7.~Kínzás.

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Nem valami nagy szám, de azért remélem elnyeri a tetszéseteket! Várom a visszajelzéseket! 
Köszönöm szépen a 24 feliratkozót és a több mint 3000 oldalmegjelenítést! Imádlak titeket!
Nem húzom az időt jó olvasást! Ne felejtsetek el kommentelni!:)

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:

Amikor beléptem a házba arra számítottam, hogy anyukám leordítja a fejem, de nem. Csend uralkodott az egész házban. Biztonság kedvéért, halkan vettem le a kabátomat és a cipőmet.  Reménykedtem benne, hogy anya nincs itthon viszont ez szertefoszlott, amikor észrevettem, hogy a konyhában sürög-forog. Próbáltam csendben felosonni a lépcsőn, ám ez a terv nem jött össze mivel a lépcső egy hangos nyikorgással jelezte, hogy itt valaki éppen felfelé tart. Eltorzult arccal tudatosítottam magamban, hogy bizony ezt nem úszom meg.

-Lucy?-anya kevésbé bájos hangja hallatszott a hátam mögül. Lassan megfordultam és felé néztem.-Te meg mit keresel itthon? Nem az iskolában kellene lenned?

-Öhm...-nem akartam elmondani az igazat. Valószínű, hogy ha megtudja, hogy nem voltam iskolában és az egész délelőttöt Harry-vel töltöttem, nem mellesleg még csókolóztunk is, kitérne a hitéből. Nagyot csalódna bennem, viszont ha hazudok akkor is.-Rosszul éreztem magam...És sétáltam egyet...És azt hittem, hogy jobban leszek, de nem így úgy döntöttem, hogy haza jövök.-reméltem, hogy beveszi a hazugságom, de ennek ellenére a bőr is lesült az arcomról, amiért hazudtam. Gyűlölöm magam, de már kimondtam és vissza nem fordíthatom.

-Akkor sipirc fel a szobádba. Feküdj le és hamarosan viszem a jó kis húslevest.-mosolygott rám, majd adott egy puszit az arcomra és visszakocogott a konyhába, hogy tovább főzzön. Szerencsémre elhitte anya, így gond nélkül megúsztam ezt. Mázlimra apa nem volt itthon, mert őt kevésbé lett volna ilyen könnyű meggyőzni. Azonnal nyomozni kezdett volna és ki is találta volna, hogy hazudtam, aminek a következménye lehet nem annyira tetszett volna. 

Felrohantam a szobámba, majd az ágyra dőltem és a plafont bámultam. Még mindig a csók hatása alatt voltam. Életem első csókja volt és mondhatnám azt, hogy megbántam, mert Harry-vel volt, de nem. Örültem neki. Tapasztalt, így tökéletes volt. Végig simítottam az ajkaimon és még mindig éreztem a bizsergést. Újra és újra szeretném őt megcsókolni, de nem tudhatja meg, hogy kezdek érezni iránta valamit. Na meg, ha a szüleim megtudják...Te jó ég. Megpróbáltam elhessegetni a gondolataimat és elindultam fürdeni. Mielőtt a fürdőbe léptem volna, elővettem egy rövid nadrágot és egy fekete toppot, majd a fehérneműmet és a fürdőbe indultam. Eresztettem a kádba magamnak jó meleg vizet és majdnem egy egész tusfürdőt a kádba nyomtam, hogy jó habos legyen. Imádom amikor a hab csikizi a testem és a meleg víztől eltudok lazulni. Néha jól esik egy ilyen fürdés. Beleültem a kádba, majd hátradőltem és élveztem a nyugalmat. Próbáltam nem Harry-re gondolni, de folyamatosan ő motoszkált a fejemben. Nem hiszem el, hogy egy fiú ennyire megbabonázott. Nem tudom milyen szerelmesnek lenni, vagy milyen az amikor valaki iránt többet érzel, de azt hiszem le kell még most állnom és nem találkoznom vele, mielőtt több lenne közöttünk. Ő teljesen az én ellentétem. 19 éves, fiatal és a bulizásnak él. Ő hozzá nem egy ilyen lány illik mint én. Én nem vagyok olyan aki végig bulizná az egész napot, majd hulla részegen haza esne. Nem hordok kirívó ruhákat és nem sminkelem magam. Nem volt még barátom és még csak 17 évesen volt az első csókom. Teljesen mások vagyunk. Különbözünk mindenben. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne ez az egész. De az érzéseimnek nem tudok parancsolni. Még most el kell kerülnöm Harry-t és nem lesz belőle problémám. Ezekkel a gondolatokkal vettem fel a pizsamámat. Igaz, hogy az óra még csak delet mutat, de fáradtnak éreztem magam. Bedőltem az ágyamba és már majdnem elnyomott az álom, amikor a telefonom jelzett, hogy valaki üzenetet küldött nekem. Remek. Nagy nehezen felálltam és a táskámból elővettem. Elhúztam a kis csíkot, hogy feloldjam a billentyűzetet és kíváncsian nyitottam meg a kis felugró ablakot.
'Tetszik a pizsamád xxH' 
Egyenesen az ablakhoz rohantam és a nagy Range Rover autó a házunknál állt. Tudom, hogy Harry az. Kiszállt az autóból és neki dőlt az ajtónak, felnézett és rám mosolygott. Istenem azok a gödröcskék. Kiráztam a fejemből a gondolatokat, majd a zöld gombra nyomtam az ujjam, de a szem kontaktust nem szakítottuk meg. Fülemhez emeltem az Iphonom és tárcsázni kezdtem Harry-t.
-Szia Baby-köszönt.
-Mit akarsz?-nem túl kedvesen szóltam hozzá.
-Nem foglak bántani...-hangja megtört volt és nagyon meggyőző.
-Feljössz?-halkan kérdeztem. Nem voltam benne biztos, hogy meghallotta a kérdésemet, de reménykedtem benne. Valami különös módon szerettem volna, ha itt van velem.
-Indulok.-és ezzel le is tette. Hogy-hogy fog feljönni kérdéses. Nem hinném, hogy anya beengedné, bár nem lehet tudni. Pár perc múlva nyitódott az ajtóm és a göndör fürtök voltak azok amit először megpillantottam, majd később társult hozzá egy arc is. Beljebb jött és adott egy puszit az arcomra. Akaratlanul is elpirultam tettén, és zavartan lehajtottam a fejem. Kuncogott rajtam, majd felemelte a fejem az államnál fogva. Kényszerítette, hogy a gyönyörű szemeibe nézzek.
-Ne takard el a zavarodat. Eszméletlenül...szexi.-mosolygott. Ha lehetséges, még jobban zavarba jöttem és lesütöttem a szemem. Végig húzta ujjait rajta, majd egy puszit nyomott a számra. Majd még egyet. Próbáltam türtőztetni magam, hogy ne kapjam le, de nagyon feszegeti a határaimat. Nem fogom sokáig bírni. Kínoz.

