26.~Házasság?

A mai nap 2.rész! Remélem tetszik és kommenteket még mindig várom! Jó olvasást!

Blogger Girl

Lucy Jefferson szemszöge:

Megtorpanva álltam az ajtóban, de hamar feleszméltem és ellöktem magamtól Allant.

-Te mégis mi a francot csinálsz a barátnőmmel?-hangzott a hátam mögül Harry és idegesen, fújtatva tette meg a pár lépést Allan felé, aki ijedtében hátrált és a küszöbön hanyatt esett.

-Én...én...sajnálom.-dadogta, de Harryt egyáltalán nem érdekelte a földön fekvő fiú. Inge gallérjánál fogva rántotta fel magához, de előtte belerúgott egyet a bordáiba és arcába ordított.

-Nem érdekelt, hogy sajnálod.-kiabált és az erei a nyakán kiduzzadtak. Soha nem láttam még ilyen mérgesnek.-Hogy merészeltél te hozzá nyúlni más barátnőjéhez, hm?

-Én nem tudtam, hogy van barátja.-védekezett, és túl lapos szöveggel próbálkozott be.

-Nem érdekelt, hogy mit nem tudtál.-összeszorította öklét és arcon találta a vele szemben, teljesen megrémültem álló fiút.-Takarodj innen! 

Allan hátrált, majd futva tette meg a pár lépést a kapuig, majd távolodó alakját bámultam. Megijedtem, soha életemben nem láttam még Harryt verekedni és tudom, hogy nem nagy cucc az, hogy valakit orrba vágtak, de könyörgöm hallottam, amint reccsen az orra! Idegesen megfordult az én göndöröm akinek a fején, az idegesség miatt verejték cseppezget. Tekintetével engem keres és rögtön megtalált, amint anya háta mögött remegek. Szemei kikerekednek és csak most fogja fel mit is tett és, hogy ennek én szemtanúja voltam. Pár lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot és átölelt, de nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. A kezeim csak lógtak magam mellett, míg hallottam, ahogy ő nagyot sóhajt és szorosabban fog magához, miközben sajnálom szavakat suttog a fülembe. Érzem, ahogy könnyei megerednek és nem sokszor láttam még őt sírni, de tudom ha valami ahhoz vezeti őt, hogy sírjon nagyon nagy gondnak kell lennie. Úgy látszik én vagyok a gyenge pontja. Úgy éreztem hirtelen, mintha nem is az a fiú állna előttem, akit megismertem. Tudtam, hogy erőszakos de nem láttam még őt ennyire vadnak és felmerült bennem az a kérdés, hogy lehet velem is megtenné? 

-Annyira sajnálom. Kérlek bocsáss meg nekem. Én nem így gondoltam, de megláttam amint neked esik és vadul csókol. Neked se esne jól, ha engem más nő csókolgatna.-érvelt.

-Oh igen? Most ezzel védekezel? Igazán kitalálhattál volna valami jobb érvet is.-kibontakoztam karjai közül és az emeletre rohantam. Jelen pillanat nem tudtam uralkodni a dühömön, így mindent ami az utamba állt leborítottam. Egy váza, egy asztal és egy polc végezte a földön, de nem tudott érdekelni. Egyszer nekem is ki kell adnom a dühöm, ami most pont nem tesz jót nekem és a babának, de az idegeim a határokat rég túllépte. 

Feltéptem szobám ajtaját, majd azt magam után bevágtam és magamra zártam. Dühösen borítottam fel ismét egy széket, majd az ágyra vetődtem és zokogásom kitört. Tudom, hogy megfogom bánni ezt a kirohanásom és azt is, hogy Harry megbánta már rég, de annyira fel tud húzni azzal, hogy minden mindent azzal rendez le, hogy verekszik.

Kopogást hallok az ajtó felől, de nem érdekel. Fejem a párnába nyomom és úgy sírok tovább.

-Lucy.-hallom Harryt, a sírástól még mélyebb hangját.-Kérlek. Engedj be.

Nem hallgatok rá csak fekszem tovább és a könnyeim még mindig folynak, de már hang nem jön ki a torkomon és vállaim sem rázkódnak.

-Kérlek.-suttogja, de én mégis hallom és azt is, hogy lecsúszik az ajtóm előtt és valószínű képes lesz egész éjszaka ott ülni, ha nem engedem be. 

