30.~Emma Hope Styles.

Sziasztok! Nem szeretnék még búcsúzkodni, majd az epilógus után. Annyira fura volt ezt a részt megírni, de bevallom talán ezt volt a legkönnyebb. 

Nem mondom semmit csak, jó olvasást!:)

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:

Reggel iszonyatos fájdalom nyílalt a hasamba. Alattam a lepedő csurom víz lett és akkor tudatosult bennem az amitől annyira féltem. Idegesen ültem fel az ágyon és hasamhoz kaptam a kezem a hirtelen ért fájdalom miatt és egy kisebb sikolyt szaladt ki a számon, amire a békésen szuszogó Harry is felkapta a fejét és aggodalmasan felült mellém. 

-Hé, jól vagy?-kérdezte, de csak még jobban összegörnyedtem a fájdalomtól. Válaszolni nem igazán sikerült.

-A víz.

-Mi?-kérdezte.-Milyen víz?

-Magzat víz de idióta.-nyögtem, majd arcára pillantottam és a 'félsz' neki is ott ült az arcán. Felpattant mellőlem és kapkodva húzott magára egy nadrágot és egy felsőt, amit legelőször sikerült kikapni a szekrényből, majd hozzám sietett és szintén segített felöltözni. A fájdalmaim egyre nagyobbak lettek és cseppet sem segített az, hogy Harry kezei  jobban remegtek, mint az enyéim. Idegesen kapott fel karjaiba és a lépcsőn botladozva mentünk le. Hatalmas autójába beültetett hátulra és próbáltam fájdalmaimnak nem hangot adni, de nem bírtam. Szúrt és azt kívántam bárcsak túl lennék már rajta, de még csak most kezdődik a java. Belegondolni is félelmetes, hogy szülni fogok.

-Annyira sajnálom.-suttogta Harry az első ülésről, miközben a kórházba vezetett.

-Gyere.-segített kiszállni az autóból és bebicegtünk a portára. Rögtön egy orvos sietett felénk, tolókocsival és nehezen, de sikerült beleülnöm és már egy szobába toltak. Harry kezét szorongattam miközben segítettek felfeküdni az ágyra. Az orvos kiküldte Harry, hogy megtegyék a vizsgálatokat. 

-Még várnunk kell pár órát, hogy tudjon szülni. Addig is hozok fájdalom csillapítót.-kilépett az ajtón és helyét Hazz vette át és rémült tekintettel nézett rám. Homlokomon verejték cseppeket keletkeztek és kapkodtam a levegőt.

-Úgy sajnálom Lucy.-nézett rám, majd egy csókot nyomott ajkaimra.

-Ez nem a te hibád.-hangom alig hallható volt, de a nővér visszaért a fájdalom csillapítókkal, amiket rögtön bevettem.-Annyira félek Harry.

-Itt leszek veled. Végig. Ígérem, hogy segíteni fogok.-mosolygott, ami engem is megnyugtatott egy picit.-Pár nap múlva már otthon leszünk hármasban.

-Istenem. Csak tartanánk már ott. Annyira félek, hogy valami történik...

-Ezt most hagyd abba!-szólt kicsit erőteljesebben.-Nem lesz semmi gond.

*~*~*~*

Pár órája voltunk bent a teremben és sehol a gyerek, viszont az Dr. Roberts pár perce jött be és előkészültek a szüléshez. A pánik tisztán látható volt az arcomon és ha Harry nincs itt valószínű, hogy rég elájultam volna félelmemben. 

-Figyelj rám Lucy.-szólt Dr. Roberts.-Vegyél egy mély levegőt és mikor elszámolok 3-ig nyomj, rendben?

Csak bólintottam és hatalmas levegőt vettem, majd mikor elszámolt 3-ig Harry kezéből a vér keringést is kiszorítottam. Nincs mit szépíteni, nagyon fájt, de tudom, hogy meg kell csinálnom és jelen pillanat az sem érdekelt, hogy Harry kezét erősen szorítottam.

