30.~Emma Hope Styles.

Sziasztok! Nem szeretnék még búcsúzkodni, majd az epilógus után. Annyira fura volt ezt a részt megírni, de bevallom talán ezt volt a legkönnyebb. 

Nem mondom semmit csak, jó olvasást!:)

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:

Reggel iszonyatos fájdalom nyílalt a hasamba. Alattam a lepedő csurom víz lett és akkor tudatosult bennem az amitől annyira féltem. Idegesen ültem fel az ágyon és hasamhoz kaptam a kezem a hirtelen ért fájdalom miatt és egy kisebb sikolyt szaladt ki a számon, amire a békésen szuszogó Harry is felkapta a fejét és aggodalmasan felült mellém. 

-Hé, jól vagy?-kérdezte, de csak még jobban összegörnyedtem a fájdalomtól. Válaszolni nem igazán sikerült.

-A víz.

-Mi?-kérdezte.-Milyen víz?

-Magzat víz de idióta.-nyögtem, majd arcára pillantottam és a 'félsz' neki is ott ült az arcán. Felpattant mellőlem és kapkodva húzott magára egy nadrágot és egy felsőt, amit legelőször sikerült kikapni a szekrényből, majd hozzám sietett és szintén segített felöltözni. A fájdalmaim egyre nagyobbak lettek és cseppet sem segített az, hogy Harry kezei  jobban remegtek, mint az enyéim. Idegesen kapott fel karjaiba és a lépcsőn botladozva mentünk le. Hatalmas autójába beültetett hátulra és próbáltam fájdalmaimnak nem hangot adni, de nem bírtam. Szúrt és azt kívántam bárcsak túl lennék már rajta, de még csak most kezdődik a java. Belegondolni is félelmetes, hogy szülni fogok.

-Annyira sajnálom.-suttogta Harry az első ülésről, miközben a kórházba vezetett.

-Gyere.-segített kiszállni az autóból és bebicegtünk a portára. Rögtön egy orvos sietett felénk, tolókocsival és nehezen, de sikerült beleülnöm és már egy szobába toltak. Harry kezét szorongattam miközben segítettek felfeküdni az ágyra. Az orvos kiküldte Harry, hogy megtegyék a vizsgálatokat. 

-Még várnunk kell pár órát, hogy tudjon szülni. Addig is hozok fájdalom csillapítót.-kilépett az ajtón és helyét Hazz vette át és rémült tekintettel nézett rám. Homlokomon verejték cseppeket keletkeztek és kapkodtam a levegőt.

-Úgy sajnálom Lucy.-nézett rám, majd egy csókot nyomott ajkaimra.

-Ez nem a te hibád.-hangom alig hallható volt, de a nővér visszaért a fájdalom csillapítókkal, amiket rögtön bevettem.-Annyira félek Harry.

-Itt leszek veled. Végig. Ígérem, hogy segíteni fogok.-mosolygott, ami engem is megnyugtatott egy picit.-Pár nap múlva már otthon leszünk hármasban.

-Istenem. Csak tartanánk már ott. Annyira félek, hogy valami történik...

-Ezt most hagyd abba!-szólt kicsit erőteljesebben.-Nem lesz semmi gond.

*~*~*~*

Pár órája voltunk bent a teremben és sehol a gyerek, viszont az Dr. Roberts pár perce jött be és előkészültek a szüléshez. A pánik tisztán látható volt az arcomon és ha Harry nincs itt valószínű, hogy rég elájultam volna félelmemben. 

-Figyelj rám Lucy.-szólt Dr. Roberts.-Vegyél egy mély levegőt és mikor elszámolok 3-ig nyomj, rendben?

Csak bólintottam és hatalmas levegőt vettem, majd mikor elszámolt 3-ig Harry kezéből a vér keringést is kiszorítottam. Nincs mit szépíteni, nagyon fájt, de tudom, hogy meg kell csinálnom és jelen pillanat az sem érdekelt, hogy Harry kezét erősen szorítottam.

