24.~Sokk.

Sziasztok! Meghoztam az új részt remélem tetszik. Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, és az új olvasókat! Nem annyira jó lett a rész, legalább is szerintem de azért remélem nektek elnyeri a tetszéseteket. Kitartás már nem sokára vége a sulinak és kezdődik a nyári szünet. 

Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

-Doktor úr, kérem.-szólítottam le.-Elnézést megtudná mondani mi történt?

-Hozzátartozó?-kérdezte. Bólintottam mire az irodájába hívott és leültetett az egyik bőr kanapéra. Hosszasan csak bámult rám, mire kimondta, azt a pár szót a száján, és én teljesen sokkot kaptam. Ez nem történhet meg.

Ijedten kaptam fel a fejem és hitetlenkedve néztem az orvosra. 

-Kérem mondja, hogy ez csak egy rossz tréfa.-könyörögtem.

-Sajnálom, de esetleg letudnak mondani róla, ha akarnak, de én nem ajánlanám. Még nagyobb stressz lenne a hölgynek.-végig monoton hangon beszél és egy röpke pillanatra sem rezzen meg az arca.- Ms. Jefferson-t  az intenzívre szállítottuk, pár napig ott fog tartózkodni. Vizsgálatok végzünk el, minden rendben van-e, utána pedig egy rendes szobát kap, ahová már Ön is bemehet. Pár napot kell, majd utána bent maradnia, ha az állapota engedi és haza mehet, de addig sokat kell pihennie. Most elvégeztünk pár tesztet rajta, de még alszik és valószínű még pár napig az erős gyógyszerek teljesen kiszívják az energiáját.-egy bólintással jeleztem, hogy megértettem, amiket mondott és azt hittem ennyi volt. Épp készültem felállni, mikor leintett, hogy üljek vissza.-Mr. Styles. A kis hölgy veszélyeztetett terhes. Kérem nagyon vigyázzon rájuk. Még csak 6 hetes, de nem érheti stressz és, ha lehet mellőzze a picit is megterhelő dolgokat, mikor haza mennek.

-Köszönöm.-a kezem nyújtottam, mire megrázta a kezem és bólintott. Kisétáltam az ajtón és ott abban a pillanatban összeomlottam. Leültem az egyik székre, kezeim az arcomba temettem, de nem engedtem, hogy a könnyeim megeredjenek. Összekel szednem magam, mert most már kettő emberre is vigyáznom kell, kellő figyelemmel. Apa leszek. Nem tudom felfogni. 

-Mr. Styles.-hallottam a nevem és rögtön felkaptam a fejem. Fehér köpenyes, fiatal orvos lépett elém, majd felálltam én is, hogy egy magasságban legyünk. Megköszörülte a torkát és lassan beszélni kezdett.-Lucy Jefferson hozzátartozója igaz?-bólintottam.-Lucy nem tudja, hogy állapotos, így maga szeretné elmondani vagy közöljük vele mi, amint felébredt?-kérdezte, de egyáltalán nem figyeltem a kérdésre. Sokkal jobban érdekelt az, hogy miért ő az orvosa. Bevallom féltékeny lettem, de nem szeretnék kiakadni még jobban, így csak is Lucyt képzeltem oda, majd vettem egy nagy levegőt és higgadtan válaszoltam.

-Majd én elmondom neki, kösz.-mondtam, majd a lépcsőn lebattyogtam, hogy a büfében vehessek egy kávét magamnak. Nem szándékozom haza menni, Lucy nélkül így lassan visszasétáltam az intenzív osztályra és az ablakból csodálhattam csak barátnőmet, akinek bőre színe, jelen pillanat hasonlított a faléra és a tipikus kórházi ruha volt rajta. Elfogott a síró görcs is, ha arra gondolok, hogy ez megint az én hibám. 

