Véletlen volt...

Sziasztok!
Ma kaptam üzeneteket, hogy nem tudjátok elolvasni a 17. részt, nos az azért van mert véletlen raktam ki. Sajnálom, de ígérem legkésőbb Szombaton megkapjátok a részt, de még átkell néznem, ráadásul csak telefonról tudok írni egyéb gondok miatt.
Mindenkinek Kellemes Húsvétot és Sok locsolót kívánok (Már, ha örültök neki, mert én személy szerint utálom...)
Jók legyetek!:)

16.~Mit keresel itt?

Sziasztok! Sajnálom a késést, de most minden összejött az életemben. Remélem tetszik bektek a rész, tudom, hogy nagyon rövid. Sajnálom. Azért jó olvasást!



Az éjjel nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy Harry valószínűleg itt töltötte az éjszakát az autójában csakis azért, hogy ellenőrizzen engemet.  Szeretném elfelejteni őt de lehetetlen úgy, hogy mindig itt legyeskedik körülöttem. Még mindig szeretem hiszen együtt éltünk, de eldobott, mint egy elhasználódott rongyot. Akkor nem árulta el miért hagyott itt, de most már teljesen biztos vagyok benne, hogy egy másik lány volt a háttérben. Talán amikor mi együtt voltunk is megcsalt és ezt nekem nem tudta elmondani ezért inkább elhagyott csak, hogy ne kelljen magyarázkodnia. Megértem, mert nem a legjobb dolog magyarázkodni, de azt hiszem ennyit érdemeltem volna, hogy az okát elmondja, de úgy látszik mindenkinek igaza volt. Nem szeretett. Egy új áldozat lettem, egy kicseszett idióta vagyok, hogy mindent benyeltem neki egytől-egyig. Fogalmam sincs miért habarodtam bele ebbe a fiúba és miért szeretem még mikor annyit ártott már nekem, de mégis kötődöm hozzá, pedig már annyi idő eltelt. Esetleg, ha nem bukkanna fel mindig akkor már régen élhetném a tökéletes életem, de úgy látszik nekem nem ez van megírva fent. Azt mondják a sok rossz után, biztosan jó következik és ez a jó dolog talán Aaron az. Annyira kedves és olyan hálás vagyok neki, hogy aznap este megpróbálta velem elfeledtetni őt. Nem olyan volt, mint a többi pasi, hogy valószínűleg megfektetett volna, majd másnap távozik egy 'Hello'-val.
Gondolkozásomat a telefonom csörgése zavarta meg. Újabb reggel. Szuper.
-Igen?!-automatikusan vettem fel a telefont, anélkül, hogy megnéztem volna ki is az.
-Ugh, jó reggel. Aaron vagyok.- a név hallatán fogalmam sincs miért, de egyből elmosolyodtam.
-Szia. Ohm, miért hívtál?-kezdett kínossá válni a csend a másik oldalról ezért muszáj volt megkérdeznem.
-Ja bocsi. Gondoltam, ha esetleg lenne hozzá kedved, de ha nincs nyugodtan mond meg, akkor talán eljöhetnél velem egyet fagyizni vagy csak szimplán sétálni, de ha nem akarsz akkor...
-Aaron nyugalom.-kuncogtam.-Elmegyek veled.
-Huh...-fújtatott.-Megkönnyebbültem. Akkor délután megfelel neked?
-Tökéletes

*-*-*-*-*

Miután beszéltem Aaronnal azonnal öltözni kezdem. Izgultam, hogy találkozom vele, de hogy miért fogalmam sincs. Úgy döntöttem veszek egy frissítő fürdőt, mert a gyomrom megállás nélkül bukfencezett és nem jó értelemben. A fürdőbe érve megszabadultam a pizsamámtól és a zuhany alá álltam. Sok időm van még délutánig ezért a hajam megmosására is van bőven időm. Alapos mosakodás után kiléptem a zuhanyzóból és magam köré tekertem egy törölközőt. A tükör elé álltam és végig mértem magam. Egy ideje nem láttam őszinte mosolyt az arcomon, de most ott virított rajtam. Villámgyorsan hajat szárítottam, amikor megpillantottam hány óra is van. Nem akartam semmivel sem túlzásba esni, így egy teljesen alap sminket tettem fel, majd a gardróbomhoz léptem és valami egyszerű és kényelmes ruha után kutakodtam. Végül kikapkodtam a szándékosan kiszaggatott nadrágomat és hozzá egy egyszerű fehér inget tűrtem be, de mégis picit buggyos maradt. Rávettem egy farmer kabátot, majd a kicsit még fehér converse cipőmbe bújtam. A telefonom és néhány fontot a zsebembe dugtam.
Mivel csengettek, így a lépcsőn, mosollyal az arcomon futottam le, de amikor kinyitottam az ajtót lefagyott a mosoly az arcomról.
-Te meg mit keresel itt? Menjél vissza a kis csajhoz, akivel tegnap annyira jól elvoltatok. Olyan jól elszórakoztatok akkor most...
-Befejeznéd végre?!-higgadtságán annyira meglepődtem. Ő nem volt ilyen.
-Oh szóval még te vagy felháborodva Harry? Válaszolj! Mit keresel itt?
-Beszéljük meg a dolgokat.-mondta.
-Nincs mit megbeszélni.-megfogtam a kilincset és ráakartam csapni az ajtót. Felakarok szívódni, azt akarom, hogy kinyíljon alattam a föld és elnyeljen örökre, de sajnos ez nem történt meg. A lábát az ajtó elé rakta, ezzel megakadályozta, hogy becsapjam az ajtót és véget vessek ennek a beszélgetésnek. Finoman beljebb lökött, majd maga után becsukta az ajtót.
-Menj el innen.-próbáltam erőteljesen beszélni hozzá, de a hangom meg-meg csuklott.
-Nem! Nem fogok elmenni innen. Hallgass végig...kérlek.
-Argg...5 percet van.-raktam keresztbe a kezeim és ráemeltem a tekintetem. Nagy levegőt vett, sóhajtott és belekezdett.
-Annyira sajnálom a tegnapit. Sokat ittam, fogalmam sem volt mit csinálok, de amint megláttalak rögtön kiszállt minden pia a fejemből. Hiányoztál és hiányzol is az életemből, muszáj volt valamivel kiverjelek a fejemből, mert teljesen bekattantam. De nem segített semmit az, hogy azzal a lánnyal csókolóztam. Tudom, hogy nehezen bízol meg emberekben és tudom, hogy most rohadtul elcsesztem az egészet, de tudom, hogy szeretsz még mindig. Adj nekem egy esélyt kérlek. Ígérem, hogy megváltozok, csak bocsájts meg nekem.-térdre vágta magát, átölelte a lábaim és zokogásban tört ki. Életemben nem láttam még Harry-t ennyire összetörten. Talán tényleg megbánta?-Kérlek. Mondj valamit!

15.~Ismeretlen fiú.

Sziasztok, nagyon sajnálom a rengeteg késést, de most nem igazán volt se időm, se erőm írni. Most viszont jó olvasást, remélem tetszik!
Ui: Sajálom az esetleges hibákat, amint lesz időm kijavítom!

Lucy Jefferson szemszöge: 

A kedvem nagyon jó volt, amikor a buliba indultunk. Conor vezetett, elől mellette Elizabeth ült, így én kerültem hátra. Az autóban a hangulat már a tetőfokon volt és a zene is hangosan dübörgött. Nem akartunk annyira messzire menni, így az egyik közeli szórakozó hely felé vettük az irányt. A sok autó között leparkoltunk és titkon reméltem, hogy összefutok azzal a nagy fekete Range Rover-el és a tulajdonosával, de sajnos egyetlen egy olyan autó sem állt a parkolóban. A két társam már az emberek között cikáztak, hogy bejussanak.

-Agh, rengetegen állnak sorba. Soha nem fogunk bejutni.-mérgelődött El.

-Oh, dehogy is nem.-mosolygott ördögien Conor, majd elindult a sötét utcában.-Jöttök vagy sorba álltok?-kérdezte, majd válaszunkat meg nem várva ment tovább. 