6.~Az első csók.

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket és az új feliratkozókat! 

Nem húzom az időt. Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

-Harry.-szólított meg halkan. Mintha félt volna valamitől.

-Tessék?-megfogadtam, hogy ma előveszem a legkedvesebb énemet és megmutatom neki, hogy normális vagyok.

-Suliba kellene mennem. Nem hagyhatok ki egy napot sem. Anya, ha megtudja, hogy az első két órámról hiányoztam...Úristen...Bele se merek gondolni. Lehet, hogy örökre szobafogságot kapok. Vagy bead valami bentlakásos iskolába. Te jó ég, Harry! Azonnal vigyél suliba.-kuncogni kezdtem. Próbáltam visszafogni a lassan kitörő nevetésem, de nem bírtam. Hangosan nevettem rajta. Az aggódása, ahogy végig gondolta az egészet, igazán szórakoztató volt. Látszott rajta ahogyan teljesen pánikba esik és azt sem tudja mit csináljon. Fogadni mernék, hogy már elképzelte azt is milyen lenne az élete, egy bentlakásos iskolában. Vicces.-Ezen mi az ennyire vicces elárulnád?

-Semmi. Nem lesz semmi gond nyugalom. Majd kitalálok valamit, hogy miért nem voltál suliban.-nyugtattam.

-Mi az, hogy ma nem voltam suliba? Harry ma nekem be kell mennem a suliba. Nem fogom tudni az anyagokat. Kérlek. Vigyél be a harmadik órámra. Könyörgöm...-esedezett.

-Azt hittem, hogy ezek után nem szeretnél suliba menni. Ki tudja, hogy azok a fiúk nem-e a sulidba járnak? Nem szeretném, ha bajod esne.

-Könyörgöm Harry. Még csak nem is ismerjük egymást. Ne félts te engem. Majd megoldok mindent.-oktatott ki. Utálom, ha valaki próbál okosabbnak látszani.

-Mit nem értesz azon, hogy nem mész sehova? Nem viszlek iskolába érted? Velem fogsz lenni egész nap. Értetted? Az enyém vagy Lucy. Az enyém, és nem másé.-ordítottam. Erősen rámarkoltam a kormányra, hogy ne tegyek benne kárt. Fél szememmel oldalra pillantottam és teljesen ledermedve ült ott. A könnyek a szeméből ismételten folytak. Utálom, ha sír, főleg ha miattam. Talán nem kellett volna ennyire kiabálnom vele. Megbeszélhettük volna ezt normálisan. Istenem miért nem tudok csak egyszer úgy viselkedni, mint egy normális ember? Igen. Szeretem, ha az van amit én akarok, de néha talán lehetnék kedvesebb is. Ha nem mással, de legalább vele. Megérdemelné.-Ne sírj már kérlek. Én nem így gondoltam. Nem akartam kiabálni veled.

-Tegyél ki itt. Most!-hangosan sírt. Nem akartam tovább rontani a helyzetet így inkább ajánlatot tettem.

-Haza viszlek. Mond azt anyukádnak, hogy rosszul voltál reggel. Sétáltál egyet és inkább hazajöttél, mert nem lettél jobban ezért nem mentél be suliba.

-Soha nem hazudom az anyukámnak.-suttogta.

-Kénytelen leszel, ha nem akarod, hogy valami büntetést kapj.-nem szólt semmit csak csendben ült egészen addig, amíg a házuk elé nem értem. Kinyitotta az ajtót és már ment is volna, de megfogtam a karját. Megakartam neki magyarázni az előző kirohanásomat, de egy hang sem jött ki a torkomon. 

-Sajnálom...-motyogtam, majd elengedtem, de nem ment el. Rám nézett és a tekintetemet kereste, de én direkt kerültem az övét. Nem mertem a szemébe nézni. Bátorságot vettem és felemeltem a fejem. A szemét az enyémbe fúrta, majd visszaült mellém és engem nézett. Nem szólt és még talán levegőt sem vett. Szüntelenül bámult engem. Nem értettem. Észrevette, ahogyan az én tekintettem az ajkaira vezetem, majd vissza a szeméhez. Közelebb hajoltam hozzá, de nem csókoltam meg. Megvártam, míg ő kezdeményez. Ő is közelebb hajolt, de nem csinált semmit. Már majdnem összeértek ajkaink, amikor megszólalt.

-Ezt nem szabadna Harry.-nem érdekelt tiltakozása. Neki nyomtam az ajkaimat, az övének és csókban forrtunk össze. Nem ellenkezett egy percet sem. Ahogyan csókol, valami eszméletlen. Leírhatatlan. Elmondhatatlan. Szavakba nem lehet foglalni. Elhúzódtam tőle, majd egy utolsó puszit adtam neki, mielőtt elment volna. Megvártam míg bemegy a házba, hogy megnyugodjak. Most már újra biztonságba van. 

5.~Ő az enyém.

Sziasztok! Köszönöm a kommenteket és plusz olvasókat! Imádlak titeket! Most kivételesen a részt Harry szemszögéből hoztam, hogy egy kicsit őt is megismerjétek mit is gondol valójában! 

De nem is húzom tovább az időt, jó olvasást és várom a kommenteket!

Puszi

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

Rengeteg gondolat kavarok bennem. Ez a lány eszméletlen. Pontosan én sem tudom mi, de nagyon megfogott benne és csak akárhányszor meglátom elfog egy különös érzés. Tudom. Bunkó vagyok vele és nem épp úgy bánok vele, mint ahogyan azt kellene, de én ilyen vagyok. És én akarom ezt a lányt. Nekem kell. Így vagy úgy de megszerzem magamnak. Ő kell nekem. Megfogom szerezni és senki egyetlen egy újjal sem érhet hozzá. 

