25.~Az ex-em.

Sziasztok! Meghoztam a részt és nagyon szomorú lettem, mikor észrevettem, hogy csak mindössze 2 komment érkezett az előző részhez, de nem tántorodtam meg ezt a pár részt már megírom nektek. El sem hiszem, hogy már csak 5+2 rész van a blogból. Sajnálom, hogy ilyen hamar befejezem, de sokkal fontosabb dolgaim vannak jelen pillanat és már nem esik bele az időmbe az írás. 

Csatlakozzatok a Facebook csoportba, minél többen 

Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

Teljes nyugalomban haladunk, lassan az autópályán. Egy hete engedték haza Lucy-t. Nehéz napok voltak, mert teljesen sokkos állapotban volt, de már teljesen elfeledte azt és próbál a legtöbbet pihenni. A reggeli rosszullétek teljesen kikészítik és most is sápadtan ül mellettem, de hajthatatlan volt, hogy meglátogassuk az anyukáját. Úgy érezte joga van tudni azt, hogy terhes és nem szeretné úgy megszülni majd a gyerekünket, hogy az anyukája nincs ott, és csak az én oldalamról vannak nagy szülei. Büszke vagyok rá, hogy ennyire szeretné helyre hozni a történteket és mondhatni, hogy már megbékélt velem az édesanyja. Bevallom nagyon tartok tőle, de próbálom nem ezt sugallni Lucy felé. Annyira furcsa nekem ez, hogy kismama és oly' nehéz felfogni ezt. Gyerekünk lesz legkésőbb 9 hónap múlva. Olyan gyorsan elfog telni ez az idő. Kíváncsi vagyok, hogy a szülei mit fognak ehhez szólni. 

-Harry!-erőtlen hangjára egyből odakaptam a fejem és ijedten pásztáztam fél szemmel.-Megállnál egy percre?

Rögtön lehúzódtam egy kis megállónál és Ő egyből kipattant az autóból, majd a hátát neki támasztotta. Kiszálltam utána és átfutottam az Ő oldalára.

-Jól vagy? Figyelj biztos jó ötlet volt ez az egész, hogy elinduljunk? Nagyon sápadt vagy.-nagyon megijedtem. Azt hiszem én sokkal jobban félek ettől az egésztől, mint Ő.

-Nem! Jól vagyok.-furcsán méregettem. Makacs, mint az öszvér és már ha haldokolna sem mondaná vissza azt, amit ő már kitalált.-Csak friss levegőre volt szükségem.

-Rendben.-motyogtam.

*~*~*~*~*

-Annyira izgulok.-mondta és a körmeit kapargatta. Ráraktam a kezeim az övére és mélyen a szemeibe néztem. 

-Nyugi, hidd el nem lesz semmi gond. Tudod, hogy nem tesz jót, ha idegeskedsz.-egy kisebb puszit adtam a szájára, majd kiszálltunk mindketten és kézen fogva indultunk a hatalmas kerítéshez. Egy nagyot sóhajtott, majd lenyomta a kilincset és benyitott a barátságos kis lakásba.

-Anya! Megjöttünk.-kiáltotta.

-Oh, Istenem! Annyira hiányoztál.-szorosan átölelte barátnőmet és tovább motyogta bőrére a szavakat.-Úgy sajnálom, hogy nem tudtam bemenni hozzád a kórházba Lucy, de vihar volt és nem közlekedtek repülők, a határt pedig lezárták. Nem engedtek át senkit és édes istenem...

-Anya kérlek! Hagyjuk ezt, nincs semmi baj.-mosolygott édesanyjára, aki most hozzám lépett oda és végig mért, én pedig akkorát nyeltem, hogy még Londonban is hallották. Elmosolyodott és átölelt. 

-Köszönöm, hogy ennyire vigyázol a lányomra.-suttogta meghatottan, én pedig bátortalanul visszaöleltem.

