14.~Elhagyott.

Sziasztok! Sajnálom a késést, de szeretném ha azért kommentelnétek! Fontos, hogy tudjam tetszik-e nektek. Na de "mindegy". Remélem tetszik a rész. Jó olvasást!

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge ( 2 héttel később)

Reggel amikor felkeltem Harry-t nem találtam magam mellett. Arra számítottam, hogy megint úgy kelünk, mint ahogy szoktunk. Lábaink összeszoktak akadni és szó szerint egymáson fekszünk. Nem vagyok egy olyan pár akik szépen egymás karjai között alszanak. Mi egymáson. 

Feltápászkodtam az ágyból és felöltöztem. A hajamat csak lófarokba fogtam, majd a konyha felé igyekeztem. Egy árva hangot sem hallottam, de amikor az előbb említett helyre értem megpillantottam Harry-t amint nekem háttal ül és erősen gondolkodik. Mögé settenkedtem és átöleltem hátulról. A kezei közül kiesett a kanál és felém fordult. Egy erőltetett mosolyt villantott felém.

-Van valami baj?-érdeklődtem.

-Nem semmi.-válaszolta egyhangúan.

-Mond el kérlek. Hátha tudok segíteni.-ez a mondat egy párszor elhangzott a számból, amikor beszélni kezdett.

-Sajnálom, de el kell, hogy menjek.-mondta. Egy percre sem nézett rám. A földet kémlelte.

-Miért?-a szememből a könnyek azonnal megeredtek.-Nem hagyhatsz itt, Harry.

-Hidd el, jobb lesz az életed nélkülem.-majd felvette a bőröndöket, amik az ajtóban voltak és az kifelé igyekezett. Keze után kaptam és megpróbáltam visszahúzni magamhoz. Valószínű, ha számít rá nem sikerült volna, de így a kezeiből kiestek a táskák és felém fordult. 

-Ne hagyj el kérlek. Sokkal rosszabb lesz nekem, mint az, hogy ha nem vagy itt. Én szeretlek.

-Én is, de nem maradhatok.-nézett mélyen a szemembe. Próbáltam valami érzelmet keresni bennünk, de csak rideg tekintettel nézett rám.

-Nem szeretsz igaz? Csak egy új áldozat lettem?-ordítottam. 

-Ne nehezítsd meg ezt Lucy. Tudod, hogy ez nem így van.

-Hanem, hogy Harry? Elhagysz és azt mondod, hogy szeretsz? Na ne nevettess kérlek.-a tekintetemet nem szakítottam el az övétől. 

-Menjünk...

-Nem! Nem megyünk sehova! Mond el mi az igazi oka annak, hogy elhagysz. Én feladtam mindent miattad!-még mindig kiabáltam. Már nem sírtam sokkal inkább dühös voltam rá.

-Ne ordibálj Lucy! Nincs másik lány. Szeretlek, de sokat ártottam neked érted?! Nem maradhatok veled és ezt értsd meg! Mindig is szeretni foglak, de fogadd el ezt a tényt. És most már tényleg menjünk.-nem szóltam egy szót sem csak dühösen kicsaptam az ajtót magam előtt és az autójához mentem, aminek az ajtaját feltéptem, majd magam után becsaptam teljes erőmből. Párszor már elmondta, hogy ne csapkodjam a nagy Range Rover ajtaját, de most nagyon nem érdekelt. Beszállt Ő is mellém és hozzám sem szólt. Egyszerűen nem tudom felfogni azt, hogy elhagy. 

*~*~*

Kerek 8 hónapja, hogy itt hagyott Ő. Elment, azzal az indokkal, hogy sokkal jobb lesz nekem nélküle, mint vele. Azt mondta örökre velem marad és mikor úgy tűnt minden a legnagyobb rendben, darabokra hullott az életem. Azt hittem boldogok vagyunk, megpróbáltam neki mindent megbocsájtani és elfelejteni a rossz dolgokat, erre Ő darabokra törte a szívem. Minden annyira jó volt. Amerikába költöztünk ketten, ahol senki nem ismert minket. Harry-t sem követte Ed-legalább is azt mondta, hogy békén hagyta, de nem tudom mi történt ami miatt itt hagyott. Talán nem szeretett vagy csak egy játékszer voltam? Sokan azt mondták, hogy ki fog használni, hogy nem nekem való és, hogy ő neki nem való kapcsolat és engem is csak idegileg tönkre tesz, majd, összefogja törni a szívem és én akkor annyira vak voltam, hogy nem hittem nekik. Tényleg szerelmes voltam vagy még talán vagyok is belé, de nincs itt, hogy láthassam. Minden nap meg kell küzdenem a szokásos lenézésekkel, a szüleim hegyi beszédével. Mindig elmondják, amikor sírni látnak avagy magam alatt vagyok, hogy ők megmondták. Persze, nekik könnyű mondani, de ki ne sírna az után akit szeret?
Próbálom őket a nap 24 órájában elkerülni a szüleimet, de szinte lehetetlen, mivel vissza kellett, hogy költözzek hozzájuk. Reméltem, hogy majd megtudom velük beszélni a dolgokat normálisan, de sajnos nem így alakult. Haragszanak rám, jogosan persze és már nem is bíznak bennem. Ellenőriznek folyamatosan és ez engem irritál. Nap, mint nap próbálom a tanulással elvonni a figyelmem, de sokszor elkalandozok, mint ahogyan most is. Az ágyamon fekszem és agyalok, ami már szinte mindennapos. Itthon sokkal többet kellene tanulnom, mint amennyit szoktam és az átlagom is csökkent. Sokkal rosszabb tanuló lettem és talán még jobban bezárkóztam az én világomban. Egyetlen egy barátnőm lett az iskolában Elizabeth. Igazán kedves lány, amolyan hippi stílusú, szó kimondó, de ő ilyen és én így szeretem. Amikor nem éppen itt ülök, vele vagyok, de a mai napom ismét depressziós. Csak Harry jár a fejemben. Lehet, hogy csak érdekből volt velem? Csak megakart kapni egy rövid időre, kihasználni majd eldobni? Azt hittem tényleg szeret és, hogy az életem kezd jó irányba fordulni, de nem. Általánosan elfogadott tény, hogy abba a pillanatban, mihelyt az életed kezd helyreállni, akkor hirtelen látványosan ízekre hullik, mert sajnos olyan világban élünk, ahol a hazugság mindennapos, és az őszinteség ritka dolog. Így  nagyon nehéz olyan embereket találni, akik nem érdekből vannak mellettünk. 

-Lucy?! Drágám jól vagy?-anya kopogott az ajtómon, majd belépett, ezzel kiszakítva a gondolat menetemből.

-Nem mondanám.-töröltem le a könnyeimet.-Annyira hiányzik.

