Dohan Short Stories.

Sziasztok! Amint ígértem itt is a novellás blog, amit a barátnőmmel írok együtt. Remélem tetszeni fog mindenkinek, az első novellánk már fent is van, jó olvasást!:) 

Ha szeretnétek névre szóló novellát, a blogon jobb oldalt megtaláljátok, hogy hova tudjátok küldeni a rendelést és mire van hozzá szükségünk. 

Blog: DOHAN SHORT STORIES <--katt a linkre

Pussz: Blogger Girl

Közérdekű!

Hűha:) De rég írtam már itt. Szóval annyira hiányzik az írás viszont fanfictiont nem szeretnék írni szóval arra gondoltam, hogyha esetleg lenne rá 2-3 jelentkező hogy olvasnátok akkor egy olyan blogot csinálnék ahol kisebb novellákat olvasnátok persze 1D-sben vagy akár kérésre bármilyet. Akit esetleg érdekel az jelentkezzen:) Puszi

Ui: Rettentően hálás vagyok nektek mert napról napra nő a nézettségek száma! Köszönöm. 

Búcsú

Sziasztok! Elég nehéz megírni ezt a szöveget, mert iszonyatosan fog mindenki hiányozni, viszont muszáj. Senkit nem szerettem volna becsapni azzal a szöveggel, hogy: minden héten biztos lesz rész vagy amikor tudom hozom, mert ezek nem lennének igazak. Igen, amikor tudnám hoznám, de az mikor lenne? Két havonta körülbelül és én ezt nem szeretném. 

Szóval nagyon remélem, hogy mindenkinek tetszett a történet. Többen írtátok, hogy szeretnétek ha majd lenne másik blogom, de el kell titeket szomorítsalak, mert ilyen jellegű blogom nem hinném, hogy ebben vagy akár a következő évben lenne. Egyedül a nyáron lesz EZ a blogom lesz, remélem ezt is minél többen fogjátok látogatni. 

Így utólag szeretném veletek közölni, hogy úgy gondoltam, hogy valamikor készítek egy novellát a bloghoz, lezárásképpen, de nem olyan biztos még. 

Még csak annyit szeretnék, hogy remélem senki nem fogja elfelejteni Lurrí történetét, na meg Blogger Girl-t sem. Mindenki tényleg nagyon hiányozni fog és maga a történet is. Bevallom nagyon furcsa lesz az, hogy nem fogok mindennap fellépni ide, hogy elolvassam a kedves üzeneteket vagy írjam nektek az új részt. Volt, hogy azt gondoltam "jól van abba hagyom, ennek semmi értelme" de utána jöttek a kommentek és a facebook csoportban is a kedves olvasók és mindig lelket öntöttek belém.
Remélem mindenki megtalálja magának a megfelelő párt, akár Lucy Harryt avagy Harry Lucyt, ebben a történetben. 

Lezárásképpen a blogról JELENLEGI pár információ:

New "blog".

EGY MAGYAR LÁNY BEJEGYZÉSEI ANGLIÁBÓL. 

•A blogon saját készítésű videók, képek és saját élmények és megtörtént eseményen vannak közzétéve. Minden kedves látogató bármikor érdeklődjön és kérdezzen nyugodtan. Minden elérhetőséget megtaláltok a blogon.•

#1 ráadás rész (Epilógus)

Sziasztok! Rengetek érzés kavarog bennem, mert nincs szívem abba hagyni a blogot, de muszáj. Nincs időm rá és nem akarlak titeket mindig váratni és a nyáron mivel angliában leszek így ott nem is tudnék írni. Nagyon hiányozni fog mindenki és Lurry története is. Persze nem fogok eltűnni, majd jelentkezni fogok egy másik bloggal, ahol az angliai "eseményeket" teszem ki, így "felfedem magam". (Majd jelentkezem azzal a bloggal kapcsolatban még.) 
Szóval ezzel a résszel szeretnék elbúcsúzni. Nem nagy dolog, de akit érdekel még annak jó olvasást, így utoljára.:') 
Még hozok egy "elbúcsúzós" bejegyzést!

