19.~Magyarázatok.

Sziasztok! Nagyon siettem a résszel és remélem lett annyira jó, hogy megint kapok kommenteket rendesen! Szóval remélem tetszik!:)

Lucy Jefferson szemszöge
:
-Haladj már-kiabált rám és én remegve beletettem a kezem az övébe. Fájdalmasan megszorította a kezem és maga után vonszolt. Ahogy az autójához értünk, neki lökött és ordítani kezdett.
-Hogy mersz engem megcsalni? Ki vagy te? Egy egyszerű kis lotyó!-szememből a könnyek megeredtek és záporként folyni kezdett.-Ne kezdj el nekem itt sírni!-az arcomon hirtelen csattant a keze és éreztem, amint a keze nyoma pirosodik és égető, csípő érzés marad helyette.
-Nem csaltalak meg! Egyetlen egy pasira sem néztem rá. Egyedül Aaron volt az aki megértett és nem csak azt hajtogatta, hogy felejtsd el az a fiút és képzeld rajtad kívül még egyetlen egy férfi sem ütött meg és soha nem csaltam meg senkit, mivel te voltál az első mindenben.-hátat fordítottam neki és elindultam a forgalmas fő út mellett. A könnyeimet lenyeltem és lehajtott fejjel hagytam ott azt a fiút, akivel olyan jól elvoltunk az elmúlt pár órában. Tudhattam volna, hogy nem lesz semmi sem teljesen tökéletes. Az eső csepegni kezdett, ami szépen lassan szakadni kezdett, ezzel én így csurom vizesre áztam.
-Remek.-fordítottam a fejem az ég felé.-Mi tettem én?
-Szállj be Lucy.-oldalra kaptam a fejem és a szokásos hatalmas Range Rover haladt az én tempómban.
-Nem.-visszavezettem a tekintetem a lábaimra és gyorsabbra vettem a tempót. Pár pocsolyán keresztül mentem már és az eső még mindig szakad. Kezdtem örülni, hogy végre elhajtott Harry, amikor hatalmas kezeket éreztem a csípőmön, majd a levegőbe emelkedtem és a vállaira dobott.
-Tegyél le!-ütöttem a hátát, de ő meg sem rezzent.-Ez ember rablás Harry!
-Nem, nem az.-kinyitotta az anyós ülés ajtaját és beültetett finoman. Az előbbi énje most nem volt felfedezhető rajta. Beült a volán mögé és csendben vezetett hazáig.
-Figyelj Lucy-lehúzódott az út szélére és felém fordult, de én nem voltam hajlandó ránézni.-Én annyira sajnálom. Nem gondoltam volna, hogy átvernek, mert általában a haverjaim igazat mondanak és tudom, hogy először téged kellett volna, hogy megkérdezzelek, de elragadott a tudat, hogy lefeküdtél mással is. Azt is tudom, hogy ezt most megint nagyon elcsesztem, de ígérem mától megváltozok.
-Mit kezdjek egy sajnálómmal? Komolyan Harry állandóan azt hallgatom, hogy te mennyire sajnálod közben pedig elvárod utána, hogy minden egyes alkalommal megbocsájtsak neked. Elegem van belőled!-végig kiabáltam és csodálkoztam azon, hogy nem vágott a mondatomba.
-Komolyan mondtam.
-Csak vigyél haza.

*-*-*-*-*



 A kanapén ülök és előre bámulok, miközben hallgatom Harry hegyi beszédét miszerint ő ezt nem gondolta komolyan. Kezd elegem lenni abból, hogy az életem egy roncs, amit szinte lehetetlen megjavítani. Tudom, hogy megfogok neki bocsájtani ismét, még ha nem is szeretnék, mivel szeretem és azt is tudom, hogy ő is engem csak rosszul mutatja ki. Tudom, ha megint megpróbálom elfelejteni azt, ami mondott és tett, ugyanúgy visszafog térni ez az énje, de nem tudok annak mit tenni, ha ennek ellenére még mindig szeretem. Itt ül mellettem és megint azért könyörög, hogy kapjon meg egy esélyt, de annyit kapott már.

-Talán egyszer, újra lehet valami több. De ahhoz sok mindent kell változnod, hogy megint együtt legyünk úgy mint régen.-felálltam az ágyról és a fürdőbe vonultam, aminek az ajtaját a biztonság kedvéért be is zártam. Lehet, hogy nem szabadott volna otthagynom, esetleg megbeszélhettük volna, de Ő volt az aki megbántott ismét. Annyi mindenen mentem már keresztül mióta belépett az életembe, de szeretem minden rossz ellenére is. Mikor hozzámér a szívem hevesebben ver és megmerném kockáztatni, hogy egy egész kontinens hallja. De elég, ha csak rám néz azokkal a csodás szemeivel és már egy másik világba csöppenek, ahol csak mi ketten vagyunk. Kivertem ezeket a gondolatokat a fejemből, hisz nem omolhatok rögtön elé. Időközben levetettem a ruháimat és a forró víz alá álltam. Hosszú percekig áztattam magam és sok mindenen gondolkodtam. Talán kikellene mennem hozzá és megbeszélni ezt a dolgot. Nem szeretek veszekedni, főleg nem azzal akit annyira szeretek.
-Harry?!-szólítottam meg halkan, de mégsem annyira mint ahogy én hittem, mivel rögtön felém kapta a tekintetét, ami könnyektől csillogtak. Minden érzelme kivehető a szemeiből.-Beszéljük ezt meg.-megpaskolta maga mellett a kanapét jelezve, hogy üljek oda. Lassan odacsoszogtam és helyet foglaltam mellette. Egyikünk sem tudta, hogy kellene ebbe belekezdeni, de a hosszas csendet Ő törte meg.
-Én tényleg annyira sajnálom.-köhintett egyet, majd folytatta.-Ha rólad van szó egyszerűen elborul az agyam és nem tudom megszabni az érzéseimnek, hogy most állj! Nagyon sok olyan dolgot tettem az életemben amit sajnálok, hogy megtettem, de főleg azt, hogy annyira szeretlek, de mégis bántalak minden egyes tettemmel.
-Tudom. Tudom azt, hogy én sem vagyok egy könnyű eset, de Hazz, mi lenne ha esetleg eljárnál edzeni? Talán letudnád vezetni a felesleges erőidet. Nem azt mondom, hogy már most kezd el, de minél hamarabb és talán akkor az ügyeidet is abba hagyod amiket művelsz.-mondtam.
-Várj! Te honnan tudsz az "ügyeimről"?-rajzolta a levegőbe az idéző jeleket.
-Valahonnan sejtettem.-még továbbra is felvont szemöldökkel nézett rám ezért folytattam.-Hallottam amint az este telefonáltál.-lesütöttem a szemeimet, pedig nem nekem kellene szégyenkeznem. Felemelte ujjaival finoman az arcom és mélyen a szemeimbe nézett.
-Befejezem az ügyeimet, ha megígérsz nekem valamit.



