25.~Az ex-em.

Sziasztok! Meghoztam a részt és nagyon szomorú lettem, mikor észrevettem, hogy csak mindössze 2 komment érkezett az előző részhez, de nem tántorodtam meg ezt a pár részt már megírom nektek. El sem hiszem, hogy már csak 5+2 rész van a blogból. Sajnálom, hogy ilyen hamar befejezem, de sokkal fontosabb dolgaim vannak jelen pillanat és már nem esik bele az időmbe az írás. 

Csatlakozzatok a Facebook csoportba, minél többen 

Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

Teljes nyugalomban haladunk, lassan az autópályán. Egy hete engedték haza Lucy-t. Nehéz napok voltak, mert teljesen sokkos állapotban volt, de már teljesen elfeledte azt és próbál a legtöbbet pihenni. A reggeli rosszullétek teljesen kikészítik és most is sápadtan ül mellettem, de hajthatatlan volt, hogy meglátogassuk az anyukáját. Úgy érezte joga van tudni azt, hogy terhes és nem szeretné úgy megszülni majd a gyerekünket, hogy az anyukája nincs ott, és csak az én oldalamról vannak nagy szülei. Büszke vagyok rá, hogy ennyire szeretné helyre hozni a történteket és mondhatni, hogy már megbékélt velem az édesanyja. Bevallom nagyon tartok tőle, de próbálom nem ezt sugallni Lucy felé. Annyira furcsa nekem ez, hogy kismama és oly' nehéz felfogni ezt. Gyerekünk lesz legkésőbb 9 hónap múlva. Olyan gyorsan elfog telni ez az idő. Kíváncsi vagyok, hogy a szülei mit fognak ehhez szólni. 

-Harry!-erőtlen hangjára egyből odakaptam a fejem és ijedten pásztáztam fél szemmel.-Megállnál egy percre?

Rögtön lehúzódtam egy kis megállónál és Ő egyből kipattant az autóból, majd a hátát neki támasztotta. Kiszálltam utána és átfutottam az Ő oldalára.

-Jól vagy? Figyelj biztos jó ötlet volt ez az egész, hogy elinduljunk? Nagyon sápadt vagy.-nagyon megijedtem. Azt hiszem én sokkal jobban félek ettől az egésztől, mint Ő.

-Nem! Jól vagyok.-furcsán méregettem. Makacs, mint az öszvér és már ha haldokolna sem mondaná vissza azt, amit ő már kitalált.-Csak friss levegőre volt szükségem.

-Rendben.-motyogtam.

*~*~*~*~*

-Annyira izgulok.-mondta és a körmeit kapargatta. Ráraktam a kezeim az övére és mélyen a szemeibe néztem. 

-Nyugi, hidd el nem lesz semmi gond. Tudod, hogy nem tesz jót, ha idegeskedsz.-egy kisebb puszit adtam a szájára, majd kiszálltunk mindketten és kézen fogva indultunk a hatalmas kerítéshez. Egy nagyot sóhajtott, majd lenyomta a kilincset és benyitott a barátságos kis lakásba.

-Anya! Megjöttünk.-kiáltotta.

-Oh, Istenem! Annyira hiányoztál.-szorosan átölelte barátnőmet és tovább motyogta bőrére a szavakat.-Úgy sajnálom, hogy nem tudtam bemenni hozzád a kórházba Lucy, de vihar volt és nem közlekedtek repülők, a határt pedig lezárták. Nem engedtek át senkit és édes istenem...

-Anya kérlek! Hagyjuk ezt, nincs semmi baj.-mosolygott édesanyjára, aki most hozzám lépett oda és végig mért, én pedig akkorát nyeltem, hogy még Londonban is hallották. Elmosolyodott és átölelt. 

-Köszönöm, hogy ennyire vigyázol a lányomra.-suttogta meghatottan, én pedig bátortalanul visszaöleltem.

-Semmiség.-eleresztettem egy mosolyt barátnőmre, aki meghatódottan nézte a kis jelenetünket. Tudom, nem hozzám vall, de hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nincs konfliktus közöttünk és, hogy végre megbékélt velem anyukája. Ez a lány annyira megváltoztatott életemben nem voltam még ilyen szituációkban és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer  gyermekem lesz. Istenem, de fura ezt kimondani. 