Előhalásztam telefonomat a zsebemből, mert szükségem van arra, hogy valakinek ezt elmondhassak, így anya nevére nyomtam a kezem és rögtön tárcsázni kezdte. Fülemhez emeltem a készüléket. Anyáék az én lakásomban maradtak. Hajthatatlanok voltak, azzal szemben, hogy haza menjenek. Aggódnak Lucy miatt, majdnem annyira mint én. 

-Harry.-anya kétségbeesett hangja csendült fel, mire nagyot nyeltem, hogy visszafojtsam könnyeimet.-Mi történt? Jól van?

-Anya, Lucy terhes.-síri csend lett a vonal másik végén.

-Oh, kisfiam.-sírt fel.-Örülsz neki?-kérdezte.

-Nem tudom. Nem tudom eldönti, hogy ez most jó vagy nem. Persze szeretnék tőle gyereket, de lehet, hogy nem most van még itt az ideje. Túl fiatalok vagyunk, nem?

-Fiam. Tudom, hogy most ez váratlanul ért, de semmiképpen se vetessétek el. Ő is egy élet. Hidd el nagyon is jó apa leszel majd.

-Veszélyeztetett terhes.-mondtam és nem bírtam tovább. Megeredtek a könnyeim, de csak némán sírtam. 

-Úristen. És most, hogy van?

-Még alszik. Az intenzíven lesz pár napig, míg a nagyobb kivizsgálásokon túl esik.-sóhajtottam egy nagyot és hallgattam tovább anya hegyi beszédét, hogy eszembe ne jusson semmi olyat tenni, amit megbánnék később. Eszembe se jutott, hogy elvetessük a gyereket, sőt ha már ezt történt valószínű ennek valamilyen oka van, de ahhoz fogalmam sincs, hogy fogom Lucyval közölni. Annyira kicsi és törékeny lány. Nem tudom, hogy fogja viselni a tényt, hogy anyuka lesz. 

*~*~*~*~*

Pár nappal később Lucyt átvitték egy szobába és szinte a nyakamba ugrott, amikor bemehettem hozzá. Most is itt ülök mellette, de még nem volt ahhoz bátorságom, hogy elmondjam neki a dolgokat. Persze nem hülye és sokszor megkérdezte minden rendben van-e és ez most sincs másképp. 

-Harry kérlek. Mond el mi a baj.-kérlelt és a szokásos ellenállhatatlan szemekkel rám meredt. Hatalmasan sóhajtottam, de úgy döntöttem jobb rajta hamarabb túl lenni.

-Lucy.-fogtam meg a kezeit mire ő félelemmel teli szemekkel vizsgálta az enyéimet.-Kisbabánk lesz.-nyögtem ki, mire megmerevedett és szemei kikerekedtek. Levegőt sem vett csak előre nézett semleges arccal. 

-Nem.-mondta.-Nem lehet.-a szívem kettészakadt, amikor ismét sírni láttam. Szorosan magamhoz öleltem, de ő nem ölelt át. Csak ült és kezei lógtak maga mellett.

-Nem lehetek terhes. Istenem. Ha ezt anya megtudja és apa.-kétségbeesetten rám nézett.- Mit fogunk mi kezdeni? 

-Megfogjuk oldani. Kialakítunk neki egy szobát, elmondjuk a szüleidnek akik nem fognak úgy sem kiakadni, ha pedig igen akkor kit érdekel a véleményük?-felemeltem az állánál fogva és mélyen a szemeibe néztem.-Szeretlek, te is szeretsz engem és egy szeretet teljes családban fog felnőni. Nem fog semmi rossz történni, higgy nekem.- egy csókot nyomtam ajkaira, ami pár másodperc után ismerősen fogadva enyéimet. Még én sem fogtam fel, hogy apa leszek, de ha megtörtént felfogjuk nevelni. 

-Félek.

-Nem kell. Minden a legnagyobb rendben lesz.-mosolyogtam, majd újra megcsókoltam.