-Még 2 nyomás és megleszünk.-mosolygott, majd ismét nyomtam és meg sem kellett várni a kettőt, mert a szobát gyerek sírás töltötte be én pedig fáradtan dőltem hátra és fejemet a párnába nyomtam. Szemeimet ólom súlyúnak éreztem és minden porcikám sajgott. Rettenetesen fájt mindenem, de megéri. A szemeim kezdtek lecsukódni, amikor Harry ajkait éreztem meg az enyémen és szemeim rögtön kipattantak. Kezeiben egy kis test foglalt helyet, ami bevolt bugyolálva rózsaszín kis takaróba. Könnyes szemmel vettem át tőle és mosolyogva tanulmányoztuk egymás arcát. Könnyeim még mindig megállíthatatlanul folytak és Harryre nézve ő is elérzékenyült. Már nem sír a kicsit, helyette pici mancsait a mutató ujjamra csavarta és úgy nézett továbbra is ránk. 

-El kell vinnünk megmosdatni, addig is az egyik nővér segít magát is rendbe szedni, utána pedig visszahozzuk önöknek a kicsit.-mondta Dr. Robert, majd mellkasomról levéve vitték el tőlünk. 

-Tetszik?-kérdeztem.

-Tessék?-nézett felém Harry és édesen nézett rám.

-A baba.-mosolyogtam, mikor elmosolyodott és hatalmasat bólintott. 

-Gyönyörű. Kétségtelen, hogy a szemei a tieid, a haja viszont már most hullámos.-adott egy puszit a számra.-Köszönöm.

Fáradtan de elmosolyodtam, de úgy éreztem miután segítettek lefürödni és átöltözni, hogy eltudnék aludni, de megakartam csodálni ismét. Egy óra elteltével hozták vissza hozzám és hangosan sírt. 

-Mrs. Styles.-felvontam a szemöldököm erre a megnevezésre, hisz még nem házasodtunk össze.-Meg kellene etetni...öhm...-akadt meg és jót szórakoztam tudatlanságán. Nem tudtam, hogy szólítsa őt. 

-Emma Hope Stlyes.-mosolyogva vettem át tőle Emmát és most más arca nem volt piros és teljes tisztán feküdt karjaim között. Úgy döntöttem, hogy nem szeretném a gyerekem mérgezni tápszerrel így én etetem őt, amíg csak lehetséges. A nővér megmutatta, hogy kell és már távozott is. Harry kicsit kínosan ült egy helyben, de hamar feloldódott.

-Azért hagyj belőle apának is.-poénkodott és pirulva felkuncogtam rajta. Amint végzett megpróbáltam felállni, hogy megbüfiztessem, de rögtön visszafeküdtem, mert a fájdalom ismerős érzésként nyílalt újra belém. Harry azonnal felpattant és bátortalanul elvette tőlem Emmát miközben, finoman segített kényelmesen ülőhelyzetbe tornázni. Épp azon volt, hogy visszaadja nekem, de megállítottam. 

-Csináld meg te.-kétségbeesetten rám pillantott és fogalma sem volt arról, hogy is kell.-Csak tegyél egy pelenkát a válladra, majd fektesd oda és finoman ütögesd meg a hátát.

Ügyetlenségén jót szórakoztam, amire ő csúnyán rám nézett, de a végére kijött a piciből az, amire vártunk. Megtörölgette az arcát, majd leült mellém az ágyra és karjaimba adta. Álmos voltam nagyon is, de nem akartam aludni. Végre megfoghatom a kezeim között és nem csak a bőrömön keresztül simogathatom. 

-Annyira csodálatos.-ámuldoztam benne, miközben néztem ahogyan alszik.

-Felhívtam anyukád és az én családom. Együtt fognak idejönni.-adott egy puszit az én arcomra, majd a babáéra is. 

-Rendben.

A családunk most már teljes és semmi sem ronthatja el a boldogságunkat. Fogalmam sem volt arról, hogy egyszer majd Harry felesége leszek, de az végképp nem, hogy állapotos leszek tőle és saját családunk lesz. Azt hittem, hogy ő olyan ember, akinek csak egy éjszaka és vége mindennek, de határozottan jó irányban csalódtam benne. Talán túl hamar ítélkezem az emberek felett, de most már tudom, hogy a mi kapcsolatunk elválaszthatatlan lesz, mert annyi minden rögön és hatalmas bukkanókon mentünk már keresztül, hogy ezek után olyanok leszünk, mint a pillanat ragasztó. Örökre összetapadunk és megpecsételtük a szerelmünket egy babával is. 