-Semmiség.-eleresztettem egy mosolyt barátnőmre, aki meghatódottan nézte a kis jelenetünket. Tudom, nem hozzám vall, de hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nincs konfliktus közöttünk és, hogy végre megbékélt velem anyukája. Ez a lány annyira megváltoztatott életemben nem voltam még ilyen szituációkban és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer  gyermekem lesz. Istenem, de fura ezt kimondani. 

Lucy Jefferson szemszöge:

A boldogságom a fellegekben jár. Életemben nem sejtettem, hogy egyszer én is olyan boldog lehetek, mint a szüleim. Amikor láttam őket együtt, hogy mennyire boldogok és csókokat lopnak egymástól a szívem összeszorult ha arra gondoltam, hogy nekem soha nem lesz egy olyan barátom, aki szeretni fog és én viszont fogom szeretni, de most itt az a fiú mellettem, akit mindennél jobban szeretek és gyereket várok tőle. Azt hittem a kapcsolatunk elején, hogy egy bábú leszek, akit néha napján előkap és "megszeretget" de hála istennek nem így lett. Féltem tőle és tisztán emlékszem azokra a napokra, amikor bántott. Amikor elrabolt és arra is amikor elhagyott. Azt hittem akkor soha nem leszek boldog és egyedül fogok megöregedni. Engem soha nem szerettek úgy igazán, még a saját szüleim sem, csak akkor döbbentek rá ezekre a dolgokra, hogy nem úgy viselkedtek velem ahogy kellene, amikor már nem voltam itt nekik és nem volt itt szidni nap, mint nap egyes dolgokért. Most saját házunk van, saját magánéletünk és lassan saját családunk is és én nem szeretném azt, hogy a gyerekünk olyan családnak nőjön fel, mint én vagy Harry. Egyikünknek sem volt fényes gyermekkora, de már mind a ketten megbocsájtottunk a szüleiknek és nagyon remélem, hogy anyáék is olyan jól fogják viselni a tényt, hogy terhes vagyok, mint Anne és Gemma.

Anya csak mondta és mondta, de amikor apához ért a téma elhallgatott és bágyadtan a földre nézett. Fogalmam sem volt, hogy mi az ami ennyire elrontotta a kedvét. Az egyik pillanatban még nevetett és aranyosan magyarázott és most pedig, mint akit teljesen kicseréltek unalmasan néz előre.

-Anya, mit történt.-odacsusszantam mellé és megfogtam kezeit biztatóan.

-Semmi.-erőltetett magára egy hamis mosolyt, amit senki sem vesz be.

-Kérlek. Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. Mi történt?-próbáltam lágyan beszélni vele. 

-Apád elhagyott engem. Mindig csak a munka és a munka volt a fontos a számára, engem pedig teljesen elhanyagolt. Mióta te elköltöztél Harryvel teljesen kicserélődött. Mindennap az irodájában ült, ha nem akkor pedig részegen esett haza és én ezt nem bírtam.-hangja meg-meg csuklott de folytatta.-Talált magának egy lotyót, aki élvezi, hogy kihasználja. Könyörgöm fontosabb neki egy szilikon mellű, teljesen mű kis....hadd ne mondjam ki, mint a családja?-sírva vetette magát a karjaimba és szorosan átölelt.

A könnyeim nekem is megindultak és hihetetlen gyorsaságban áztatták át anya pólóját, de se engem nem érdekelt és anyát sem. Mindkettőnk felsője csupa könny áztatta lett, de jól esett egymás karjaiban sírni.

-Terhes vagyok anya.-suttogtam és nem voltam abban biztos, hogy meg is hallotta. Megdermedt a karjaim között, majd eltolt magától és meredten nézett.

-Úr isten.-sikított és felpattant az ágyról.-Ezt nem hiszem el.-felrántott magához és hosszasan megölelt. Harry mosolyogva nézett minket és látszódott, hogy ő is belekönnyezett a kis jelenetünkbe. 

-Ugye itt alszotok ma?-kérdezte anya.