-Még 2 nyomás és megleszünk.-mosolygott, majd ismét nyomtam és meg sem kellett várni a kettőt, mert a szobát gyerek sírás töltötte be én pedig fáradtan dőltem hátra és fejemet a párnába nyomtam. Szemeimet ólom súlyúnak éreztem és minden porcikám sajgott. Rettenetesen fájt mindenem, de megéri. A szemeim kezdtek lecsukódni, amikor Harry ajkait éreztem meg az enyémen és szemeim rögtön kipattantak. Kezeiben egy kis test foglalt helyet, ami bevolt bugyolálva rózsaszín kis takaróba. Könnyes szemmel vettem át tőle és mosolyogva tanulmányoztuk egymás arcát. Könnyeim még mindig megállíthatatlanul folytak és Harryre nézve ő is elérzékenyült. Már nem sír a kicsit, helyette pici mancsait a mutató ujjamra csavarta és úgy nézett továbbra is ránk. 

-El kell vinnünk megmosdatni, addig is az egyik nővér segít magát is rendbe szedni, utána pedig visszahozzuk önöknek a kicsit.-mondta Dr. Robert, majd mellkasomról levéve vitték el tőlünk. 

-Tetszik?-kérdeztem.

-Tessék?-nézett felém Harry és édesen nézett rám.

-A baba.-mosolyogtam, mikor elmosolyodott és hatalmasat bólintott. 

-Gyönyörű. Kétségtelen, hogy a szemei a tieid, a haja viszont már most hullámos.-adott egy puszit a számra.-Köszönöm.

Fáradtan de elmosolyodtam, de úgy éreztem miután segítettek lefürödni és átöltözni, hogy eltudnék aludni, de megakartam csodálni ismét. Egy óra elteltével hozták vissza hozzám és hangosan sírt. 

-Mrs. Styles.-felvontam a szemöldököm erre a megnevezésre, hisz még nem házasodtunk össze.-Meg kellene etetni...öhm...-akadt meg és jót szórakoztam tudatlanságán. Nem tudtam, hogy szólítsa őt. 

-Emma Hope Stlyes.-mosolyogva vettem át tőle Emmát és most más arca nem volt piros és teljes tisztán feküdt karjaim között. Úgy döntöttem, hogy nem szeretném a gyerekem mérgezni tápszerrel így én etetem őt, amíg csak lehetséges. A nővér megmutatta, hogy kell és már távozott is. Harry kicsit kínosan ült egy helyben, de hamar feloldódott.

-Azért hagyj belőle apának is.-poénkodott és pirulva felkuncogtam rajta. Amint végzett megpróbáltam felállni, hogy megbüfiztessem, de rögtön visszafeküdtem, mert a fájdalom ismerős érzésként nyílalt újra belém. Harry azonnal felpattant és bátortalanul elvette tőlem Emmát miközben, finoman segített kényelmesen ülőhelyzetbe tornázni. Épp azon volt, hogy visszaadja nekem, de megállítottam. 

-Csináld meg te.-kétségbeesetten rám pillantott és fogalma sem volt arról, hogy is kell.-Csak tegyél egy pelenkát a válladra, majd fektesd oda és finoman ütögesd meg a hátát.

Ügyetlenségén jót szórakoztam, amire ő csúnyán rám nézett, de a végére kijött a piciből az, amire vártunk. Megtörölgette az arcát, majd leült mellém az ágyra és karjaimba adta. Álmos voltam nagyon is, de nem akartam aludni. Végre megfoghatom a kezeim között és nem csak a bőrömön keresztül simogathatom. 

-Annyira csodálatos.-ámuldoztam benne, miközben néztem ahogyan alszik.

-Felhívtam anyukád és az én családom. Együtt fognak idejönni.-adott egy puszit az én arcomra, majd a babáéra is. 

-Rendben.