Love you all!

Blogger Girl

~6 évvel később~

Lucy Jefferson szemszöge:

-Emma!-kiáltottam lányomnak, aki két évvel fiatalabb öccsét piszkálta. Egy 5 és egy 3 éves borzasztó, ha együtt vannak.

-Anya!-szólt Austin.-Nem hagy békén Em.

Austin sikítva rohant hozzám, a konyhába, miközben én az uzsonnán szorgoskodtam. Harry dolgozni van és én a két gyerekkel vagyok. Nem könnyű kettő, hihetetlenül rossz gyerkőccel lenni. Austin átölelte a lábam és hatalmas zöld szemeivel felpillantott rám. Teljesen Hazz kiköpöttje, míg Emma jobban kezd rám hasonlítani. Legalább is mindenki ezt mondja. Mind a kettejükben az apjukat látom, bárki bármit mond. 

-Emma. Hagyd békén az öcsédet.-szidtam le, mire pufogva földre dobta a poharat ami a kezében volt, így az darabokra tört. Nagyot sóhajtottam, majd a tűzhelyet elzártam és felkaptam karjaimba Austint. 

-Na gyere nagy fiú.-lassan lépkedtünk fel a lépcsőn. Hallottam, amint a szobájából szipogás hallatszódott ki, így először úgy döntöttem inkább lefektetem aludni kisfiamat addig lányom egy kicsit lenyugszik. A folyosó végére sétáltam, majd álmosan pislogó Austint az ágyába raktam. Puszit nyomtam az arcára, majd betakartam és elhúztam a sötétítő függönyt.

-Anya.-hangja halk volt és megtört. A szívem szakadt meg, amikor megláttam őt sírni. 

-Igen?-visszaléptem az ágya mellé, mire ő beljebb húzódott így mellé feküdtem és magamhoz húztam. Austin sokkal anyásabb, mint Emma. Míg én elmegyek Austinnal vásárolni, addig Em inkább itthon marad az apjával és minden szombaton apa-lánya napját tartanak. Persze kisebb gyerekünk sem marad ki a jóból, mert míg ők ketten elmennek, addig mi is tervezünk magunknak programot, majd vasárnap közös kirándulásra avagy csak egy egyszerű sétára megyünk el. Ha ketten vagyunk, mind a kettő kicsi fegyelmezetten viselkedik, de amint csak egyikünk van velük, egy hiperaktív bombák lesznek és törnek-zúznak. 

-Emma haragszik rám?-szemei csillogtak a könnytől. Letöröltem pici arcáról a könnyeket, majd mosolyogva billengettem fejem jobbra és balra.

-Nem. Csak rossz napja van.-egy utolsó puszit adtam neki, majd visszatakartam és magam után becsukva az ajtót siettem át Emma szobájába. 

