának nincs annyi jövedelme, hogy fent tudja tartani, így utánunk költözött Los Angeles-be, hogy segítsen nekem, ha bármi gond van. Egy utcányival lakik csak arrébb, egy gyönyörű kis, kertes házban. Teljesen meglepődtem, mikor Harry segített anyámnak anyagilag, hogy megtudja venni ezt a házat.
Ashley a szomszéd lány, eszméletlen mennyire kedves és teljesen barátként tekintjük egymás, ahhoz képest, hogy teljesen két egyéniség vagyunk. Míg ő minden egyes hétvégéjét buliban tölti és imádja az egy éjszakás kalandokat, én ezekben inkább nem vennék és nem is vettem volna részt. Ennek ellenére teljesen egy összhangban vagyunk, mert úgy tudunk egymással beszélgetni, mintha ezer éve ismernénk egymást. Minden nap átszokott jönni vagy én megyek hozzá, ha nem is másra de egy teára. Mindent meglehet vele beszélni és mindig jó tanácsokkal lát el. Elmesélte, hogy volt egy babája, de terhessége alatt elveszítette, mert a volt barátja bántotta. Teljesen maga alatt volt és akkor is láttam rajta, hogy még midig megviseli, de teljesen erősnek mutatja magát. Engem is meghatott ez a történet és próbáltam jó kedvre deríteni, így ez azzal sikerült, hogy megígértem neki, hogy babázhat annyit amennyit csak szeretne.
Gemma és Anne teljesen bepörögtem és sokszor meglátogattak már minket és mi is őket. Anne sok hasznos tanáccsal látott el és elmagyarázott pár dolgot. Végig hallgattam Harry kis kori történetét és máig piszkálom a kínos dolgokkal. 

Harry teljesen kicserélődött. Mindennap kis apróságokkal tér haza, és az újonnan szerzett barátaitól-akik mellesleg nagyon  kedvesek-is mindig kapunk valamit. A gyerek szoba még csak festve lett ki, de ma van az a nap, mikor Hazz szabadnapot vett ki és a bútorokat megvesszük ma. Az 5. hónapban vagyok, ideje most már, hogy kész legyen a szobának. 

Jelen pillanat itt állok a tükör előtt és a hatalmas hasamat nézem. Híztam már több mint 5 kilót és jelenleg úgy nézek ki mint egy bálna. 

-Kész vagy?-dugta be Hazz a fejét az ajtón, de amikor meglátott egy melltartóban és nadrágban állni a tükör előtt, elmosolyodott és beljebb lépett. Mögém lépett és átölelt, hatalmas tenyerét, pedig a hasamra simította. Általában, ha hozzá ér a hasamhoz a pici nagyot rúg és ez most sem volt másképp. Felszisszentem és legszívesebben káromkodtam volna, de visszafogtam magam és Harryt tanulmányoztam. Nem volt már számára sem ismeretlen ez az érzés, mikor a keze alatt megmozdul a baba, de most ez furcsa módon nagyobb volt. Kirajzolódott a hasamon a lába és kitágult szemekkel lépett elém Hazz és adott egy puszit a hasamra, miközben próbáltam kontrollálni magam, hogy ne kezdjek el rögtön sipákolni. 

-Hogy van az én hercegnőm?-imádom, amikor beszél hozzá, mert akkor teljesen lenyugszik.

-Honnan tudod, hogy lány?-kérdeztem mosolyogva és az öröm könnyek most is jelen voltak nálam.

-Egyszerűen érzem, de ha fiú akkor sincs semmi. A lény, hogy egészséges legyen.-mosolygott továbbra is.-Nagyon elemében van a kicsi.

-Érzem.-sóhajtottam, majd lassan szekrényhez léptem és felső után kutakodtam. Harry mögém lépett és kikapott egy bő felsőt, majd- mintha én nem tudnám- segített felvenni.

Kézen fogva segített le a lépcsőn. Az ilyen legegyszerűbb dolgokban is mindig ott terem, és minden kívánságomat lesi. Csodálom, hogy kibírja a szinte mindennapos hisztijeimet és a düh kitöréseimet, de csak nyugodtan, mosolyogva meghallgat és mindig sikerül utána lenyugtatnia. 