18.-Balul elsűlt randi.

Sziasztok. Meghoztam az új részt, remélem tetszik! Várom a kommenteket, 5 nap múlva új rész!:)

Harry Styles szemszöge:

Soha életemben nem gondoltam volna, hogy életem egyik legfontosabb nője képes megbocsáltani azok után amit tettem. Egy barom voltam, hogy képes voltam elhagyni, cserbenhagyni ennyi együtt töltött idő után és Ő annyi mindent megtett azért, hogy mi együtt lehessünk. Ott hagyta a családját miattam, pedig jobban tette volna ha nem teszi, mert még mindig úgy gondolom annak ellenére, hogy újra együtt vagyunk, hogy jobban járt volna, ha meg se ismer.
Oldalamhoz pillantottam, ahol békésen szuszogott és vékony karjaival körbeölelt. Nem érdemlem meg ezt a csodást lányt. Még így elnyílt ajkakkal és kócos hajjal is csodálatos. Mióta elhagytam az óta külsőleg annyit változott. Hosszú barna haja, most csak válláig ér és enyhén szőkésre festette. Százszázalékig biztos vagyok benne, hogy fogyott is, pedig eddig is sovány volt. Merészebb ruhákat hord, miközben a régi énje egy szoknyát sem vett volna fel, ellentétben most sokkal több merész és igen kivágott ruhákkal büszkélkedhet. Mikor Ő bulizni volt a barátaival és csak egy fiú is rajta legeltette a szemét, szúrósan ránéztem és rögtön elpillantottak róla. Annyira jó, hogy végre az én karjaim között fekszik újra és ha ez lehetséges most mégjobban védeni fogom, mégha az az életembe kerül is. Senki nem érhet hozzá egy ujjal sem. Fogalmam sincs a hónapok folyamán hányszor is kerültem verekedésbe miatta, amiről neki fogalma sincs Hála' Istennek. Annyira sok olyan ügyem van, amire egyáltalán nem vagyok büszke, de sajnos megtettem. Autókat lopkodtam, hogy visszafizessem a tartozásaim, drogot csempésztem és sajnos a rongálás és a lopást még mai napig folytatom. Ez egy olyan megmagyarázhatatlan dolog. Nem tudom miért csinálom.
-Min gondolkodsz ennyire?-reggeli, kicsit rekettes hang ébresztett ki a gondolataim közül. Lucy nem tudhat arról, hogy én mit teszek.
-Semmi lényeges.-mosolyogtam, mire ő is ezt tete és mégjobban az oldalamhoz bújt. Lehellete csikizte a nyakam, de nem érdekelt mert rettentően jól esett.-Mi lenne ha elmennénk valahova?
-Oh, most Harry Styles randira hívott engem?-éberen felült ezzel felfedte hátát majd törökülésben felém fordult.
-Hívhatjuk annak is.-mosolyogtam, majd felültem hozzá így megint én voltam a magassabb. Egyszerre hajoltunk egymáshoz és lehelletét a számon éreztem. Épp összeértek volna ajkaink, amikor kiugrott az ágyból, engem ott hagyva félig előre dőlten, csukott szemmel. Átvert. Játékos elmosolyodtam, majd utána indultam, de csalódottan ültem le az ajtó elé, mivel kizárt. Hallottam, ahogy bent kuncogott, amikor nem tudtam kinyitni az ajtót.
-Ezt visszafogod kapni Lucy Jefferson.-mosolyom az arcomra ragadt. Tagadhatatlan, hogy boldog vagyok.
-Ugh, nagyon megijedtem Mr.Styles.-az ajtó a hátam mögött kinyitódott, így én hátra vágódtam a földön ezzel teljes betekintést nyertem Lucy formás combjaira. -Élvezi a kilátást Mr.Styles?-játszadozott velem.
-Grrr, nagyon.

*-*-*-*-*-*

 



-Hazz, ne szórakozz velem!-idegesen ült, egy igen mini fekete ruhában, ami bevallom nekem is az idegeimet húzta.-Hova megyünk?

-Nem sokára ott vagyunk kibirod nem?-durcásan hátra vágta magát az ülésen és kezeit a mellei alatt összefonta. Bizonytalanul a kezeimet a meztelen combjára simítottam, de ő mérgesen lerázta magáról. Kuncogva helyeztem vissza a kezem a kormányra, míg ő ugyan úgy semleges arccal ült továbbra is.
-Na, baby. Ne csináld már.-leállítottam az autót, majd felé fordultam.-Itt vagyunk.
-Komolyan egy erdőbe hoztál?!-akadt ki. Hisztérikus hangjától meglepődtem, de kifújtam egy nagy adag levegőt, majd az ő oldalán kinyitottam az ajtót, hogy segítsek neki kiszállni. Bizonytalanul helyezte kezét az enyémbe, majd kiszállt belőle és a ruhája alját igazgatta. Az autóm egy pittyegéssel jelezte, hogy most már biztonságban van, majd az erdő felé húztam.


Lucy Jefferson szemszöge:

Komolyan egy erdőbe hozott?! Mit fogunk mi itt csinálni könyörgöm! Amint beljebb haladtunk nem kellemes emlékek törtek fel bennem. Azaz időszak,amikor nem akartam Harryvel lenni. Mikor üldözött.

*Visszaemlékezés*
-Ne csináld kérlek.-kérleltem. Nem akartam, hogy bántson.
-Miért ne? Élvezed nem?-kérdezte még mindig azzal az idióta mosollyal.
-Nem, egyáltalán nem. Félek tőled.-hangom halk volt és tisztán lehetett rajta érezni a félelmet és a remegést. Ezt azt hiszem még jobban felbátorította, mert megragadta a derekam és teljesen közel húzott magához.
-Azt hiszem itt az ideje annak, hogy megmutassam milyen jó is lenne az életed velem. Hogy mennyire eltudsz jutni a csúcsig.-remegtem a félelemtől. Kiutat kerestem, hogy elmenekülhessek, de hiába néztem körbe csak nagy sötétséget láttam és egyedül nem mertem elindulni. Nem tudtam eldönteni melyik a rosszabb. Hogy vele vagyok egy teljesen félelmetes erdőben vagy az, hogy sötét van és megszökni sem tudok.
-Könyörgöm ne. Bármi mást megteszek csak ne bánts kérlek."