A dühöm már elszállt, de a csalódottság még ott csücsül a fejemben és nem tudom elengedni. Miért kellett Allannek felbukkannia? Egyáltalán honnan tudta, hogy itt vagyok? Miért nem felejtett el már? Még középiskola második felében jártam vele 1 évig, de nem volt igazából kapcsolat. Csak mindkettőnknek kellett olyan valaki, akinek még nincs valakije. Akkoriban az volt a menő, ha már volt pasid illetve csajod. Így mi is a "menők" közé szerettünk volna tartozni. 

-Gyere fiam.-hallom anyám hangját.-Menjünk le. Hagyd, hadd nyugodjon le egy picit.

Várom egy picit, hogy leérjenek és valamiért megkönnyebbülve sóhajtok. Örülök, hogy legalább anya nem haragszik Harryre. Felállok az ágyról, majd halkan kiosonok a szobámból, mert szomjas lettem, viszont nem szerettem volna, ha észre vesznek. Halkan tipegek a konyhához, de mielőtt bemennék meghallom érdes, dörmögős és mély hangját. 

-Elfogom egyszer veszíteni.-a szívem és a gyomron egyaránt zsugorodott össze, hangja hallatán. Tisztán lehetett rajta hallani, hogy sír.

-Nem fogod. Szeret téged, és mindig is szeretni fog. Terhes tőled és hidd el, hogy a hormonok is közre játszanak abban, hogy ennyire felkapta a vizet. Bár, igaza van, hogy nem így kellett volna ezt elrendezni, de tisztán megértelek. Anno, a férjem, azaz a volt férjem is verekedett értem, és én is túlreagáltam, de túl tettem hamar rajta, mert rájöttem, hogy csak engem védett meg a rossztól.-előléptem a fal mögül és Harry karjaiba szaladta sírva. Meghökkent, de szorosan karjaiba zárt és puszikat hagyott a nyakamon. Jóleső bizsergés futott végig a testemen, amit biztos, hogy ő is észrevette, de szerencsére nem tette szóvá. 

-Annyira szeretlek.

-Én is.-adtam egy rövidke csókot a szájára, amit ő teljesen elmélyített, megfeledkezve arról, hogy anyám épp itt áll mellettünk. 

*~*~*~*~*

-Lucy.-szólított meg halkan. Már az ágyban fekszünk egymás karjaiban és csak csendben hallgatjuk egymás lélegzését.

-Hm?-hümmögtem. A szemeimet ólom súlyúnak éreztem.

-Kérdezni szeretnék valamit.-mondta és habozva ült fel az ágyon és hosszas ideig csak ott ült. Mintha valami csodára várna.

-Baj van?-kezdtem ideges lenni, hogy talán Ő tényleg nem akarja a babát és elmenekül, mint pár hónappal ezelőtt.

Oda lépett a bőröndjéhez, majd a háta mögé tett valamit és újra felém fordult. Idegesen ültem fel én is, majd mellém ült.

-Én már hónapok óta szerettem volna kérdezni valamit, de soha nem volt a legmegfelelőbb alkalom és tudom, hogy most sem itt kellene ezt megkérdeztem, egy bokszerben, kócos hajjal és nem vagyok úgy öltözve ahogy kellene, de nem tudok tovább várni.-sóhajtott és folytatta.- Mikor összevesztünk és elhagytalak, azért volt mert túlságosan féltettelek, hogy bántódásod esik. Vannak emberek akik nem a jót akarták nekünk és muszáj volt elintéznem. Hihetetlen boldog voltam amikor visszafogadtál, de a legboldogabb most vagyok, hogy tudom a gyerekünket várod. Szeretném ha a legjobbakat megtudnám adni nektek, és már most szeretem a picit is és téged is. Elmondhatatlanul. Nem tudom szavakba önteni mit éreztem akkor mikor beléd szerettem. Ismeretlen érzés volt, soha nem volt még normális barátnőm, de te mindent megváltoztattál. Szeretlek és remélem örökké együtt maradunk.-letérdelt elém én pedig a szám elé kaptam a kezem. A szememből a könny kicsordult és patakokként hulltak le, amikor kinyitotta az ékszeres dobozt. Rám mosolygott és folytatta a beszédet.

-Lucy Jefferson hozzám jönnél feleségül?-kérdezte, már ő is könnyes szemmel. 

25.~Az ex-em.