Lucy Jefferson szemszöge:

A boldogságom a fellegekben jár. Életemben nem sejtettem, hogy egyszer én is olyan boldog lehetek, mint a szüleim. Amikor láttam őket együtt, hogy mennyire boldogok és csókokat lopnak egymástól a szívem összeszorult ha arra gondoltam, hogy nekem soha nem lesz egy olyan barátom, aki szeretni fog és én viszont fogom szeretni, de most itt az a fiú mellettem, akit mindennél jobban szeretek és gyereket várok tőle. Azt hittem a kapcsolatunk elején, hogy egy bábú leszek, akit néha napján előkap és "megszeretget" de hála istennek nem így lett. Féltem tőle és tisztán emlékszem azokra a napokra, amikor bántott. Amikor elrabolt és arra is amikor elhagyott. Azt hittem akkor soha nem leszek boldog és egyedül fogok megöregedni. Engem soha nem szerettek úgy igazán, még a saját szüleim sem, csak akkor döbbentek rá ezekre a dolgokra, hogy nem úgy viselkedtek velem ahogy kellene, amikor már nem voltam itt nekik és nem volt itt szidni nap, mint nap egyes dolgokért. Most saját házunk van, saját magánéletünk és lassan saját családunk is és én nem szeretném azt, hogy a gyerekünk olyan családnak nőjön fel, mint én vagy Harry. Egyikünknek sem volt fényes gyermekkora, de már mind a ketten megbocsájtottunk a szüleiknek és nagyon remélem, hogy anyáék is olyan jól fogják viselni a tényt, hogy terhes vagyok, mint Anne és Gemma.

Anya csak mondta és mondta, de amikor apához ért a téma elhallgatott és bágyadtan a földre nézett. Fogalmam sem volt, hogy mi az ami ennyire elrontotta a kedvét. Az egyik pillanatban még nevetett és aranyosan magyarázott és most pedig, mint akit teljesen kicseréltek unalmasan néz előre.

-Anya, mit történt.-odacsusszantam mellé és megfogtam kezeit biztatóan.

-Semmi.-erőltetett magára egy hamis mosolyt, amit senki sem vesz be.

-Kérlek. Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. Mi történt?-próbáltam lágyan beszélni vele. 

-Apád elhagyott engem. Mindig csak a munka és a munka volt a fontos a számára, engem pedig teljesen elhanyagolt. Mióta te elköltöztél Harryvel teljesen kicserélődött. Mindennap az irodájában ült, ha nem akkor pedig részegen esett haza és én ezt nem bírtam.-hangja meg-meg csuklott de folytatta.-Talált magának egy lotyót, aki élvezi, hogy kihasználja. Könyörgöm fontosabb neki egy szilikon mellű, teljesen mű kis....hadd ne mondjam ki, mint a családja?-sírva vetette magát a karjaimba és szorosan átölelt.

A könnyeim nekem is megindultak és hihetetlen gyorsaságban áztatták át anya pólóját, de se engem nem érdekelt és anyát sem. Mindkettőnk felsője csupa könny áztatta lett, de jól esett egymás karjaiban sírni.

-Terhes vagyok anya.-suttogtam és nem voltam abban biztos, hogy meg is hallotta. Megdermedt a karjaim között, majd eltolt magától és meredten nézett.

-Úr isten.-sikított és felpattant az ágyról.-Ezt nem hiszem el.-felrántott magához és hosszasan megölelt. Harry mosolyogva nézett minket és látszódott, hogy ő is belekönnyezett a kis jelenetünkbe. 

-Ugye itt alszotok ma?-kérdezte anya.

Harry felé fordultam, aki egy bólintással jelzett, de ez a pillanatot is elkellet valakinek rontania. Váratlan pillanatban csengettek az ajtón és futottam a bejárati ajtóhoz, ahol egy váratlan, és egyáltalán nem idegen lépett be rajta, majd magához húzott és az ajkaimra tapadt. Ez a személy az ex-em, Allan.