Mielőtt beléptem volna hatalmas rózsaszínnel borított szobájába, előtte kopogtam, majd lassan kinyitottam az ajtót. Em az ágyán hasalt miközben hatalmasakat szuszogott. Ágya mellé sétáltam, majd betakartam és megtöröltem arcocskáját, majd itt is elhúzva a függönyt, hagytam aludni. Sóhajtva sétáltam le a konyhába, hogy folytassam az uzsonna készítést. Kicsit elcsúsztam és az időérzékem teljesen elmaradozott, mivel már 4 óra van és még sehogy sem állok. Bebattyogtam az említett helyre és ismét neki álltam előbb abbahagyott tetteimnek. A két kicsi nagyon lefáraszt. Persze nem azt mondom, hogy bánom, hogy megvannak mert az életem így egész és hihetetlenül boldog vagyok.
-Hahó!-kiabálás hallatszott a folyosóról. Remek. Legalább segíthet nekem.-Lucy? Emma? Austin?
-Konyha!
Lassan sétált oda hozzám és átölelt, majd csókot nyomott a számra, majd felhúzott szemöldökkel végig mérte a nappalit és a konyhát.
-Mit történt itt?
-A gyerekek törtek-zúztak. Emma eldobta a poharat mikor rászóltam, hogy ne bántsa az öccsét. Reggel Austin hihetetlen nyűgös volt és ha ez nem lenne elég, kitakarítani se tudtam és még megfőzni sem, mert mindketten rajtam lógtak.De! Hála Istennek már elaludtak.-egy levegővel elmondtam amit szerettem volna, majd újra a főztömhöz léptem és leemeltem a tűzhelyről. Nagyon sóhajtottam, majd elzártam  a gázt és megteríteni kezdtem. A kicsik ebéd után ettek pár szelet gyümölcsöt, így most őket hagyom aludni és csak mi eszünk-
-Majd én.-vette ki a kezeimből a tányérokat és megterített.-Ülj le.
Úgy tettem ahogy mondta. Helyet foglaltam az egyik széken, majd gömbölyödő hasamra tettem a kezeim. Hazza mosolyogva nézett végig rajtam, majd szedett mindkettőnknek ételt és lassan enni kezdtünk. Még Ő nagyban falatozott, addig én csak kavargattam az ételt. Semmi étvágyam nem volt és még a hányinger is kínzott.
-Enned kellene valamit. Se neked se a babának nem jó.-sóhajtva kaptam a számba egy kanál levest, majd még egy párat, de több nem igazán ment le a torkomon. Szépen lassan megeszegettük az ételt, ami inkább mondható vacsorának, de se baj.
Fáradtan dőltem le hálószobánkban az ágyra és lecsuktam a szemeim. Éreztem, hogy mellettem besüllyed az ágy, majd egy óriási tenyeret éreztem meg a hasamon. Lassan járt fel, s alá a keze. Résnyire kinyitottam a szemem és a szemeimben könnyek gyülekeztek, mikor beszélni kezdett hozzá. Még csak 4 hónapos, de már annyira várja, mint Emmát vagy Austint. Egy puszit nyomott a pocakomra, majd az én számra és az ajtó felé bökött a fejével, ahol két gyerkőc állt. Aranyosan pislogtak ránk és szemeik pirosak voltak az alvástól. Mosolyogva fogadtuk őket mellettünk. Austin oda bújt hozzám és szintén kezeket éreztem meg, csak sokkal kisebbeket. Emma is oda jött testvére mellé és ketten csodálták hasam.
-Mikor lesz már meg a kis tesónk?-kérdeztem Austin pöszén. Annyira imádom, hogy pöszén beszél.
-Még pár hónap.-mosolyogtam, majd mindkettejük arcocskájára puszit nyomtam. Harry mindhármónkat, illetve négyünket átölelt és mosolyogva néztük egymást. Fogadni mernék, hogy ugyanazon gondolkodik, mint én.
Ha semmi nem olyan lenne, mint most akkor az életem teljesen üres lenne. Talán még most is bulizni járnék, ha Ő nem lett volna. El sem tudnám képzelni az életem másképp, de nem is szeretném, hogy változzon. Örülök, hogy így alakult az életem. Igaz, hogy van 2 gyerekünk, és hamarosan 3, de minden ugyan olyan kettőnk között, mint régen. Ugyan úgy összegabalyodnak a lábaink alváskor és általában egymáson alszunk. Még mindig megvannak a szokásos perverz beszólásai, amit még mindig nem tudtam megszokni. Persze ezt csak suttogja, ha gyerekek társaságában vagyunk.
-Szeretlek titeket.-suttogtam, majd szuszogások hangjára aludtunk el közösen. 

30.~Emma Hope Styles.

Sziasztok! Nem szeretnék még búcsúzkodni, majd az epilógus után. Annyira fura volt ezt a részt megírni, de bevallom talán ezt volt a legkönnyebb. 