-Harry?-bólintottam.-Ne aggódj te is hiányzol neki. Ő cseszte el és nem volt elég okos. Ha okos lett volna rájött volna, hogy nem szabadna lemondania rólad, de nem volt az és elment. Ne hidd azt, hogy hiányzik. Nem ő hiányzik, hanem az ami régen volt, amilyen Ő régen volt. Most már olyan valakire várj, aki bebizonyítja, hogy nincs rá szükséged, de először el kell, hogy engedd őt és a hülyeségeit. Most rajtad a sor, hogy azt mond "basszus te mindent elcsesztél!". Most pedig keress okokat arra, hogy boldog legyél nélküle! Ne üzenj neki, ne is beszélj vele! Csak hagyd, hogy teljenek a napok és majd rájön, hogy a hiányod marja belülről.-szavai elgondolkodtatóak. Igaza van. Teljesen. Talán csak a múlthoz ragaszkodom és nem hozzá. Az hiányzik, ami volt és nem ő.
-Menj el bulizni ma Elizabeth-el. Hidd el jót fog tenni neked egy kis kimozdulás. Ne ülj itthon egész álló nap.-mosolygott.-Na menj és hívd fel El-t. Biztos el fog veled menni.
Úgy tettem, ahogy azt javasolta anya, bár furcsállom, hogy pont ő mondta azt, hogy menjen el.
-Mond csajszi?! Kilábaltál a depiből egy időre?-kuncogott.
-Annyira vicces vagy El. Mi lenne, ha ma elmennénk egyet bulizni?-kérdeztem.
-Ki vagy te és hol az én barátnőm?
-Fejezd be!-utálom, amikor gúnyolódik.
-Jól van, jól van. 9-re ott vagyok nálad.
Gyorsan készülődni kezdtem. Nem tudom miért, de nagyon várom az estét. Régen voltam már oda és ez hiányzik. Hirtelen boldogság löketet kaptam és a fürdőbe ugráltam. Megtöltöttem a kádat forró vízzel, majd telenyomtam habfürdővel, ami által a kád megtellett habbal. Levetettem a ruháimat és elmerültem a habok között. Éreztem, amint az izmaim ellazulnak és a testem átjárja a melegség. Hátra dőltem és élveztem a kis nyugalmat. Kizártam mindent és az estére koncentráltam. Eldöntöttem, hogy megpróbálok nem foglalkozni azzal a tudattal, hogy nincs itt, ha ő úgy döntött, hogy elhagy akkor hozzá kell, hogy szokjak.
Kimásztam a kádból, majd magam köré tekertem egy törölközőt. Alapos fogmosás után neki álltam a sminkemnek. Füstös szemeket varázsoltam magamnak, a számat pedig piros rúzzsal festettem ki. Az órára pillantottam és megállt bennem az ütő amikor észrevettem, hogy már fél 8 van, így gyorsan a gardróbomba rohantam és kiválasztottam egy szűk, rövid, fekete ruhát. Mikor felöltöztem visszamentem a fürdőbe, ahol neki álltam a hajamnak. Már az utolsó tincset göndörítettem be,  mikor Elizabeth és egy nagyon helyes fiú lépett be a szobámba.
-Öhm, sziasztok.-köszöntem.
-Hello.-vágódott be az ágyamba a csinos El. Egy piros ruhát viselt. Nagyon jól nézett ki, de mellette az a fiú sokkal jobban izgatta a fantáziám. Szűk fekete nadrágot viselt, egy fehér felsővel és azon egy sötét színű farmer inget viselt. Feltüsizett haja tökéletesen állt neki. Bőre barna, ami miatt gyönyörű kék szemei tisztán látszódnak.
-Szia, Conor vagyok.-mosolygott ezzel megmutatva szép fehér fogait.
-Lucy.-motyogtam. Közelebb jött hozzám majd megfogta a kezem és csókot lehelt rá.
-Nos, örülök Lucy. Gyönyörű vagy.-mosolygott, míg én pirultan a földre néztem, közben egy köszönöm-öt motyogtam.
-Ha végeztél kedves Conor a csajozással,  akkor mehetnénk. Kezdem unni, hogy csorgatjátok a másikra a nyálatokat.-ha lehet most még jobban elpirultam, míg Conor hangosan felnevetett. Azt hiszem érdekes estének nézünk elébe.

13.~Sokkos állapotban.

Sziasztok! Először is sajnálom, hogy ennyit késtem, de remélem megérte rá várni. Megszeretném köszönni nektek a majdnem 10.000 oldal megjelenítést, a 45 rendszeres olvasót és az előző részhez érkezett biztatásokat. Nagyon jól estek. Remélem tetszik nektek a rész. A következő részre is többet kell majd várni, de megpróbálok vele sietni, nem ígérek semmit vele kapcsolatban. 

Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

-Mért ne lehetnél?-furcsán tekintett felém.-Néha nem értelek haver. Az előbb lényegében elmondtad, hogy szereted és most meg kiakadsz, hogy nem szeretheted. 

-Zayn...így is sokat ártottam már neki. Ha most valami baja esik én nem tudom mit fogok csinálni. Meg kell, hogy találjam, de nem tudom mivel is kezdjem. Hogy hol keressem, Ed mindig egy...atyaisten. Zayn meg van! Régebben amikor itt voltunk Ed-el akkor mindig együtt lógtunk az egyik elhagyatott ház pincéjében. Istenem, hogy ez miért nem jutott eszembe.-villám sebesen magamra kapkodtam a kabátom és a cipőm, majd magam előtt kivágtam az ajtót és szaladtam az autómig. Cseppet sem érdekelt az, hogy Zayn utánam lohol, miközben azt hajtogatja, hogy álljak meg. Még, ha az életemet is kockáztatnám, se állnék meg. Bepattantam az autóba is idegesen tördeltem az ujjaim, miközben vártam arra, hogy a haverom is elérje végre az autót. Fájdalmasan felsóhajtottam, amikor végre elindulhattam. Nem igazán érdekelt az, hogy meghaladom a sebesség határt. Minél hamarabb a karjaimban akarom tudni Őt. Hiányzik mindene ami Ő. A kék szeme, a világos barna haja, aminek mindig eper illata van. Az, hogy rám néz vagy elpirul egy mocskos kijelentésem után. A tökéletes teste és az apró keze, ami tökéletesen illik az enyémbe. Hiányzik. 

Ideg tépő perceken keresztül száguldoztam az utcákon és úgy tűnt, mintha órákon át kocsikáznánk. Perceken belül a hatalmas, rom ház előtt tudhattuk magunkat. A kocsim kerekei csikorogtak, amikor megálltam. Kicsaptam a Rover-em autóját és rohantam az épület felé. Zayn mögöttem próbálta tartani a tempót.

-Te mocskos pöcs. Hol a picsában vagy hm?-ordítottam. Idegesen nyitogattam az ajtókat. Egy moccanást sem lehetett hallani. A pincébe szaladtam, amikor keserves ordibálást hallottam. Lucy. Gyorsabban szedtem a lábaimat. Berúgtam az előttem álló ajtót és ledermedve álltam ott. Mint akinek földbe gyökerezett a lába. Nem hittem el, amit láttam.-Te idióta állat.-kiabáltam, majd Ed-re támadtam. Ott ütöttem ahol csak tudtam. A kezemből ömlött a vér és nem csak az én vérem volt rajta található, hanem - a mostanra már félholtra vert- Ed-é is.

-Hey, Harry.  Szedd össze magad. Nem ölheted meg. Ha rájönnek, hogy te voltál le is csukhatnak.

-Rohadtul nem érdekel.-Zayn fújtatott egyet, majd a vállaimra tette a kezét. Nem érdekelt, tovább ütöttem, amikor apróbb kezeket éreztem meg a hátamon.

-Könyörgöm, ne csináld ezt.-megdermedtem érintésére és csak akkor fogtam fel, hogy mit is tettem. Hátra fordultam és olyat láttam, amit nem kellett volna. A szemei vérpirosak voltak, karcolások és zúzódások a testén mindenhol, de amikor a szemébe néztem rémületet láttam. És erről én is tehetek. Felálltam a földről és hozzá léptem, de ő eltávolodott tőlem. Fél tőlem. Egy idióta seggfej vagyok. 

-Istenem, ne haragudj rám.-közelítettem felé és megakartam ölelni, amikor kikerülte érintésemet és elmenekült előlem.-Annyira sajnálom Lucy. Én...én...nem...izé...nem akartam.-éreztem amint megint elönt a düh, de most sokkal inkább saját magamra lettem mérges és nem másra.-Kérlek Lucy.-könyörögtem. Nem szólt csak meredten bámult rám, amint a szeméből a könnyek megállíthatatlanul folytak.-Baby. Ne sírj.-megint megpróbáltam megközelíteni őt, de meglepett a viselkedése.

-Hagyjál békén Harry Styles. Tönkre tetted az életemet érted? Utállak! Gyűlölök. Egy féreg vagy, akinek nincsenek érzései. Csak engedj el végre. Had éljem az életemet. Mindent elszúrtál a puszta jelenléteddel.-ordította. Soha életemben nem láttam még senkit ennyire sokkos állapotban. Ha a tekintetével most ölni tudott volna, már rég halott lennék. Lesütöttem a szememet. Szégyellem magam életemben először, mert igaza van. Teljes mértékben igaza van. Ha én nem lennék, nem lenne keserves az élete. Nem bántanák Őt, és most nem rabolták volna el. Nem élne rettegésben és a szüleivel is jó viszonyt ápolna, de nem. Mindenért én vagyok a hibás.

-Zayn,  kérlek vidd Lucy-t a kocsiba.-nem szólt egyikőjük sem semmit, csak elindultak szótlanul kifele. Amikor megbizonyosodtam arról, hogy halló távolságon kívül vannak, teli torokból ordítottam, miközben a falba vágtam öklömet, ami hatására a falba egy lyuk keletkezett, de nem igazán érdekelt. 

Ed felé fordultam és egy utolsót belerúgtam, mielőtt távoztam volna. Összekuporodva feküdt a földön és egyáltalán nem sajnáltam. Egy picit sem. Kifele menet megpróbáltam letörölni a kezemről a vért és nagyjából sikerült is. Amikor kiértem az épületből rendőr autók szirénáját hallottam. Futva tettem már a pár méter távolságot az autóig, majd gyors beültem és Zayn elhajtott. Ha a zsaruk ott találnak, fogadni mernék, hogy lecsuknak. Hátra pillantottam a hátsó ülésekre, ahol Lucy ült. Teljesen sokkos állapotba került és csak meredt maga elé. Pislogni sem pislogott és ezt megrémített.

-Hey.-nyúltam hátra és megsimogattam a lábát. Azt hittem, hogy el fog menekülni az érintésem elől, de meg sem moccant. Ugyan úgy ült, érzelem mentes arccal.