-Itt is vagyunk-szakított ki a gondolataimból Harry.-Jól vagy? Fal fehér vagy.
Figyen kívül hagytam kérdését, nem akartam feltépni mégjobban a befort sebeket így inkább körbe néztem. Az állam a földet súrólta. Egy tisztáson voltunk, ahol egy kisebb asztalka volt teljesen megterítve, amit körbe vett pár hangulatos lámpácska. Gyönyörűen nézett ki az egész, nem néztem volna ki Harryből, hogy ilyet is tud csinálni. Tudtam, hogy a zord lélek mögött egy érző ember lakozik. Mosolyogva fordultam felé és a nyakába vettetem magam. Hirtelen meghökkent szeretet löketemtől, de nevetve forgatott meg a levegőben, ahogy karjaiba csapódtam. Letett a földre, majd az ajkaira nyomtam egy puszit.
-Tetszik?-kérdezte csillogó szemekkel. Annyira irigylem csodaszép zöld szemeit. Olyan, mint a sötétség. Sok titkor rejt.
-Eszméletlen. Hogy csináltad?-ámuldoztam.
-Legyen azaz én titkom.-mosolygott, miközben az asztalhoz húzott és kihúzta nekem a széket.
-Köszönöm Mr.Styles-mosolyogtam.
-Nagyon szívesen Ms.Jefferson.-cuki kis gödröcskéi megjelentek, amit szóvá is tettem.-Lucy, egy pasi nem lehet cuki. Esetleg helyes vagy jóképű, de cuki semmiképp.-fortyogott. Mindig is tudtam, hogy utálja, ha azt mondom cuki. Időközben falatozni kezdünk a finomabbnál-finomabb ételekből. Minden kedvenc ételem az asztalon megtalálható volt és a bor is előkerült. Soha nem szerettem a bort, de be kell valljam, ez egész jó volt. Evés közben rengeteg dologról beszélgettünk és nagyon sokat nevettünk. Annyira örülök, hogy visszakaptam Őt, mert nem tudom az életemet, hogy folytattam volna nélküle. Ő a szívem másik fele, amit igaz egyszer már összetört, de a szeretete olyan erős, hogy képes meggyógyítani a darabokat. Harry telefonja eszeveszet csengésbe kezdett és egy 'sajnálom'-al távozott egy pár lépéssel arébb. Idegesen járkált, amikor telefonált. Felém indult, majd kinyújtotta nekem a kezét.
-Haladj már-kiabált rám és én remegve beletettem a kezem az övébe. Fájdalmasan megszorította a kezem és maga után vonszolt. Ahogy az autójához értünk, neki lökött és ordítani kezdett.


17.~Újra együtt.

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Remépem tetszik nektek, siettem vele. Jó olvasást, bocsánat a hibákért de telefonról írom a részeket!




-Tudod Harry, nekem már nem számít, hogy nem válaszoltál az üzeneteimre és, hogy hányszor nem vettél rólam tudomást. És az sem, hogy napokat sőt, hónapokat ültem a földön miattad sírva, vagy éreztem úgy, hogy semmit sem érek. Nem számít hányszor is mondtam magamnak 'Nekem ő már nem jelent semmit', de legbelül tudom, hogy mikor csak észrevettelek, vagy esetleg tudtam, hogy nézel, akkor éreztem azt a különös érzést. Talán boldogságot, mert tudtam, hogy teljesen még nem felejtettél el. Minden este lefekvés előtt rád gondolok. Elképzelem, hogy itt vagy velem. Egyik kezeddel átkarolsz, a lábaink összeérnek. És aztán megcsókolod a nyakam és így alszunk el. Ez ringat engem mindig álomba, csak tudod elegem van, hogy mindig mindenkivel kedves vagyok, és egy cseppnyi viszonzást sem kapok. S akárhányszor elhatározom, hogy megváltozok nem megy... Én valahogy nem tudok úgy viselkedni másokkal, mint ahogyan ők bánnak velem. Egyszerűen nem tudok fájdalmat okozni az embereknek, de tűröm, hogy nekem fájdalmat okozzanak.
-Ne...
-Hadd mondjam végig.-bólintott ezért folytattam.-Tudod fogalmam sem volt, hogy mi tetszett bennem. De most már annyira nem is érdekel, mert tudom, hogy csak egy egyszerű lány vagyok. Valakinek szép, valakinek csúnya, valakinek kedves, valakinek pedig mogorva. Olykor csendes vagyok, máskor pedig mindenkit túl kiabálok, valakinek nyitott, valakinek zárkózott. Láthatsz okosnak, vagy láthatsz butának, érettnek, bölcsnek vagy gyerekesnek esetleg furcsának. Jelenthetek bármit az életben, mégis ugyanaz maradok: Egy lány aki élt, olykor félt, de mindig csak álmodott.
- Lucy...-szólított meg hallkan. Felé kaptam a fejem és biccentettem egyet, hogy folytassa.- Tudod, én nem tudom mi a szerelem. Szerintem semki se tudja. Talán egy olyan állapot, ahol minden szebb, mint a valóságban. Vagy amikor annyira fáj, hogy élni sincs kedved. A szerelem néha egyenlő a szenvedéssel. De szeretni a legszebb érzés, főleg, ha viszont szeretve vagy. A szerelemhez nem kell más csak két "hétköznapi" ember, kinek a másik a legkülönlegesebb a világon. Hiszen mindenki ugyan olyan ember, de aki szerelmes a másikba, meglátja azt amit más nem lát benne. Elfogadja olyannak amilyen, a hibáival együtt. Talán a szerelem egy áldás, vagy egy esély, hogy az ember igazán boldog legyen.
-Harry én...-mondtam volna végig a mondandómat, ha nem most érkezett volna meg Aaron, aki értetlen tekintettel meredt ránk. Harry nem fordult hátra amikor köszönt csak megfogta a kezem és a szemkontaktust kereste velem.
-Khm, szia.-köszöntem.
-Ahogy látom a mai randink elmaradt. Legalább szóltál volna, hogy virágot se vegyek.-dobta le a földre mire én kitéptem Harry kezéből az enyémet és Aaron után futottam.
-Kérlek, ne haragudj rám Aaron.-álltam elé.-Nem tudtam, hogy jön és egyébként is az én részemről ez nem lett volna egy randi.
-Csak engedj el és holnap majd megbeszéljük.-késségessen arébb álltam, odajött hozzám és adott egy arcra puszit. A fejem lehajtottam és hagytam, hogy elsétáljon. Az utam az ajtóban álló Harryhez vezetett vissza.
-Nagyon kérlek szépen Lucy. Egyetlen egy esély hadd ka...-ajkaimat az övére tapasztottam, hogy végre befogja. Egy rövid időre lesokkolódott, de amint észbekapott rögtön visszacsókolt. Téptük egymás ajkait, amire mind a ketten olyan régen vártunk. A kezeit a derekamról, a combora símitotta, miközben az ajkaimra motyogott egy 'ugorj'-t. Megtettem, amit kért miközben a szobámba cipelt, anélkül, hogy a csókunkat megszakította volna.
-Hazz, nem mehetünk tovább.-nyögtem, miközben ő a nyakamat hintette be puszikkal.
-Miért?-folytatta tevékenységét.
-Meg van.-motyogtam, majd fülig pirultam.
-Oh, ez esetben csókolózni lehet nem?-mosolygott ravaszul, ami nekem annyira hiányzott.