Ma van az a nap, amit már 5 napja várunk. Ma haza mehetünk Emmával. Harry minden napot itt töltött velünk és megmerem kockáztatni azt, hogy szerelmes lett a mi gyerekünkbe. Annyira fura ezt kimondani. Egy saját családunk van és most már felelősséget kell vállalnunk egy emberért is. Talán túl fiatalok vagyunk mindketten ehhez, de úgy érzem egyikünk sem az a "bulizzunk amíg csak élünk" típus. Soha nem szerettem volna idős anyuka lenni és nem is szerettem volna 30 felett házasodni és én hihetetlenül boldog vagyok, hogy olyan valakivel sikerült ezt mind megvalósítani, aki viszont szeret és a gyerekünkért is már megtesz mindent. 

-Mehetünk hölgyek?-lépett be a szobába Harry és Emmát a hordozójába tettem, majd ő megfogta míg én a kis táskáját vittem. 

Óvatosan bekötöttük hátra Emmát, de a biztonság kedvéért én inkább hátra ültem vele együtt. Még mindig nem tudom elhinni, hogy itt van velünk. Annyira hihetetlen. Arcán végig simítok, mire kinyitja hatalmas kéken világító szemeit. Tény és való, hogy a szem színét tőlem örökölte, viszont minden más kis vonása a Harry-é. Bár ő tagadja, de biztos vagyok benne, hogy ugyan olyan édes kis gödröcskéi lesznek és hatalmas göndör haja. A szája vonala, az álla is mind Harry vonásaira hasonlítanak, de én egyáltalán nem bánom. Mosolyom napok óta levakarhatatlan rólam és Harryről, bár még mindig nem érzem magam a legjobban és még mindig fájnak a végtagjaim, de hetekbe telik, mire regenerálódik a testem minden egyes szeglete. 

Anya teljesen eksztázisba esett, mikor meglátta a pici és minden egyes kis szegletét megvizsgálta. Persze felőlem is érdeklődött, de jobban lekötötte az unokája és megígértette velem, hogy majd hétvégéket tölthet nála, mikor már olyan idős lesz. 

Persze Anne és Gemma sem volt másképp. Gemma lesz a kicsinek az egyik kereszt anyukája, míg Sarah a másik, mert szerettem volna ha valami köze lenne hozzánk neki is. Persze mikor megtudta visongásba kezdett és hatalmas cuppanós puszit kaptam tőle és Gemmától is. 

Anne sokkal kifinomultabban adta tudtunkra mennyire is tetszik neki a baba és ő sem volt jobb, mint az én anyám. Teljesen olyan volt mintha nem is mi lennénk a szülei. Megbeszélték, már előre mikor és melyik hétvégén lesz melyiküknél, de mi csak jót mosolyogtunk rajtuk és hagytuk őket kibontakozni. 

Kivettem Emmát a hordozójából, aki időben elbóbiskolt, így én őt Harry pedig a cuccainkat hozta be a házba. Mosolyogva lépdeltünk fel a kicsit szobájába és alig várta Harry, hogy a névtáblára felírhassa a nevét, ami az ajtón szerepelt. Számomra ez nem jelentett akkora dolgot, de ő teljesen bezsongott miattam így hagytam, hogy kibontakozzon a gyerek énje. 

Emma ágyához léptem, majd óvatosan befektettem és betakartam. Csodáltam arca minden egyes vonását és tekintettem felfaltam összes porcikáját. Éreztem, hogy Hazz mögém lép, majd átkarolja a derekam, majd megfordított ölelésében és csókot csent tőlem, amit hevesen viszonoztam. Egy darabig biztos nem lesz több kettőnk között mert nem lennék mér rá képes, de ezzel ő is teljesen tisztában van és nem is fogja erőltetni, mert ismerem és tudom, hogy várni fog rám akár évekig. 

-Szeretlek.-suttogtam.