-Kérlek. Mondj valamit.-próbáltam szóra bírni.-Lucy?!-kezdtem kétségbeesni. 

-Hagyd.-szólt Zayn.-Valószínű sokkot kapott. Nem fog veled beszélni haver.

*~*~*~*

-Most mit csináljak? El fog hagyni érted? Itt hagy és én ezt nem akarom.-mióta visszaértünk a hotelbe Lucy alszik és én, Zaynnel együtt idegesen ülünk a nappaliba. Ha feljelent az a barom akkor engem tuti megtalálnak és nem bujkálhatok egy életig, főleg nem vele. Belesodortam őt is minden egyes hülyeségembe. Minél hamarabb el kell innen is mennünk. Nem maradhatunk sokáig. A zsaruk így is keresnek és, ha beköp azaz idióta akkor még több vádat tudnak majd a nyakamba varrni. 

-Fogalmam sincs. Menjetek el innen az a biztos. Nem maradhattok itt. 

-Igen ezt sejtettem én is.-belevágódtam a fotelbe és a kezeimbe temettem a fejem. Végre amikor minden a helyére állt volna, boldogan élhettem volna vele, erre mindent elcseszett Ed. Simán elintézhettük volna ezt normálisan is, de neki mindent a feje tetejére kellett állítania és ellenem fordítani azt a személyt, aki nekem a mindent jelenti jelen pillanat. Lehet az lenne a jobb, ha most haza vinném a szüleihez. Talán ott biztonságban lenne egy ideig. Ott nem keresnék, de nem hagyhatom magában. Tudom, hogy nincsen jóba a szüleivel. Mindenhova menne csak haza nem. Makacs lány és nem fogja azt csinálni, amit a szülei elterveznek, viszont ha az én szüleimhez mennénk talán az is jobb lenne, mint egy másik hotelbe. Nem tudják, hogy én hol laktam így ott egy ideig nem keresnének minket, a szüleim meg egyébként is örülnének neki, hogy ha haza látogatnék egy időre, főleg nem egyedül.
-Én azt hiszem most már itt nincs rám szükség.-Zayn a kezét tartotta a kezét, így én belecsaptam, majd kikísértem. Hálásan megköszöntem neki azt, hogy segített nekem. Amikor távozott, visszamentem a nappaliba egy üveg sör társaságában leültem a kanapéra, majd a TV-n a szokásos foci meccset néztem. Azt hittem, hogy egy időre lefogja foglalni a gondolataimat, de minden hozzá vezetett vissza. Akármennyire is szerettem volna kiverni a fejemből, legalább egy kis pihenés erejéig, nem jött össze. Minden dolog, tett vagy szó hozzá köthető. Mindenről ő jut az eszembe. Csak egy fal választ el minket egymástól és hiányzik. Távolság tartó lett és úgy érzem, hogy nem szeret vagy talán nem is szeretett csak megbízott bennem. Talán csak nem akart egyedül maradni és nem érez úgy, mint én. Jobb lenne neki elmondanom mit érzek és akkor eldőlne minden, de életemben először gyáva vagyok elé állni és kitálalni. Itt ülök a sörömet iszogatva, miközben simán megtehetném azt, hogy oda megyek és elmondok neki mindent, de nem. Félek a visszautasítástól. Mindig, mindenki azt csinálta amit én mondtam és most- mint ahogy eddig sem- tudnám elviselni azt, hogy visszautasít, főleg azt nem, hogy Ő. Azt hiszem tényleg szerelmes lettem belé. 

12.~Rablás, érzelmek.

Sziasztok! Meghoztam a részt és szerintem extra rossz lett. Nekem nagyon nem tetszik és ahogy észrevettem nektek sem annyira. Persze örülök annak a kevés kommentnek is amit kapod, de eddig sokkal többet kaptam. Remélem azért visszatérnek az olvasóim és tetszeni fog nektek, ha már nekem nem. Jöhet negatív-pozitív komment is. Legalább mondjátok el mi nem jó. Lehet névtelenül is kommentelni! Mindegy. Jó olvasást!

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:

Több nap telt el mióta eljöttünk Londonból. Jelenleg Ausztrália egyik kisebb városában tartózkodunk, ami igazán szép, még így a szálloda ablakából is, mivel Harry nem enged ki. Egész álló nap telefonál és ideges. Próbál normálisan viselkedni, de nap mint nap azt látom, hogy valamit összetör, ordibál esetleg elviharzik és részegen jön vissza. Kezd elegem lenni ebből az egészből. Egész álló nap itt ülök és a plafont bámulom vagy a telefonom játszok. Azt is megtiltotta, hogy bárkit felhívjak rajta kívül avagy a twitter fiókomba belépjek. Mióta eljöttünk nem mondta el, hogy miért is. Titkolózik, kifogásokkal próbálja húzni az időt, de ha ez így megy továbbra is megfogom magam és visszautazok a szüleimhez. Csodálkoztam azon, hogy nem kerestettek vagy nem hívtak még a telefonomon. Talán örülnek neki, hogy én nem vagyok itt nekik? Csak egy púp voltam a hátukon? Egyáltalán szerettek valaha? Nem tudom. Sok, irritáló kérdés amire nem kapok választ csak lógnak a levegőben. Annyira szeretném megtudni, hogy miért kellett elbújnunk ennyire. Mitől vagy kitől fél Harry ennyire? Soha nem képzeltem volna azt, hogy Harry-t is meglehet félemlíteni, de tessék. Tisztán látszik rajta, hogy retteg valamitől. Sokszor próbáltam már neki segíteni, de makacs, mint az öszvér és nem tágít. Százszor próbáltam már jobb kedvre deríteni, de egyenlő volt a nullával az eredmény. 

-Hazz.-szólítottam meg félve. Igen, félek tőle.

-Hm?-fordult felém. Szemei alatt hatalmas, fekete karikák ékeskedtek. Nagyokat pislogott és az kialvatlanság jelei látszódnak rajta. Segíteni szeretnék neki, még ha nem is tudom miért kell.

-Menj fürödj le és aludj egyet. Hidd el jól fog esni.-halkan beszéltem hozzá és próbáltam rábírni tervemre. 

-Nem. Én nem vagyok álmos.-morogta.

-Látom r...-próbáltam elmondani amit szerettem volna, de nem hagyta.

-Mit nem értesz azon amit mondtam? Hülye vagy? Esetleg süket? Szólj mert elviszek egy orvoshoz, ha kell.-megszeppenve figyeltem őt és éreztem, ahogy a könnyek marják a szememet. Segíteni szerettem volna neki, de ő mégis elküld és bánt. Még ha nem is fizikailag, de a lelkem ketté szakad. A könnyek folytak az arcomról és elhatároztam, hogy ezt nem tűröm tovább. Felkaptam magamra a cipőmet és a kabátomat. Éreztem a tekintetét magamon, amint lyukat fúr a hátamban.
-Hova mész? Nem mehetsz innen ki.-állt fel és megfogta a csuklómat. Szabad kezemmel a telefonom zsebre vágtam és erőteljesen kirántottam a kezem az övéiből. Szaladtam az ajtóig, majd le a lépcsőn. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy eltűnhessek innen. Hallottam, ahogy lépked utánam és fenyegető szavakat intéz felém, így még gyorsabban szedtem a lábaim. Szó szerint  menekültem előle. A recepciós hölgy értetlenül nézett engem, ahogy kivágtam a szálloda ajtaját és tanácstalanul álldogáltam ott. Fogalmam sem volt merre induljak. Hátra pillantottam és Harry akkor jött le a lépcsőn. Elakartam indulni, mikor egy mellkasba ütköztem. Az idegen férfi gyors felkapott a vállaira és mit sem törődve azzal, hogy ütögetem a hátát és segítségért kiáltok, bedob az autóba. Hallom, ahogy Harry kiabál, de az autó gyorsabb, mint ő. Teljesen bepánikoltam. Bárcsak ne lennék ennyire felelőtlen és maradtam volna ott Harryvel. A férfi odaült mellém és gúnyosan méregetett.

-Mit akarsz tőlem? 

-Nem értem mit evett rajta Styles, de lényegtelen. Tudod ott kell őt bántani ahol a legjobban fáj neki. És mivel te vagy az ő gyenge pontja ezért, téged kell elvennünk tőle. Sajnálom cica.-simogatta volna meg az arcom, de én elhúzódtam érintése elől. 

-Hagyj engem békén.-sziszegtem.