Futólépésben iramodtunk utána. Kis utcába be, kis utcából ki járkáltunk. Őszintén meg mondom fogalmam sincs, hogy hol vagyunk, de szerintem ő se. Már kezdtem feladni a reményt, hogy tudjuk hol is vagyunk amikor hirtelen megállt és a fal oldalához húzódott. Egy épület mögött álltunk, ahonnan kukucskált ki. 

-Mit csinálunk itt?-kérdeztem.

-Pszt. Mindjárt meglátod.-egy fintorral lereagáltam és durcásan a falnak döntöttem testemet. 

Nem is kellett olyan sokat várni, amikor egy ajtó hangos csapódással kinyitódott és egy eléggé részeg társaság vágódott ki rajta. Conor gyorsan megiramodott és megfogta az ajtót, hogy ne tudjon becsukódni. 

-Várjunk csak. Most bemegyünk a hátsó ajtón, ráadásul még fizetni sem fizetünk?-akadtam ki.-Ez nem törvény ellenes?

-Jössz vagy maradsz? Mert én tőlem itt is állhatsz.-indultak meg befele. Gyorsan utánuk rohantam, hisz féltem egyedül lenni a sötétség kellős közepén. Hosszú folyosókon mentünk végig, ahol csókolózó párok álltak egymásba gabalyodva. A zene minimálisan hallatszott, de ahogy egyre közelebb sétáltunk, erősödött a hang erő és több emberrel futottunk össze. Volt aki már alig állt a lábán pedig még csak 10 óra. Az utunk egyből a bár pulthoz vezetett, ahol egy helyes huszonéves srác szolgálta ki, az inni vágyó fiatalokat. Próbáltunk minél közelebb férkőzni a pulthoz, inkább kevesebb, mint több sikerrel. 

-Üljetek le valamelyik boxba. Mindjárt megyek én is.-mondta Conor, mi pedig elindultunk keresni egy üres helyet. Jó pár ilyen részleget végig jártunk, amikor egy szabad helyet találtunk. Leültünk és vártuk Conort, aki hamarosan meg is jött, jó pár felessel a kezében. Koccintottunk, majd beszélgetni kezdtünk teljesen értelmetlen témákról. Ahogy észrevettem időközben valami kezdett kialakulni Conor és Elizabeth között, de lehet a pár ital már a fejembe szállt és csak én képzelem be magamnak, ám amikor egymás szájában voltak rákellet jönnöm, hogy nem képzelődöm.  Kuncogni kezdtem, majd felálltam és a táncoló tömegbe indultam. Megálltam egy bizonyos helyen, majd mozgatni kezdtem a csípőm a zene ütemére. Úgy éreztem, hogy valaki szüntelenül figyel, de nem igazán foglalkoztam vele. Már egy jó ideje táncolhattam egyedül, amikor egy kar szembefordított magával és egy kék szem pár vizsgálta enyémeket. Elmosolyodott, majd karjait a derekamra helyezte és együtt táncoltunk tovább. Egyre jobban forrósodott a hangulat, mert a nyakamat hintette be apró puszikkal, amit bevallom élveztem, de közben teljesen máshol járt az agyam. Én nem vagyok ilyen. Ez az egy mondat cikázott a fejemben és egyszerűen nem tudtam kizárni. Elhúzódtam a fiútól és egy hamis mosoly kíséretében lehámoztam magamról kezeit és elindultam. Hátra fordultam, hogy megbizonyosodjak arról, nem követ-e, de sajnos utánam jött. Gyorsabban szedtem a lábaim és egészen a női mosdóig meg sem álltam, majd mikor oda értem kivágtam magam előtt az ajtót és beléptem a  helységbe. Szerencsémre nem voltak túl sokan, de amikor észrevettem egy lányt, amint egy göndör sráccal smárol rögtön visszaakartam fordulni, viszont valami miatt nem tudtam. Tudtam, hogy ki volt az. Bárhol felismerném. Harry. Felém kapta a lány a tekintetét és értetlenül meredt rám, de amikor azokkal a zöld szemekkel találkoztam, a könnyek ellepték az enyémeket és futásnak eredtem. Összetörte a szívem másodjára is. Hallottam amint utánam kiabál, de nem érdekelt. Csak minél hamarabb eltűnhessek innen. Azt kívántam bár itt lenne, és most legszívesebben visszaszívnám az egészet. Éreztem, hogy nem kellett volna eljönnöm. Tudtam, hogy valami rossz fog történni. Soha nem lehetek boldog. 

Visszamentem a boxhoz, ahol már El és Conor nem voltak ott, így magyarázkodás nélkül foghattam meg a cuccaim és léphettem le. Haza akarok menni. Villámgyorsan felkaptam a kabátom és a részegen táncoló emberek között cikáztam, pár embert meglökve, akik szitkozódva kiabáltak utánam. A friss levegőre érve a könnyeim patakokban hullottak és fogalmam sem volt hova kellene mennem lenyugodni. Így nem mehetek haza. Jobbra, balra fordítgattam a fejem hátha tudom merre kell mennem, de egy teljesen ismeretlen helyen álltam. Sóhajtottam egyet, majd a fal melletti hideg padra leültem és vártam. Hogy mire nem tudom. Ültem ott egyedül és néztem ki a fejemből. Azt hittem, ma jól fogom érezni magam. Hogy végre elfelejthetem őt és tovább léphetek, de ismét felkellet neki forgatnia mindent. Annyira jó lenne valaki olyannak elmondani ezeket a dolgokat, aki tényleg megért és csak egyetlen egy ilyen ember volt, ő pedig a nagymamám. 1 éve halt meg, és annyira hiányzik. Annyiszor tudott tanácsot adni.  Mindig ő tartotta bennem a lelket. Tisztán emlékszem arra, amit mondott nekem 1 évvel ezelőtt. 

"Hidd el lesz olyan, hogy elbuksz majd egy dolgozatot, hogy olyan fiúk miatt sírsz majd, akinek a nevére pár év múlva már nem is emlékszel. Lesz olyan, hogy túl sokat iszol és olyat mondasz, amit másnap megbánsz, hogy kibeszéled a barátaid és közben ők is ezt teszik veled. A véleményed az emberekről mindig változni fog jó, de rossz irányba is. Lesz olyan is, hogy teli torokból énekelsz otthon, amikor senki sem hallja, arról álmodsz majd, hogy új városba költözöl és amikor ez megtörténik visszafogsz vágyni a régi lak helyedre. Egy nap rájössz, mit is jelentenek valójában a kimondott szavak- és soha de soha nem adod fel a boldogság keresését. Ma vagy fiatal, itt és most, nem pedig holnap! Mondogasd ezt minden reggel magadnak, nehogy elszalaszd azokat a dolgokat, amik igazából fontosak."