Nem mondom semmit csak, jó olvasást!:)

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:

Reggel iszonyatos fájdalom nyílalt a hasamba. Alattam a lepedő csurom víz lett és akkor tudatosult bennem az amitől annyira féltem. Idegesen ültem fel az ágyon és hasamhoz kaptam a kezem a hirtelen ért fájdalom miatt és egy kisebb sikolyt szaladt ki a számon, amire a békésen szuszogó Harry is felkapta a fejét és aggodalmasan felült mellém. 

-Hé, jól vagy?-kérdezte, de csak még jobban összegörnyedtem a fájdalomtól. Válaszolni nem igazán sikerült.

-A víz.

-Mi?-kérdezte.-Milyen víz?

-Magzat víz de idióta.-nyögtem, majd arcára pillantottam és a 'félsz' neki is ott ült az arcán. Felpattant mellőlem és kapkodva húzott magára egy nadrágot és egy felsőt, amit legelőször sikerült kikapni a szekrényből, majd hozzám sietett és szintén segített felöltözni. A fájdalmaim egyre nagyobbak lettek és cseppet sem segített az, hogy Harry kezei  jobban remegtek, mint az enyéim. Idegesen kapott fel karjaiba és a lépcsőn botladozva mentünk le. Hatalmas autójába beültetett hátulra és próbáltam fájdalmaimnak nem hangot adni, de nem bírtam. Szúrt és azt kívántam bárcsak túl lennék már rajta, de még csak most kezdődik a java. Belegondolni is félelmetes, hogy szülni fogok.

-Annyira sajnálom.-suttogta Harry az első ülésről, miközben a kórházba vezetett.

-Gyere.-segített kiszállni az autóból és bebicegtünk a portára. Rögtön egy orvos sietett felénk, tolókocsival és nehezen, de sikerült beleülnöm és már egy szobába toltak. Harry kezét szorongattam miközben segítettek felfeküdni az ágyra. Az orvos kiküldte Harry, hogy megtegyék a vizsgálatokat. 

-Még várnunk kell pár órát, hogy tudjon szülni. Addig is hozok fájdalom csillapítót.-kilépett az ajtón és helyét Hazz vette át és rémült tekintettel nézett rám. Homlokomon verejték cseppeket keletkeztek és kapkodtam a levegőt.

-Úgy sajnálom Lucy.-nézett rám, majd egy csókot nyomott ajkaimra.

-Ez nem a te hibád.-hangom alig hallható volt, de a nővér visszaért a fájdalom csillapítókkal, amiket rögtön bevettem.-Annyira félek Harry.

-Itt leszek veled. Végig. Ígérem, hogy segíteni fogok.-mosolygott, ami engem is megnyugtatott egy picit.-Pár nap múlva már otthon leszünk hármasban.

-Istenem. Csak tartanánk már ott. Annyira félek, hogy valami történik...

-Ezt most hagyd abba!-szólt kicsit erőteljesebben.-Nem lesz semmi gond.

*~*~*~*

Pár órája voltunk bent a teremben és sehol a gyerek, viszont az Dr. Roberts pár perce jött be és előkészültek a szüléshez. A pánik tisztán látható volt az arcomon és ha Harry nincs itt valószínű, hogy rég elájultam volna félelmemben. 

-Figyelj rám Lucy.-szólt Dr. Roberts.-Vegyél egy mély levegőt és mikor elszámolok 3-ig nyomj, rendben?

Csak bólintottam és hatalmas levegőt vettem, majd mikor elszámolt 3-ig Harry kezéből a vér keringést is kiszorítottam. Nincs mit szépíteni, nagyon fájt, de tudom, hogy meg kell csinálnom és jelen pillanat az sem érdekelt, hogy Harry kezét erősen szorítottam.