-Hölgyem.-nyitotta ki az ajtót és segített beszállni. Villám csapásként jutott az eszembe, hogy ma kell a nő gyógyászhoz menni. Kínosán Harryre mosolyogtam és egyből leesett neki, hogy valamit vagy bent hagytam vagy elfelejtettem.

-Mit hagytál bent?-nyöszörgött, hiszt tudta, hogy ilyenkor mindig neki kellett visszamennie.

-Semmit, de elfelejtettem, hogy ma kell menni az orvoshoz.-kiskutya szemekkel ránéztem és tudtam, hogy egyébként sem haragudna rám, de a hatásért megtettem.-

-Hajjaj, rendben.

*~*~*~*

Egymás mellett ülünk a váróban. Egy magán orvoshoz jelentkeztünk be, mert számomra gusztustalan, azok amik a klinikán találhatóak. Itt viszont barátságos mindenki és nem vetnem meg, hogy 20 évesen gyerekünk lesz. Ezzel szemben a körzeti orvosoknál, mindenki rossz szemmel nézett ránk, és megjegyzéseket tettek, hogy milyen felelőtlenek vagyunk és a többi. 

-Mrs.Jefferson?-felpattantam a székről és Dr.Roberts mosolygód asszisztensével találtuk szembe magunkat. 

-Jó napot.-mosolyogtam. 

-Tessék befáradni.-hessegetett be minket. Dr. Roberts észrevett minket és gyorsan felállt székéből, majd mosolyogva ültetett le a fotel szerűségű, székbe. A hideg zselét rákente a hasamra és rögtön megjelent a kis képernyőn a babánk. Meghatódva figyeltem, minden szegletét és éreztem, amint Hazz letörli az arcomról a könnyeket és puszit nyom arcomra. 

-Nincs baj ugye?-kérdeztem.

-Nem semmi. Nagyon szépen fejlődik és a szívverése is normális.-válaszolt.-Tudjátok már, hogy fiú vagy lány?

-Nem.-mondta Harry, akinek a szeme sarkában egy könnycseppet véltem felfedezni. Rámosolyogtam, amit viszonzott és a kis képernyőt nézte, megállás nélkül. Tagadhatatlan, hogy tetszik neki amit lát.

-Nos...-hümmögött.-Száz százalékig biztos, hogy kislány.-közölte, majd Harry felél pillantottam. 

-Meg mondtam.-tátogta és puszit nyomott ajkaimra.

-Felülhetsz.-letörölte a hasamról a zselét és kezünkbe nyomott ismét, jó pár köteg papírt aminek felét sem értem, de mindig ideadja. 

Elköszöntünk, majd a pakolóig Harry szája be se állt. Százszor meghallgattam, hogy ő megmondta.

-Teljesen elfogom kényeztetni.-mondtam miközben beültünk az autóba.

-Igen, ebbe biztos voltam. Te elkényezteted én meg leszek a rossz anyuka, aki szidja állandóan a gyerekét mert bűn rossz lesz.-akadtam ki egy kicsit.

Felnevetett, de tudta, hogy ilyenkor jobb ha nem válaszol, így csak tovább vezetett. Szerencsémre nem volt olyan messzire az orvostól a baba bolt. Nem nagyon tudok egy helyben ülni sokáig. Kipattantam az autóból és hallottam Harry hangját, amikor becsaptam az ajtót, hogy ne ennyire gyorsan, mert bajunk esik, de nem érdekelt. Csak lépdeltem a boltba és meg sem álltam addig, míg be nem értem. Hazza loholt mögöttem és mikor utolért, összekulcsolta ujjainkat és segített mindenben és most, hogy tudjuk, hogy lány, könnyebben tudunk neki vásárolni. Nagyon boldog vagyok, hogy lány és tudom, hogy fiúnak is örültem volna, mert mindegy hogy milyen nemű, mert ugyan úgy szeretném őt.