Annyira hiányzik minden ami ő volt. Amikor az embernek a legnagyobb szüksége lenne a szeretteire, az élet mocskosul elveszi tőlünk a lehetőséget, hogy jóra forduljon minden. A sors kegyetlen és ezt tapasztaltam az életem eddigi során egy jó párszor. Amikor a szemem végig futtatom a szerelmes párokon, akik most igaz, hogy részegek és valószínű, hogy holnap semmire sem fognak emlékezni,  mégis boldogok, mert egy olyannal vannak együtt akit szeretnek és viszont szeretik. Irigylem őket, és a furcsa szúró érzés a mellkasomban nem akar elmúlni. Talán nem érdemlek meg, egy cseppnyi boldogságot sem? Nem tudom kinek ártottam, de visszakaptam már az élettől bőven. Nekem is kijárna egy kicsi boldogság, nem pedig az, hogy itt üljek egyedül egy padon, miközben a szememből a könnyek patakokként folynak.
-Jól vagy?-egy ismeretlen hang szól mellőlem. Oda kapom a fejem és az a fiú áll ott, akivel táncoltam. Az előbb még azt hittem, hogy egy tapló, részeg fiatal, de nem. Azt hiszem túl gyorsan ítélem meg az embereket.
-Persze.-eresztek egy hamis mosolyt felé, majd újra előre bámulok. Valószínű, ha sokáig a szemébe bámulnék megtörnék és mindent elmondanék egy idegennek.
-Én nem úgy látom. Szabad?-kérdezte, miközben a fejével a mellettem üres hely felé biccent. Bólintok és várom, hogy leüljön.-Most lehet, hogy hülyének nézel, de elmondhatod, hogy mi bánt téged. Tudom, hogy nem is ismersz, na meg egy idegennek talán én se önteném ki a szívem, de azért ha szeretnéd én végig hallgatlak.-mosolygott. Felé pillantottam és a mosolya elképesztően szép. Vékony alakja van és simán rávágnám, hogy ő modell. Nagyon helyes fiú.
-Fiú ügy.-próbálom lezárni ennyivel, de ő csendben ül mellettem. Várja, hogy folytassam.-Eleinte minden annyira jól ment, utána egyik pillanatról a másikra, közölte velem, hogy nekem jobb lesz nélküle. Összetörtem teljesen. Én mindent feladtam miatta. Összevesztem a szüleimmel, ott hagytam a sulit és egy másik teljesen idegen városba költöztem vele, erre ő csak úgy eldobott. Furán indult a kapcsolatunk, mert igazából mondhatjuk úgy is ő belekényszerített ebbe az egészbe, de utána bele szerettem és pár hónapja elhagyott. Próbáltam elfelejteni, de utána meghalt a nagymamám és még jobban magam alá kerültem, de ma a barátaimmal hosszú idő után eljöttem velük bulizni és ma láttam itt azt a fiút egy másik lánnyal. Tudom, hogy nincs közünk már egymáshoz, de én még szeretem és amikor elhagyott azt mondta nincs másik lány.-a könnyeim már nem folytak úgy, mint ez előtt és időközben megfogta a kezem az ismeretlen fiú.
-Köszönöm, hogy végig hallgattál.-mosolyogtam rá, hosszú idő után először normálisan. Úgy igazából.
-Semmiség. Tudod én két héttel ezelőtt szakítottam a barátnőmmel, mert megcsalt többször is. Én mindent megadtam neki, de csak kihasznált. Hidd el én is nagyon magam alatt voltam, de megpróbáltam összeszedni magam és elfelejteni őt, mert nem ér annyit az a fiú, hogy így búslakodj utána. Szép lány vagy, sőt ez nem kifejezés és az a fiú egy barom, hogy elhagyott. Nem tudja mit vesztett.-pirultan a földre néztem, miközben ő mellettem kuncogott.-Hogy hívnak?
-Lucy.-a mosoly az arcomról levakarhatatlan volt. Rég mosolyogtam már ennyit utoljára.
-Gyönyörű neved van Lucy, én Aaron vagyok.-nyomott egy puszit az arcomra. A mosolyom fülig ért. Felém nyújtotta a kezét, amit értetlenül, de elfogadtam.-Van kedved egyet sétálni?-bólintottam, majd lassan sétálni kezdtünk. A szórakozó helyet már rég elhagytuk, amikor feltűnt, hogy egy nagyon ismert autó követ minket. Lehet, hogy paranoiás vagyok, de fogadni mernék, hogy egy jó ideje jön utánunk. Zavartan körbe néztem és megdöbbentem vettem észre, hogy ki is ül abban az autóban. Harry. Tisztán láttam, hogy dühös és hamarosan robbanni készül. Úgy gondolom megérdemli, hogy szenvedjen ő is. Aaron kezeibe kapaszkodtam és szorosan mellé álltam. Kicsit meglepődött, de csak rám mosolygott és csendben sétáltunk tovább. Néha, néha megszólaltunk, de élveztük egymás társaságát. Időközben elég sok mindent megtudtam róla és egy-egy sztorin nagyon jókat nevettem. 22 éves és Manchesterben lakik, a szüleivel, de most Londonba költözött egy kollégiumba. Egyetemista és jogot tanul többek között. Ügyvéd vagy jogász szeretne lenni és komolyan pozitívan csalódtam benne. Meglepett az, hogy egy ilyen helyes fiú mint ő, pont jogot tanul. Meséltem én is neki az életemről, amit készségesen végig hallgatott néha, fel-fel kuncogva egy történeten. Az óra már a hajnali 5-öt is elhagyta, amikor a házunk elé értünk. Harry végig követett minket, ami nagyon frusztráló volt, de ezt Aaron nem vette észre. Telefonszám csere és egy arca puszi után, mosolyogva távozott, míg én a kulcsokkal babráltam. Tudom, hogy most is figyel, de nem érdekel. Megérdemli, hogy szenvedjen úgy, ahogy én szenvedtem miatta. Belépve a házba, halkan lerúgtam magamról a cipőt, majd az emeltre vonszoltam magam. Sokat ittam az este, de a sétával kicsit kijózanodtam, de azért fogadni mernék, hogy holnap meghalok. Lassan felvánszorogtam a szobámba és ledobtam minden cuccomat, majd a fürdőbe vettem az irányt. Levetkőztem, majd a zuhany alá álltam. Nem szándékoztam sokáig fürdeni, mert forgott velem a világ és fáradt is voltam. Minél hamarabb az ágyban akartam tudni magamat. Fog mosás után, felkötöttem a hajam, majd átöltöztem a pizsamámba és bedőltem az ágyba. Magamra rántottam a takarót és az ablakon bámultam ki. A fekete Range Rover még mindig ott áll ő neki támaszkodva. Felkelek, elhúzom a függöny, de előtte jól szemügyre veszem, mert biztos vagyok benne, hogy egy darabig megint nem látom. 

14.~Elhagyott.

Sziasztok! Sajnálom a késést, de szeretném ha azért kommentelnétek! Fontos, hogy tudjam tetszik-e nektek. Na de "mindegy". Remélem tetszik a rész. Jó olvasást!

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge ( 2 héttel később)

Reggel amikor felkeltem Harry-t nem találtam magam mellett. Arra számítottam, hogy megint úgy kelünk, mint ahogy szoktunk. Lábaink összeszoktak akadni és szó szerint egymáson fekszünk. Nem vagyok egy olyan pár akik szépen egymás karjai között alszanak. Mi egymáson. 

Feltápászkodtam az ágyból és felöltöztem. A hajamat csak lófarokba fogtam, majd a konyha felé igyekeztem. Egy árva hangot sem hallottam, de amikor az előbb említett helyre értem megpillantottam Harry-t amint nekem háttal ül és erősen gondolkodik. Mögé settenkedtem és átöleltem hátulról. A kezei közül kiesett a kanál és felém fordult. Egy erőltetett mosolyt villantott felém.

-Van valami baj?-érdeklődtem.

-Nem semmi.-válaszolta egyhangúan.

-Mond el kérlek. Hátha tudok segíteni.-ez a mondat egy párszor elhangzott a számból, amikor beszélni kezdett.

-Sajnálom, de el kell, hogy menjek.-mondta. Egy percre sem nézett rám. A földet kémlelte.

-Miért?-a szememből a könnyek azonnal megeredtek.-Nem hagyhatsz itt, Harry.

-Hidd el, jobb lesz az életed nélkülem.-majd felvette a bőröndöket, amik az ajtóban voltak és az kifelé igyekezett. Keze után kaptam és megpróbáltam visszahúzni magamhoz. Valószínű, ha számít rá nem sikerült volna, de így a kezeiből kiestek a táskák és felém fordult. 

-Ne hagyj el kérlek. Sokkal rosszabb lesz nekem, mint az, hogy ha nem vagy itt. Én szeretlek.

-Én is, de nem maradhatok.-nézett mélyen a szemembe. Próbáltam valami érzelmet keresni bennünk, de csak rideg tekintettel nézett rám.

-Nem szeretsz igaz? Csak egy új áldozat lettem?-ordítottam. 

-Ne nehezítsd meg ezt Lucy. Tudod, hogy ez nem így van.

-Hanem, hogy Harry? Elhagysz és azt mondod, hogy szeretsz? Na ne nevettess kérlek.-a tekintetemet nem szakítottam el az övétől. 

-Menjünk...

-Nem! Nem megyünk sehova! Mond el mi az igazi oka annak, hogy elhagysz. Én feladtam mindent miattad!-még mindig kiabáltam. Már nem sírtam sokkal inkább dühös voltam rá.