-Ohm, de kis harapósak lettünk. Tetszik ez nekem, de sajnos nem az enyém vagy. A főnökhöz egyben kell, hogy vigyelek. Nem örülne neki, ha mi csinálnánk valami izgalmasat.-simított végig az arcomon és én undorodva löktem el a kezét. Félelmetesen felnevetett, majd leült és engem pásztázott. Jó pár óráig autókázhattunk. Rettenetesen féltem mi is lesz. Egyszer egy hatalmasat fékezett az autó és én pedig eldőltem, majd a fejem az ajtóba vertem. Lüktet, de próbáltam nem törődni vele. Az egyik férfi a hajamnál fogva kirántott az autóban. Nagyon fájt, a könnyek a szememből potyogtak. Mit sem törődve velem belökött egy szobába, ahol egy magas, kopasz, kigyúrt férfi állt. Testem remegett, mint a kocsonya amikor megközelített engem. Megállt előttem pár lépéssel és végig mért szemével. Megnyalta a száját, majd közelebb jött. Teljesen fölém magasodott, és ez egyáltalán nem tetszett.
-Hogy hívnak szépségem?-kérdezte miközben magához rántott és a nyakamat csókolgatta. Nem értettem mit keresek itt. Elfintorogtam, amikor a férfi szívni kezdte a nyakamat. Felszisszentem a fájdalomtól és a könnyeim még mindig szüntelenül folytak. Nem nagyon érdekelte. Amikor végre abba hagyta és várt a válaszomra, de én nem voltam hajlandó neki válaszolni.
-Nem hallottad, hogy kérdeztelek?-keze az arcomon csattant. Éreztem amint a hő elönti az arcom és biztos voltam abban, hogy meglátszik a keze nyoma.
-Az isten szerelmére válaszolj már-lökött meg engem és a falnak csapódtam. Mindenem sajgott, az arcom is égett és, ha ez nem lenne elég, oda guggolt elém majd teljes erejéből arcon vágott. Ez nem egy szimpla pofon volt. Összeszorított öklével talált el. A vér sós ízét éreztem a számban. Nem csak a számból csöpögött a vér, hanem az orromból is. Nyöszörögtem a földön. Amikor felállt egy utolsót belém rúgott és elment. Összekuporodtam és reszkettem. Sajgott minden egyes részem. A fejemben a lüktetés csak erősödött és erős szédülés is társult hozzá. Kezdett elsötétülni minden körülöttem. Lecsuktam a szemem és vártam arra a csodára, hogy ez csak egy álom és ez mind nem igaz, de sajnos ez a valóság. Éreztem amint valaki felkap a vállára, majd később egy kemény és hideg valamire fektet. Egy puha dolgot dobott rám, majd távozott. A zár kattant és én próbáltam inkább kevesebb, mint több sikerrel felülni. Nehézkesen, de sikerült és feltápászkodtam. Az oldalamat valami iszonyatosan nyomta és akkor vettem észre, hogy a zsebemben van a telefonom. Ilyen idióta ember rablókat, mint ők az életben nem láttam. Felsóhajtottam amikor észrevettem,hogy nincs tér erőm. Idegesen a falba ütöttem és a csuklóm egy nagyot reccsent. Biztos vagyok benne, hogy eltört. Próbáltam tér erőt keresni és mázlimra, amikor felálltam az ágyra egy csíknyi keletkezett. Reményekkel próbálkoztam azzal, hogy Harry felvegye a telefonját, de mint hiába. Azonnal kisípolt a készülék. Már körülbelül kétszázszor próbáltam, amikor szerencsémre kicsengett. A szívem gyorsan kalapálni kezdett amikor meghallottam a hangját.
-Lucy. Istenem, hol vagy? Mondj el mindent kérlek.
-Harry-sírtam fel.-Fogalmam sincs. Egy pincében lehetek. Mi folyik itt Harry?
-Jól figyelj most Lucy. A....-és ekkor a telefont valaki kikapta a kezemből.
-Mit csinálsz te hülye, ribanc-ordította, majd arcon csapott. Felsikítottam a fájdalomtól. Nem értettem a helyzetet. Azt kívánom bárcsak megtudott volna állítani Harry. És most nem lenne ez a helyzet. Vagy a rendőrség, bárki. Csak kerüljek ki innen. Félek. Rettegek és nem tudok mit tenni. Biztos vagyok benne, hogy kék-zöld foltok látszódni fognak majd rajtam. Hogy a szám sarka felrepedt, az orrom pedig eltört, mint ahogy a karom is. A fejemből is csepegett a vér. Fogalmam sincs miért engem bántanak. Mibe keveredtél Harry Styles?

Harry Styles szemszöge:

Idegesen ültem miközben hallottam, ahogy megütik őt. A kezem automatikusan ökölbe szorult.
-Mit tetettek vele? Engedjétek el! Ha én kellek jöjjetek el értem, de őt nem bántsátok. Semmiről sem tehet.-ordítottam.
-Ezt ne velem beszéld meg. Én hidd el, hogy nem bántanám a kis barátnődet, de én jó pénzt kapok ezért.-és letette. Idegesen a felhoz vágtam a telefonom, ami darabjaira hullott. Felpattantam az ágyról, majd felrúgtam az asztalt. A düh ami bennem tombol nem tudtam min levezetni, csak a szállodában lévő dolgokat borítgattam. Valószínű fizetni fogok még a károkért, de rohadtul nem érdekel. Ideges járkáltam és azon gondolkodtam mi tévő legyek. Nem tudom hol van, hogy éppen mit csinálnak vele vagy, hogy mikor láthatom legközelebb. Tudom, hogy Ed mindenre képes és addig amíg nem kapja meg amit akar, nem nyugszik. Gyorsan a telefonomhoz rohantam és próbáltam összerakni. Remegő kezekkel helyeztem vissza az aksit a helyére és kapcsoltam be a készüléket. Idegtépő percek voltak, de amikor már végre bekapcsolt rögtön tárcsáztam őt. Már azt hittem nem veszi fel, amikor beleszólt. A düh és az idegesség még mindig tombolt bennem és ezt tisztán érezhető volt a hangomon is.
-Engedd el őt Ed!-próbáltam hozzá higgadtan beszélni.
-Ohm Styles. Milyen meglepő dolog, hogy hívsz.
-Mond meg mit akarsz és engedd el.-kértem.-Ed!-ordítottam, amikor nem volt hajlandó válaszolni.
-Holnap, este 9-kor legyél a régi törzshelyünkön. Ott leszek és hozd magaddal a pénzt amivel tartozol Styles. Ha nem leszel ott a barátnődnek vége.-kinyomta a telefont. Fogalmam sincs honnan fogok pénzt szerezni. Feszülten vágódtam le a kanapéra, amikor a telefonom jelzett, hogy SMS-em jött. Villámgyorsan megnyitottam amikor láttam, hogy Ed küldött nekem videó üzenetet. Kíváncsian nyitottam meg, de bár ne tettem volna. Lucy ült egy széken megkötözve, miközben Ed taperolja és csókolja, majd amikor nem viszonozza azt üti, ahol csak tudja. Lucy kétségbeesetten ül ott. Ez mind az én hibám. Nem hiszem el. Elegem van. A telefonom az asztalra dobtam. Nem bírtam tovább nézni. Muszáj valakitől segítséget kérnem. Tárcsáztam Zayn-t, az egyik haveromat, aki mindig tud tisztán gondolkodni.

*~*~*

-Haver, nyugodj le. Megtaláljuk.-próbált nyugtatni elég kevés sikerrel.
-Bántják őt érted? Ez mind az én hibám Zayn! Ha én most nem lennék neki, nyugodtan élné az életét, de nekem belekellet avatkoznom érted? Én nem akartam őt bántani, de késztetést éreztem arra, hogy megismerjem. Utálom magam azért, hogy ezt megcsináltam vele. Nem gondoltam volna, hogy esetleg többet akarok majd tőle. Ő csak egy új áldozatomnak indult és...hiányzik. Rossz, hogy nincs itt és nem tudom megvédeni. Annyira törékeny, fél, sőt retteg mindentől. Olyan szép és okos. Én nem akarom őt elhagyni, ha majd megtaláltam. Pedig muszáj lesz, így is túl sok gondot okoztam már neki. De annyira fog hiányozni a hangja, az, hogy kioktat. Az aranyos nevetése, a pimaszsága, de az is, hogy félős és néha visszahúzódó.-sóhajtottam.
-Te szerelmes vagy.-Zaynre kaptam a tekintetem és amikor láttam, hogy komolyan gondolja, felnevettem.
-Ugyan kérlek. Én nem vagyok szerelmes.
-Ezt add be másnak, ne nekem.-elgondolkoztam azon, amit mondott. Talán tényleg szerelmes lennék belé? Atyaisten...Nem lehet. Soha életemben nem voltam még szerelmes. Te jó ég...
-Zayn. Én nem lehetek belé szerelmes.

11.~Menekülés.

