23.~Kórház.

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Nem lett egyáltalán jó, sőt...de azért remélem tetszik nektek. Egy-két dolgot itt is leírok, de aki benne van a csoportban az tudja. Nos, a blog csak 35 részes lesz és +1, 2 rész lesz ráadásként. Sajnálom, de így döntöttem mivel rengeteg dolgom van, köztük most vizsgázom majd angolból és a tételeket is ki kellene dolgoznom, de ez nem a ti dolgotok, szóval csak ennyi. Remélem nem haragszotok, viszont jó olvasást! 

Blogger Girl

-Megint egy srácnál voltál igaz?

-Most megint minden kezdődik előröl Harry? Komolyan erre van szükséged, hogy veszekedjünk állandóan? Mindig nekem támadsz és fogalmam sincs honnan veszed azt, hogy megcsallak, de rohadtul elegem van belőled. Azt hiszem vége kellene, hogy legyen ennek a kapcsolatnak. Semmi értelme annak, hogy kínozzuk egymást. Talán tényleg mindenkinek igaza volt, hogy mi nem egymásnak valóak vagyunk. Hogy más mellett kellene, hogy legyünk és éljük az életünknek. Én szeretlek és bízom benned, de nem tudom mit tegyek. Azt hiszem ennek vége Harry.-mondtam és lehajtottam a fejem, majd az emeletre indultam.

-Várj!-kiáltott utánam, de mint aki meg sem hallotta, mentem tovább. Ennek most vége kell hogy legyen. Léptek hangja ütötte meg a füleimet, tudtam, hogy utánam jön, így inkább gyorsabban szedtem a lábaimat. 

-Kérlek Lucy. Beszéljük meg normálisan. Nem lehet ennek így vége.-húzott vissza csuklómnál fogva, de kirántottam kezeimet az övéi közül és bementem a szobába. A fali óra mutatója már rég meghaladta a hajnali 1 órát és mi itt veszekszünk. Most talán én leszek az aki elhagyja a másikat. Tényleg nagyon elegem van mindenből és mindenkiből. 

A bőröndömet szándékoztam volna kihúzni az ágy alól, mikor erőteljesebben visszarántott Harry és neki csapódtam mellkasának. 

-Engedj el.-kértem, de nem tágított.-Harry, légyszíves. Ez egy nem normális kapcsolat.

-Ne! Ne hagyj el. Kérlek, könyörgöm, hogy mondjam még? Én szeretlek, de annyira rosszul esett az, hogy elmentél minden szó nélkül. Engem még egy nő sem hagyott ott miközben kioktatott. Én...én tényleg nagyon szeretlek Lucy és komolyan mondom belefogok őrülni abba, hogy ha elhagysz. Tudom, hogy szeretsz hisz csak pár óra telt el, és tudom azt is, hogy sok mindent elcsesztem és hihetetlen sok esélyt adtál már arra, hogy változzak de eddig nem tudtam milyen azaz érzés, amikor téged hagynak faképnél. És tudom, hogy megint elcsesztem mindent és mondhatnám, hogy elengedlek és csinálj azt amit akarsz, de nem akarom, hogy elhagyj.-állam alá nyúlt és mélyen a szemembe nézett.-Szeretlek.

-Nem Harry, te nem engem szeretsz. Hanem azt, hogy van valaki melletted és nem egyedül éled a mindennapjaidat. Tudom, hogy rád is vár egy olyan lány, aki ezt mind bírja és elviseli ezeket a dolgokat és igen szeretlek Harry, de nem lehetünk tovább együtt.-mondta minden érzelem nélkül. Fájt, hogy ezeket a szavakat ki kell ejtenem a számon. A szívem darabokra tört. Ismét.