-Ne ordibálj Lucy! Nincs másik lány. Szeretlek, de sokat ártottam neked érted?! Nem maradhatok veled és ezt értsd meg! Mindig is szeretni foglak, de fogadd el ezt a tényt. És most már tényleg menjünk.-nem szóltam egy szót sem csak dühösen kicsaptam az ajtót magam előtt és az autójához mentem, aminek az ajtaját feltéptem, majd magam után becsaptam teljes erőmből. Párszor már elmondta, hogy ne csapkodjam a nagy Range Rover ajtaját, de most nagyon nem érdekelt. Beszállt Ő is mellém és hozzám sem szólt. Egyszerűen nem tudom felfogni azt, hogy elhagy. 

*~*~*

Kerek 8 hónapja, hogy itt hagyott Ő. Elment, azzal az indokkal, hogy sokkal jobb lesz nekem nélküle, mint vele. Azt mondta örökre velem marad és mikor úgy tűnt minden a legnagyobb rendben, darabokra hullott az életem. Azt hittem boldogok vagyunk, megpróbáltam neki mindent megbocsájtani és elfelejteni a rossz dolgokat, erre Ő darabokra törte a szívem. Minden annyira jó volt. Amerikába költöztünk ketten, ahol senki nem ismert minket. Harry-t sem követte Ed-legalább is azt mondta, hogy békén hagyta, de nem tudom mi történt ami miatt itt hagyott. Talán nem szeretett vagy csak egy játékszer voltam? Sokan azt mondták, hogy ki fog használni, hogy nem nekem való és, hogy ő neki nem való kapcsolat és engem is csak idegileg tönkre tesz, majd, összefogja törni a szívem és én akkor annyira vak voltam, hogy nem hittem nekik. Tényleg szerelmes voltam vagy még talán vagyok is belé, de nincs itt, hogy láthassam. Minden nap meg kell küzdenem a szokásos lenézésekkel, a szüleim hegyi beszédével. Mindig elmondják, amikor sírni látnak avagy magam alatt vagyok, hogy ők megmondták. Persze, nekik könnyű mondani, de ki ne sírna az után akit szeret?
Próbálom őket a nap 24 órájában elkerülni a szüleimet, de szinte lehetetlen, mivel vissza kellett, hogy költözzek hozzájuk. Reméltem, hogy majd megtudom velük beszélni a dolgokat normálisan, de sajnos nem így alakult. Haragszanak rám, jogosan persze és már nem is bíznak bennem. Ellenőriznek folyamatosan és ez engem irritál. Nap, mint nap próbálom a tanulással elvonni a figyelmem, de sokszor elkalandozok, mint ahogyan most is. Az ágyamon fekszem és agyalok, ami már szinte mindennapos. Itthon sokkal többet kellene tanulnom, mint amennyit szoktam és az átlagom is csökkent. Sokkal rosszabb tanuló lettem és talán még jobban bezárkóztam az én világomban. Egyetlen egy barátnőm lett az iskolában Elizabeth. Igazán kedves lány, amolyan hippi stílusú, szó kimondó, de ő ilyen és én így szeretem. Amikor nem éppen itt ülök, vele vagyok, de a mai napom ismét depressziós. Csak Harry jár a fejemben. Lehet, hogy csak érdekből volt velem? Csak megakart kapni egy rövid időre, kihasználni majd eldobni? Azt hittem tényleg szeret és, hogy az életem kezd jó irányba fordulni, de nem. Általánosan elfogadott tény, hogy abba a pillanatban, mihelyt az életed kezd helyreállni, akkor hirtelen látványosan ízekre hullik, mert sajnos olyan világban élünk, ahol a hazugság mindennapos, és az őszinteség ritka dolog. Így  nagyon nehéz olyan embereket találni, akik nem érdekből vannak mellettünk. 

-Lucy?! Drágám jól vagy?-anya kopogott az ajtómon, majd belépett, ezzel kiszakítva a gondolat menetemből.

-Nem mondanám.-töröltem le a könnyeimet.-Annyira hiányzik.

-Harry?-bólintottam.-Ne aggódj te is hiányzol neki. Ő cseszte el és nem volt elég okos. Ha okos lett volna rájött volna, hogy nem szabadna lemondania rólad, de nem volt az és elment. Ne hidd azt, hogy hiányzik. Nem ő hiányzik, hanem az ami régen volt, amilyen Ő régen volt. Most már olyan valakire várj, aki bebizonyítja, hogy nincs rá szükséged, de először el kell, hogy engedd őt és a hülyeségeit. Most rajtad a sor, hogy azt mond "basszus te mindent elcsesztél!". Most pedig keress okokat arra, hogy boldog legyél nélküle! Ne üzenj neki, ne is beszélj vele! Csak hagyd, hogy teljenek a napok és majd rájön, hogy a hiányod marja belülről.-szavai elgondolkodtatóak. Igaza van. Teljesen. Talán csak a múlthoz ragaszkodom és nem hozzá. Az hiányzik, ami volt és nem ő.
-Menj el bulizni ma Elizabeth-el. Hidd el jót fog tenni neked egy kis kimozdulás. Ne ülj itthon egész álló nap.-mosolygott.-Na menj és hívd fel El-t. Biztos el fog veled menni.
Úgy tettem, ahogy azt javasolta anya, bár furcsállom, hogy pont ő mondta azt, hogy menjen el.
-Mond csajszi?! Kilábaltál a depiből egy időre?-kuncogott.
-Annyira vicces vagy El. Mi lenne, ha ma elmennénk egyet bulizni?-kérdeztem.
-Ki vagy te és hol az én barátnőm?
-Fejezd be!-utálom, amikor gúnyolódik.
-Jól van, jól van. 9-re ott vagyok nálad.
Gyorsan készülődni kezdtem. Nem tudom miért, de nagyon várom az estét. Régen voltam már oda és ez hiányzik. Hirtelen boldogság löketet kaptam és a fürdőbe ugráltam. Megtöltöttem a kádat forró vízzel, majd telenyomtam habfürdővel, ami által a kád megtellett habbal. Levetettem a ruháimat és elmerültem a habok között. Éreztem, amint az izmaim ellazulnak és a testem átjárja a melegség. Hátra dőltem és élveztem a kis nyugalmat. Kizártam mindent és az estére koncentráltam. Eldöntöttem, hogy megpróbálok nem foglalkozni azzal a tudattal, hogy nincs itt, ha ő úgy döntött, hogy elhagy akkor hozzá kell, hogy szokjak.
Kimásztam a kádból, majd magam köré tekertem egy törölközőt. Alapos fogmosás után neki álltam a sminkemnek. Füstös szemeket varázsoltam magamnak, a számat pedig piros rúzzsal festettem ki. Az órára pillantottam és megállt bennem az ütő amikor észrevettem, hogy már fél 8 van, így gyorsan a gardróbomba rohantam és kiválasztottam egy szűk, rövid, fekete ruhát. Mikor felöltöztem visszamentem a fürdőbe, ahol neki álltam a hajamnak. Már az utolsó tincset göndörítettem be,  mikor Elizabeth és egy nagyon helyes fiú lépett be a szobámba.
-Öhm, sziasztok.-köszöntem.
-Hello.-vágódott be az ágyamba a csinos El. Egy piros ruhát viselt. Nagyon jól nézett ki, de mellette az a fiú sokkal jobban izgatta a fantáziám. Szűk fekete nadrágot viselt, egy fehér felsővel és azon egy sötét színű farmer inget viselt. Feltüsizett haja tökéletesen állt neki. Bőre barna, ami miatt gyönyörű kék szemei tisztán látszódnak.
-Szia, Conor vagyok.-mosolygott ezzel megmutatva szép fehér fogait.
-Lucy.-motyogtam. Közelebb jött hozzám majd megfogta a kezem és csókot lehelt rá.
-Nos, örülök Lucy. Gyönyörű vagy.-mosolygott, míg én pirultan a földre néztem, közben egy köszönöm-öt motyogtam.
-Ha végeztél kedves Conor a csajozással,  akkor mehetnénk. Kezdem unni, hogy csorgatjátok a másikra a nyálatokat.-ha lehet most még jobban elpirultam, míg Conor hangosan felnevetett. Azt hiszem érdekes estének nézünk elébe.

13.~Sokkos állapotban.

Sziasztok! Először is sajnálom, hogy ennyit késtem, de remélem megérte rá várni. Megszeretném köszönni nektek a majdnem 10.000 oldal megjelenítést, a 45 rendszeres olvasót és az előző részhez érkezett biztatásokat. Nagyon jól estek. Remélem tetszik nektek a rész. A következő részre is többet kell majd várni, de megpróbálok vele sietni, nem ígérek semmit vele kapcsolatban. 

Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

-Mért ne lehetnél?-furcsán tekintett felém.-Néha nem értelek haver. Az előbb lényegében elmondtad, hogy szereted és most meg kiakadsz, hogy nem szeretheted. 

-Zayn...így is sokat ártottam már neki. Ha most valami baja esik én nem tudom mit fogok csinálni. Meg kell, hogy találjam, de nem tudom mivel is kezdjem. Hogy hol keressem, Ed mindig egy...atyaisten. Zayn meg van! Régebben amikor itt voltunk Ed-el akkor mindig együtt lógtunk az egyik elhagyatott ház pincéjében. Istenem, hogy ez miért nem jutott eszembe.-villám sebesen magamra kapkodtam a kabátom és a cipőm, majd magam előtt kivágtam az ajtót és szaladtam az autómig. Cseppet sem érdekelt az, hogy Zayn utánam lohol, miközben azt hajtogatja, hogy álljak meg. Még, ha az életemet is kockáztatnám, se állnék meg. Bepattantam az autóba is idegesen tördeltem az ujjaim, miközben vártam arra, hogy a haverom is elérje végre az autót. Fájdalmasan felsóhajtottam, amikor végre elindulhattam. Nem igazán érdekelt az, hogy meghaladom a sebesség határt. Minél hamarabb a karjaimban akarom tudni Őt. Hiányzik mindene ami Ő. A kék szeme, a világos barna haja, aminek mindig eper illata van. Az, hogy rám néz vagy elpirul egy mocskos kijelentésem után. A tökéletes teste és az apró keze, ami tökéletesen illik az enyémbe. Hiányzik. 

Ideg tépő perceken keresztül száguldoztam az utcákon és úgy tűnt, mintha órákon át kocsikáznánk. Perceken belül a hatalmas, rom ház előtt tudhattuk magunkat. A kocsim kerekei csikorogtak, amikor megálltam. Kicsaptam a Rover-em autóját és rohantam az épület felé. Zayn mögöttem próbálta tartani a tempót.

-Te mocskos pöcs. Hol a picsában vagy hm?-ordítottam. Idegesen nyitogattam az ajtókat. Egy moccanást sem lehetett hallani. A pincébe szaladtam, amikor keserves ordibálást hallottam. Lucy. Gyorsabban szedtem a lábaimat. Berúgtam az előttem álló ajtót és ledermedve álltam ott. Mint akinek földbe gyökerezett a lába. Nem hittem el, amit láttam.-Te idióta állat.-kiabáltam, majd Ed-re támadtam. Ott ütöttem ahol csak tudtam. A kezemből ömlött a vér és nem csak az én vérem volt rajta található, hanem - a mostanra már félholtra vert- Ed-é is.

-Hey, Harry.  Szedd össze magad. Nem ölheted meg. Ha rájönnek, hogy te voltál le is csukhatnak.

-Rohadtul nem érdekel.-Zayn fújtatott egyet, majd a vállaimra tette a kezét. Nem érdekelt, tovább ütöttem, amikor apróbb kezeket éreztem meg a hátamon.

-Könyörgöm, ne csináld ezt.-megdermedtem érintésére és csak akkor fogtam fel, hogy mit is tettem. Hátra fordultam és olyat láttam, amit nem kellett volna. A szemei vérpirosak voltak, karcolások és zúzódások a testén mindenhol, de amikor a szemébe néztem rémületet láttam. És erről én is tehetek. Felálltam a földről és hozzá léptem, de ő eltávolodott tőlem. Fél tőlem. Egy idióta seggfej vagyok. 

-Istenem, ne haragudj rám.-közelítettem felé és megakartam ölelni, amikor kikerülte érintésemet és elmenekült előlem.-Annyira sajnálom Lucy. Én...én...nem...izé...nem akartam.-éreztem amint megint elönt a düh, de most sokkal inkább saját magamra lettem mérges és nem másra.-Kérlek Lucy.-könyörögtem. Nem szólt csak meredten bámult rám, amint a szeméből a könnyek megállíthatatlanul folytak.-Baby. Ne sírj.-megint megpróbáltam megközelíteni őt, de meglepett a viselkedése.

-Hagyjál békén Harry Styles. Tönkre tetted az életemet érted? Utállak! Gyűlölök. Egy féreg vagy, akinek nincsenek érzései. Csak engedj el végre. Had éljem az életemet. Mindent elszúrtál a puszta jelenléteddel.-ordította. Soha életemben nem láttam még senkit ennyire sokkos állapotban. Ha a tekintetével most ölni tudott volna, már rég halott lennék. Lesütöttem a szememet. Szégyellem magam életemben először, mert igaza van. Teljes mértékben igaza van. Ha én nem lennék, nem lenne keserves az élete. Nem bántanák Őt, és most nem rabolták volna el. Nem élne rettegésben és a szüleivel is jó viszonyt ápolna, de nem. Mindenért én vagyok a hibás.

-Zayn,  kérlek vidd Lucy-t a kocsiba.-nem szólt egyikőjük sem semmit, csak elindultak szótlanul kifele. Amikor megbizonyosodtam arról, hogy halló távolságon kívül vannak, teli torokból ordítottam, miközben a falba vágtam öklömet, ami hatására a falba egy lyuk keletkezett, de nem igazán érdekelt. 

Ed felé fordultam és egy utolsót belerúgtam, mielőtt távoztam volna. Összekuporodva feküdt a földön és egyáltalán nem sajnáltam. Egy picit sem. Kifele menet megpróbáltam letörölni a kezemről a vért és nagyjából sikerült is. Amikor kiértem az épületből rendőr autók szirénáját hallottam. Futva tettem már a pár méter távolságot az autóig, majd gyors beültem és Zayn elhajtott. Ha a zsaruk ott találnak, fogadni mernék, hogy lecsuknak. Hátra pillantottam a hátsó ülésekre, ahol Lucy ült. Teljesen sokkos állapotba került és csak meredt maga elé. Pislogni sem pislogott és ezt megrémített.

-Hey.-nyúltam hátra és megsimogattam a lábát. Azt hittem, hogy el fog menekülni az érintésem elől, de meg sem moccant. Ugyan úgy ült, érzelem mentes arccal.

-Kérlek. Mondj valamit.-próbáltam szóra bírni.-Lucy?!-kezdtem kétségbeesni. 

-Hagyd.-szólt Zayn.-Valószínű sokkot kapott. Nem fog veled beszélni haver.

*~*~*~*

-Most mit csináljak? El fog hagyni érted? Itt hagy és én ezt nem akarom.-mióta visszaértünk a hotelbe Lucy alszik és én, Zaynnel együtt idegesen ülünk a nappaliba. Ha feljelent az a barom akkor engem tuti megtalálnak és nem bujkálhatok egy életig, főleg nem vele. Belesodortam őt is minden egyes hülyeségembe. Minél hamarabb el kell innen is mennünk. Nem maradhatunk sokáig. A zsaruk így is keresnek és, ha beköp azaz idióta akkor még több vádat tudnak majd a nyakamba varrni. 

-Fogalmam sincs. Menjetek el innen az a biztos. Nem maradhattok itt. 