-Még 2 nyomás és megleszünk.-mosolygott, majd ismét nyomtam és meg sem kellett várni a kettőt, mert a szobát gyerek sírás töltötte be én pedig fáradtan dőltem hátra és fejemet a párnába nyomtam. Szemeimet ólom súlyúnak éreztem és minden porcikám sajgott. Rettenetesen fájt mindenem, de megéri. A szemeim kezdtek lecsukódni, amikor Harry ajkait éreztem meg az enyémen és szemeim rögtön kipattantak. Kezeiben egy kis test foglalt helyet, ami bevolt bugyolálva rózsaszín kis takaróba. Könnyes szemmel vettem át tőle és mosolyogva tanulmányoztuk egymás arcát. Könnyeim még mindig megállíthatatlanul folytak és Harryre nézve ő is elérzékenyült. Már nem sír a kicsit, helyette pici mancsait a mutató ujjamra csavarta és úgy nézett továbbra is ránk. 

-El kell vinnünk megmosdatni, addig is az egyik nővér segít magát is rendbe szedni, utána pedig visszahozzuk önöknek a kicsit.-mondta Dr. Robert, majd mellkasomról levéve vitték el tőlünk. 

-Tetszik?-kérdeztem.

-Tessék?-nézett felém Harry és édesen nézett rám.

-A baba.-mosolyogtam, mikor elmosolyodott és hatalmasat bólintott. 

-Gyönyörű. Kétségtelen, hogy a szemei a tieid, a haja viszont már most hullámos.-adott egy puszit a számra.-Köszönöm.

Fáradtan de elmosolyodtam, de úgy éreztem miután segítettek lefürödni és átöltözni, hogy eltudnék aludni, de megakartam csodálni ismét. Egy óra elteltével hozták vissza hozzám és hangosan sírt. 

-Mrs. Styles.-felvontam a szemöldököm erre a megnevezésre, hisz még nem házasodtunk össze.-Meg kellene etetni...öhm...-akadt meg és jót szórakoztam tudatlanságán. Nem tudtam, hogy szólítsa őt. 

-Emma Hope Stlyes.-mosolyogva vettem át tőle Emmát és most más arca nem volt piros és teljes tisztán feküdt karjaim között. Úgy döntöttem, hogy nem szeretném a gyerekem mérgezni tápszerrel így én etetem őt, amíg csak lehetséges. A nővér megmutatta, hogy kell és már távozott is. Harry kicsit kínosan ült egy helyben, de hamar feloldódott.

-Azért hagyj belőle apának is.-poénkodott és pirulva felkuncogtam rajta. Amint végzett megpróbáltam felállni, hogy megbüfiztessem, de rögtön visszafeküdtem, mert a fájdalom ismerős érzésként nyílalt újra belém. Harry azonnal felpattant és bátortalanul elvette tőlem Emmát miközben, finoman segített kényelmesen ülőhelyzetbe tornázni. Épp azon volt, hogy visszaadja nekem, de megállítottam. 

-Csináld meg te.-kétségbeesetten rám pillantott és fogalma sem volt arról, hogy is kell.-Csak tegyél egy pelenkát a válladra, majd fektesd oda és finoman ütögesd meg a hátát.

Ügyetlenségén jót szórakoztam, amire ő csúnyán rám nézett, de a végére kijött a piciből az, amire vártunk. Megtörölgette az arcát, majd leült mellém az ágyra és karjaimba adta. Álmos voltam nagyon is, de nem akartam aludni. Végre megfoghatom a kezeim között és nem csak a bőrömön keresztül simogathatom. 

-Annyira csodálatos.-ámuldoztam benne, miközben néztem ahogyan alszik.

-Felhívtam anyukád és az én családom. Együtt fognak idejönni.-adott egy puszit az én arcomra, majd a babáéra is. 

-Rendben.