*-*-*-*-*-*-*

-Azt hittem nem fogsz megbocsáltani.-mondta, miközben a mellkasán feküdtem és ő hátamat símogatta. Képes lennék így elaludni és ezt jeleztem egy hatalmas ásítással is.-Aludj szerelmem.
-Nem, nem vagyok álmos!-tiltakoztam rögtön.
-De. Aludj egyet.
-Félek Harry.-motyogtam.-Félek, hogy ha felkelek már nem leszel itt.
-Itt leszek.-puszilta meg a homlokom.-Szeretlek.-suttogta.
-Én is.-motyogtam és az álmok világába csöppentem, hihetetlenül boldogan. Nem hittem volna, hogy eljön és ennyire összetörten esedezik, de örülök neki, hogy negbocsájtottam neki, mivel életem egyik legnagyobb hibáját követtem volna el, ha elküldöm. Hiába próbálom letagadni, akkor is szeretem és szeretni is fogom, mert ő az én drogom. Mellette vagyok csak boldog.

Véletlen volt...

Sziasztok!
Ma kaptam üzeneteket, hogy nem tudjátok elolvasni a 17. részt, nos az azért van mert véletlen raktam ki. Sajnálom, de ígérem legkésőbb Szombaton megkapjátok a részt, de még átkell néznem, ráadásul csak telefonról tudok írni egyéb gondok miatt.
Mindenkinek Kellemes Húsvétot és Sok locsolót kívánok (Már, ha örültök neki, mert én személy szerint utálom...)
Jók legyetek!:)

16.~Mit keresel itt?

Sziasztok! Sajnálom a késést, de most minden összejött az életemben. Remélem tetszik bektek a rész, tudom, hogy nagyon rövid. Sajnálom. Azért jó olvasást!



Az éjjel nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy Harry valószínűleg itt töltötte az éjszakát az autójában csakis azért, hogy ellenőrizzen engemet.  Szeretném elfelejteni őt de lehetetlen úgy, hogy mindig itt legyeskedik körülöttem. Még mindig szeretem hiszen együtt éltünk, de eldobott, mint egy elhasználódott rongyot. Akkor nem árulta el miért hagyott itt, de most már teljesen biztos vagyok benne, hogy egy másik lány volt a háttérben. Talán amikor mi együtt voltunk is megcsalt és ezt nekem nem tudta elmondani ezért inkább elhagyott csak, hogy ne kelljen magyarázkodnia. Megértem, mert nem a legjobb dolog magyarázkodni, de azt hiszem ennyit érdemeltem volna, hogy az okát elmondja, de úgy látszik mindenkinek igaza volt. Nem szeretett. Egy új áldozat lettem, egy kicseszett idióta vagyok, hogy mindent benyeltem neki egytől-egyig. Fogalmam sincs miért habarodtam bele ebbe a fiúba és miért szeretem még mikor annyit ártott már nekem, de mégis kötődöm hozzá, pedig már annyi idő eltelt. Esetleg, ha nem bukkanna fel mindig akkor már régen élhetném a tökéletes életem, de úgy látszik nekem nem ez van megírva fent. Azt mondják a sok rossz után, biztosan jó következik és ez a jó dolog talán Aaron az. Annyira kedves és olyan hálás vagyok neki, hogy aznap este megpróbálta velem elfeledtetni őt. Nem olyan volt, mint a többi pasi, hogy valószínűleg megfektetett volna, majd másnap távozik egy 'Hello'-val.
Gondolkozásomat a telefonom csörgése zavarta meg. Újabb reggel. Szuper.
-Igen?!-automatikusan vettem fel a telefont, anélkül, hogy megnéztem volna ki is az.
-Ugh, jó reggel. Aaron vagyok.- a név hallatán fogalmam sincs miért, de egyből elmosolyodtam.
-Szia. Ohm, miért hívtál?-kezdett kínossá válni a csend a másik oldalról ezért muszáj volt megkérdeznem.
-Ja bocsi. Gondoltam, ha esetleg lenne hozzá kedved, de ha nincs nyugodtan mond meg, akkor talán eljöhetnél velem egyet fagyizni vagy csak szimplán sétálni, de ha nem akarsz akkor...
-Aaron nyugalom.-kuncogtam.-Elmegyek veled.
-Huh...-fújtatott.-Megkönnyebbültem. Akkor délután megfelel neked?
-Tökéletes

*-*-*-*-*

Miután beszéltem Aaronnal azonnal öltözni kezdem. Izgultam, hogy találkozom vele, de hogy miért fogalmam sincs. Úgy döntöttem veszek egy frissítő fürdőt, mert a gyomrom megállás nélkül bukfencezett és nem jó értelemben. A fürdőbe érve megszabadultam a pizsamámtól és a zuhany alá álltam. Sok időm van még délutánig ezért a hajam megmosására is van bőven időm. Alapos mosakodás után kiléptem a zuhanyzóból és magam köré tekertem egy törölközőt. A tükör elé álltam és végig mértem magam. Egy ideje nem láttam őszinte mosolyt az arcomon, de most ott virított rajtam. Villámgyorsan hajat szárítottam, amikor megpillantottam hány óra is van. Nem akartam semmivel sem túlzásba esni, így egy teljesen alap sminket tettem fel, majd a gardróbomhoz léptem és valami egyszerű és kényelmes ruha után kutakodtam. Végül kikapkodtam a szándékosan kiszaggatott nadrágomat és hozzá egy egyszerű fehér inget tűrtem be, de mégis picit buggyos maradt. Rávettem egy farmer kabátot, majd a kicsit még fehér converse cipőmbe bújtam. A telefonom és néhány fontot a zsebembe dugtam.
Mivel csengettek, így a lépcsőn, mosollyal az arcomon futottam le, de amikor kinyitottam az ajtót lefagyott a mosoly az arcomról.
-Te meg mit keresel itt? Menjél vissza a kis csajhoz, akivel tegnap annyira jól elvoltatok. Olyan jól elszórakoztatok akkor most...
-Befejeznéd végre?!-higgadtságán annyira meglepődtem. Ő nem volt ilyen.
-Oh szóval még te vagy felháborodva Harry? Válaszolj! Mit keresel itt?
-Beszéljük meg a dolgokat.-mondta.
-Nincs mit megbeszélni.-megfogtam a kilincset és ráakartam csapni az ajtót. Felakarok szívódni, azt akarom, hogy kinyíljon alattam a föld és elnyeljen örökre, de sajnos ez nem történt meg. A lábát az ajtó elé rakta, ezzel megakadályozta, hogy becsapjam az ajtót és véget vessek ennek a beszélgetésnek. Finoman beljebb lökött, majd maga után becsukta az ajtót.
-Menj el innen.-próbáltam erőteljesen beszélni hozzá, de a hangom meg-meg csuklott.
-Nem! Nem fogok elmenni innen. Hallgass végig...kérlek.
-Argg...5 percet van.-raktam keresztbe a kezeim és ráemeltem a tekintetem. Nagy levegőt vett, sóhajtott és belekezdett.
-Annyira sajnálom a tegnapit. Sokat ittam, fogalmam sem volt mit csinálok, de amint megláttalak rögtön kiszállt minden pia a fejemből. Hiányoztál és hiányzol is az életemből, muszáj volt valamivel kiverjelek a fejemből, mert teljesen bekattantam. De nem segített semmit az, hogy azzal a lánnyal csókolóztam. Tudom, hogy nehezen bízol meg emberekben és tudom, hogy most rohadtul elcsesztem az egészet, de tudom, hogy szeretsz még mindig. Adj nekem egy esélyt kérlek. Ígérem, hogy megváltozok, csak bocsájts meg nekem.-térdre vágta magát, átölelte a lábaim és zokogásban tört ki. Életemben nem láttam még Harry-t ennyire összetörten. Talán tényleg megbánta?-Kérlek. Mondj valamit!