-Én is.-válaszolta majd újra és újra megcsókolt.-Annyira boldoggá teszel. Szeretni foglak örökkön-örökké a gyermekünkkel együtt.

27.~Minden pillanatot elronthat valami, de minden jó, ha a vége jó nem?

Halihó! Meghoztam Lurry (Krisztina fantáziája) történetének új részét, bár igaz, hogy megint nem kaptam annyi kommentet, mint eddig de nem húzom csak azért a részeket, mert nem kommenteltek. Már csak 5 rész van hátra és szeretném, nyugalomban és mosolyogva megírni nektek ezeket a részeket, de ez nem mindig sikerül, így kérlek titeket, hogy írjatok akár negatív, akár pozitív kommentet, hogy tudjak min változtatni. Igyekszem ezen a héten még 2 részt hozni, hogy jövőhétre 3 rész maradjon. 
Köszönöm a 67 feliratkozót és a több mint 29 ezer látogatót!

Jó olvasást!

Blogger Girl

-Hozzám jössz feleségül?

Egy helyben ültem, miközben őt néztem. Reményekkel teli szemmel nézett és később az értetlenség is ott ült az arcán mikor nem válaszoltam. Nagy levegőt vettem, lassan kifújtam azt, de a hangok a torkomon akadtak és nem bírtam megszólalni. Én legyek a felesége? Istenem. 

-Nekem nem kell, hogy puccos helyen, egyáltalán nem kényelmes ruhában kérdezd meg. Nekem ez így tökéletes. Itt, veled. Azt hiszem ennél jobb már nem lehetett volna.-mosolyodtam el, mire ő is ezt tette.-Igen, hozzád megyek.

Hatalmas mosoly ült arcára és megfogta bal kezem, majd felhúzta a gyűrűt. Boldogságom határtalan és ki gondolta volna a mai nap után, hogy megkérdezi? Hitetlenkedve ugrottam nyakába, és ezzel a lendülettel elterült a földön. Mosollyal az arcomon csókoltam, meg és tudtuk, hogy nem szeretne egyikünk sem tovább menni, még is túl fűtött csók sikeredett. Mosolyogva húzódtam el tőle, de eszem ágában sem volt leszállni róla.

-Kényelmes?-passzírozta ki magából.

-Nagyon.-adtam egy puszit az arcára, majd mellkasára tettem a fejem és becsuktam a szemeim. A hátamra simította a kezeit, majd szorosan magához ölelt és csókot nyomott a hajamba. Hirtelen álmos lettem és nagyokat szuszogva aludtam el mellkasán. 

*~*~*~*

Fogalmam sincs mikor és, hogy kerültem fel az ágyra, de jelenleg ott fekszem és Hazz hűlt helyére fordultam, majd átöleltem az ő párnáját, amin aludt. Ma vissza indulunk LA-be, amihez semmi kedvem. Hosszú az út autóval, fárasztó és most sem vagyok túl fényesen. A kezemre pillantottam és gyönyörű gyűrűt pásztáztam. Ide-oda forgattam a kezeim és csodáltam a világ legszebb gyűrűjét. Csodálatos, egyszerű mégis teljesen magával ragadott. Még mindig nem hiszem el, hogy hamarosan a férjem lesz. Annyira hihetetlen ez az egész. 

-Jó reggelt.-lépett be vőlegényem az ajtón, egy tálcával a kezében és leült velem szemben az ágyra. 

-Szia.-mosolyogtam.

A tálcáról a különféle ételeket ettük közösen, néha-néha egymást etettük. Sokat nevetve beszélgettünk egymással, de mint mindig most is valaminek el kellett rontania az idilli pillanatot. Kipattantam az ágyból, majd a fürdőbe rohanva adtam ki a wc felett mindent magamból, amit most jó ízűen elfogyasztottam. Hallottam, ahogy csukódik utánam az ajtó de nem foglalkoztam vele, mert görcsösen guggoltam. Hátamra rakta kezeit és nyugtatóan simogatta. Lassan ereszkedtem le a föld tövébe és felhúztam a térdeim. Szédültem és muszáj volt becsukni a szemeim, mert az egész világ forgott velem. 