Amikor megírtam az SMS-t Lucy-nak, tudtam vagyis inkább éreztem, hogy csak még jobban megfélemlítem, de muszáj volt vele tudatnom, hogy nem az lesz mától amit ő akar. Mint ahogy eddig, most is itt ülök az autómban és a házuk előtt állok. Nem megyek el addig, amíg nem tudom, hogy ő suliban van. Figyelem minden egyes mozdulatát. Talán most mindenki egy állatnak tart, de nem vagyok az. Csak féltem azt, ami az enyém és nem adom senkinek sem. 

Az éjszaka nem túl sok dolog történt, mint ahogy eddig sem. Ám' reggel nem számítottam arra, hogy egy csapat fiú lesz az aki őt követi az iskolába menet. Látszott rajta, hogy fél attól a pár fiútól, akiket én öt perc alatt kinyírnék. Fütyülnek utána, és mocskos dolgokat mondanak neki. Fél. Retteg. Fel megy bennem a pumpa, mikor meglátom, hogy egy fiú magához rántja, majd fogdossa. Sír. Lefékezek, majd kicsapom az ajtót. Lucy felismer. Tágra nyílt szemekkel néz rám, majd hangos zokogásba kezd, amikor az egyik fiú rácsap a fenekére. A fiú háta mögé állok, majd megfordítom. Látszólag meglepődött, majd visszavette az előző stílusát és megszólalt.  

-Menj innen haver. Ő a mienk.-nem szóltam egy szót sem, csak meglendítettem a jobb kezem és behúztam neki. Megtántorodott. Csettintett egyet, majd a többi fiú felém indult. 

-Lucy...szállj be az autóba.-Lucy leült a padkára és csendben sírt.-Most!-ordítottam. Felém kapta a tekintetét, majd rémülten rám nézett.-Menj már!-futásnak indult, de nem az autóm felé. Egy teljesen más irányba. Nem foglalkoztam azzal, hogy éppen egy csapat fiút akartam megverni, inkább Lucy után iramodtam. Hosszú futás után elvesztettem a szemem elől. A düh, ami bennem lejátszódik mérhetetlen. Az öklöm összeszorítom, majd a legközelebbi fába ütöm, ami mögül egy kisebb sikoly hallatszott. Ismerősnek tűnt ez a hang. Nagyon is. Megkerültem a fát, majd Lucy-t pillantottam meg, aki földön ült és remegett. Sírt. Fázott. És azt hiszem még sokkot is kapott. Próbáltam elővenni a kedvesebbik énem, és közelíteni felé, de ő csak arrébb húzódott.
-Kérlek...menj innen.-hangja nem volt túl meggyőző és még inkább arra késztetett, hogy maradjak.-Kérlek.-suttogta.
-Nem hagylak itt. Gyere állj fel. Felfogsz fázni.-a kezemet nyújtottam felé, majd habozva, de beletette apró kezét, az én kezem közé. Felhúztam őt földről, majd felkaptam menyasszonyi pózban. Halkan kuncogott a kezeim között. Nem értettem mi az ennyire poénos ezen.
-Min nevet Ms. Jefferson?-próbáltam oldani a feszültséget ami kettőnk között jelen van.
-Csikis...-nyögdécselt. Először nem jöttem rá mi is a csikis, majd leesett. A kezeim az oldalán voltak, így valószínűleg egy olyan pontot nyomtam meg, ami neki csikis. Hatalmas mosoly ült ki az arcomra és csiklandozni kezdtem.-K..kérlek...ne...-nevetett hangosan. Az egész park minket nézett, ahogyan a földön elterül Lucy és nevet, míg én felette vagyok és csiklandozom. Mindketten hangosan nevettük. Felemelő pillanat volt látni azt a lányt nevetni, aki az előbb még sírt, fázott és szomorkodott. Ha lehetséges, még jobban beleszerettem ebbe a lányba. Olyan titokzatos. Tele van rejtélyekkel.
-Gyere, menjünk.-kulcsolom az én kezem az övére és finomat húzni kezdtem magam után. Vártam, hogy elhúzza a kezét és majd valamilyen megjegyzést tesz, de nem. Csendben kullogott mellettem és a cipő orrát nézte.-Jól vagy?-nem válaszolt csak ment tovább előre.-Lucy?
-Oh bocsánat, nem figyeltem. Elismételnéd még egyszer?
-Azt kérdeztem jól vagy-e?
-Öhm...igen...azt hiszem.-az autómig az út csendesen telt. Ha valaki nem ismer minket azt hiszi, hogy mi egy szerelmes pár vagyunk, akik kéz a kézben sétálgatnak. De ez közel sem így van. Szeretném, ha az enyém lenne Lucy, de nem bízom el magam. Próbálom azt mutatni, hogy tudom minden sikerülni fog, közben pedig amikor vele vagyok a gyomrom összeszorul és a szívem is hevesebben ver. Soha nem gondoltam volna, hogy egy lány ennyire megfog, de van egy mondás. Soha nem mond, hogy soha. 

4.~Otthon.

Sziasztok! Meghoztam az új részt remélem tetszik! Jó olvasást!
Kommenteljetek, iratkozzatok fel!

Pápá!