15.~Ismeretlen fiú.

Sziasztok, nagyon sajnálom a rengeteg késést, de most nem igazán volt se időm, se erőm írni. Most viszont jó olvasást, remélem tetszik!
Ui: Sajálom az esetleges hibákat, amint lesz időm kijavítom!

Lucy Jefferson szemszöge: 

A kedvem nagyon jó volt, amikor a buliba indultunk. Conor vezetett, elől mellette Elizabeth ült, így én kerültem hátra. Az autóban a hangulat már a tetőfokon volt és a zene is hangosan dübörgött. Nem akartunk annyira messzire menni, így az egyik közeli szórakozó hely felé vettük az irányt. A sok autó között leparkoltunk és titkon reméltem, hogy összefutok azzal a nagy fekete Range Rover-el és a tulajdonosával, de sajnos egyetlen egy olyan autó sem állt a parkolóban. A két társam már az emberek között cikáztak, hogy bejussanak.

-Agh, rengetegen állnak sorba. Soha nem fogunk bejutni.-mérgelődött El.

-Oh, dehogy is nem.-mosolygott ördögien Conor, majd elindult a sötét utcában.-Jöttök vagy sorba álltok?-kérdezte, majd válaszunkat meg nem várva ment tovább. 

Futólépésben iramodtunk utána. Kis utcába be, kis utcából ki járkáltunk. Őszintén meg mondom fogalmam sincs, hogy hol vagyunk, de szerintem ő se. Már kezdtem feladni a reményt, hogy tudjuk hol is vagyunk amikor hirtelen megállt és a fal oldalához húzódott. Egy épület mögött álltunk, ahonnan kukucskált ki. 

-Mit csinálunk itt?-kérdeztem.

-Pszt. Mindjárt meglátod.-egy fintorral lereagáltam és durcásan a falnak döntöttem testemet. 

Nem is kellett olyan sokat várni, amikor egy ajtó hangos csapódással kinyitódott és egy eléggé részeg társaság vágódott ki rajta. Conor gyorsan megiramodott és megfogta az ajtót, hogy ne tudjon becsukódni. 

-Várjunk csak. Most bemegyünk a hátsó ajtón, ráadásul még fizetni sem fizetünk?-akadtam ki.-Ez nem törvény ellenes?

-Jössz vagy maradsz? Mert én tőlem itt is állhatsz.-indultak meg befele. Gyorsan utánuk rohantam, hisz féltem egyedül lenni a sötétség kellős közepén. Hosszú folyosókon mentünk végig, ahol csókolózó párok álltak egymásba gabalyodva. A zene minimálisan hallatszott, de ahogy egyre közelebb sétáltunk, erősödött a hang erő és több emberrel futottunk össze. Volt aki már alig állt a lábán pedig még csak 10 óra. Az utunk egyből a bár pulthoz vezetett, ahol egy helyes huszonéves srác szolgálta ki, az inni vágyó fiatalokat. Próbáltunk minél közelebb férkőzni a pulthoz, inkább kevesebb, mint több sikerrel. 

-Üljetek le valamelyik boxba. Mindjárt megyek én is.-mondta Conor, mi pedig elindultunk keresni egy üres helyet. Jó pár ilyen részleget végig jártunk, amikor egy szabad helyet találtunk. Leültünk és vártuk Conort, aki hamarosan meg is jött, jó pár felessel a kezében. Koccintottunk, majd beszélgetni kezdtünk teljesen értelmetlen témákról. Ahogy észrevettem időközben valami kezdett kialakulni Conor és Elizabeth között, de lehet a pár ital már a fejembe szállt és csak én képzelem be magamnak, ám amikor egymás szájában voltak rákellet jönnöm, hogy nem képzelődöm.  Kuncogni kezdtem, majd felálltam és a táncoló tömegbe indultam. Megálltam egy bizonyos helyen, majd mozgatni kezdtem a csípőm a zene ütemére. Úgy éreztem, hogy valaki szüntelenül figyel, de nem igazán foglalkoztam vele. Már egy jó ideje táncolhattam egyedül, amikor egy kar szembefordított magával és egy kék szem pár vizsgálta enyémeket. Elmosolyodott, majd karjait a derekamra helyezte és együtt táncoltunk tovább. Egyre jobban forrósodott a hangulat, mert a nyakamat hintette be apró puszikkal, amit bevallom élveztem, de közben teljesen máshol járt az agyam. Én nem vagyok ilyen. Ez az egy mondat cikázott a fejemben és egyszerűen nem tudtam kizárni. Elhúzódtam a fiútól és egy hamis mosoly kíséretében lehámoztam magamról kezeit és elindultam. Hátra fordultam, hogy megbizonyosodjak arról, nem követ-e, de sajnos utánam jött. Gyorsabban szedtem a lábaim és egészen a női mosdóig meg sem álltam, majd mikor oda értem kivágtam magam előtt az ajtót és beléptem a  helységbe. Szerencsémre nem voltak túl sokan, de amikor észrevettem egy lányt, amint egy göndör sráccal smárol rögtön visszaakartam fordulni, viszont valami miatt nem tudtam. Tudtam, hogy ki volt az. Bárhol felismerném. Harry. Felém kapta a lány a tekintetét és értetlenül meredt rám, de amikor azokkal a zöld szemekkel találkoztam, a könnyek ellepték az enyémeket és futásnak eredtem. Összetörte a szívem másodjára is. Hallottam amint utánam kiabál, de nem érdekelt. Csak minél hamarabb eltűnhessek innen. Azt kívántam bár itt lenne, és most legszívesebben visszaszívnám az egészet. Éreztem, hogy nem kellett volna eljönnöm. Tudtam, hogy valami rossz fog történni. Soha nem lehetek boldog. 