A családunk most már teljes és semmi sem ronthatja el a boldogságunkat. Fogalmam sem volt arról, hogy egyszer majd Harry felesége leszek, de az végképp nem, hogy állapotos leszek tőle és saját családunk lesz. Azt hittem, hogy ő olyan ember, akinek csak egy éjszaka és vége mindennek, de határozottan jó irányban csalódtam benne. Talán túl hamar ítélkezem az emberek felett, de most már tudom, hogy a mi kapcsolatunk elválaszthatatlan lesz, mert annyi minden rögön és hatalmas bukkanókon mentünk már keresztül, hogy ezek után olyanok leszünk, mint a pillanat ragasztó. Örökre összetapadunk és megpecsételtük a szerelmünket egy babával is. 

Ma van az a nap, amit már 5 napja várunk. Ma haza mehetünk Emmával. Harry minden napot itt töltött velünk és megmerem kockáztatni azt, hogy szerelmes lett a mi gyerekünkbe. Annyira fura ezt kimondani. Egy saját családunk van és most már felelősséget kell vállalnunk egy emberért is. Talán túl fiatalok vagyunk mindketten ehhez, de úgy érzem egyikünk sem az a "bulizzunk amíg csak élünk" típus. Soha nem szerettem volna idős anyuka lenni és nem is szerettem volna 30 felett házasodni és én hihetetlenül boldog vagyok, hogy olyan valakivel sikerült ezt mind megvalósítani, aki viszont szeret és a gyerekünkért is már megtesz mindent. 

-Mehetünk hölgyek?-lépett be a szobába Harry és Emmát a hordozójába tettem, majd ő megfogta míg én a kis táskáját vittem. 

Óvatosan bekötöttük hátra Emmát, de a biztonság kedvéért én inkább hátra ültem vele együtt. Még mindig nem tudom elhinni, hogy itt van velünk. Annyira hihetetlen. Arcán végig simítok, mire kinyitja hatalmas kéken világító szemeit. Tény és való, hogy a szem színét tőlem örökölte, viszont minden más kis vonása a Harry-é. Bár ő tagadja, de biztos vagyok benne, hogy ugyan olyan édes kis gödröcskéi lesznek és hatalmas göndör haja. A szája vonala, az álla is mind Harry vonásaira hasonlítanak, de én egyáltalán nem bánom. Mosolyom napok óta levakarhatatlan rólam és Harryről, bár még mindig nem érzem magam a legjobban és még mindig fájnak a végtagjaim, de hetekbe telik, mire regenerálódik a testem minden egyes szeglete. 

Anya teljesen eksztázisba esett, mikor meglátta a pici és minden egyes kis szegletét megvizsgálta. Persze felőlem is érdeklődött, de jobban lekötötte az unokája és megígértette velem, hogy majd hétvégéket tölthet nála, mikor már olyan idős lesz. 

Persze Anne és Gemma sem volt másképp. Gemma lesz a kicsinek az egyik kereszt anyukája, míg Sarah a másik, mert szerettem volna ha valami köze lenne hozzánk neki is. Persze mikor megtudta visongásba kezdett és hatalmas cuppanós puszit kaptam tőle és Gemmától is. 

Anne sokkal kifinomultabban adta tudtunkra mennyire is tetszik neki a baba és ő sem volt jobb, mint az én anyám. Teljesen olyan volt mintha nem is mi lennénk a szülei. Megbeszélték, már előre mikor és melyik hétvégén lesz melyiküknél, de mi csak jót mosolyogtunk rajtuk és hagytuk őket kibontakozni. 

Kivettem Emmát a hordozójából, aki időben elbóbiskolt, így én őt Harry pedig a cuccainkat hozta be a házba. Mosolyogva lépdeltünk fel a kicsit szobájába és alig várta Harry, hogy a névtáblára felírhassa a nevét, ami az ajtón szerepelt. Számomra ez nem jelentett akkora dolgot, de ő teljesen bezsongott miattam így hagytam, hogy kibontakozzon a gyerek énje. 