Blogger Girl

Harry-vel hála égnek visszataláltunk az autóhoz és amióta az autóban ülünk órák óta meg sem szólalt, amit lehet annyira nem is bánok. Rettenetesen fáj a lábam és nem tudom mit kellene tegyek, hogy haza vigyen és végre otthon lehessek. Biztos vagyok benne, hogy életem végéig szoba fogságot fogok kapni, ami jelen pillanatban lenne, a legkevesebb gondom. Haza szeretnék menni. Bebújni a pihe-puha ágyamba és a kedvenc könyvemet olvasni, egy bögre tea mellett, a jó meleg szobámban. Oh, hogy ez mennyire hiányzik. Régebben mindig arra vágytam, hogy kapjak egy másik életet, ami sokkal pörgősebb és lám, tessék megkaptam és most meg visszasírom a régit.
Gondolkodásom közben végig a tájat figyeltem és egyszer csak, egy ismerős területen találtam szemben magam. Először nagyon törnöm kellett az agyam azon, hogy rájöjjek, mivel, hogy sötét van és nem láttam semmit sem. Nagy gondolkodás árán, de rájöttem, hogy a mi utcánkban vagyunk. Értetlenül kaptam a fejem, balra és néztem a mellettem ülő, idegesítő személyt.
-Ne nézz már könyörgöm. Rohadt idegesítő.-mordult rám, amitől összerezzentem és azonnal visszafordítottam a fejem az ablak felé, de szerencsémre, visszatükröződött így halványa, de rá-rá tudtam nézni Harry-re.
Hirtelen lefékezett és egy hatalmas megkönnyebbült sóhaj, hagyta el a számat amikor észrevettem, hogy a mi házunk előtt parkolt le. Minden erőmet összeszedve nyitottam ki az ajtót és szálltam ki. Bicegve, de elindultam és sajnálattal vettem észre, hogy Harry is követ.
-Köszönöm, de nem kell kíséret. Azt hiszem eltalálok egyedül is az ajtóig.
-Flegma, bunkó és egyben szép és mégis tapintatos. Ez tetszik.-jött mellém, majd menyasszony pózba felkapott és cipelt az ajtóig. Nem érdekelte az, hogy kiabálok vele, hogy tegyen le, csak vitt tovább, mint aki meg se hallja.
-Játszd el a kábultat.-suttogta a fülembe, amikor már csengetett az ajtónkon.
-Mi miért?-kérdeztem. Az értetlenség tisztán hallatszott a hangomban.
-Csak csináld amit mondtam.-pirított rám. Teljesítettem kérését, így a fejemet hátra hajtottam úgy, hogy lógjon Harry kezein. Félig kinyitottam a szemem, hogy mégis csak lássak valamit, majd anyukám ajtót nyitott. Szemei alatt hatalmas karikák voltam és lehetett látni rajta, hogy valószínűleg, minden egyes nap sírt. Ahogy észrevett minket, zokogni kezdett, majd közelebb jött hozzánk és engem kezdett tanulmányozni.
-Mi történt vele?-kérdezte édesanyám kétségbeesetten miközben arcomat símogatta.
-Az utcán feküdt eszméletlenül. Én találtam rá. Valószínűleg megverhették.-Harry eszméletlenül anyukám képébe hazudott. Egy részt örültem neki, mert ha nekem kellett volna neki mindent elmagyarázni azt hiszem, nem lettem volna képes rá és így nem nekem kellett, viszont így Harrytől sem fogok tudni megszabadulni, mert most ő beállította magát a legjobb férfinak, így anyám meg fog bízni benne, ami egy cseppet sem jelentett jót. Fogadni mernék, hogy ezt az egészet előre megtervezte.
-Köszönöm szépen. Nagyon. Megkérhetném, hogy az ágyig elhozná?-kérdezte.
-Hogy ne.-anya előre ment Harry pedig újra fülemhez hajolt.-Ügyes vagy. Most már innen rád bízom az egészet. Ne feledd, még találkozunk.-ezzel lerakott az ágyra, majd anyu felé fordult.
-Sajnálom, de nekem most mennem kell. Remélem minden rendben lesz vele. Viszlát.-köszönt el. Meglepődtem azon, hogy mennyire szépen tudott beszélni és milyen illedelmes volt. Anya kikísérte Harry-t én pedig ugyan úgy feküdtem ahogyan eddig. A lábam mozdítani sem tudtam. Még mindig nagyon fájt és a kezem is, ahogy Harry megszorította.
-Édes kislányom. Annyira sajnálom. Kérlek ne haragudj rám.-borult rám anya én pedig felszisszentem. Fájt minden egyes porcikám.-Velem meg mi történt? Azonnal hívok egy orvost.-ezzel el is tűnt a szobában, majd később egy pokróccal és egy bögre kakaóval tért vissza. Annyira örültem neki, hogy végre itthon vagyok és anya ennyire gondoskodik rólam.
-Nagyon szeretlek anya, remélem tudod.-hangom nem igazán hallatszott, de amilyen csend volt, suttogásom lehetett hallani. Anya rám mosolygott, majd óvatosan átölelt, hajamba puszilt, majd simogatni kezdte azt.
-Én is nagyon szeretlek kincsem.
Az orvos percek alatt megérkezett és megállapította, hogy a lábamnak szerencsére komolyabb baja nincsen, de be kell mennünk azért a kórházba, hogy megvizsgálják. Bekötötte nekem, majd távozott.
-Figyelj csak. Én csinálok valami vacsorát, addig feküdj le itt a nappaliban, kapcsold be a TV-t és pihenj. Ha bármi kellene szólj és máris itt vagyok.-adott egy puszit az arcomra és távozott, de amint elért az ajtóig megfordult és rám nézett.-Szeretlek.-pityeredett el, majd visszafordult és elindult a konyhába. Annyira rossz így látni anyát. Nem tudom mitől lett ennyire érzékeny.Sohasem láttam őt sírni egyszer sem. Az agyam elkalandozott megint más tájakra, de az első kérdés ami felmerült benne azaz, hogy: Hol van apa?
Bekapcsoltam a televíziót és kapcsolgattam az adókat, de egy sem fogta meg igazán a figyelmemet. A telefonom mellettem hevert és szerencsémre bekapcsolt. Úgy döntöttem az asztalon lévő laptopom bekapcsolok egy filmet, ami nem szomorú. Elég volt ebben a 2 napban szomorkodni. A Nagyfiúk 2 mellett döntöttem. Nyakig felhúztam a takarót, majd a filmre szenteltem minden figyelmem.
Jó pár napja nem nevettem ennyit mint most. Eszméletlen ez a pár pasi benne akik minden hülyeséget csinálnak. Azt hiszem ez lesz a kedvenc filmem. A telefonom hirtelen megszólalt mellettem. Nem tudom ki kereshetett, hisz hajnali 5 van. Sms-em érkezett. Érdeklődve nyitottam meg, mondhatni életem első sms-ét.

'Holnap találkozunk. Ha az anyukádnak elmered mondani az igazságot, gondok lesznek. xxH'

3.~Éjszaka az erdőben.

Sziasztok! Meghoztam a következő részt remélem tetszik mindenkinek. Kommenteket, feliratkozókat és új olvasókat is szívesen fogadok még mindig!:) Jó olvasástok mindenkinek!