Visszamentem a boxhoz, ahol már El és Conor nem voltak ott, így magyarázkodás nélkül foghattam meg a cuccaim és léphettem le. Haza akarok menni. Villámgyorsan felkaptam a kabátom és a részegen táncoló emberek között cikáztam, pár embert meglökve, akik szitkozódva kiabáltak utánam. A friss levegőre érve a könnyeim patakokban hullottak és fogalmam sem volt hova kellene mennem lenyugodni. Így nem mehetek haza. Jobbra, balra fordítgattam a fejem hátha tudom merre kell mennem, de egy teljesen ismeretlen helyen álltam. Sóhajtottam egyet, majd a fal melletti hideg padra leültem és vártam. Hogy mire nem tudom. Ültem ott egyedül és néztem ki a fejemből. Azt hittem, ma jól fogom érezni magam. Hogy végre elfelejthetem őt és tovább léphetek, de ismét felkellet neki forgatnia mindent. Annyira jó lenne valaki olyannak elmondani ezeket a dolgokat, aki tényleg megért és csak egyetlen egy ilyen ember volt, ő pedig a nagymamám. 1 éve halt meg, és annyira hiányzik. Annyiszor tudott tanácsot adni.  Mindig ő tartotta bennem a lelket. Tisztán emlékszem arra, amit mondott nekem 1 évvel ezelőtt. 

"Hidd el lesz olyan, hogy elbuksz majd egy dolgozatot, hogy olyan fiúk miatt sírsz majd, akinek a nevére pár év múlva már nem is emlékszel. Lesz olyan, hogy túl sokat iszol és olyat mondasz, amit másnap megbánsz, hogy kibeszéled a barátaid és közben ők is ezt teszik veled. A véleményed az emberekről mindig változni fog jó, de rossz irányba is. Lesz olyan is, hogy teli torokból énekelsz otthon, amikor senki sem hallja, arról álmodsz majd, hogy új városba költözöl és amikor ez megtörténik visszafogsz vágyni a régi lak helyedre. Egy nap rájössz, mit is jelentenek valójában a kimondott szavak- és soha de soha nem adod fel a boldogság keresését. Ma vagy fiatal, itt és most, nem pedig holnap! Mondogasd ezt minden reggel magadnak, nehogy elszalaszd azokat a dolgokat, amik igazából fontosak."

Annyira hiányzik minden ami ő volt. Amikor az embernek a legnagyobb szüksége lenne a szeretteire, az élet mocskosul elveszi tőlünk a lehetőséget, hogy jóra forduljon minden. A sors kegyetlen és ezt tapasztaltam az életem eddigi során egy jó párszor. Amikor a szemem végig futtatom a szerelmes párokon, akik most igaz, hogy részegek és valószínű, hogy holnap semmire sem fognak emlékezni,  mégis boldogok, mert egy olyannal vannak együtt akit szeretnek és viszont szeretik. Irigylem őket, és a furcsa szúró érzés a mellkasomban nem akar elmúlni. Talán nem érdemlek meg, egy cseppnyi boldogságot sem? Nem tudom kinek ártottam, de visszakaptam már az élettől bőven. Nekem is kijárna egy kicsi boldogság, nem pedig az, hogy itt üljek egyedül egy padon, miközben a szememből a könnyek patakokként folynak.
-Jól vagy?-egy ismeretlen hang szól mellőlem. Oda kapom a fejem és az a fiú áll ott, akivel táncoltam. Az előbb még azt hittem, hogy egy tapló, részeg fiatal, de nem. Azt hiszem túl gyorsan ítélem meg az embereket.
-Persze.-eresztek egy hamis mosolyt felé, majd újra előre bámulok. Valószínű, ha sokáig a szemébe bámulnék megtörnék és mindent elmondanék egy idegennek.
-Én nem úgy látom. Szabad?-kérdezte, miközben a fejével a mellettem üres hely felé biccent. Bólintok és várom, hogy leüljön.-Most lehet, hogy hülyének nézel, de elmondhatod, hogy mi bánt téged. Tudom, hogy nem is ismersz, na meg egy idegennek talán én se önteném ki a szívem, de azért ha szeretnéd én végig hallgatlak.-mosolygott. Felé pillantottam és a mosolya elképesztően szép. Vékony alakja van és simán rávágnám, hogy ő modell. Nagyon helyes fiú.
-Fiú ügy.-próbálom lezárni ennyivel, de ő csendben ül mellettem. Várja, hogy folytassam.-Eleinte minden annyira jól ment, utána egyik pillanatról a másikra, közölte velem, hogy nekem jobb lesz nélküle. Összetörtem teljesen. Én mindent feladtam miatta. Összevesztem a szüleimmel, ott hagytam a sulit és egy másik teljesen idegen városba költöztem vele, erre ő csak úgy eldobott. Furán indult a kapcsolatunk, mert igazából mondhatjuk úgy is ő belekényszerített ebbe az egészbe, de utána bele szerettem és pár hónapja elhagyott. Próbáltam elfelejteni, de utána meghalt a nagymamám és még jobban magam alá kerültem, de ma a barátaimmal hosszú idő után eljöttem velük bulizni és ma láttam itt azt a fiút egy másik lánnyal. Tudom, hogy nincs közünk már egymáshoz, de én még szeretem és amikor elhagyott azt mondta nincs másik lány.-a könnyeim már nem folytak úgy, mint ez előtt és időközben megfogta a kezem az ismeretlen fiú.
-Köszönöm, hogy végig hallgattál.-mosolyogtam rá, hosszú idő után először normálisan. Úgy igazából.
-Semmiség. Tudod én két héttel ezelőtt szakítottam a barátnőmmel, mert megcsalt többször is. Én mindent megadtam neki, de csak kihasznált. Hidd el én is nagyon magam alatt voltam, de megpróbáltam összeszedni magam és elfelejteni őt, mert nem ér annyit az a fiú, hogy így búslakodj utána. Szép lány vagy, sőt ez nem kifejezés és az a fiú egy barom, hogy elhagyott. Nem tudja mit vesztett.-pirultan a földre néztem, miközben ő mellettem kuncogott.-Hogy hívnak?
-Lucy.-a mosoly az arcomról levakarhatatlan volt. Rég mosolyogtam már ennyit utoljára.
-Gyönyörű neved van Lucy, én Aaron vagyok.-nyomott egy puszit az arcomra. A mosolyom fülig ért. Felém nyújtotta a kezét, amit értetlenül, de elfogadtam.-Van kedved egyet sétálni?-bólintottam, majd lassan sétálni kezdtünk. A szórakozó helyet már rég elhagytuk, amikor feltűnt, hogy egy nagyon ismert autó követ minket. Lehet, hogy paranoiás vagyok, de fogadni mernék, hogy egy jó ideje jön utánunk. Zavartan körbe néztem és megdöbbentem vettem észre, hogy ki is ül abban az autóban. Harry. Tisztán láttam, hogy dühös és hamarosan robbanni készül. Úgy gondolom megérdemli, hogy szenvedjen ő is. Aaron kezeibe kapaszkodtam és szorosan mellé álltam. Kicsit meglepődött, de csak rám mosolygott és csendben sétáltunk tovább. Néha, néha megszólaltunk, de élveztük egymás társaságát. Időközben elég sok mindent megtudtam róla és egy-egy sztorin nagyon jókat nevettem. 22 éves és Manchesterben lakik, a szüleivel, de most Londonba költözött egy kollégiumba. Egyetemista és jogot tanul többek között. Ügyvéd vagy jogász szeretne lenni és komolyan pozitívan csalódtam benne. Meglepett az, hogy egy ilyen helyes fiú mint ő, pont jogot tanul. Meséltem én is neki az életemről, amit készségesen végig hallgatott néha, fel-fel kuncogva egy történeten. Az óra már a hajnali 5-öt is elhagyta, amikor a házunk elé értünk. Harry végig követett minket, ami nagyon frusztráló volt, de ezt Aaron nem vette észre. Telefonszám csere és egy arca puszi után, mosolyogva távozott, míg én a kulcsokkal babráltam. Tudom, hogy most is figyel, de nem érdekel. Megérdemli, hogy szenvedjen úgy, ahogy én szenvedtem miatta. Belépve a házba, halkan lerúgtam magamról a cipőt, majd az emeltre vonszoltam magam. Sokat ittam az este, de a sétával kicsit kijózanodtam, de azért fogadni mernék, hogy holnap meghalok. Lassan felvánszorogtam a szobámba és ledobtam minden cuccomat, majd a fürdőbe vettem az irányt. Levetkőztem, majd a zuhany alá álltam. Nem szándékoztam sokáig fürdeni, mert forgott velem a világ és fáradt is voltam. Minél hamarabb az ágyban akartam tudni magamat. Fog mosás után, felkötöttem a hajam, majd átöltöztem a pizsamámba és bedőltem az ágyba. Magamra rántottam a takarót és az ablakon bámultam ki. A fekete Range Rover még mindig ott áll ő neki támaszkodva. Felkelek, elhúzom a függöny, de előtte jól szemügyre veszem, mert biztos vagyok benne, hogy egy darabig megint nem látom. 