-Miért nem lehetünk együtt? Elmegyek valami orvoshoz, hogy segítsen. Eljárok edzeni, hogy levezessem az energiáim. Az ügyeimet is befejezem végleg. Megváltozok, ha kell tényleg.
-Nem Harry! Azt hiszem az lesz most a legjobb ha...-a hangom elcsuklott és nem jött ki rajta az a szó, amit mondani szerettem volna neki. Hirtelen megszédültem, így muszáj volt megkapaszkodnom Harryben. Levegőt nehezen kaptam és a tüdőm szúrt, a szívemmel egy ütemben. A lábaim felmondták a szolgálatot, de nem estem a földre, hanem efy biztonságot nyújtó kezekbe zuhantam. A szemeim ólom súlyúnak éreztem és beszélni szerettem volna, de köhögtem helyette.
-Lucy! Lucy! Istenem.-szemeim lecsukódtak és azt éreztem, hogy a testem pihe könnyű. Talán meghaltam?

Harry Styles szemszöge:

Mint egy toll pihe zuhant karjaimba és szívem sebesen kalapálni kezdett. Ijedten kiáltottam el magam, mire anya szaladt le a lépcsőről mögötte Gemma loholt. Idegesen pásztázott minket én pedig nem bírtam tovább és könnyeim megeredtek. Miért velünk történik mindig valami rossz?
-Hívjatok már mentőt basszus!-kiabáltam, mire a mindketten megszeppenve pillantott felém, majd feldolgozták mit is mondtam és sietve kapta elő Gem a telefonját és a mentőket tárcsázta. Csak ültem a földön és karjaim között tartottam Lucyt, akinek arca fal fehért lett és szemei beestek. A tüdeje szokatlanul lassan mozgott fel, s le. Ennyire soha nem aggódtam még érte, és tessék. Most megkaptam az alkalmat. Mindig minden az én hibám. Ha most nem veszekszem vele, akkor talán nem történik ez. Miért kell nekem mindent elcseszni? Miért nem lehetek egy normális srác, aki megtud adni minden boldogságot a barátnőjének? Miért vagyok ennyire elcseszett?
Hirtelen csengettek és anya gyors felpattant a kanapéról, majd ajtót nyitott a mentősöknek, akik rögtön hordágyra tették Lucy-t, akit a mentő autóban újraéleszteni próbálták. A könnyeim még mindig nem apadtak el és idegesen vágtam egyet a falba, mikor közölték velem, nem mehetek velük.

*~*~*~*~*~*

Több órája ülök a váró teremben arra várva, hogy egy orvos jöjjön ki a műtőből. Nem mondtak nekem semmit amikor behoztak őt. A tudatlanság a világ egyik legrosszabb érzése. Tehetetlennek éreztem magam és fogalmam sem volt mit tegyek. Szóljak a szüleinek? Vagy inkább ne? Nagyon sóhajtottam és előhalásztam Lucy telefonját a zsebemből, majd az 'anya' névre mentem. Hosszasan csengett, már kezdtem feladni a reményt mire egy kedves női hang szólalt meg.
-Lucy drágám. Mi újság? Milyen LA.? Mesélj el mindent!-vidám hangja csengett és én ezt seperc alatt lefogom rombolni.
-Khm, Harry vagyok. Lucy kórházban van.-mondtam és a vonal másik végen teljes csend lett.
-Uram isten.-motyogta.-Oda megyek!-jelentette ki mire én elmagyaráztam neki hol is vagyunk, de ne induljon el hajnalban. Nem tágított, mert már az autóban ült a reptér felé. Próbáltam nyugtatni, de csak rám nyomta a telefont. Tovább ültem a széken, mikor egy ágyon tolták ki életem értelmét, aki mit sem tudva a körülötte folyó dolgokról feküdt, mozdulatlanul.
-Doktor úr, kérem.-szólítottam le.-Elnézést megtudná mondani mi történt?
-Hozzátartozó?-kérdezte. Bólintottam mire az irodájába hívott és leültetett az egyik bőr kanapéra. Hosszasan csak bámult rám mire kimondta, azt a pár szót a száján, és én teljesen sokkot kaptam. Ez nem történhet meg.