A családunk most már teljes és semmi sem ronthatja el a boldogságunkat. Fogalmam sem volt arról, hogy egyszer majd Harry felesége leszek, de az végképp nem, hogy állapotos leszek tőle és saját családunk lesz. Azt hittem, hogy ő olyan ember, akinek csak egy éjszaka és vége mindennek, de határozottan jó irányban csalódtam benne. Talán túl hamar ítélkezem az emberek felett, de most már tudom, hogy a mi kapcsolatunk elválaszthatatlan lesz, mert annyi minden rögön és hatalmas bukkanókon mentünk már keresztül, hogy ezek után olyanok leszünk, mint a pillanat ragasztó. Örökre összetapadunk és megpecsételtük a szerelmünket egy babával is. 

Ma van az a nap, amit már 5 napja várunk. Ma haza mehetünk Emmával. Harry minden napot itt töltött velünk és megmerem kockáztatni azt, hogy szerelmes lett a mi gyerekünkbe. Annyira fura ezt kimondani. Egy saját családunk van és most már felelősséget kell vállalnunk egy emberért is. Talán túl fiatalok vagyunk mindketten ehhez, de úgy érzem egyikünk sem az a "bulizzunk amíg csak élünk" típus. Soha nem szerettem volna idős anyuka lenni és nem is szerettem volna 30 felett házasodni és én hihetetlenül boldog vagyok, hogy olyan valakivel sikerült ezt mind megvalósítani, aki viszont szeret és a gyerekünkért is már megtesz mindent. 

-Mehetünk hölgyek?-lépett be a szobába Harry és Emmát a hordozójába tettem, majd ő megfogta míg én a kis táskáját vittem. 

Óvatosan bekötöttük hátra Emmát, de a biztonság kedvéért én inkább hátra ültem vele együtt. Még mindig nem tudom elhinni, hogy itt van velünk. Annyira hihetetlen. Arcán végig simítok, mire kinyitja hatalmas kéken világító szemeit. Tény és való, hogy a szem színét tőlem örökölte, viszont minden más kis vonása a Harry-é. Bár ő tagadja, de biztos vagyok benne, hogy ugyan olyan édes kis gödröcskéi lesznek és hatalmas göndör haja. A szája vonala, az álla is mind Harry vonásaira hasonlítanak, de én egyáltalán nem bánom. Mosolyom napok óta levakarhatatlan rólam és Harryről, bár még mindig nem érzem magam a legjobban és még mindig fájnak a végtagjaim, de hetekbe telik, mire regenerálódik a testem minden egyes szeglete. 

Anya teljesen eksztázisba esett, mikor meglátta a pici és minden egyes kis szegletét megvizsgálta. Persze felőlem is érdeklődött, de jobban lekötötte az unokája és megígértette velem, hogy majd hétvégéket tölthet nála, mikor már olyan idős lesz. 

Persze Anne és Gemma sem volt másképp. Gemma lesz a kicsinek az egyik kereszt anyukája, míg Sarah a másik, mert szerettem volna ha valami köze lenne hozzánk neki is. Persze mikor megtudta visongásba kezdett és hatalmas cuppanós puszit kaptam tőle és Gemmától is. 

Anne sokkal kifinomultabban adta tudtunkra mennyire is tetszik neki a baba és ő sem volt jobb, mint az én anyám. Teljesen olyan volt mintha nem is mi lennénk a szülei. Megbeszélték, már előre mikor és melyik hétvégén lesz melyiküknél, de mi csak jót mosolyogtunk rajtuk és hagytuk őket kibontakozni. 

Kivettem Emmát a hordozójából, aki időben elbóbiskolt, így én őt Harry pedig a cuccainkat hozta be a házba. Mosolyogva lépdeltünk fel a kicsit szobájába és alig várta Harry, hogy a névtáblára felírhassa a nevét, ami az ajtón szerepelt. Számomra ez nem jelentett akkora dolgot, de ő teljesen bezsongott miattam így hagytam, hogy kibontakozzon a gyerek énje. 

Emma ágyához léptem, majd óvatosan befektettem és betakartam. Csodáltam arca minden egyes vonását és tekintettem felfaltam összes porcikáját. Éreztem, hogy Hazz mögém lép, majd átkarolja a derekam, majd megfordított ölelésében és csókot csent tőlem, amit hevesen viszonoztam. Egy darabig biztos nem lesz több kettőnk között mert nem lennék mér rá képes, de ezzel ő is teljesen tisztában van és nem is fogja erőltetni, mert ismerem és tudom, hogy várni fog rám akár évekig. 