14.~Elhagyott.

Sziasztok! Sajnálom a késést, de szeretném ha azért kommentelnétek! Fontos, hogy tudjam tetszik-e nektek. Na de "mindegy". Remélem tetszik a rész. Jó olvasást!

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge ( 2 héttel később)

Reggel amikor felkeltem Harry-t nem találtam magam mellett. Arra számítottam, hogy megint úgy kelünk, mint ahogy szoktunk. Lábaink összeszoktak akadni és szó szerint egymáson fekszünk. Nem vagyok egy olyan pár akik szépen egymás karjai között alszanak. Mi egymáson. 

Feltápászkodtam az ágyból és felöltöztem. A hajamat csak lófarokba fogtam, majd a konyha felé igyekeztem. Egy árva hangot sem hallottam, de amikor az előbb említett helyre értem megpillantottam Harry-t amint nekem háttal ül és erősen gondolkodik. Mögé settenkedtem és átöleltem hátulról. A kezei közül kiesett a kanál és felém fordult. Egy erőltetett mosolyt villantott felém.

-Van valami baj?-érdeklődtem.

-Nem semmi.-válaszolta egyhangúan.

-Mond el kérlek. Hátha tudok segíteni.-ez a mondat egy párszor elhangzott a számból, amikor beszélni kezdett.

-Sajnálom, de el kell, hogy menjek.-mondta. Egy percre sem nézett rám. A földet kémlelte.

-Miért?-a szememből a könnyek azonnal megeredtek.-Nem hagyhatsz itt, Harry.

-Hidd el, jobb lesz az életed nélkülem.-majd felvette a bőröndöket, amik az ajtóban voltak és az kifelé igyekezett. Keze után kaptam és megpróbáltam visszahúzni magamhoz. Valószínű, ha számít rá nem sikerült volna, de így a kezeiből kiestek a táskák és felém fordult. 

-Ne hagyj el kérlek. Sokkal rosszabb lesz nekem, mint az, hogy ha nem vagy itt. Én szeretlek.

-Én is, de nem maradhatok.-nézett mélyen a szemembe. Próbáltam valami érzelmet keresni bennünk, de csak rideg tekintettel nézett rám.

-Nem szeretsz igaz? Csak egy új áldozat lettem?-ordítottam. 

-Ne nehezítsd meg ezt Lucy. Tudod, hogy ez nem így van.

-Hanem, hogy Harry? Elhagysz és azt mondod, hogy szeretsz? Na ne nevettess kérlek.-a tekintetemet nem szakítottam el az övétől. 

-Menjünk...

-Nem! Nem megyünk sehova! Mond el mi az igazi oka annak, hogy elhagysz. Én feladtam mindent miattad!-még mindig kiabáltam. Már nem sírtam sokkal inkább dühös voltam rá.

-Ne ordibálj Lucy! Nincs másik lány. Szeretlek, de sokat ártottam neked érted?! Nem maradhatok veled és ezt értsd meg! Mindig is szeretni foglak, de fogadd el ezt a tényt. És most már tényleg menjünk.-nem szóltam egy szót sem csak dühösen kicsaptam az ajtót magam előtt és az autójához mentem, aminek az ajtaját feltéptem, majd magam után becsaptam teljes erőmből. Párszor már elmondta, hogy ne csapkodjam a nagy Range Rover ajtaját, de most nagyon nem érdekelt. Beszállt Ő is mellém és hozzám sem szólt. Egyszerűen nem tudom felfogni azt, hogy elhagy. 