Sziasztok! Nagyon, nagyon sajnálom, hogy csak most hoztam részt, de nagyon sok dolgom volt. Ne haragudjatok rám és talán ez a rész is rossz lett, de nézzétek el nekem kérlek. Ígérem a következő jobb lesz. Köszönöm a 39 feliratkozót, díjakat és a kommenteket! Szeretlek titeket!

Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tegnap nem volt életem egyik legjobb estéje. Persze, én is férfiból vagyok és szükségem lenne rá, de nem akarom elsietni. Tudom, hogy hamarosan nekem el kell ebből a városból mennem. Nem húzhatom az időt tovább, így is sokat ártottam már neki. Valószínű, ha elmegyek rajta fognak engem keresni, ezért minél hamarabb itt hagyok mindent csak, hogy neki ne ártsak. 

Lucy még mindig édesen szuszogott mellettem, de a telefonom hangos ricsajba kezdett így ő nyöszörögve fordult volna át a másik oldalára, ám ez nem jött össze. Hangos puffanással a földre esett. Riadtan nyitotta fel a szemeit és én hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Sírjak vagy nevessek. Kuncogni kezdtem, de nem akartam bunkó lenni így segítettem neki felkelni. Nem bírtam tovább, hangos nevetésbe kezdtem és nem érdekelt a folyamatosan csörgő telefonom sem. A hasamat fogtam már, de Lucy hirtelen befogta a szám és mérgesen nézett rám.

-Kösz, én is szeretlek.-mondta, majd sértődötten mellém vágódott. Keresztbe fonta karjait és a falat kezdte bámulni. Igazán cuki amikor durcizik. A telefonom ismét megszólalt, ezért gyorsan a kezembe kaptam és elvonultam a konyhába amikor láttam, hogy ki is hív valójában. 

-Örülök, hogy végre méltóztatsz rám szánni egy kis időt Harry Styles.-a gúny csak úgy sugárzott a hangjából. Tiszta szívemből utálom.

-Mit akarsz?-kérdeztem cseppet sem kedvesen.

-Nekem a kis barátnődre lenne szükségem. Igazán szép kis teremtés, amint ül a kanapédon és a televíziót bámulja.-villám csapásként jutott a tudatomig, hogy éppen a házam előtt áll és bámulja Lucy-t. Gyorsan szedtem a lábaimat és behúztam az összes sötétítő függönyt.-Oh, igazán okos vagy. De azt hiszed, hogy csak úgy ennyivel lerázol? Akkor nagyon tévedsz Styles. Jó lesz, ha jobban odafigyelsz rá.-lerakta a telefont. Meg sem várta, hogy reagáljak. Idegesen a falba ütöttem. Nem gondolhatja, hogy csak úgy elveheti tőlem. Nem. Össze-vissza járkáltam a szobában. Majd szét robbantam a dühtől, de nem adhattam ki magamból előtte. 

-El kell mennünk innen.-fordultam felé. Értetlenül nézett rám.-Ne kérdezz semmit. Öltözz, fogd a táskád és megyünk.-nem mozdult csak ült az ágyon és sokkolva figyelt engem.-Most.-kiabáltam. Riadtan felpattant az ágyról, majd a ruháihoz lépett és gyorsan belebújt nadrágjába. Egy ideig gondolkozott, majd rám nézett. Idegesen dobogtattam a lábaimmal.  Elfordult előlem, majd belebújt felsőjébe. Felsóhajtottam, hogy végre elkészült, karon ragadtam és gondosan bezártam a lakásom ajtaját. Szorosan fogtam a kezét miközben az autóhoz vezettem. Próbáltam minél gyorsabban megkerülni az autót, mikor ő beült és gyorsan eltűnni innen. Ő nem szórakozik. Amit akar általában meg is kapja. Utálom őt. Tiszta szívemből. A sebesség határral nem törődve száguldoztam London utcáin. Nem törődtem senkivel és semmivel, csak minél hamarabb biztonságban akartam magunkat tudni. Lucy mellettem az ülést szorította erősen és feszülten ült. Fogadni mernék, hogy most megrémisztem, de csakis az ő érdekében teszem. Mikor kiértem a városból, lassítottam. Hosszú kocsiút vár ránk, de addig is biztonságosabb így, mint ha otthon ülnénk és megvárnám míg ő megtámad minket.
Jó ideje kocsikázgattunk, de egyikünk sem szólt a másikhoz, csak ültünk némán egymás mellett. Próbáltam a vezetésre koncentrálni, de nehezen ment.
-Sajnálom Lucy, de el kellett jönnünk otthonról.-próbáltam szóra bírni, de továbbra is az ablakon bámult ki. Balra fordítottam a fejem, hogy lássam, de bár ne tettem volna. A könnyek száguldoztak az arcán és próbálta leplezni.-Ne sírj kérlek. Mindent elfogok magyarázni.-combjára simítottam a kezem és finoman megszorítottam. Felém kapta a tekintetét és bosszúsan rám nézett. Soha nem láttam még így.
-Jó lenne ha mindent elmagyaráznál végre.-a hangjából kitudtam venni, hogy mérges, de ahhoz képest nagyon jól álcázza.-Állj meg kérlek.
-Miért? Rosszul vagy?-kérdeztem ijedten.
-Nem. Ott egy benzin kút. Pisilnom kell és éhes vagyok.
-Oh.-bekanyarodtam a kútra. Meg sem várt, kipattant az autóból és futó lépésben indult az épületbe. Hátra dőltem az ülésen és őt figyeltem. Nagyot sóhajtottam és idegesen a kormányba vágtam egyet. Nem hiszem el, hogy ez velem történik. Eddig minden annyira jól ment. Próbáltam lenyugodni mire visszaért és ez sikerült több-kevesebb sikerrel. Már úgy voltam, hogy utána megyek, mikor mosolyogva jött az autó felé. Nem értettem mi ez a hirtelen kedv változás. Az előbb még megtudott volna ölni, most meg...nem értem. Bepattant mellém és felém tartott egy szendvicset, vizet és egy csokit. Értetlenül néztem rá, de ő továbbra is csak tartotta. Egy halk köszönöm utána elvettem tőle és eddig nem is éreztem mennyire éhes voltam, ám nem bírtam feldolgozni azt, hogy milyen jó kedve van. Fogadok, hogy a benzinkutas srác mondott neki valamit. A féltékenység úrrá lett rajtam, de nem akartam kimutatni. Tudom, hogy sokáig nem fogom bírni, de próbálom elfelejteni. Erősen szorítottam a kormányt és kizártam mindent, csak vezettem egyenesen.
-Hova megyünk úgy egyébként?-kérdezte érzelem mentesen.
-Ausztráliába.
-Tessék?-kapta felém a fejét.-Minek megyünk mi oda? Hazz azonnal mond el mi van, mert itt azonnal kiszállok és visszamegyek Londonba.
-Azt sem tudod hol vagyunk nem, hogy visszatalálnál.-őszintén nagyon aranyos, ahogy próbál komoly lenni és egy kicsit irányítani a dolgokat.
-Ne röhögj, mert ez rohadtul nem vicces. Simán megoldanám hidd el, el lennék nélküled is, mint ahogy eddig.-soha nem hallottam, hogy csúnyán beszélt volna. Ez volt ez első alkalom és bevallom beindít a mérgesebbik énje is. Tovább nevettem rajta. Egyszerűen nem bírtam. Annyi próbálkozott azzal, hogy meghasson.-Nagyszerű.-dünnyögött, majd kicsatolta az övét.
-Mit csinálsz?-kérdeztem. Fogalmam sincs mi jár az agyában, de biztos, hogy annak semmi jó következménye nem lehet. Már minden megfordult a fejemben. Az is például, hogy kiugrik az autóból és elüti egy autó. Minden.
-Hátra ülök.-egy hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem kiugrani készül, viszont nem értettem, hogy miért megy hátra.
-Miért?-adtam hangot a gondolataimnak.
-Nem szándékozok ilyen közel ülni hozzád. Inkább alszok egyet hátul.-mondta, majd hátra mászott. Remek. Gratulálok Styles. Egy arrogáns pöcs vagy.

Lucy Jefferson szemszöge:
Utálom. Tiszta szívemből utálom. Hogy lehet valaki ennyire tapló? Csak egyszer az életben szabaduljak meg valahogy tőle és elköltözöm Londonból. Soha többet nem fogok visszamenni. Soha.
Zene hallgatás közben, próbáltam aludni nem túl sok sikerrel. A gondolataim a szüleimen jártak. Fogalmam sincs mit gondolhatnak most. Biztos utálnak, szégyenkeznek miattam. A sulimból valószínű kirúgtak és ez jót nem jelent. Abban reménykedem, hogy kerestetnek, majd a rendőrökkel és megszabadulok Harry-től. Inkább elviselem a fejmosást, amit kapni fogok, hogy majd biztosra veszem elküldenek pszichológushoz. Mindent csak legyen ennek egyszer vége. Kibírom inkább azt is, hogy nem mehetek sehova. Nem lesznek barátaim. Szeretnék haza menni. A szüleimmel lenni. és még az is jobb volt, hogy az iskola strébere voltam. Nem érdekelne már többé, csak legyek otthon és elfelejthessem őt.