-Szeretlek.-suttogtam.

-Én is.-válaszolta majd újra és újra megcsókolt.-Annyira boldoggá teszel. Szeretni foglak örökkön-örökké a gyermekünkkel együtt.

24.~Sokk.

Sziasztok! Meghoztam az új részt remélem tetszik. Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, és az új olvasókat! Nem annyira jó lett a rész, legalább is szerintem de azért remélem nektek elnyeri a tetszéseteket. Kitartás már nem sokára vége a sulinak és kezdődik a nyári szünet. 

Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

-Doktor úr, kérem.-szólítottam le.-Elnézést megtudná mondani mi történt?

-Hozzátartozó?-kérdezte. Bólintottam mire az irodájába hívott és leültetett az egyik bőr kanapéra. Hosszasan csak bámult rám, mire kimondta, azt a pár szót a száján, és én teljesen sokkot kaptam. Ez nem történhet meg.

Ijedten kaptam fel a fejem és hitetlenkedve néztem az orvosra. 

-Kérem mondja, hogy ez csak egy rossz tréfa.-könyörögtem.

-Sajnálom, de esetleg letudnak mondani róla, ha akarnak, de én nem ajánlanám. Még nagyobb stressz lenne a hölgynek.-végig monoton hangon beszél és egy röpke pillanatra sem rezzen meg az arca.- Ms. Jefferson-t  az intenzívre szállítottuk, pár napig ott fog tartózkodni. Vizsgálatok végzünk el, minden rendben van-e, utána pedig egy rendes szobát kap, ahová már Ön is bemehet. Pár napot kell, majd utána bent maradnia, ha az állapota engedi és haza mehet, de addig sokat kell pihennie. Most elvégeztünk pár tesztet rajta, de még alszik és valószínű még pár napig az erős gyógyszerek teljesen kiszívják az energiáját.-egy bólintással jeleztem, hogy megértettem, amiket mondott és azt hittem ennyi volt. Épp készültem felállni, mikor leintett, hogy üljek vissza.-Mr. Styles. A kis hölgy veszélyeztetett terhes. Kérem nagyon vigyázzon rájuk. Még csak 6 hetes, de nem érheti stressz és, ha lehet mellőzze a picit is megterhelő dolgokat, mikor haza mennek.

-Köszönöm.-a kezem nyújtottam, mire megrázta a kezem és bólintott. Kisétáltam az ajtón és ott abban a pillanatban összeomlottam. Leültem az egyik székre, kezeim az arcomba temettem, de nem engedtem, hogy a könnyeim megeredjenek. Összekel szednem magam, mert most már kettő emberre is vigyáznom kell, kellő figyelemmel. Apa leszek. Nem tudom felfogni. 

-Mr. Styles.-hallottam a nevem és rögtön felkaptam a fejem. Fehér köpenyes, fiatal orvos lépett elém, majd felálltam én is, hogy egy magasságban legyünk. Megköszörülte a torkát és lassan beszélni kezdett.-Lucy Jefferson hozzátartozója igaz?-bólintottam.-Lucy nem tudja, hogy állapotos, így maga szeretné elmondani vagy közöljük vele mi, amint felébredt?-kérdezte, de egyáltalán nem figyeltem a kérdésre. Sokkal jobban érdekelt az, hogy miért ő az orvosa. Bevallom féltékeny lettem, de nem szeretnék kiakadni még jobban, így csak is Lucyt képzeltem oda, majd vettem egy nagy levegőt és higgadtan válaszoltam.

-Majd én elmondom neki, kösz.-mondtam, majd a lépcsőn lebattyogtam, hogy a büfében vehessek egy kávét magamnak. Nem szándékozom haza menni, Lucy nélkül így lassan visszasétáltam az intenzív osztályra és az ablakból csodálhattam csak barátnőmet, akinek bőre színe, jelen pillanat hasonlított a faléra és a tipikus kórházi ruha volt rajta. Elfogott a síró görcs is, ha arra gondolok, hogy ez megint az én hibám. 