*~*~*

Kerek 8 hónapja, hogy itt hagyott Ő. Elment, azzal az indokkal, hogy sokkal jobb lesz nekem nélküle, mint vele. Azt mondta örökre velem marad és mikor úgy tűnt minden a legnagyobb rendben, darabokra hullott az életem. Azt hittem boldogok vagyunk, megpróbáltam neki mindent megbocsájtani és elfelejteni a rossz dolgokat, erre Ő darabokra törte a szívem. Minden annyira jó volt. Amerikába költöztünk ketten, ahol senki nem ismert minket. Harry-t sem követte Ed-legalább is azt mondta, hogy békén hagyta, de nem tudom mi történt ami miatt itt hagyott. Talán nem szeretett vagy csak egy játékszer voltam? Sokan azt mondták, hogy ki fog használni, hogy nem nekem való és, hogy ő neki nem való kapcsolat és engem is csak idegileg tönkre tesz, majd, összefogja törni a szívem és én akkor annyira vak voltam, hogy nem hittem nekik. Tényleg szerelmes voltam vagy még talán vagyok is belé, de nincs itt, hogy láthassam. Minden nap meg kell küzdenem a szokásos lenézésekkel, a szüleim hegyi beszédével. Mindig elmondják, amikor sírni látnak avagy magam alatt vagyok, hogy ők megmondták. Persze, nekik könnyű mondani, de ki ne sírna az után akit szeret?
Próbálom őket a nap 24 órájában elkerülni a szüleimet, de szinte lehetetlen, mivel vissza kellett, hogy költözzek hozzájuk. Reméltem, hogy majd megtudom velük beszélni a dolgokat normálisan, de sajnos nem így alakult. Haragszanak rám, jogosan persze és már nem is bíznak bennem. Ellenőriznek folyamatosan és ez engem irritál. Nap, mint nap próbálom a tanulással elvonni a figyelmem, de sokszor elkalandozok, mint ahogyan most is. Az ágyamon fekszem és agyalok, ami már szinte mindennapos. Itthon sokkal többet kellene tanulnom, mint amennyit szoktam és az átlagom is csökkent. Sokkal rosszabb tanuló lettem és talán még jobban bezárkóztam az én világomban. Egyetlen egy barátnőm lett az iskolában Elizabeth. Igazán kedves lány, amolyan hippi stílusú, szó kimondó, de ő ilyen és én így szeretem. Amikor nem éppen itt ülök, vele vagyok, de a mai napom ismét depressziós. Csak Harry jár a fejemben. Lehet, hogy csak érdekből volt velem? Csak megakart kapni egy rövid időre, kihasználni majd eldobni? Azt hittem tényleg szeret és, hogy az életem kezd jó irányba fordulni, de nem. Általánosan elfogadott tény, hogy abba a pillanatban, mihelyt az életed kezd helyreállni, akkor hirtelen látványosan ízekre hullik, mert sajnos olyan világban élünk, ahol a hazugság mindennapos, és az őszinteség ritka dolog. Így  nagyon nehéz olyan embereket találni, akik nem érdekből vannak mellettünk. 

-Lucy?! Drágám jól vagy?-anya kopogott az ajtómon, majd belépett, ezzel kiszakítva a gondolat menetemből.

-Nem mondanám.-töröltem le a könnyeimet.-Annyira hiányzik.

-Harry?-bólintottam.-Ne aggódj te is hiányzol neki. Ő cseszte el és nem volt elég okos. Ha okos lett volna rájött volna, hogy nem szabadna lemondania rólad, de nem volt az és elment. Ne hidd azt, hogy hiányzik. Nem ő hiányzik, hanem az ami régen volt, amilyen Ő régen volt. Most már olyan valakire várj, aki bebizonyítja, hogy nincs rá szükséged, de először el kell, hogy engedd őt és a hülyeségeit. Most rajtad a sor, hogy azt mond "basszus te mindent elcsesztél!". Most pedig keress okokat arra, hogy boldog legyél nélküle! Ne üzenj neki, ne is beszélj vele! Csak hagyd, hogy teljenek a napok és majd rájön, hogy a hiányod marja belülről.-szavai elgondolkodtatóak. Igaza van. Teljesen. Talán csak a múlthoz ragaszkodom és nem hozzá. Az hiányzik, ami volt és nem ő.
-Menj el bulizni ma Elizabeth-el. Hidd el jót fog tenni neked egy kis kimozdulás. Ne ülj itthon egész álló nap.-mosolygott.-Na menj és hívd fel El-t. Biztos el fog veled menni.
Úgy tettem, ahogy azt javasolta anya, bár furcsállom, hogy pont ő mondta azt, hogy menjen el.
-Mond csajszi?! Kilábaltál a depiből egy időre?-kuncogott.
-Annyira vicces vagy El. Mi lenne, ha ma elmennénk egyet bulizni?-kérdeztem.
-Ki vagy te és hol az én barátnőm?
-Fejezd be!-utálom, amikor gúnyolódik.
-Jól van, jól van. 9-re ott vagyok nálad.
Gyorsan készülődni kezdtem. Nem tudom miért, de nagyon várom az estét. Régen voltam már oda és ez hiányzik. Hirtelen boldogság löketet kaptam és a fürdőbe ugráltam. Megtöltöttem a kádat forró vízzel, majd telenyomtam habfürdővel, ami által a kád megtellett habbal. Levetettem a ruháimat és elmerültem a habok között. Éreztem, amint az izmaim ellazulnak és a testem átjárja a melegség. Hátra dőltem és élveztem a kis nyugalmat. Kizártam mindent és az estére koncentráltam. Eldöntöttem, hogy megpróbálok nem foglalkozni azzal a tudattal, hogy nincs itt, ha ő úgy döntött, hogy elhagy akkor hozzá kell, hogy szokjak.
Kimásztam a kádból, majd magam köré tekertem egy törölközőt. Alapos fogmosás után neki álltam a sminkemnek. Füstös szemeket varázsoltam magamnak, a számat pedig piros rúzzsal festettem ki. Az órára pillantottam és megállt bennem az ütő amikor észrevettem, hogy már fél 8 van, így gyorsan a gardróbomba rohantam és kiválasztottam egy szűk, rövid, fekete ruhát. Mikor felöltöztem visszamentem a fürdőbe, ahol neki álltam a hajamnak. Már az utolsó tincset göndörítettem be,  mikor Elizabeth és egy nagyon helyes fiú lépett be a szobámba.
-Öhm, sziasztok.-köszöntem.
-Hello.-vágódott be az ágyamba a csinos El. Egy piros ruhát viselt. Nagyon jól nézett ki, de mellette az a fiú sokkal jobban izgatta a fantáziám. Szűk fekete nadrágot viselt, egy fehér felsővel és azon egy sötét színű farmer inget viselt. Feltüsizett haja tökéletesen állt neki. Bőre barna, ami miatt gyönyörű kék szemei tisztán látszódnak.
-Szia, Conor vagyok.-mosolygott ezzel megmutatva szép fehér fogait.
-Lucy.-motyogtam. Közelebb jött hozzám majd megfogta a kezem és csókot lehelt rá.
-Nos, örülök Lucy. Gyönyörű vagy.-mosolygott, míg én pirultan a földre néztem, közben egy köszönöm-öt motyogtam.
-Ha végeztél kedves Conor a csajozással,  akkor mehetnénk. Kezdem unni, hogy csorgatjátok a másikra a nyálatokat.-ha lehet most még jobban elpirultam, míg Conor hangosan felnevetett. Azt hiszem érdekes estének nézünk elébe.