-Igen ezt sejtettem én is.-belevágódtam a fotelbe és a kezeimbe temettem a fejem. Végre amikor minden a helyére állt volna, boldogan élhettem volna vele, erre mindent elcseszett Ed. Simán elintézhettük volna ezt normálisan is, de neki mindent a feje tetejére kellett állítania és ellenem fordítani azt a személyt, aki nekem a mindent jelenti jelen pillanat. Lehet az lenne a jobb, ha most haza vinném a szüleihez. Talán ott biztonságban lenne egy ideig. Ott nem keresnék, de nem hagyhatom magában. Tudom, hogy nincsen jóba a szüleivel. Mindenhova menne csak haza nem. Makacs lány és nem fogja azt csinálni, amit a szülei elterveznek, viszont ha az én szüleimhez mennénk talán az is jobb lenne, mint egy másik hotelbe. Nem tudják, hogy én hol laktam így ott egy ideig nem keresnének minket, a szüleim meg egyébként is örülnének neki, hogy ha haza látogatnék egy időre, főleg nem egyedül.
-Én azt hiszem most már itt nincs rám szükség.-Zayn a kezét tartotta a kezét, így én belecsaptam, majd kikísértem. Hálásan megköszöntem neki azt, hogy segített nekem. Amikor távozott, visszamentem a nappaliba egy üveg sör társaságában leültem a kanapéra, majd a TV-n a szokásos foci meccset néztem. Azt hittem, hogy egy időre lefogja foglalni a gondolataimat, de minden hozzá vezetett vissza. Akármennyire is szerettem volna kiverni a fejemből, legalább egy kis pihenés erejéig, nem jött össze. Minden dolog, tett vagy szó hozzá köthető. Mindenről ő jut az eszembe. Csak egy fal választ el minket egymástól és hiányzik. Távolság tartó lett és úgy érzem, hogy nem szeret vagy talán nem is szeretett csak megbízott bennem. Talán csak nem akart egyedül maradni és nem érez úgy, mint én. Jobb lenne neki elmondanom mit érzek és akkor eldőlne minden, de életemben először gyáva vagyok elé állni és kitálalni. Itt ülök a sörömet iszogatva, miközben simán megtehetném azt, hogy oda megyek és elmondok neki mindent, de nem. Félek a visszautasítástól. Mindig, mindenki azt csinálta amit én mondtam és most- mint ahogy eddig sem- tudnám elviselni azt, hogy visszautasít, főleg azt nem, hogy Ő. Azt hiszem tényleg szerelmes lettem belé. 

12.~Rablás, érzelmek.

Sziasztok! Meghoztam a részt és szerintem extra rossz lett. Nekem nagyon nem tetszik és ahogy észrevettem nektek sem annyira. Persze örülök annak a kevés kommentnek is amit kapod, de eddig sokkal többet kaptam. Remélem azért visszatérnek az olvasóim és tetszeni fog nektek, ha már nekem nem. Jöhet negatív-pozitív komment is. Legalább mondjátok el mi nem jó. Lehet névtelenül is kommentelni! Mindegy. Jó olvasást!

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:

Több nap telt el mióta eljöttünk Londonból. Jelenleg Ausztrália egyik kisebb városában tartózkodunk, ami igazán szép, még így a szálloda ablakából is, mivel Harry nem enged ki. Egész álló nap telefonál és ideges. Próbál normálisan viselkedni, de nap mint nap azt látom, hogy valamit összetör, ordibál esetleg elviharzik és részegen jön vissza. Kezd elegem lenni ebből az egészből. Egész álló nap itt ülök és a plafont bámulom vagy a telefonom játszok. Azt is megtiltotta, hogy bárkit felhívjak rajta kívül avagy a twitter fiókomba belépjek. Mióta eljöttünk nem mondta el, hogy miért is. Titkolózik, kifogásokkal próbálja húzni az időt, de ha ez így megy továbbra is megfogom magam és visszautazok a szüleimhez. Csodálkoztam azon, hogy nem kerestettek vagy nem hívtak még a telefonomon. Talán örülnek neki, hogy én nem vagyok itt nekik? Csak egy púp voltam a hátukon? Egyáltalán szerettek valaha? Nem tudom. Sok, irritáló kérdés amire nem kapok választ csak lógnak a levegőben. Annyira szeretném megtudni, hogy miért kellett elbújnunk ennyire. Mitől vagy kitől fél Harry ennyire? Soha nem képzeltem volna azt, hogy Harry-t is meglehet félemlíteni, de tessék. Tisztán látszik rajta, hogy retteg valamitől. Sokszor próbáltam már neki segíteni, de makacs, mint az öszvér és nem tágít. Százszor próbáltam már jobb kedvre deríteni, de egyenlő volt a nullával az eredmény. 

-Hazz.-szólítottam meg félve. Igen, félek tőle.

-Hm?-fordult felém. Szemei alatt hatalmas, fekete karikák ékeskedtek. Nagyokat pislogott és az kialvatlanság jelei látszódnak rajta. Segíteni szeretnék neki, még ha nem is tudom miért kell.

-Menj fürödj le és aludj egyet. Hidd el jól fog esni.-halkan beszéltem hozzá és próbáltam rábírni tervemre. 

-Nem. Én nem vagyok álmos.-morogta.

-Látom r...-próbáltam elmondani amit szerettem volna, de nem hagyta.

-Mit nem értesz azon amit mondtam? Hülye vagy? Esetleg süket? Szólj mert elviszek egy orvoshoz, ha kell.-megszeppenve figyeltem őt és éreztem, ahogy a könnyek marják a szememet. Segíteni szerettem volna neki, de ő mégis elküld és bánt. Még ha nem is fizikailag, de a lelkem ketté szakad. A könnyek folytak az arcomról és elhatároztam, hogy ezt nem tűröm tovább. Felkaptam magamra a cipőmet és a kabátomat. Éreztem a tekintetét magamon, amint lyukat fúr a hátamban.
-Hova mész? Nem mehetsz innen ki.-állt fel és megfogta a csuklómat. Szabad kezemmel a telefonom zsebre vágtam és erőteljesen kirántottam a kezem az övéiből. Szaladtam az ajtóig, majd le a lépcsőn. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy eltűnhessek innen. Hallottam, ahogy lépked utánam és fenyegető szavakat intéz felém, így még gyorsabban szedtem a lábaim. Szó szerint  menekültem előle. A recepciós hölgy értetlenül nézett engem, ahogy kivágtam a szálloda ajtaját és tanácstalanul álldogáltam ott. Fogalmam sem volt merre induljak. Hátra pillantottam és Harry akkor jött le a lépcsőn. Elakartam indulni, mikor egy mellkasba ütköztem. Az idegen férfi gyors felkapott a vállaira és mit sem törődve azzal, hogy ütögetem a hátát és segítségért kiáltok, bedob az autóba. Hallom, ahogy Harry kiabál, de az autó gyorsabb, mint ő. Teljesen bepánikoltam. Bárcsak ne lennék ennyire felelőtlen és maradtam volna ott Harryvel. A férfi odaült mellém és gúnyosan méregetett.

-Mit akarsz tőlem? 

-Nem értem mit evett rajta Styles, de lényegtelen. Tudod ott kell őt bántani ahol a legjobban fáj neki. És mivel te vagy az ő gyenge pontja ezért, téged kell elvennünk tőle. Sajnálom cica.-simogatta volna meg az arcom, de én elhúzódtam érintése elől. 

-Hagyj engem békén.-sziszegtem.