Blogger Girl

-Nocsak, hirtelen, hogy megváltoztál. Talán rossz hatással vagyok rád?-kérdezte egy ördögi mosollyal az arcán. Miközben beszélt egyre közelebb jött hozzám és mikor lépett előre egyet én akkor vele egyszerre egyet hátra.


-Ne csináld kérlek.-kérleltem. Nem akartam, hogy bántson.
-Miért ne? Élvezed nem?-kérdezte még mindig azzal az idióta mosollyal.
-Nem, egyáltalán nem. Félek tőled.-hangom halk volt és tisztán lehetett rajta érezni a félelmet és a remegést. Ezt azt hiszem még jobban felbátorította, mert megragadta a derekam és teljesen közel húzott magához.
-Azt hiszem itt az ideje annak, hogy megmutassam milyen jó is lenne az életed velem. Hogy mennyire eltudsz jutni a csúcsig.-remegtem a félelemtől. Kiutat kerestem, hogy elmenekülhessek, de hiába néztem körbe csak nagy sötétséget láttam és egyedül nem mertem elindulni. Nem tudtam eldönteni melyik a rosszabb. Hogy vele vagyok egy teljesen félelmetes erdőben vagy az, hogy sötét van és megszökni sem tudok.
-Könyörgöm ne. Bármi mást megteszek csak ne bánts kérlek.
Sokáig meg sem szólalt. Farkas szemet néztünk. Rabul ejtettek zöld íriszei. Eszméletlen menyire szép szemei vannak. Bár nekem is ennyire szép szemem lenne, ekkora szempillákkal. Úristen. Én nem álmodozhatok róla. Ő rossz ember.
-Rendben. Viszont cserébe lesz pár kérésem.-az eddig bent tartott levegőmet most kifújtam. Egy óriási kő esett le a szívemről. Fújtattam egy nagyot majd elvetődtem a fűben. Gondoltam úgy sem ma fogok innen kiszabadulni. Vak sötét van és Harry telefonja sem elég arra, hogy végig világítsuk vele az erdőt.
Kérdéses, hogy meddig fekhettem a földön, de éreztem ahogyan valaki letelepedik mellém, majd rám emeli tekintetét és folyamatosan figyel. Perzselte bőrömet, de nem foglalkoztam vele. Azt hittem, ha nem veszem figyelembe azt, hogy néz abba hagyja, de ez nem így lett. Szüntelenül bámult addig míg rá nem emeltem a tekintetem. Ő azonnal elkapta és a földre nézett. Ha nem tudnám milyen arra gondoltam volna, hogy zavarba jött, de mivel ő Harry ezért nem gondolnám. Visszadőltem a fűbe és tépkedni kezdem azt. Azt hiszem bátran kijelenthetem azt, hogy nagyon unalmas társaság a mellettem fekvő emberke. Mondjuk nem tudom mit gondoltam, hogy majd Ő itt nekem elkezdi nyomni a szövegét. Bár lehet, hogy most az is jobb lenne, mint itt feküdni.
-Éhes vagyok.-törtem meg a csendet. Halkan felkuncogott, majd kotorászott a zsebében és nekem dobott egy szelet csokoládét.-Kösz.
Ismételten se szó, se beszéd. Egy hirtelen ötlettől vezérleve felálltam és elkezdtem valamerre sétálni. Már a fáknál tartottam mikor meghallottam érdes hangját mögöttem.
-Most meg hová mész?
Nem válaszoltam csak haladtam tovább. Őszintén egyáltalán nem tudtam merre megyek. Rábíztam magam az ösztöneimre. Hallottam ahogy utánam ered, majd a karomnál visszaránt. Kérdően feléje tekintettem.
-Mi van?-kérdeztem flegmán. Az ő és az én szemeim és kétszeresére nyíltak főleg akkor mikor arcon csapott. Rettenetesen fájt. Éreztem, ahogy a keze helyét egy piros folt jelzi most már. Kirántottam a kezem az övéből, majd futni kezdtem. Nem tudom merre csak tőle messzire. A könnyeim patakokként folytak. Eszeveszett rohanásba kezdtem mikor hallottam lépteit mögöttem. Cikáztam a fák között ám nem gondoltam volna, hogy a gödör az utamba áll. Sikeresen beleléptem a gödörbe ami által hatalmasat estem. A bokám reccsenése az egyetlen dolog ami ebben a pillanatban lefoglalt. Szörnyen fájt. Ha nem is tört el, de biztos, hogy meghúzódott. Bíztam benne, hogy egyszer innen kijutok és anya karjai között lehetek. El sem tudom képzelni mit érezhetnek most anyáék. Azt sem tudják hol vagyok. Biztos kerestetni fognak, ha nem érek haza ma reggel. Tudom, hogy kapni fogok egy jó adag szidást, talán egy két pofont is, de nem érdekel. Csak legyek ezen az egészen túl. Inkább elviselném a szüleim büntetését, mint hogy a hamarosan előttem álló Harry-t.
-Ismét meg vagy. -guggolt le elém. Amint észrevette, hogy a lábamból folyik a vér, bátran kimondhatom azt, hogy megijedt. Ebben a pár órában nem láttam ennyire ijedtnek mint most. Nem tudta mit tegyen, míg én teljesen nyugodtan ültem ott és néztem a lábamat. Eddig fel sem tűnt, hogy vérzik.-Mit csináltál?
-Semmit. Hagyj menni.-próbáltam felállni azonban a lábam megakadályozta. Ahogyan ránehezedtem a jobb lábamra a földre zuhantam volna, ha egy kar meg nem fog. Érintése miatt libabőrös lettem. Nem értettem a testem e-fajta reagálását. A szemei ismételten rabul ejtettek. Nem engedték, hogy elvegyem a figyelmem róla és azt hiszem ezzel tisztában is van, hogy milyen vonz ereje van a szemének.
-Azt hiszem most megkeressük az autómat valahogy.-közölte velem a tényt, majd húzni kezdett maga után. Hirtelen már nem is érdekelte, hogy a jobb lábam nagyon fáj. Hatalmasat sikítottam amikor kibicsaklott a lábam.
-Ne nyávogj már.-ordított hátra, amitől összerezzentem. Az előbb még meg volt halálosan ijedve most meg újra flegma. De jó lenne, ha kitudnék a hangulat ingadozásain igazodni.

2.~Félelmek sokasága.