Harry felé fordultam, aki egy bólintással jelzett, de ez a pillanatot is elkellet valakinek rontania. Váratlan pillanatban csengettek az ajtón és futottam a bejárati ajtóhoz, ahol egy váratlan, és egyáltalán nem idegen lépett be rajta, majd magához húzott és az ajkaimra tapadt. Ez a személy az ex-em, Allan. 

24.~Sokk.

Sziasztok! Meghoztam az új részt remélem tetszik. Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, és az új olvasókat! Nem annyira jó lett a rész, legalább is szerintem de azért remélem nektek elnyeri a tetszéseteket. Kitartás már nem sokára vége a sulinak és kezdődik a nyári szünet. 

Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

-Doktor úr, kérem.-szólítottam le.-Elnézést megtudná mondani mi történt?

-Hozzátartozó?-kérdezte. Bólintottam mire az irodájába hívott és leültetett az egyik bőr kanapéra. Hosszasan csak bámult rám, mire kimondta, azt a pár szót a száján, és én teljesen sokkot kaptam. Ez nem történhet meg.

Ijedten kaptam fel a fejem és hitetlenkedve néztem az orvosra. 

-Kérem mondja, hogy ez csak egy rossz tréfa.-könyörögtem.

-Sajnálom, de esetleg letudnak mondani róla, ha akarnak, de én nem ajánlanám. Még nagyobb stressz lenne a hölgynek.-végig monoton hangon beszél és egy röpke pillanatra sem rezzen meg az arca.- Ms. Jefferson-t  az intenzívre szállítottuk, pár napig ott fog tartózkodni. Vizsgálatok végzünk el, minden rendben van-e, utána pedig egy rendes szobát kap, ahová már Ön is bemehet. Pár napot kell, majd utána bent maradnia, ha az állapota engedi és haza mehet, de addig sokat kell pihennie. Most elvégeztünk pár tesztet rajta, de még alszik és valószínű még pár napig az erős gyógyszerek teljesen kiszívják az energiáját.-egy bólintással jeleztem, hogy megértettem, amiket mondott és azt hittem ennyi volt. Épp készültem felállni, mikor leintett, hogy üljek vissza.-Mr. Styles. A kis hölgy veszélyeztetett terhes. Kérem nagyon vigyázzon rájuk. Még csak 6 hetes, de nem érheti stressz és, ha lehet mellőzze a picit is megterhelő dolgokat, mikor haza mennek.

-Köszönöm.-a kezem nyújtottam, mire megrázta a kezem és bólintott. Kisétáltam az ajtón és ott abban a pillanatban összeomlottam. Leültem az egyik székre, kezeim az arcomba temettem, de nem engedtem, hogy a könnyeim megeredjenek. Összekel szednem magam, mert most már kettő emberre is vigyáznom kell, kellő figyelemmel. Apa leszek. Nem tudom felfogni. 

-Mr. Styles.-hallottam a nevem és rögtön felkaptam a fejem. Fehér köpenyes, fiatal orvos lépett elém, majd felálltam én is, hogy egy magasságban legyünk. Megköszörülte a torkát és lassan beszélni kezdett.-Lucy Jefferson hozzátartozója igaz?-bólintottam.-Lucy nem tudja, hogy állapotos, így maga szeretné elmondani vagy közöljük vele mi, amint felébredt?-kérdezte, de egyáltalán nem figyeltem a kérdésre. Sokkal jobban érdekelt az, hogy miért ő az orvosa. Bevallom féltékeny lettem, de nem szeretnék kiakadni még jobban, így csak is Lucyt képzeltem oda, majd vettem egy nagy levegőt és higgadtan válaszoltam.

-Majd én elmondom neki, kösz.-mondtam, majd a lépcsőn lebattyogtam, hogy a büfében vehessek egy kávét magamnak. Nem szándékozom haza menni, Lucy nélkül így lassan visszasétáltam az intenzív osztályra és az ablakból csodálhattam csak barátnőmet, akinek bőre színe, jelen pillanat hasonlított a faléra és a tipikus kórházi ruha volt rajta. Elfogott a síró görcs is, ha arra gondolok, hogy ez megint az én hibám. 