-Ohm, de kis harapósak lettünk. Tetszik ez nekem, de sajnos nem az enyém vagy. A főnökhöz egyben kell, hogy vigyelek. Nem örülne neki, ha mi csinálnánk valami izgalmasat.-simított végig az arcomon és én undorodva löktem el a kezét. Félelmetesen felnevetett, majd leült és engem pásztázott. Jó pár óráig autókázhattunk. Rettenetesen féltem mi is lesz. Egyszer egy hatalmasat fékezett az autó és én pedig eldőltem, majd a fejem az ajtóba vertem. Lüktet, de próbáltam nem törődni vele. Az egyik férfi a hajamnál fogva kirántott az autóban. Nagyon fájt, a könnyek a szememből potyogtak. Mit sem törődve velem belökött egy szobába, ahol egy magas, kopasz, kigyúrt férfi állt. Testem remegett, mint a kocsonya amikor megközelített engem. Megállt előttem pár lépéssel és végig mért szemével. Megnyalta a száját, majd közelebb jött. Teljesen fölém magasodott, és ez egyáltalán nem tetszett.
-Hogy hívnak szépségem?-kérdezte miközben magához rántott és a nyakamat csókolgatta. Nem értettem mit keresek itt. Elfintorogtam, amikor a férfi szívni kezdte a nyakamat. Felszisszentem a fájdalomtól és a könnyeim még mindig szüntelenül folytak. Nem nagyon érdekelte. Amikor végre abba hagyta és várt a válaszomra, de én nem voltam hajlandó neki válaszolni.
-Nem hallottad, hogy kérdeztelek?-keze az arcomon csattant. Éreztem amint a hő elönti az arcom és biztos voltam abban, hogy meglátszik a keze nyoma.
-Az isten szerelmére válaszolj már-lökött meg engem és a falnak csapódtam. Mindenem sajgott, az arcom is égett és, ha ez nem lenne elég, oda guggolt elém majd teljes erejéből arcon vágott. Ez nem egy szimpla pofon volt. Összeszorított öklével talált el. A vér sós ízét éreztem a számban. Nem csak a számból csöpögött a vér, hanem az orromból is. Nyöszörögtem a földön. Amikor felállt egy utolsót belém rúgott és elment. Összekuporodtam és reszkettem. Sajgott minden egyes részem. A fejemben a lüktetés csak erősödött és erős szédülés is társult hozzá. Kezdett elsötétülni minden körülöttem. Lecsuktam a szemem és vártam arra a csodára, hogy ez csak egy álom és ez mind nem igaz, de sajnos ez a valóság. Éreztem amint valaki felkap a vállára, majd később egy kemény és hideg valamire fektet. Egy puha dolgot dobott rám, majd távozott. A zár kattant és én próbáltam inkább kevesebb, mint több sikerrel felülni. Nehézkesen, de sikerült és feltápászkodtam. Az oldalamat valami iszonyatosan nyomta és akkor vettem észre, hogy a zsebemben van a telefonom. Ilyen idióta ember rablókat, mint ők az életben nem láttam. Felsóhajtottam amikor észrevettem,hogy nincs tér erőm. Idegesen a falba ütöttem és a csuklóm egy nagyot reccsent. Biztos vagyok benne, hogy eltört. Próbáltam tér erőt keresni és mázlimra, amikor felálltam az ágyra egy csíknyi keletkezett. Reményekkel próbálkoztam azzal, hogy Harry felvegye a telefonját, de mint hiába. Azonnal kisípolt a készülék. Már körülbelül kétszázszor próbáltam, amikor szerencsémre kicsengett. A szívem gyorsan kalapálni kezdett amikor meghallottam a hangját.
-Lucy. Istenem, hol vagy? Mondj el mindent kérlek.
-Harry-sírtam fel.-Fogalmam sincs. Egy pincében lehetek. Mi folyik itt Harry?
-Jól figyelj most Lucy. A....-és ekkor a telefont valaki kikapta a kezemből.
-Mit csinálsz te hülye, ribanc-ordította, majd arcon csapott. Felsikítottam a fájdalomtól. Nem értettem a helyzetet. Azt kívánom bárcsak megtudott volna állítani Harry. És most nem lenne ez a helyzet. Vagy a rendőrség, bárki. Csak kerüljek ki innen. Félek. Rettegek és nem tudok mit tenni. Biztos vagyok benne, hogy kék-zöld foltok látszódni fognak majd rajtam. Hogy a szám sarka felrepedt, az orrom pedig eltört, mint ahogy a karom is. A fejemből is csepegett a vér. Fogalmam sincs miért engem bántanak. Mibe keveredtél Harry Styles?

Harry Styles szemszöge:

Idegesen ültem miközben hallottam, ahogy megütik őt. A kezem automatikusan ökölbe szorult.
-Mit tetettek vele? Engedjétek el! Ha én kellek jöjjetek el értem, de őt nem bántsátok. Semmiről sem tehet.-ordítottam.
-Ezt ne velem beszéld meg. Én hidd el, hogy nem bántanám a kis barátnődet, de én jó pénzt kapok ezért.-és letette. Idegesen a felhoz vágtam a telefonom, ami darabjaira hullott. Felpattantam az ágyról, majd felrúgtam az asztalt. A düh ami bennem tombol nem tudtam min levezetni, csak a szállodában lévő dolgokat borítgattam. Valószínű fizetni fogok még a károkért, de rohadtul nem érdekel. Ideges járkáltam és azon gondolkodtam mi tévő legyek. Nem tudom hol van, hogy éppen mit csinálnak vele vagy, hogy mikor láthatom legközelebb. Tudom, hogy Ed mindenre képes és addig amíg nem kapja meg amit akar, nem nyugszik. Gyorsan a telefonomhoz rohantam és próbáltam összerakni. Remegő kezekkel helyeztem vissza az aksit a helyére és kapcsoltam be a készüléket. Idegtépő percek voltak, de amikor már végre bekapcsolt rögtön tárcsáztam őt. Már azt hittem nem veszi fel, amikor beleszólt. A düh és az idegesség még mindig tombolt bennem és ezt tisztán érezhető volt a hangomon is.
-Engedd el őt Ed!-próbáltam hozzá higgadtan beszélni.
-Ohm Styles. Milyen meglepő dolog, hogy hívsz.
-Mond meg mit akarsz és engedd el.-kértem.-Ed!-ordítottam, amikor nem volt hajlandó válaszolni.
-Holnap, este 9-kor legyél a régi törzshelyünkön. Ott leszek és hozd magaddal a pénzt amivel tartozol Styles. Ha nem leszel ott a barátnődnek vége.-kinyomta a telefont. Fogalmam sincs honnan fogok pénzt szerezni. Feszülten vágódtam le a kanapéra, amikor a telefonom jelzett, hogy SMS-em jött. Villámgyorsan megnyitottam amikor láttam, hogy Ed küldött nekem videó üzenetet. Kíváncsian nyitottam meg, de bár ne tettem volna. Lucy ült egy széken megkötözve, miközben Ed taperolja és csókolja, majd amikor nem viszonozza azt üti, ahol csak tudja. Lucy kétségbeesetten ül ott. Ez mind az én hibám. Nem hiszem el. Elegem van. A telefonom az asztalra dobtam. Nem bírtam tovább nézni. Muszáj valakitől segítséget kérnem. Tárcsáztam Zayn-t, az egyik haveromat, aki mindig tud tisztán gondolkodni.

*~*~*

-Haver, nyugodj le. Megtaláljuk.-próbált nyugtatni elég kevés sikerrel.
-Bántják őt érted? Ez mind az én hibám Zayn! Ha én most nem lennék neki, nyugodtan élné az életét, de nekem belekellet avatkoznom érted? Én nem akartam őt bántani, de késztetést éreztem arra, hogy megismerjem. Utálom magam azért, hogy ezt megcsináltam vele. Nem gondoltam volna, hogy esetleg többet akarok majd tőle. Ő csak egy új áldozatomnak indult és...hiányzik. Rossz, hogy nincs itt és nem tudom megvédeni. Annyira törékeny, fél, sőt retteg mindentől. Olyan szép és okos. Én nem akarom őt elhagyni, ha majd megtaláltam. Pedig muszáj lesz, így is túl sok gondot okoztam már neki. De annyira fog hiányozni a hangja, az, hogy kioktat. Az aranyos nevetése, a pimaszsága, de az is, hogy félős és néha visszahúzódó.-sóhajtottam.
-Te szerelmes vagy.-Zaynre kaptam a tekintetem és amikor láttam, hogy komolyan gondolja, felnevettem.
-Ugyan kérlek. Én nem vagyok szerelmes.
-Ezt add be másnak, ne nekem.-elgondolkoztam azon, amit mondott. Talán tényleg szerelmes lennék belé? Atyaisten...Nem lehet. Soha életemben nem voltam még szerelmes. Te jó ég...
-Zayn. Én nem lehetek belé szerelmes.

11.~Menekülés.

Sziasztok! Nagyon, nagyon sajnálom, hogy csak most hoztam részt, de nagyon sok dolgom volt. Ne haragudjatok rám és talán ez a rész is rossz lett, de nézzétek el nekem kérlek. Ígérem a következő jobb lesz. Köszönöm a 39 feliratkozót, díjakat és a kommenteket! Szeretlek titeket!

Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tegnap nem volt életem egyik legjobb estéje. Persze, én is férfiból vagyok és szükségem lenne rá, de nem akarom elsietni. Tudom, hogy hamarosan nekem el kell ebből a városból mennem. Nem húzhatom az időt tovább, így is sokat ártottam már neki. Valószínű, ha elmegyek rajta fognak engem keresni, ezért minél hamarabb itt hagyok mindent csak, hogy neki ne ártsak. 