Sziasztok! Meghoztam a 2.részt és remélem ez is elnyeri a tetszéseteket, mint az előző. Nagyon köszönöm a 6 kommentet és a 8 feliratkozót! A facebook csoportunk is megalakult, ha szeretnél csatlakozz! KATT IDE !!
Jó olvasást!

Blogger Girl

-Mit akarsz tőlem?-érdes nevetése töltötte be az autó légterét, ahol eddig csak kínos csend volt. Nem igazán értettem, hogy ebbe mi az ennyire vicces. Én egyáltalán nem éreztem annak. Hosszas csend után megszólalt és mindenre gondoltam már, hogy milyen választ fog adni csak erre nem. Lesokkolt a válaszával.

-Elég mocskos dolgokat. Azt hiszem nem szeretnél róla hallani egy szót sem.

-De, nagyon is szeretném tudni.-kicsi erőteljesebben válaszolhattam, mert a fejét hátra fordította és dühös tekintettel figyelt engem. Valószínű eleinte nem túl sokan szólt neki vissza, viszont ez egyáltalán nem tudta elvonni a figyelmem a velünk szembe jövő autóról. Hatalmasat sikítottam, mikor már csak pár centi volt köztünk és az autó között. Szó szerint a másik sávban mentünk és, ha Harry nem kapja vissza a tekintetét az útra valószínű mindketten halottak lennénk már. Ahogyan teltek a percek egyre jobban tudatosult az bennem, hogy nem a közeli játszótérre megyünk hintázni és igazán csak most fogtam fel az előbbi mondatát. Elég mocskos dolgokat. Hangzott folyamatosan a fejemben. Egészen eddig a pillanatig bíztam abban, hogy semmi rosszat nem fog velem tenni, viszont rá kellett, hogy jöjjek ez nem így van. Rettentően féltek tőle. Nem tudom ki ő és mit akar tőlem.

-Komolyan tudni szeretném mit akarsz tőlem.-suttogtam.

-Jól megdugni.-lefagytam, mikor ezt kimondta. Nem éppen a legszebb szóval fogalmazta meg és, ha lehetséges most még jobban megijedtem. Azt hiszem most jött el azaz idő, hogy megszabaduljak Harry-től. Hirtelen ötlettől vezérelve kinyitottam hátul az ajtót és meg is lepődtem azon, hogy nyitva volt. Arra számítottam, hogy zárva lesz. Nagy mázlimra Harry autója elég halk így nem hallotta, hogy kinyitottam az ajtót. Meglöktem magam, majd kiugrottam az autóból. Erős fájdalom nyilallt az oldalamba, de nem foglalkoztam vele, mert észrevettem, hogy Harry megáll az autóval. Szaladni kezdtem, igaz azt sem tudtam hol vagyok, de mindenhol jobb, mint vele. Sajnos mint mindig most sem tudtam menekülni a problémáim elől. Az erdő ahol vagyok nem éppen barátságos és a mögöttem loholó fiú sem. Bárcsak inkább megerőszakolt volna John és túl lennék ezen az egészen. A lábaim remegtek és a tüdőm is szúrt a sok futástól. Meg kellett, hogy álljak valahol, mert, ha nem teszem azonnal összesem. Egy bokor ami nem is volt túl nagy, de nem is kicsi számomra úgy tűnt, hogy tökéletes lesz rejtekhelynek. Ám nem számítottam arra, hogy Harry ennyire közel van hozzám. A pihenést inkább nem kockáztattam meg így minden erőmet összeszedve próbáltam gyorsabban futni mint eddig, de ez közel sem volt olyan egyszerű mint ahogyan azt én elterveztem. Harry teljes erejével nekem rontott, aminek az eredménye az lett, hogy mindketten a rózsabokorba estünk. Eszméletlenül fájt mindenem. A könnyeimet, amit eddig tartogattam most utukra engedtem és hangosan zokogtam, miközben Harry felkapott a kezei közé. Próbáltam ellenkezni, de nem tudtam a fájdalomtól. Éreztem, ahogy a tüskék horzsolásokat ejtettek rajtam. Az ég már kezdett sötétedni és a félelmemet még jobban fokozta.

-Meddig akarod még cipeltetni magad?-dünnyögte.

-Úgy csinálod mintha azt mondtam volna, hogy vegyél fel. Nyugodtan ott hagyhattál volna.-erre nem kaptam már választ csak morgott valamit az orra alatt, amint nem értettem. 

Egy kisebb tisztáshoz értünk. Gyönyörűen nézett ki. A hold fénye megvilágította a kis tavat, ami a tisztás közepén állt. Teljesen romantikus lett volna, ha nem éppen egy perverz állat lenne itt velem.

-Letennél légyszíves?-eleget is tett kérésemnek, de nem éppen úgy ahogy azt én gondoltam. Hirtelen elengedett és én mondhatni, randiztam a talajjal. 

-Kösz. Ez igazán kedves volt.-poroltam le a magamra ragadt koszt.

-Megkérdezhetem ő nagyságát, hogy mégis, hogy az istenbe fogunk innen kitalálni?-ordította az arcomba.

-Velem te ne kiabáljál. Mondtam egy szóval is, hogy gyere utánam? Vagy az, hogy egyáltalán rabolj el? Tudtommal nem szóval fogd be.-magam is meglepődtem azon, hogy egy bizonyos helyzet, mit ki nem hoz belőlem. Nem gondoltam, hogy én valaha is kifogom mondani nyíltan a gondolataimat. 

-Nocsak, hirtelen, hogy megváltoztál. Talán rossz hatással vagyok rád?-kérdezte egy ördögi mosollyal az arcán. Miközben beszélt egyre közelebb jött hozzám és mikor lépett előre egyet én akkor vele egyszerre egyet hátra.  

1.~Titokzatos idegen.

Nos sziasztok! Meghoztam az első részt remélem tetszeni fog. Kérek szépen mindenkit aki olvassa a blogod avagy csak most kezdett bele, hogy iratkozzon fel, kommenteljen és pipáljon. Nagyon sokat jelentene. Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást!