Előhalásztam telefonomat a zsebemből, mert szükségem van arra, hogy valakinek ezt elmondhassak, így anya nevére nyomtam a kezem és rögtön tárcsázni kezdte. Fülemhez emeltem a készüléket. Anyáék az én lakásomban maradtak. Hajthatatlanok voltak, azzal szemben, hogy haza menjenek. Aggódnak Lucy miatt, majdnem annyira mint én. 

-Harry.-anya kétségbeesett hangja csendült fel, mire nagyot nyeltem, hogy visszafojtsam könnyeimet.-Mi történt? Jól van?

-Anya, Lucy terhes.-síri csend lett a vonal másik végén.

-Oh, kisfiam.-sírt fel.-Örülsz neki?-kérdezte.

-Nem tudom. Nem tudom eldönti, hogy ez most jó vagy nem. Persze szeretnék tőle gyereket, de lehet, hogy nem most van még itt az ideje. Túl fiatalok vagyunk, nem?

-Fiam. Tudom, hogy most ez váratlanul ért, de semmiképpen se vetessétek el. Ő is egy élet. Hidd el nagyon is jó apa leszel majd.

-Veszélyeztetett terhes.-mondtam és nem bírtam tovább. Megeredtek a könnyeim, de csak némán sírtam. 

-Úristen. És most, hogy van?

-Még alszik. Az intenzíven lesz pár napig, míg a nagyobb kivizsgálásokon túl esik.-sóhajtottam egy nagyot és hallgattam tovább anya hegyi beszédét, hogy eszembe ne jusson semmi olyat tenni, amit megbánnék később. Eszembe se jutott, hogy elvetessük a gyereket, sőt ha már ezt történt valószínű ennek valamilyen oka van, de ahhoz fogalmam sincs, hogy fogom Lucyval közölni. Annyira kicsi és törékeny lány. Nem tudom, hogy fogja viselni a tényt, hogy anyuka lesz. 

*~*~*~*~*

Pár nappal később Lucyt átvitték egy szobába és szinte a nyakamba ugrott, amikor bemehettem hozzá. Most is itt ülök mellette, de még nem volt ahhoz bátorságom, hogy elmondjam neki a dolgokat. Persze nem hülye és sokszor megkérdezte minden rendben van-e és ez most sincs másképp. 

-Harry kérlek. Mond el mi a baj.-kérlelt és a szokásos ellenállhatatlan szemekkel rám meredt. Hatalmasan sóhajtottam, de úgy döntöttem jobb rajta hamarabb túl lenni.

-Lucy.-fogtam meg a kezeit mire ő félelemmel teli szemekkel vizsgálta az enyéimet.-Kisbabánk lesz.-nyögtem ki, mire megmerevedett és szemei kikerekedtek. Levegőt sem vett csak előre nézett semleges arccal. 

-Nem.-mondta.-Nem lehet.-a szívem kettészakadt, amikor ismét sírni láttam. Szorosan magamhoz öleltem, de ő nem ölelt át. Csak ült és kezei lógtak maga mellett.

-Nem lehetek terhes. Istenem. Ha ezt anya megtudja és apa.-kétségbeesetten rám nézett.- Mit fogunk mi kezdeni? 

-Megfogjuk oldani. Kialakítunk neki egy szobát, elmondjuk a szüleidnek akik nem fognak úgy sem kiakadni, ha pedig igen akkor kit érdekel a véleményük?-felemeltem az állánál fogva és mélyen a szemeibe néztem.-Szeretlek, te is szeretsz engem és egy szeretet teljes családban fog felnőni. Nem fog semmi rossz történni, higgy nekem.- egy csókot nyomtam ajkaira, ami pár másodperc után ismerősen fogadva enyéimet. Még én sem fogtam fel, hogy apa leszek, de ha megtörtént felfogjuk nevelni. 

-Félek.

-Nem kell. Minden a legnagyobb rendben lesz.-mosolyogtam, majd újra megcsókoltam.