Lassan felálltam Harry segítségével és megmostam az arcom, meg a fogaimat. Visszasétáltunk a szobába, viszont időközben muszáj volt megkapaszkodnom benne, mert félő volt, hogy rögtön összeesem. Segített befeküdni az ágyba, majd magamra húztam a takarót és szorosan behunytam a szemeimet. Nem hiszem el, hogy mindig mindent valami avagy valaki tönkretesz.

-Jól vagy?-kérdezte és hajamat simogatta. 

Csak megráztam a fejem. Halántékomhoz kaptam a kezeim, mert szúrt és úgy éreztem lüktet a fejem. 

-Szerintem nem kellene ma elindulnunk. Elég lesz csak holnap is.-adott egy puszit a hajamba, de válaszolni nem nagyon volt erőm. 

-Nem. Összekapom magam és indulhatunk.-ültem fel, de ugyan úgy forgott még mindig minden.-Pár percet adj.

-Nem merek így veletek elindulni. Nem szeretném, ha valami bajotok esne. Kérlek. Legalább holnapig várjunk.-kérlelt és finoman a hasamra csúsztatta kezeit. Meghatódottan néztem, ahogy csillogó tekintettel simogatja, picit gömbölyödő hasam. 

-Jó.-mondtam.-De nem akarok egész nap itthon feküdni. Inkább csináljunk valamit.

Később már teljesen felöltözve ültem Hazz autójában arra várva, hogy végre indulhassunk. Megbeszéltük, hogy elmegyünk vásárolgatni. Teljesen bezsongtam a vásárlás szó hallatán és nem tudtam egy helyben ülni. Mozgolódva vártam arra, hogy végre leparkoljunk a pláza előtt és végre bemehessünk. Nagy nehezen de találtunk egy szabad parkoló helyet, de mint mindig most sem volt semmi másképp. Harry segített kiszállni az autóból, majd kézen fogva sétáltunk befelé. 

Minden boltot végig jártunk, de egyetlen egy helyre csak a végén szerettem volna betérni. Egy baba bolt előtt álltunk egymás mellett és a kirakatot bámultam. Kismama ruhákat viseltek "terhes" próba babák. 

-Én is így fogok kinézni? Ennyire lógni fog a hasam?-fordultam felé és egyáltalán nem olyan reakcióra számítottam, amit láttam.-Most meg mit röhögsz? 

-Semmit. Csodás kismama leszel.-fújtatva vonultam be a boltba és mosolyogva nézegettem a pici ruhákat. Alig várom, hogy a kezeimben tarthassam, de még 7 hónapot várnom kell. Félek az anyaságtól és fogalmam sincs, hogy fogok megbirkózni egy babával. Nagyon várom, de nincs olyan valakim akivel néha megtudnám beszélni ezeket a dolgokat. A szomszédunk Ashley nagyon kedves lány, és ritkán de találkozunk akkor sem olyan mintha barátnőm lenne. Szükségem lenne valakire aki megnyugtatna és azt mondaná nincs semmi baj és ez nem Harry vagy anya. Kicsit magányosan érzem magam. Talán elviselhetetlen lennék? 

Harry Styles szemszöge:

Mosolyogva figyeltem, amint botránkozik azon, hogy ő is így fog-e kinézni. Biztos csodás kismama lesz. Annyira örülök, hogy igent mondott. A világ legboldogabb férfijává tett. Annyira szeretem és ahogy ici-picit gömbölyödik a hasa, hihetetlenül aranyos. Annyira pici és törékeny, de tudom, hogy legbelül képes megszülni egy gyereket, minden gond nélkül. Ahogy nézem, amint a ruhákat nézegeti mosolyogva és alig várom, hogy elkényeztessem akár fiú, akár lány lesz. Ha fiú mindenképpen beavatom a pasis dolgokba, viszont ha lány ezt a műveletet Lucynak kell véghez vinnie, viszont végig azon leszek, hogy az összes fiút távol tartsam tőle is. 

Haza felé úton csendben ülünk egymás mellett. Úgy döntöttem nem haza megyünk rögtön, hanem egy kis meglepetést terveztem neki itt Londonban. Tudom, hogy nem szereti annyira magasságot, de a London Eye-on egy vacsorát ki mondana vissza?