Emma ágyához léptem, majd óvatosan befektettem és betakartam. Csodáltam arca minden egyes vonását és tekintettem felfaltam összes porcikáját. Éreztem, hogy Hazz mögém lép, majd átkarolja a derekam, majd megfordított ölelésében és csókot csent tőlem, amit hevesen viszonoztam. Egy darabig biztos nem lesz több kettőnk között mert nem lennék mér rá képes, de ezzel ő is teljesen tisztában van és nem is fogja erőltetni, mert ismerem és tudom, hogy várni fog rám akár évekig. 

-Szeretlek.-suttogtam.

-Én is.-válaszolta majd újra és újra megcsókolt.-Annyira boldoggá teszel. Szeretni foglak örökkön-örökké a gyermekünkkel együtt.

29.~Ezek azok a pillanatok, amiket nem lehet pénzért megvenni.

Wohhoo! Jó olvasást!:)




Harry Styles szemszöge:

A boldogságom határtalan. Annyira boldoggá tesz ez a nő és, hogy tudjuk, hogy kislányt hord a szíve alatt megmelengeti a szívem. Nem mondom, hogy nem örültem volna, hogy ha kisfiú, de valahogy éreztem, hogy kislányunk lesz. Ahogy végig néztem a baba boltban Lucyn láttam, hogy teljesen be van zsongva és jobban örül mint én. Minden mosolyogva tett és néha-néha csókot lopott tőlem. Mindenben kikérte eddig is a véleményemet és most is amit vásároltunk a kicsinek is mindenben valamiért az enyém volt a végső döntés. Láttam, hogy mennyire élvezi ezt az egészet és, hogy mennyire boldog, így én is boldognak érzem magam, mert engem az éltet, ha ő boldog.

A gyerek szobába cipelem fel jelenleg a bútorokat. A pici szobája közvetlen a mienk mellett van, hogy éjszaka ne kelljen annyira messzire elmenni hozzá és így ha bármi baj lenne, akkor könnyen áttudunk menni. Úgy döntöttünk a szoba nagyon kislányos lesz. Lucy imádja a rózsaszínt és a pici is kislány így teljesítettem a vágyát és rózsaszínben pompázik a szoba. 

Fáradtan huppantam le a kanapéra a nappaliba. Lucy utánam totyogott fáradtan és leült mellém. Nagyokat pislogva rám nézett, így én arrébb feküdtem, hogy beférjen mellém, helyes kis pocakjával. Ügyelve rá, húztam közelebb magamhoz és a kezem pocakjára simítottam. Kezem fel-le járt, miközben ő ölébe rakta a laptopot. Lány nevekre keresett rá és szorgosan böngészte az oldalakat, miközben én benne gyönyörködtem. 

-Hazz?-szólított meg félénken.-Segítesz?-mosolyogva bólintottam és úgy hajoltam oda, hogy lássam a neveket. 

-Neked tetszik valamelyik?-kérdeztem.

-Nem tudok választani. Annyira sok szép név van.

Órákig böngésztük az oldalt, de időközben mind a ketten, illetve hárman elfáradtunk, így az emeletre battyogtunk. 

-Elmegyek fürdeni rendben?-kérdeztem, mert én még nem zuhanyoztam.

-Rendben, de siess. Nem szeretek egyedül aludni.-húzott le ingemnél fogva magához és csókot nyomott ajkaimra. Egy ideje már nem volt közöttünk érzéki kapcsolat, de most láttam a szemeiben azt a fajta csillogást és, amint a fürdőbe sétáltam éreztem, hogy fenekemen legelteti szemét. Soha nem tapasztaltam volna még, hogy megbámulnak, de kicsit zavarba ejtő dolog. Sietve kapkodtam le magamról a ruhákat és fürödtem le minél hamarabb. Egy bokszerben siettem vissza szerelmemhez, aki az ágyon feküdt. Befeküdtem mellé és a mellkasomra húztam. Bal kezét rásimította és feltűnt a gyűrűje. 

-Mi lesz most az esküvővel?-kérdeztem.