Blogger Girl

-Miért nem bújsz vissza inkább a kis barlangodba szivi?-tette fel a kérdést az egyik fiú. Éppen haza felé tartottam, amikor egy csapat fiú és lány megtaláltak engem, akik az iskolában a menő szót képviselik magukon. Mikor már megláttam őket, tudtam, hogy ebből semmi jó sem fog kisülni.
-Kérlek, csak hagyjatok elmenni.-könyörögtem. Nem szerettem volna balhéba keveredni. Én ezekből inkább kimaradok és cikizzenek életem végéig, de nem leszek az aki képes lesz megütni valakit azért, hogy megvédje magát. Inkább elbújok örökre, mint ahogy azt az egyik srác mondta John.
-Miért angyalom? Nem tetszem talán neked? Gyere és szórakozzunk el egy kicsit együtt. Ígérem nem fog fájni.-megakart csókolni, de összeszedtem minden erőmet és eltoltam magamtól. Látszólag ez neki nem igazán tetszett, így nekem rontott. Erőteljesen  neki nyomott a falnak és szívni kezdte a nyakam. Szörnyen fájt. A szememből a könnyek záporként hullottak. Nem akartam, hogy kárt tegyen bennem. A hátam az ütközéskor eléggé nagyot roppant, így megmerem azt is kockáztatni, hogy eltört valamim. Soha nem éreztem magam ennyire megalázottnak. Míg John a "munkáját" végezte, a többiek nevettek és gúnyosan néztek, minket, de főleg engem, ahogy szenvedek érintései alatt. Nem szerettem volna, hogy megerőszakoljon. A combomat simogatta és feljebb akart haladni, amikor összeszorítottam a lábam, majd ficánkolni kezdtem mocskos kezei között. Egy nagy sikoly szökött fel torkomból, amikor erőteljesen arcon vágott. Ha lehetett most még jobban folytak a könnyeim. Már épp folytatta volna tetteit, amikor hátulról valaki lefogta és erősen püfölni kezdte. Megdermedve álltam a fal mellett és még pislogni sem mertem. Féltem. Rettentően féltem. Elakartam szaladni, de a fiú-aki mondhatni megmentett, visszarántott a karomnál fogva. Érősen izmos és tetovált mellkasának ütköztem. Próbáltam menekülni. Sikítottam, ütöttem, ordítottam, de mintha meg sem hallotta volna húzott maga után. A csuklóm, ahol szorítottam sajogni kezdett és felszisszentem, amikor belökött az autójába. Nem tudtam, mit akart tőlem, de nagyon féltem így inkább csak összébb húztam magamat a hátsó üléseken és egy kukkot sem szóltam. A fiú beült előre, majd villámgyorsan elhajtott. Valószínűleg azért ment ilyen gyorsan, még ott is ahol nem lehetett volna neki, mert nem szerette volna, hogy bárki is rajta kapja, hogy agyon verte John-t Szörnyen festett, ahogy kiterülve fekszik a földön. Remélem azért nem hal bele sérüléseibe. Bármennyire is utálom és haragszom rá, senkinek sem kívánom a halálát.
-Mi a neved?-dörmögős, mély hangja húzott vissza a jelenbe. Nem mertem neki válaszolni. Féltem, hogy túl sokat fog tudni rólam, ha minden kérdésére válaszolok, viszont jobban tartottam attól mi lesz, ha semmire sem fogok választ adni.-Hm?
-Lucy...Lucy Jefferson.-dadogva ejtettem ki nevemet és magam sem voltam abban biztos, hogy értette is.-És azt szabad megtudnom, hogy neked... mi a neved?
-Harry.-adta tudtomra. Meglepődtem, hogy megmertem kérdezni. Féltem ettől a fiútól, de mégis valami van benne. Többet nem mertem kérdezni. Ha kérdez válaszolok, viszont addig inkább csendben maradok. Nem tudtam hová visz. Legszívesebben megkérdezném, de sejtem, hogy nem haza, mert körülbelül egy órája az autóban ülünk. Remélem nincs semmi hátsó szándéka és nem akar bántani ő is.
-A neveden kívül tudok mindent rólad.-közölte velem. Hogy érti az, hogy mindent?
-Te...Tessék?
-Minden nap követtelek. A házatoktól, egészen az iskoláig. Tudtam  melyik nap meddig voltál bent. És, hogy mikorra értél haza. Hogy a szüleid nagyon féltenek, és azt is, hogy mindig bántanak. Semmi újat nem tudnál nekem mondani.-nem tudom miért mondta el ezt nekem, mert ezzel csak még jobban megijesztett, viszont a kíváncsiság még mindig furdalt, hogy mit akar tőlem és egyáltalán miért mentett meg John előle. Nagy levegőt vettem, majd rákényszerítettem magam, hogy megkérdezzem tőle.
-Mit akarsz tőlem?-érdes nevetése töltötte be az autó légterét, ahol eddig csak kínos csend volt. Nem igazán értettem, hogy ebbe mi az ennyire vicces. Én egyáltalán nem éreztem annak. Hosszas csend után megszólalt és mindenre gondoltam már, hogy milyen választ fog adni csak erre nem. Lesokkolt a válaszával.

Prológus

Sziasztok! Amint ígértem meg is hoztam a prológust. Nem lett hosszú, viszont szerintem teljesen megfelel egy prológusnak. Remélem tetszik és továbbra is azt mondom, hogy iratkozzatok fel. Kérlek komment formájában tudassátok velem, hogy milyen lett és, hogy egyáltalán érdemes-e folytatnom vagy bele se kezdjek! 
Remélem azért tetszeni fog és nem kell rögtön az elején abbahagynom. Nem is zaklatlak titeket tovább, jó olvasást mindenkinek!

Blogger Girl

Mint mindig, ma is pontban 6 órakor csengett a telefonom. Szokásomhoz hívően, azonnal felpattantam és kezdem készülődni az iskolába. Ismét hétfő van, ami azt jelenti, hogy nem kell sietnem az első órám osztály főnöki, ahol általában beszélgetünk vagy fogalmazhatnék máshogy is. Beszélgetnek. Én általában meghúzódom az utolsó padban és onnan figyelem az eseményeket. Nem szerettem semmibe se beszólni. Hagytam, hogy történjenek a dolgok úgy, ahogy ők szerették volna. Sokszor megkaptam már azt a jelzőt, hogy 'Gyáva' vagy csak szimplán strébernek neveztek. Sohasem mutattam ki, hogy ez valójában mennyire fáj, mert nem akartam gyengének tűnni. Féltem, hogy még ezért is piszkálnának. Nos, ezért vagyok én ilyen-amilyen.