10.~Felforrósodott pillanatok.

Sziasztok! Tudom, hogy úgy volt nem hozok ma részt, mert vizsgám volt és arra tanultam, így részt nem tudtam írni, viszont most egy délelőtt alatt ezt tudtam alkotni. Remélem tetszik mindenkinek. Lehet, hogy egy kicsit lapos rész, de ez egy átkötő rész, hogy értsétek mi lesz a következőben. Aki szombaton felvételit írt, annak remélem jól sikerült.:) 

Jó olvasást!

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:

Amilyen érzések kavarognak bennem nem tudnám megfogalmazni. Dühös vagyok anyára, hogy bántott, de valamilyen szinten igaza is van. Tudom, hogy csak védeni próbál, de szeretném ha egy kicsit engedne a szigorából. Nem szeretnék életem végéig úgy megöregedni, hogy a szüleimmel lakom. Szeretem őket, de szükségem van egy barátra is. Vagy talán egy fiúra, aki szeret. Aki foglalkozik velem és talán Harry az aki törődne velem. Bevallom tartok tőle, hogy bántana, mert a hirtelen düh kitörései nem normálisak, viszont teljesen gyengéd és ahogyan rám néz a zöld szemeivel, egy teljesen más világa csöppenek és nem tudok semmit sem tenni ellene. De nem is szeretnék. 

Az ablakomban ülök, mellettem egy sport táska amiben pár napra való ruháimat pakoltam. Úgy döntöttem, hogy pár napra egy szállodába "költözöm". Szükségem van egy kis magányra és szerencsémre a szüleim havonta pár fontot raktak a számlámra, így az elég lesz egy darabig...remélem. Kipillantottam az ablakon és észrevettem a hatalmas nagy fekete autót a ház előtt. Óvatosan próbáltam kimászni az ablakon és kezdem már örülni, mikor az utolsó fa ágra léptem rá, mikor hangos reccsenéssel kettétört és randiztam a talajjal. Sajgott a lábam és a kezem, viszont próbáltam halkabbra venni magam, hogy ne vegyen észre senki. Nagy nehezen kijutottam a kapun és az a autó felé vettem az irányt. Mielőtt ő kiszállt volna, én már az autóba pattantam. Hatalmasan sóhajtottam, majd hátra dőltem az anyós ülésben. A lábamon karcolások ékeskedtek, míg a kezemből csöpögött a vér. Ez igazán remek. Harry értetlenül meredt rám és nem szólalt meg, amit nem bántam. Semmi kedvem magyarázkodni. Teljes testtel felém fordult, de nem szólalt meg. Csak nézett, majd a tekintete a kezemre és a lábamra terelődött. Még meg sem szólalt, de már válaszoltam a nem feltett kérdésére.

-Jól vagyok. 

-Mi a baj?-próbált finoman rátérni a dologra, viszont nem válaszoltam. A könnyek marták a szemem és féltem, hogy bármelyik pillanatban elsírom magam, amit nem szeretnék.-Lucy?!
-Semmi, Hazz.-becéztem. Nem tudom, hogy honnan jött hirtelen ez az ötlet, hogy így hívom, de jót mosolyogtam rajta, ahogyan ő is.
-Tetszik az új becenevem.-mosolygott és egy puszit nyomott a számra.-Nem fogod elmondani, hogy mi a baj igaz?-lágyan rám nézett és próbáltam nem belenézni zölden ragyogó szemébe,de ez nem sikerült. Hívogató íriszeibe néztem és akár mennyire is próbáltam elkapni a tekintetem, nem tudtam. Fogva tartotta a figyelmem és kezdtem megtörni előtte. Még mindig az autóban ülünk, a házunk előtt.
-Anya észrevett, ahogy kimászol az ablakomon...-elhallgattam. Könnyeim marták a szemem. Nem szerettem volna sírni, de nehezen tudom,tartani magam. Az ülését hátra tolta, majd az ölébe húzott. Megszeppentem amikor már ott ültem tőle pár centire. Nyugtatóan a hátamat simogatta. Érdeklődve figyelt engem és bátorított, hogy folytassam. Mély lélegzetet vettem és folytattam.-Amikor lementem a szobámból, kiabálni kezdett velem. És mikor nem hagytam, hogy tovább szidjon,,visszaszólta...és...megütött. Elég erősen.-karjai körülöttem erősödött.
-Sajnálom baby.
-Ez egyáltalán nem a te hibád...baby.-mosolyogtam rá.
-Oh, hova tűnt az előbbi szipogós Lucy?-láthatóan meglepődött, mint ahogy,én is saját magamon.
-Hm...Nem tudom. Elvitte a cica.
-Jól tette.-közel hajolt hozzám és falni kezdte ajkaimat. Erőszakosan csókolt, de élveztem. A fenekem fogdosta és amikor megmarkolta ajkaiba nyögtem. Hangom,miatt kajánul belemosolygott a csókunkba. Kipirulva hajoltam el tőle, de sajnos amikor hátra dőltem a duda hangosan harsogott. Összerezzentem a hang miatt. Gyorsan visszamásztam az én helyemre.
-Húzzunk innen kérlek.-nem válaszolt, csak kipirosodott ajkait megnyalta.
-Hova szeretnél menni?-egy pillanatra felém pillantott, de tekintetét rögtön visszakapta az útra.
-Nem szeretnék otthon lenni egy pár napig. Valamelyik szállodába, ami olcsó.-motyogtam. Talán nem jól döntöttem, de nem érdekel. Semmi kedvem,nincs otthon lenni, ahol azt kell mindig csinálni, amit mondanak. Se szó, se beszéd Hazz vezetett tovább. Már jó ideje kocsikázgattunk.-Hova viszel?
-Hozzám.
-Tessék?
-Nem engedem, hogy egy olcsó kis szállodában legyél, amikor nyugodtan lehetsz nálam is.-ha azt mondom, hogy sokkot kaptam, közel sem hazudok nagyot. Meglepődtem azon, hogy hozzá visz, hisz soha nem voltam még nála, de biztos vagyok benne, hogy rumlis az egész lakása. Egy hatalmas ház előtt parkolt le. Ha eddig nem voltam elég sokkos állapotban, most biztos. Átjött Harry az én oldalamra, majd kézen fogott és egy hatalmas kapum át, a házhoz mentünk. Egy ideig ügyködött a kulcsokkal, majd a riasztó hangos ricsajba kezdett. Beütötte hatalmas ujjaival a,kódot, majd behúzott a lakásba és bezárta. Segített levenni rólam a kabátomat, majd a táskámat megfogta és beljebb vitte. Gyorsan levettem a cipőmet és utána eredtem. Körbe-körbe forogtam, mivel nem találtam.
-Hazza?
-Konyha!-kiabálta vissza. Elindultam valamerre és reménykedtem abban, hogy jó felé indultam. Nagy szerencsémre jó felé indultam és mosolyogva figyeltem az ajtófélfának dőlve Harryt.-Lyukat vésel a tekinteteddel a hátamba.-elpirulva fordítottam el a fejemet, miközben jött felém. Felemelte a fejem az államnál fogva és először csak kis puszikat nyomott az ajkaimra, majd lassan csókot alakított belőle. Hátra felé tolt egészen addig amíg a nappaliba nem értünk. Óvatosan hátradöntött a kanapéra, majd fölém mászott, úgy hogy közben egy percre sem szakította meg a csókot. Oldalamat simogatta és egyre feljebb tolta a felsőmet. Épp, hogy takarta a fehérnemű felsőmet. A számról a nyakamra tért át és először végig puszilgatta, majd erősen szívni kezdte. Felszisszentem a kellemes fájdalomtól. Amikor már felső sem volt rajtam észbe kaptam. Villám csapásként jutott a tudatomig, hogy éppen mit is csinálunk. Hirtelen felültem és a felsőmért nyúltam. Harry értetlenül nézett rám. Valószínű, hogy teljesen beleélte már magát, hogy lesz bármi is. Szégyenkezve lehajtottam a fejem.
-Sajnálom.-motyogtam.
-Nem. Nekem kellett volna türtőztetni magam.-mosolygott rám nyugtatóan. Mondhatnám azt, hogy nem élveztem az előbbieket, de még nem állok készen rá. Harry hátára feküdt, majd az oldalához vont és simogatni kezdte a hátam. Mellkasára hajtottam a fejem és beszívtam kellemes férfias illatát. Teste teljesen meleg volt. Hangos szívverése lassan egyenletes lett, míg az enyém zakatolt. Egyszer csak lettem figyelmes, hogy hangosan szuszog mellettem. Felnéztem rá, majd visszatettem a fejem és perceken belül engem is elnyomott az álom.