25.~Az ex-em.

Sziasztok! Meghoztam a részt és nagyon szomorú lettem, mikor észrevettem, hogy csak mindössze 2 komment érkezett az előző részhez, de nem tántorodtam meg ezt a pár részt már megírom nektek. El sem hiszem, hogy már csak 5+2 rész van a blogból. Sajnálom, hogy ilyen hamar befejezem, de sokkal fontosabb dolgaim vannak jelen pillanat és már nem esik bele az időmbe az írás. 

Csatlakozzatok a Facebook csoportba, minél többen 

Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

Teljes nyugalomban haladunk, lassan az autópályán. Egy hete engedték haza Lucy-t. Nehéz napok voltak, mert teljesen sokkos állapotban volt, de már teljesen elfeledte azt és próbál a legtöbbet pihenni. A reggeli rosszullétek teljesen kikészítik és most is sápadtan ül mellettem, de hajthatatlan volt, hogy meglátogassuk az anyukáját. Úgy érezte joga van tudni azt, hogy terhes és nem szeretné úgy megszülni majd a gyerekünket, hogy az anyukája nincs ott, és csak az én oldalamról vannak nagy szülei. Büszke vagyok rá, hogy ennyire szeretné helyre hozni a történteket és mondhatni, hogy már megbékélt velem az édesanyja. Bevallom nagyon tartok tőle, de próbálom nem ezt sugallni Lucy felé. Annyira furcsa nekem ez, hogy kismama és oly' nehéz felfogni ezt. Gyerekünk lesz legkésőbb 9 hónap múlva. Olyan gyorsan elfog telni ez az idő. Kíváncsi vagyok, hogy a szülei mit fognak ehhez szólni. 

-Harry!-erőtlen hangjára egyből odakaptam a fejem és ijedten pásztáztam fél szemmel.-Megállnál egy percre?

Rögtön lehúzódtam egy kis megállónál és Ő egyből kipattant az autóból, majd a hátát neki támasztotta. Kiszálltam utána és átfutottam az Ő oldalára.

-Jól vagy? Figyelj biztos jó ötlet volt ez az egész, hogy elinduljunk? Nagyon sápadt vagy.-nagyon megijedtem. Azt hiszem én sokkal jobban félek ettől az egésztől, mint Ő.

-Nem! Jól vagyok.-furcsán méregettem. Makacs, mint az öszvér és már ha haldokolna sem mondaná vissza azt, amit ő már kitalált.-Csak friss levegőre volt szükségem.

-Rendben.-motyogtam.

*~*~*~*~*

-Annyira izgulok.-mondta és a körmeit kapargatta. Ráraktam a kezeim az övére és mélyen a szemeibe néztem. 

-Nyugi, hidd el nem lesz semmi gond. Tudod, hogy nem tesz jót, ha idegeskedsz.-egy kisebb puszit adtam a szájára, majd kiszálltunk mindketten és kézen fogva indultunk a hatalmas kerítéshez. Egy nagyot sóhajtott, majd lenyomta a kilincset és benyitott a barátságos kis lakásba.

-Anya! Megjöttünk.-kiáltotta.

-Oh, Istenem! Annyira hiányoztál.-szorosan átölelte barátnőmet és tovább motyogta bőrére a szavakat.-Úgy sajnálom, hogy nem tudtam bemenni hozzád a kórházba Lucy, de vihar volt és nem közlekedtek repülők, a határt pedig lezárták. Nem engedtek át senkit és édes istenem...

-Anya kérlek! Hagyjuk ezt, nincs semmi baj.-mosolygott édesanyjára, aki most hozzám lépett oda és végig mért, én pedig akkorát nyeltem, hogy még Londonban is hallották. Elmosolyodott és átölelt. 

-Köszönöm, hogy ennyire vigyázol a lányomra.-suttogta meghatottan, én pedig bátortalanul visszaöleltem.

-Semmiség.-eleresztettem egy mosolyt barátnőmre, aki meghatódottan nézte a kis jelenetünket. Tudom, nem hozzám vall, de hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nincs konfliktus közöttünk és, hogy végre megbékélt velem anyukája. Ez a lány annyira megváltoztatott életemben nem voltam még ilyen szituációkban és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer  gyermekem lesz. Istenem, de fura ezt kimondani. 