Elbattyogtam a fürdőig, majd magamra zártam az ajtót, levetkőztem és a tus alá álltam. Mikor megéreztem a bőrömön a friss, meleg vizet úgy éreztem mintha lemosná rólam a problémákat. Ahogy át mostam magam finom illatú tusfürdővel, olyan érzésem volt, mintha most ledörzsölhetném magamról a gondokat. Bár, ennyire egyszerű is lenne. Elzártam a csapot, majd alaposan áttörölköztem és magamra csavartam azt. Beálltam a tükör elé, és farkas szemet néztem a tükörképemmel. Soha nem gondoltam magamra szépként. Nincs jó alakom, az arcomon sincs semmi szép. Egyedül mondhatni, hogy a szemeim azok, amik tűrhetőek. Úgy döntöttem inkább nem keserítem tovább a szívem, így inkább neki álltam fogat mosni. Alaposan átmostam, majd utána begöndörítettem nedves hajamat. A barna tincsek a vállamra hullottak. Mivel sminkelni nem igazán szoktam, így visszamentem a szobámba és a szekrényemhez léptem. Nem tűnődtem olyan sokáig az öltözködéssel. Egy fekete nadrágot választottam, egy lenge kötött felsővel. Magamra rángattam a Converse fehér cipőmet, majd a táskámat a vállamra kaptam és pontban 7 órakor lent voltam reggelizni. Anya sürgött-forgott a konyhában, míg apa a kávéját szürcsölgette, lábát keresztbe rakta és a szokásos szenny lapot olvasgatta. 

-Jó reggelt.-köszöntem, majd helyett foglaltam az asztalnál, apával szemben. Öntöttem magamnak teát, majd nagyon kortyoltam belőle, aminek hatására végig égettem a torkomat. Nagyokat köhögtem. Anya és apa is rám kapta a tekintetét, majd anya villám sebességgel hozott nekem egy pohár vizet. Két köhögés között meg is tudtam köszönni, majd reggeli után gyalog elindultam az iskolába. 

Akárhányszor is megkérdezi apa, hogy elvigyen a suliba, mindig nemmel válaszolok. Nem szeretném, hogy hurcolgasson, mert utána csak az lenne, hogy megint én lennék az akit piszkálhatnának, mert a kis Lucy nem tud egyedül iskolába járni. A szüleimnek még nem említettem egyszer sem, hogy bántanak rendszeresen, de nem szeretnék nekik panaszkodni. Így is elég sok bajuk van a húgommal. Ő az én ellentétem, ahogy a szüleim mondanák. Míg én inkább elmegyek tánc órára, ő a haverjaival lóg. 14 éves és volt már több barátjai is. Anyáék ezt nem nézték jó szemmel így eltiltották a barátaitól' ám ezzel csak azt érték el, hogy egyszer haza sem jött. Szó nélkül elment egy napra a barátjához és ott is aludt. Általában ilyenkor büntetést kap avagy szoba fogságot. Lilynek a jegyei sem túl fényesek, így sajnos nekem kell korrepetálnom mindenből. Mivel nem éppen ápolunk jó viszonyt, így nehezen, de eljutunk addig, hogy a házi feladatait megcsinálja. Nehéz eset az biztos.

A sulihoz érve nagy levegőt vettem, majd meglöktem az ajtót és az kinyílt. Mindenki rám nézett és sugdolózni kezdtek. Igen ez már mindennaposnak is mondható. Míg én elsétálok a szekrényemig, hogy bepakoljam a cuccaim, addig végig figyelemmel kísérnek és nevetnek rajtam vagy kibeszélnek. Már megszoktam. Gyorsan a terembe siettem, majd elfoglaltam a szokásos helyemet leghátul. Mindenki bejött a terembe. Kaptam pár lenéző pillantást is, de csak inkább elkaptam a tekintetem róluk. Becsengettek. Az osztály főnök belépett az ajtón és hirtelen síri csend lett. Felálltunk illedelmesen, majd a szokásos jelentés után helyett foglaltunk. Egy átlagos hétfő ismét kezdetét vette. Már csak azt várom, hogy ennek a napnak is vége legyen és megszabadulhassak tőlük.

Bevezető!

"Egy srác és egy lány, akik teljesen különbözőek. Lucy Jefferson teljesen ártatlan "kislány". 17 éves, iskolába jár és nagyon jó tanuló emellett pedig táncol is. Nem jár bulizni és nem tartozik azok a lányok közé, akik menők a suliban. Harry Styles pedig teljesen az ellentettje. 19 éves fiú aki tele van tetoválással, iszik és a bulizásnak meg a csajozásnak él. Harry egyszer belefut Lucyba és ahogy ő mondaná: Megtaláltam az új áldozatomat. Harry zaklatja a lányt, viszont Lucy nem hagyja magát, de később többet fognak egymás iránt érezni, mint kellene. Harry teljesen beleszeret a lányba és ezért meg is tántorodik. Rájön, hogy egy ilyen lánynak nem rá van szüksége, hanem egy tisztességes fiúra, viszont Lucy nem engedi el. Vajon ők egymásnak lettek teremtve, vagy csak egy futókaland lesznek egymásnak? És, hogy mit fognak szólni Lucy szülei, mikor megtudják, hogy egy bajkeverő fiúval van együtt az ő pici lányuk? Majd minden kiderül idővel."

Sziasztok! Magamról különösebben nem mondanék semmit. Van már blogom és azt hiszem a körülményekhez képest jól megy. Nem fogom elárulni egyelőre ki vagyok azt hiszem így egy kicsit izgalmasabb,  mert úgy képzeltek el, ahogy akartok. Talán, majd ha ti is szeretnétek bemutatom magam, viszont egyelőre még nem tervezem. Mindenhol áll profillal vagyok szóval mindenhol vagy Lucy Jefferson avagy Blogger Girl-ként fogtok megtalálni. Remélem feliratkoztok és rendszeres olvasóim lesztek. A Prológust még megpróbálom ma hozni, ha viszont nem holnap este már biztos kint lesz! Aki nem iratkozik is fel facebookon, lesz egy csoport amint elkészítem és ott is lehet csatlakozni és minden félét kérdezni tőlem. Nyugodtan zaklassatok nem harapok.
Remélem tetszeni fog az én kis történetem.