9.~Közös fürdés.

Sziasztok! Mint minden vasárnap, most is meghoztam az új részt! Remélem tetszik ez is. Amikor észrevettem, hogy 8 kommentem vam, 34 feliratkozóm és a látogatók száma is meghaladta már a 4000-et, visítani tudtam volna. Köszönöm mindenkinek! 
Jó olvasást!:)

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:
-Tessék?-dadogtam. Nem bírtam felfogni, hogy ezt mondta. Együtt fürödni? Őszintén megcsókolni is alig mertem nem, hogy együtt fürödjek vele, mikor tudom, hogy nem az lenne belőle.-Nem.-jelentettem ki.

-Miért nem?-meglepődött. Tisztán látszódott rajta, hogy nem erre a válaszra várt. Nem gyakran szokhattak neki nemet mondani.-Nincs olyan szó az én szótáramban, hogy nem.-hangsúlyozta ki az utolsó szót.-Jössz és kész. Ne akard, hogy a puszta két kezemmel vetkőztesselek le. Vagy vetkőzöl egyedül és nem foglak én, viszont ha egyedül nem megy szívesen segítek.-utálom, hogy ennyire nyíltan és komoly arckifejezéssel tud, ilyen dolgokról beszélni. Az arcom kipirult és melegem lett. Körülbelül egy paradicsomra hasonlíthatok. Érzem, hogy ég az arcom és muszáj volt lehajtanom különben, Ő is látná.-Nézz rám.-utasított. A fejemet ráztam válaszként.-Kérlek.-óvatosan felemelte az államnál fogva a fejem és az arcomat kémlelte.-Fehérneműben sem fürdesz velem?-kérdezte.

-Kérlek...ne csináld ezt.-próbáltam visszahajtani fejem a föld felé, de kényszerítette, hogy a szemébe nézzek. 

-Mit?-értetlen arcot vágott. Nagyon jól tudja, hogy nem vagyok ilyen és mégis kényszerít rá.-Mi ne csináljak Lucy?

-Ezt...én...én nem vagyok ilyen Harry.-dadogtam. Oldalra fordította a fejét és a tarkóját masszírozta. Olvastam már egy könyvet, hogy a férfiak idegesek, a tarkójukat dörzsölik avagy a hajukba túrnak. Érdekes.

-Csak egy fürdés. Tényleg. Semmi más.-mondhatni alkudozott velem.-Bármit megteszek utána, csak gyere.-bólintottam majd hozzá tettem.

-De csak is, kizárólag fehérneműben.-bólintott, majd megszabadult minden felesleges ruhájától, de a boxer az rajta maradt. Lassan én is vetkőzni kezdtem és végig magamon éreztem a tekintetét. 

-Ne nézz kérlek.-szóltam rá, majd amennyire csak sikerült takargattam magam, de nem nagyon sikerült hova bújni, égető tekintetétől. A tudat, hogy itt állok most már előtte egy szál fehérneműben és engem néz, teljesen zavarba hoz. Minden porcikámat rendesen átvizsgálja, majd kaján vigyort ölt magára, de nem szólal meg, aminek én nagyon örülök. A kabinba lépett, majd megfogta a kezem és maga után húzott. Megnyitotta a csapot és a zuhanyrózsából hideg víz kezdett el folyni, pont rám. Sikítottam egyet, amint Ő csak jót kuncogott. Ezt megjegyeztem Harry Styles. Maga felé fordított, majd a szemem és a szám között időzött tekintete. Egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám, és már majdnem megcsókolt amit annyira vártam, de nem történt meg. Helyette hangos kopogás hallatszott a fürdőszobám ajtaján. Remek. Én is szeretlek anya. Mindig megtudja zavarni a legjobb pillanatot. 

-Igen?-kiabáltam. Harry mellettem rázkódott a hamarosan kitörő nevetésétől, de tartotta magát. 

-Jól vagy? Miért zártad be az ajtót?-kérdezte. Na ebből húzzam ki valahogy magam. 

-Öhm...egy kis magányra vágytam.-azt kívántam bárcsak lefolynék én is a vízzel együtt. Utálom magam amiért már másodjára hazudok anyukámnak. 

Amint megbizonyosodtunk arról, hogy hallótávolságon kívül van, felé fordultam. Édesen nézett rám, amitől valószínű elájultam volna, de nem tudtam rá figyelni. Szó szerint nekem esett. Ajkai súrolták az enyémet. Nem sietett, amit főként élveztem. Neki döntött a hideg csempének, ami által felszisszentem, de nem érdekelt. Szó szerint faltuk egymást és nyelve az én számban volt, majd megszakítottam a csókot. Értetlenül nézett rám. Valószínű, hogy azt hitte lesz több, de nem. Nem szeretném, hisz csak egy hete ha ismerem. Nem lehet. Villámgyorsan szálltam ki a kabinból és egy törölközőt csavartam magamra. Ő is kiszállt, megtörölközött, felöltözött és egy puszit után az ablakomhoz sétált, majd csak egyszerűen kiugrott. Megijedtem. Remélem jól van. Figyeltem ahogy az autójába ült, majd elhajtott. Titokban reménykedtem benne, hogy nem megy el, de a fürdőben történteknél egy kicsit elbízta magát. Azt remélte lesz több. Sokkal több, de tudhatná, hogy én nem lennék képes lefeküdni vele. Nem. Még nem.
Kedvtelenül visszacsoszogtam a fürdőbe, hogy felöltözzek és kezdjek magammal valamit. Úgy gondoltam, hogy sétálok egyet így felvettem egy kényelmes ruhát. Amikor készen voltam, lesiettem a lépcsőn és reménykedtem abba, hogy nem találkozok össze útközben senkivel, ám ez nem jött össze. Anya keresztbe tett kézzel várt engem, így megálltam. Megilletődve figyeltem, míg ő fortyogott a dühtől. Nem értettem miért, mi az ami miatt ennyire ideges, de hamar kiderült. Ordibálni kezdett velem.
-Mégis, hogy gondoltad azt, hogy egy ismeretlen fiúval fürdesz!?-kiabált. Ő ezt meg honnan tudja?
-Tessék? Én...nem.
-Nem vagyok hülye kislányom. Lehet, hogy nem vagyok már fiatal, de én is voltam. Szerinted nem vettem észre, hogy egy fiú mászik ki az ablakodon? Na, ne nevettess kérlek. És most pedig irány felfele. Szobafogság.-és a keze az arcomon csattant. Mérges lettem. Nagyon. Rohantam az emeletre és amennyire csak tudtam olyan hangosan csaptam be az ajtómat. Nem hiszem el, hogy észrevette és ezt végkép nem, hogy képes volt megütni. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Semmi kedvem nincs itthon maradni. Elakarok menni, jó messzire a családomtól. Elegem van, hogy mindig megmondják mit, hogy csináljak. Kiskorom óta, így élek és végre szeretnék kitörni a mindennapokból. Tinikoromban se engedtek el soha, sehova. A barátaim bulizni jártak, mikor én otthon gubbasztottam, mert anyáék nem akartál, hogy menjek. Akkor még nem annyira bántam, viszont most, minden vágyam az, hogy 18 legyek is elköltözhessek itthonról. Elegem lett belőlük. Nem akarok az a jó kislány lenni, akinek a szüleim nevelni akarnak. Hadd legyek olyan, amilyen én szeretnék. Soha nem lázadtam, hazudtam vagy utáltam a szüleimet, viszont ezek az érzések kezdenek a felszínre törni. Tudom, hogy kinek kell SMS-t írnom ahhoz, hogy ezeket a gondokat elfelejtsem és egy kicsit szórakozzak. Harry-t. Potyogtam a könnyeim miközben az üzenetemet írtam neki.

'Ráérsz? xxL'
'Igen. Baj van? xxH'
'Csak gyere este a ház elé xxL'


Harry Styles szemszöge:
Be kell, hogy valljam, rendesen meglepett Lucy az üzenetével. Egyszer sem válaszolt az enyémekre nem, hogy külön írjon nekem. Éreztem, hogy valami nincs rendben, de nem akartam csak úgy odaállítani. Lehet nincs semmi baj, csak szimplán találkozni akar velem. Nem tudom. Kikészít a tudatlanság. Imádkoztam azért, hogy az idő gyorsabban teljen és este legyen. Látni akartam, de nem voltam képes hamarabb elindulni. Az ágyon fekszem és a plafont bámulom, mellettem pedig az óra keservesen lassan kattog. Ha lehetne most felgyorsítanám ez a pár órát. Amikor az óra 6-ot ütött, hihetetlen gyorsasággal pattantam fel az ágyamról, majd gyors magamra kapkodtam a ruháimat, és mikor megbizonyosodtam arról, hogy mindent rendesen leoltottam és indultam is. Bepattantam az autóba és idegtépő lassúsággal tudtam haladni az utakon. Amikor azt hittem végre elindul normálisan a hosszú kocsisor, még nagyobb dugó lett. Szuper. Már csak ez hiányzott. 