Lucy Jefferson szemszöge:

A boldogságom a fellegekben jár. Életemben nem sejtettem, hogy egyszer én is olyan boldog lehetek, mint a szüleim. Amikor láttam őket együtt, hogy mennyire boldogok és csókokat lopnak egymástól a szívem összeszorult ha arra gondoltam, hogy nekem soha nem lesz egy olyan barátom, aki szeretni fog és én viszont fogom szeretni, de most itt az a fiú mellettem, akit mindennél jobban szeretek és gyereket várok tőle. Azt hittem a kapcsolatunk elején, hogy egy bábú leszek, akit néha napján előkap és "megszeretget" de hála istennek nem így lett. Féltem tőle és tisztán emlékszem azokra a napokra, amikor bántott. Amikor elrabolt és arra is amikor elhagyott. Azt hittem akkor soha nem leszek boldog és egyedül fogok megöregedni. Engem soha nem szerettek úgy igazán, még a saját szüleim sem, csak akkor döbbentek rá ezekre a dolgokra, hogy nem úgy viselkedtek velem ahogy kellene, amikor már nem voltam itt nekik és nem volt itt szidni nap, mint nap egyes dolgokért. Most saját házunk van, saját magánéletünk és lassan saját családunk is és én nem szeretném azt, hogy a gyerekünk olyan családnak nőjön fel, mint én vagy Harry. Egyikünknek sem volt fényes gyermekkora, de már mind a ketten megbocsájtottunk a szüleiknek és nagyon remélem, hogy anyáék is olyan jól fogják viselni a tényt, hogy terhes vagyok, mint Anne és Gemma.

Anya csak mondta és mondta, de amikor apához ért a téma elhallgatott és bágyadtan a földre nézett. Fogalmam sem volt, hogy mi az ami ennyire elrontotta a kedvét. Az egyik pillanatban még nevetett és aranyosan magyarázott és most pedig, mint akit teljesen kicseréltek unalmasan néz előre.

-Anya, mit történt.-odacsusszantam mellé és megfogtam kezeit biztatóan.

-Semmi.-erőltetett magára egy hamis mosolyt, amit senki sem vesz be.

-Kérlek. Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. Mi történt?-próbáltam lágyan beszélni vele. 

-Apád elhagyott engem. Mindig csak a munka és a munka volt a fontos a számára, engem pedig teljesen elhanyagolt. Mióta te elköltöztél Harryvel teljesen kicserélődött. Mindennap az irodájában ült, ha nem akkor pedig részegen esett haza és én ezt nem bírtam.-hangja meg-meg csuklott de folytatta.-Talált magának egy lotyót, aki élvezi, hogy kihasználja. Könyörgöm fontosabb neki egy szilikon mellű, teljesen mű kis....hadd ne mondjam ki, mint a családja?-sírva vetette magát a karjaimba és szorosan átölelt.

A könnyeim nekem is megindultak és hihetetlen gyorsaságban áztatták át anya pólóját, de se engem nem érdekelt és anyát sem. Mindkettőnk felsője csupa könny áztatta lett, de jól esett egymás karjaiban sírni.

-Terhes vagyok anya.-suttogtam és nem voltam abban biztos, hogy meg is hallotta. Megdermedt a karjaim között, majd eltolt magától és meredten nézett.

-Úr isten.-sikított és felpattant az ágyról.-Ezt nem hiszem el.-felrántott magához és hosszasan megölelt. Harry mosolyogva nézett minket és látszódott, hogy ő is belekönnyezett a kis jelenetünkbe. 

-Ugye itt alszotok ma?-kérdezte anya.

Harry felé fordultam, aki egy bólintással jelzett, de ez a pillanatot is elkellet valakinek rontania. Váratlan pillanatban csengettek az ajtón és futottam a bejárati ajtóhoz, ahol egy váratlan, és egyáltalán nem idegen lépett be rajta, majd magához húzott és az ajkaimra tapadt. Ez a személy az ex-em, Allan.