-Már nem lenne értelme elkezdeni a szervezést.-sóhajtott.-Túl sok időt foglal el a szervezés és már csak 3-4 hónap mire jön a baba. Túl hamar elfog telni ez az idő és nem szeretnék állapotosan esküdni, így muszáj lesz utána összeházasodnunk, ha nem baj.

-Nem persze.-pusziltam meg.-Ha akkora lesz már a baba, akkor elkezdjük szervezni.

-Oké.-motyogta, majd elfordult az oldalára. Szorosan magamhoz húztam, kezeim a hasára raktam és elnyomott az álom. 

Reggel a telefonom eszeveszett csengésbe kezdett és fáradtan húztam el a kis csíkot a telefonomon. 

-Igen.-fogalmam sem volt ki hívott. Korán reggel még látni sem látok.

-Hello Styles.-szemeim rögtön kipattantak, nem kedves ismerősöm hangjára.

-Mit akarsz már megint?-suttogtam, hogy ne ébresszem fel Lucyt, és halkan leosontam a lépcsőn, a nappaliba.

-Nem 'tán elfelejtetted a kis tartozásod?-kérdezte.

-Elutaltam a pénzt Ben. Hagyj békén.

-Nem az egész összeget küldted el Harry! Kérem az összes pénzem. Most!-mondta, majd kinyomta a telefont. Remek. Telefonomon rögtön beléptem a net-bankomra és elutaltam több ezer fontot a számlájára, csak hagyjon engem békén. Ha ezt megtudja Lucy kikészülne és...

-Kinek van ennyi pénzre szüksége?-hallottam meg édes, kicsit mérges hangját mögöttem. Pont ez hiányzott még.

-Öhm...izé...Csak az egyik barátomnak szüksége volt pénzre.

-Ne nézz már hülyének.-motyogta, miközben leült mellém és szorosan hozzám bújt.-Csak mond el. Az egész történetre kíváncsi vagyok Hazz.

Nem tudtam,hogy az igaza mondjam neki vagy hazudjak, mert egyikből sem jönnék ki jól. Úgy döntöttem joga van tudni mindent az életemben történt, így hatalmas sóhaj után mesélésbe kezdtem.

-Van egy pasas Ben, akitől régebben több ezer fontot kölcsön kellett kérnem, hogy fent tartsam magam és legyen piára pénzem. Naponta több száz fontot elittam és szépen a tartozásom gyarapodni kezdett. Rossz társaságba keveredtem és megvertem őt, hogy nem adom vissza neki a pénzét. Kezdtem elfelejteni a történetet, de mikor megtudtam, hogy állapotos vagy felhívott és követelte a pénzt, és megfenyegetett, hogyha nem küldöm el neki a pénzt bajod esik. Így elküldtem neki több összeget, de most azt állította, hogy nem küldtem el neki mind. Így fogtam magam és csakis, hogy békén hagyjon elküldtem neki még pár ezer fontot és most már remélem tényleg békén hagy.

-Büszke vagyok rád Harry, hogy rendezted és rögtön nem verekedéssel rendezted le.-mosolygott, majd csókot kezdeményezett. Átcsúszott az ölembe és szorosan hozzám bújt. Ezek a tettek nem igazán vannak az én javamra, így próbáltam eltolni magamtól, de nem szakadt el tőlem. Egy idő után feladtam a próbálkozást és felkaptam karjaimba, majd az emeletre siettem vele. Leraktam az ágyra, majd fölé hajolva szabadítottam meg felesleges ruháitól, miközben ő is kihámozott bokszeremből. Hatalmas, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel mindkettőnkből. Most nem kellett előjáték. Eléggé felvoltunk mind a ketten készülve rá. Jó pár mozgás után, mindketten eljutottunk a csúcsra és pihegve omlottam melleire, majd közötte lévő részre egy csókot nyomtam, majd mellé feküdve húztam magamhoz és ismét csókolózásba kezdtünk. Ezek azok a pillanatok, amiket nem lehet pénzért megvenni.