8.~Kioktatás.

Sziasztok! Meghoztam az új részt, remélem tetszik, mindenkinek és próbáltam egy kicsit hosszabb részt írni, de nem igazán sikerült és azt hiszem elég béna is lett, ezért sajnálom, de nem éppen vagyok én sem a legjobb passzban, ezért nagyon létezni se volt kedvem, de nektek megírtam ezt a részt! Köszönöm a kommenteket, a 26 feliratkozót és a 2 díjat amit kaptam! Hálás vagyok érte!

Jó olvasást és mindenkinek sok szerencsét holnapra a sulihoz! 

Blogger Girl

Másnap reggel Harry hűlt helyét találtam magam mellett. Az éjszakát itt töltötte. Akár mennyire is próbáltam rábeszélni arra, hogy menjen el, hajthatatlan volt. Egész éjszaka mondhatni egy szem hunyásnyit sem aludtam, míg ő az igazak álmát aludta. Fáradtan battyogtam le a lépcsőn, ahol szokás szerint anya készítette a reggelit, míg apa indult dolgozni.

-Este találkozunk.-nyomott egy puszit az arcomra, majd anyáéra és el is tűnt az ajtó mögött.

-Hogyne. Este találkozunk.-dünnyögtem, majd levágódtam az egyik székre, ami legközelebb volt hozzám. A torkom kapart, szédültem és a szemeim alatt hatalmas karikák voltak. Tisztán látszódott rajtam, hogy nem aludtam túl sokat. 

-Jól vagy kislányom? Eléggé sápadt vagy. Ma nem kellene menned iskolába. Maradj itthon és hívom az orvost. Menj és feküdj le.-hálás voltam anyának azért, hogy nem küldött iskolába. Semmi kedvem nem volt menni, főleg úgy, hogy Harry is biztos ott lett volna. Nincs kedvem most senkihez és semmihez. Egy kiadós alvás az, ami most engem érdekel.

-Anya?

-Igen?

-Szeretlek.-egy hatalmas mosoly ült ki az arcára, majd viszonoztam és az emeletre vettem az irányt. Kettesével szeltem a lépcsőket, hogy minél hamarabb felérhessek. Benyitottam a szobámba, majd elhúztam az összes sötétítőt, így nyugodtan dőltem az ágyra. Bekapcsoltam a tévémet, amiben nem különösebben találtam semmilyen értelmes csatornát, ezért úgy döntöttem, hogy megnézem a mondhatni már ősrégi filmet. Ez az 50 első randi. Akár mindennap megtudnám nézni. Ez az a film, ami megunhatatlan. Képes vagy megnézni kétszázszor, de még akkor is egyes részeknél dőlsz a röhögéstől, a másikban pedig potyognak a könnyeid. Imádom Adam Sandlert. Épp lecsukódtam volna a szemeim, mikor az ablak felől hangok szűrődtek be. Mintha valaki köveket dobálna hozzá. Nagy nehezen kikászálódtam a pihe-puha ágyamból és odacsoszogtam az ablakomhoz. Elhúztam a függönyt és hunyorítottam pár percig a fénytől, amíg ki nem tisztult a látásom. Egy göndör fiú állt az ablakom alatt, arra várva, hogy beengedjem. Semmi kedvem nem volt hozzá, de nem akartam megbántani, így kinyitottam az ablakomat és megvártam míg felmászik. A szív bajt hozta rám, amikor a lába beakadt egy fa ágba. Nagy nehezen bemászott hozzám és becsukta maga után az ablakon, amíg én az ágyra dőltem.

-Megtennéd nekem, hogy visszahúzód azt a rohadt függönyt?-szitkozódtam. Elegem van már ebből a napból, pedig még el sem kezdődött. 

-Nocsak, valaki ma nagyon morcos.-mellém feküdt. Amennyire csak lehetséges volt, távolabb csúsztam tőle, majd átfordultam a másik oldalamra, hogy véletlenül se találja meg a szem kontaktust velem. Olyankor mindig elgyengülök és azt nem szeretném. Elegem van, hogy nekem mindig a jó kislányt kell játszanom. Óvatosan átkarolt és a nyakamhoz hajolt.-Mi a baj?-lehelete csikizte az arcom, a göndör fürtjeivel egy ütemben.
-Semmi...csak, hagyj aludni.-fordultam felé, ami által a karjai között találtam magam.
-Na...Mond már el.-könyörgött.
-Az a bajom Harry Styles, hogy nem hagysz békén. Szállj már le a földre és ne hidd azt, hogy mindig az lesz amit te akarsz. Hagyj aludni könyörgöm. Elegem van már a hangulat ingadozásaidból is. Hagyj békén.-nem szólt semmi, csupán csak egy ártatlan puszit nyomott az arcomra és letette a fejét az egyik párnára. A karjai még mindig körém voltam fonódva, de nem érdekelt. Csak aludhassak. Lehunytam a szemem és próbáltam álomba szenderülni, ám ez így teljesen lehetetlennek bizonyult, mivel éreztem, hogy folyamatosan figyel.-Könyörgöm ne nézz. Így nem tudok aludni.-csak kuncogott, majd lehunyta ő is a szemeit. Ő sokkal hamarabb elaludt, mint én. Hallottam egyenletes légzését, ami néha megszűnt és helyette horkolás vette át. Éreztem a meleg levegőt az arcomnál, amikor kifújta. Hamarosan én is álomra hajtottam a fejem és egy olyan világba csöppentem ahol minden tökéletes...egy ideig.

Harry Styles szemszöge:
Megnyugtatott, hogy tudtam itt van mellettem. Nem kellett aggódnom érte. Viszont amit mondott nekem rendesen meglepett. Nem gondoltam volna, hogy pont Ő lesz az aki engem kioktat és most itt fekszik mellettem és csak a szuszogását hallom. Végig tanulmányozom az arcát és semmi olyat nem veszek észre, ami egy kis hibát mutatna. Számomra minden tökéletes rajta, nem is értem eddig, hogy nem fordult meg utána minden srác. Kopogást hallottam az ajtó felől, majd Lucy anyukájának a hangját. Az ajtó nem volt bezárva, így muszáj volt felkelnem és elbújni. A fürdőszoba ajtaja mögé bújtam és csak reménykedni tudtam benne, hogy nem vesz észre. Nyílt az ajtó, majd Lucy-hoz sietett.
-Lucy-keltegette, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Valószínű, hogy eléggé mélyen alszik.-Kelj fel...itt az orvos.-orvos? Miért jött hozzá orvos? Lucy feltápászkodott, majd furcsállva körbenézett a szobájában. Mintha valakit keresne, majd rájöttem. Engem keresett, majd összeakadt a tekintetünk, ahogy kukucskáltam az ajtó és a fal közötti kis résen. Összeráncoltam a szemöldökét, és anyukájára nézett.
-Minek nekem orvos? Teljesen jól va...
-Nem érdekel, hogy te mit mondasz.-szakította kicsit durván félbe az anyukája. Egy idős, körülbelül ötven éves férfi lépett, be az ajtón, majd Lucy-ra mosolygott. Vizsgálni kezdte ami elég hosszú időt vett igénybe és az én lábaim is sajogni kezdte a folyamatosan, egy helyben állástól. Muszáj volt megmozdulnom, ami által az ajtó hangos nyikorgást adott ki. Megszeppenve vettem tudomásul, hogy mindenki erre kapta a fejét. Az anyukája épp indulni akart megnézni, hogy mi avagy ki van az ajtó mögött, amikor Lucy megszólalt.
-Hagyd anya, biztos a huzat.-egy erőltetett mosolyt eresztett és visszafordult az orvoshoz, aki szorgosan írt.
-Mondja Mr.White mi baja a kislányomnak?-kérdezte.
-Valószínű, hogy megfázott. Felírtam pár orvosságot ezt váltság ki és minden rendben lesz. Ezen a héten ne menj suliba, utána ha még mindig nem leszel jobban, visszajövök és elvégzünk pár vizsgálatot.-mosolygott, majd felállt és távozni készült. Elköszönt, majd kilépett az ajtón Lucy anyukájával együtt.
-Azt hittem soha nem mennek el.-léptem ki az ajtó mögül. Lucy felém kapta a fejét, majd egy mosolyt eresztett felém. Szapora léptekkel közelítettem meg, majd hirtelen ötlettől vezérelve a fürdőbe vittem és bezártam magunk után az ajtót.-És most pedig lefürdünk...együtt.