Lucy még mindig édesen szuszogott mellettem, de a telefonom hangos ricsajba kezdett így ő nyöszörögve fordult volna át a másik oldalára, ám ez nem jött össze. Hangos puffanással a földre esett. Riadtan nyitotta fel a szemeit és én hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Sírjak vagy nevessek. Kuncogni kezdtem, de nem akartam bunkó lenni így segítettem neki felkelni. Nem bírtam tovább, hangos nevetésbe kezdtem és nem érdekelt a folyamatosan csörgő telefonom sem. A hasamat fogtam már, de Lucy hirtelen befogta a szám és mérgesen nézett rám.

-Kösz, én is szeretlek.-mondta, majd sértődötten mellém vágódott. Keresztbe fonta karjait és a falat kezdte bámulni. Igazán cuki amikor durcizik. A telefonom ismét megszólalt, ezért gyorsan a kezembe kaptam és elvonultam a konyhába amikor láttam, hogy ki is hív valójában. 

-Örülök, hogy végre méltóztatsz rám szánni egy kis időt Harry Styles.-a gúny csak úgy sugárzott a hangjából. Tiszta szívemből utálom.

-Mit akarsz?-kérdeztem cseppet sem kedvesen.

-Nekem a kis barátnődre lenne szükségem. Igazán szép kis teremtés, amint ül a kanapédon és a televíziót bámulja.-villám csapásként jutott a tudatomig, hogy éppen a házam előtt áll és bámulja Lucy-t. Gyorsan szedtem a lábaimat és behúztam az összes sötétítő függönyt.-Oh, igazán okos vagy. De azt hiszed, hogy csak úgy ennyivel lerázol? Akkor nagyon tévedsz Styles. Jó lesz, ha jobban odafigyelsz rá.-lerakta a telefont. Meg sem várta, hogy reagáljak. Idegesen a falba ütöttem. Nem gondolhatja, hogy csak úgy elveheti tőlem. Nem. Össze-vissza járkáltam a szobában. Majd szét robbantam a dühtől, de nem adhattam ki magamból előtte. 

-El kell mennünk innen.-fordultam felé. Értetlenül nézett rám.-Ne kérdezz semmit. Öltözz, fogd a táskád és megyünk.-nem mozdult csak ült az ágyon és sokkolva figyelt engem.-Most.-kiabáltam. Riadtan felpattant az ágyról, majd a ruháihoz lépett és gyorsan belebújt nadrágjába. Egy ideig gondolkozott, majd rám nézett. Idegesen dobogtattam a lábaimmal.  Elfordult előlem, majd belebújt felsőjébe. Felsóhajtottam, hogy végre elkészült, karon ragadtam és gondosan bezártam a lakásom ajtaját. Szorosan fogtam a kezét miközben az autóhoz vezettem. Próbáltam minél gyorsabban megkerülni az autót, mikor ő beült és gyorsan eltűnni innen. Ő nem szórakozik. Amit akar általában meg is kapja. Utálom őt. Tiszta szívemből. A sebesség határral nem törődve száguldoztam London utcáin. Nem törődtem senkivel és semmivel, csak minél hamarabb biztonságban akartam magunkat tudni. Lucy mellettem az ülést szorította erősen és feszülten ült. Fogadni mernék, hogy most megrémisztem, de csakis az ő érdekében teszem. Mikor kiértem a városból, lassítottam. Hosszú kocsiút vár ránk, de addig is biztonságosabb így, mint ha otthon ülnénk és megvárnám míg ő megtámad minket.
Jó ideje kocsikázgattunk, de egyikünk sem szólt a másikhoz, csak ültünk némán egymás mellett. Próbáltam a vezetésre koncentrálni, de nehezen ment.
-Sajnálom Lucy, de el kellett jönnünk otthonról.-próbáltam szóra bírni, de továbbra is az ablakon bámult ki. Balra fordítottam a fejem, hogy lássam, de bár ne tettem volna. A könnyek száguldoztak az arcán és próbálta leplezni.-Ne sírj kérlek. Mindent elfogok magyarázni.-combjára simítottam a kezem és finoman megszorítottam. Felém kapta a tekintetét és bosszúsan rám nézett. Soha nem láttam még így.
-Jó lenne ha mindent elmagyaráznál végre.-a hangjából kitudtam venni, hogy mérges, de ahhoz képest nagyon jól álcázza.-Állj meg kérlek.
-Miért? Rosszul vagy?-kérdeztem ijedten.
-Nem. Ott egy benzin kút. Pisilnom kell és éhes vagyok.
-Oh.-bekanyarodtam a kútra. Meg sem várt, kipattant az autóból és futó lépésben indult az épületbe. Hátra dőltem az ülésen és őt figyeltem. Nagyot sóhajtottam és idegesen a kormányba vágtam egyet. Nem hiszem el, hogy ez velem történik. Eddig minden annyira jól ment. Próbáltam lenyugodni mire visszaért és ez sikerült több-kevesebb sikerrel. Már úgy voltam, hogy utána megyek, mikor mosolyogva jött az autó felé. Nem értettem mi ez a hirtelen kedv változás. Az előbb még megtudott volna ölni, most meg...nem értem. Bepattant mellém és felém tartott egy szendvicset, vizet és egy csokit. Értetlenül néztem rá, de ő továbbra is csak tartotta. Egy halk köszönöm utána elvettem tőle és eddig nem is éreztem mennyire éhes voltam, ám nem bírtam feldolgozni azt, hogy milyen jó kedve van. Fogadok, hogy a benzinkutas srác mondott neki valamit. A féltékenység úrrá lett rajtam, de nem akartam kimutatni. Tudom, hogy sokáig nem fogom bírni, de próbálom elfelejteni. Erősen szorítottam a kormányt és kizártam mindent, csak vezettem egyenesen.
-Hova megyünk úgy egyébként?-kérdezte érzelem mentesen.
-Ausztráliába.
-Tessék?-kapta felém a fejét.-Minek megyünk mi oda? Hazz azonnal mond el mi van, mert itt azonnal kiszállok és visszamegyek Londonba.
-Azt sem tudod hol vagyunk nem, hogy visszatalálnál.-őszintén nagyon aranyos, ahogy próbál komoly lenni és egy kicsit irányítani a dolgokat.
-Ne röhögj, mert ez rohadtul nem vicces. Simán megoldanám hidd el, el lennék nélküled is, mint ahogy eddig.-soha nem hallottam, hogy csúnyán beszélt volna. Ez volt ez első alkalom és bevallom beindít a mérgesebbik énje is. Tovább nevettem rajta. Egyszerűen nem bírtam. Annyi próbálkozott azzal, hogy meghasson.-Nagyszerű.-dünnyögött, majd kicsatolta az övét.
-Mit csinálsz?-kérdeztem. Fogalmam sincs mi jár az agyában, de biztos, hogy annak semmi jó következménye nem lehet. Már minden megfordult a fejemben. Az is például, hogy kiugrik az autóból és elüti egy autó. Minden.
-Hátra ülök.-egy hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem kiugrani készül, viszont nem értettem, hogy miért megy hátra.
-Miért?-adtam hangot a gondolataimnak.
-Nem szándékozok ilyen közel ülni hozzád. Inkább alszok egyet hátul.-mondta, majd hátra mászott. Remek. Gratulálok Styles. Egy arrogáns pöcs vagy.

Lucy Jefferson szemszöge:
Utálom. Tiszta szívemből utálom. Hogy lehet valaki ennyire tapló? Csak egyszer az életben szabaduljak meg valahogy tőle és elköltözöm Londonból. Soha többet nem fogok visszamenni. Soha.
Zene hallgatás közben, próbáltam aludni nem túl sok sikerrel. A gondolataim a szüleimen jártak. Fogalmam sincs mit gondolhatnak most. Biztos utálnak, szégyenkeznek miattam. A sulimból valószínű kirúgtak és ez jót nem jelent. Abban reménykedem, hogy kerestetnek, majd a rendőrökkel és megszabadulok Harry-től. Inkább elviselem a fejmosást, amit kapni fogok, hogy majd biztosra veszem elküldenek pszichológushoz. Mindent csak legyen ennek egyszer vége. Kibírom inkább azt is, hogy nem mehetek sehova. Nem lesznek barátaim. Szeretnék haza menni. A szüleimmel lenni. és még az is jobb volt, hogy az iskola strébere voltam. Nem érdekelne már többé, csak legyek otthon és elfelejthessem őt.