Előhalásztam telefonomat a zsebemből, mert szükségem van arra, hogy valakinek ezt elmondhassak, így anya nevére nyomtam a kezem és rögtön tárcsázni kezdte. Fülemhez emeltem a készüléket. Anyáék az én lakásomban maradtak. Hajthatatlanok voltak, azzal szemben, hogy haza menjenek. Aggódnak Lucy miatt, majdnem annyira mint én. 

-Harry.-anya kétségbeesett hangja csendült fel, mire nagyot nyeltem, hogy visszafojtsam könnyeimet.-Mi történt? Jól van?

-Anya, Lucy terhes.-síri csend lett a vonal másik végén.

-Oh, kisfiam.-sírt fel.-Örülsz neki?-kérdezte.

-Nem tudom. Nem tudom eldönti, hogy ez most jó vagy nem. Persze szeretnék tőle gyereket, de lehet, hogy nem most van még itt az ideje. Túl fiatalok vagyunk, nem?

-Fiam. Tudom, hogy most ez váratlanul ért, de semmiképpen se vetessétek el. Ő is egy élet. Hidd el nagyon is jó apa leszel majd.

-Veszélyeztetett terhes.-mondtam és nem bírtam tovább. Megeredtek a könnyeim, de csak némán sírtam. 

-Úristen. És most, hogy van?

-Még alszik. Az intenzíven lesz pár napig, míg a nagyobb kivizsgálásokon túl esik.-sóhajtottam egy nagyot és hallgattam tovább anya hegyi beszédét, hogy eszembe ne jusson semmi olyat tenni, amit megbánnék később. Eszembe se jutott, hogy elvetessük a gyereket, sőt ha már ezt történt valószínű ennek valamilyen oka van, de ahhoz fogalmam sincs, hogy fogom Lucyval közölni. Annyira kicsi és törékeny lány. Nem tudom, hogy fogja viselni a tényt, hogy anyuka lesz. 

*~*~*~*~*

Pár nappal később Lucyt átvitték egy szobába és szinte a nyakamba ugrott, amikor bemehettem hozzá. Most is itt ülök mellette, de még nem volt ahhoz bátorságom, hogy elmondjam neki a dolgokat. Persze nem hülye és sokszor megkérdezte minden rendben van-e és ez most sincs másképp. 

-Harry kérlek. Mond el mi a baj.-kérlelt és a szokásos ellenállhatatlan szemekkel rám meredt. Hatalmasan sóhajtottam, de úgy döntöttem jobb rajta hamarabb túl lenni.

-Lucy.-fogtam meg a kezeit mire ő félelemmel teli szemekkel vizsgálta az enyéimet.-Kisbabánk lesz.-nyögtem ki, mire megmerevedett és szemei kikerekedtek. Levegőt sem vett csak előre nézett semleges arccal. 

-Nem.-mondta.-Nem lehet.-a szívem kettészakadt, amikor ismét sírni láttam. Szorosan magamhoz öleltem, de ő nem ölelt át. Csak ült és kezei lógtak maga mellett.

-Nem lehetek terhes. Istenem. Ha ezt anya megtudja és apa.-kétségbeesetten rám nézett.- Mit fogunk mi kezdeni? 

-Megfogjuk oldani. Kialakítunk neki egy szobát, elmondjuk a szüleidnek akik nem fognak úgy sem kiakadni, ha pedig igen akkor kit érdekel a véleményük?-felemeltem az állánál fogva és mélyen a szemeibe néztem.-Szeretlek, te is szeretsz engem és egy szeretet teljes családban fog felnőni. Nem fog semmi rossz történni, higgy nekem.- egy csókot nyomtam ajkaira, ami pár másodperc után ismerősen fogadva enyéimet. Még én sem fogtam fel, hogy apa leszek, de ha megtörtént felfogjuk nevelni. 

-Félek.

-Nem kell. Minden a legnagyobb rendben lesz.-mosolyogtam, majd újra megcsókoltam.