Sziasztok! Meghoztam a részt és nagyon szomorú lettem, mikor észrevettem, hogy csak mindössze 2 komment érkezett az előző részhez, de nem tántorodtam meg ezt a pár részt már megírom nektek. El sem hiszem, hogy már csak 5+2 rész van a blogból. Sajnálom, hogy ilyen hamar befejezem, de sokkal fontosabb dolgaim vannak jelen pillanat és már nem esik bele az időmbe az írás. 

Csatlakozzatok a Facebook csoportba, minél többen 

Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

Teljes nyugalomban haladunk, lassan az autópályán. Egy hete engedték haza Lucy-t. Nehéz napok voltak, mert teljesen sokkos állapotban volt, de már teljesen elfeledte azt és próbál a legtöbbet pihenni. A reggeli rosszullétek teljesen kikészítik és most is sápadtan ül mellettem, de hajthatatlan volt, hogy meglátogassuk az anyukáját. Úgy érezte joga van tudni azt, hogy terhes és nem szeretné úgy megszülni majd a gyerekünket, hogy az anyukája nincs ott, és csak az én oldalamról vannak nagy szülei. Büszke vagyok rá, hogy ennyire szeretné helyre hozni a történteket és mondhatni, hogy már megbékélt velem az édesanyja. Bevallom nagyon tartok tőle, de próbálom nem ezt sugallni Lucy felé. Annyira furcsa nekem ez, hogy kismama és oly' nehéz felfogni ezt. Gyerekünk lesz legkésőbb 9 hónap múlva. Olyan gyorsan elfog telni ez az idő. Kíváncsi vagyok, hogy a szülei mit fognak ehhez szólni. 

-Harry!-erőtlen hangjára egyből odakaptam a fejem és ijedten pásztáztam fél szemmel.-Megállnál egy percre?

Rögtön lehúzódtam egy kis megállónál és Ő egyből kipattant az autóból, majd a hátát neki támasztotta. Kiszálltam utána és átfutottam az Ő oldalára.

-Jól vagy? Figyelj biztos jó ötlet volt ez az egész, hogy elinduljunk? Nagyon sápadt vagy.-nagyon megijedtem. Azt hiszem én sokkal jobban félek ettől az egésztől, mint Ő.

-Nem! Jól vagyok.-furcsán méregettem. Makacs, mint az öszvér és már ha haldokolna sem mondaná vissza azt, amit ő már kitalált.-Csak friss levegőre volt szükségem.

-Rendben.-motyogtam.

*~*~*~*~*

-Annyira izgulok.-mondta és a körmeit kapargatta. Ráraktam a kezeim az övére és mélyen a szemeibe néztem. 

-Nyugi, hidd el nem lesz semmi gond. Tudod, hogy nem tesz jót, ha idegeskedsz.-egy kisebb puszit adtam a szájára, majd kiszálltunk mindketten és kézen fogva indultunk a hatalmas kerítéshez. Egy nagyot sóhajtott, majd lenyomta a kilincset és benyitott a barátságos kis lakásba.

-Anya! Megjöttünk.-kiáltotta.

-Oh, Istenem! Annyira hiányoztál.-szorosan átölelte barátnőmet és tovább motyogta bőrére a szavakat.-Úgy sajnálom, hogy nem tudtam bemenni hozzád a kórházba Lucy, de vihar volt és nem közlekedtek repülők, a határt pedig lezárták. Nem engedtek át senkit és édes istenem...

-Anya kérlek! Hagyjuk ezt, nincs semmi baj.-mosolygott édesanyjára, aki most hozzám lépett oda és végig mért, én pedig akkorát nyeltem, hogy még Londonban is hallották. Elmosolyodott és átölelt. 

-Köszönöm, hogy ennyire vigyázol a lányomra.-suttogta meghatottan, én pedig bátortalanul visszaöleltem.

-Semmiség.-eleresztettem egy mosolyt barátnőmre, aki meghatódottan nézte a kis jelenetünket. Tudom, nem hozzám vall, de hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nincs konfliktus közöttünk és, hogy végre megbékélt velem anyukája. Ez a lány annyira megváltoztatott életemben nem voltam még ilyen szituációkban és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer  gyermekem lesz. Istenem, de fura ezt kimondani. 

Lucy Jefferson szemszöge:

A boldogságom a fellegekben jár. Életemben nem sejtettem, hogy egyszer én is olyan boldog lehetek, mint a szüleim. Amikor láttam őket együtt, hogy mennyire boldogok és csókokat lopnak egymástól a szívem összeszorult ha arra gondoltam, hogy nekem soha nem lesz egy olyan barátom, aki szeretni fog és én viszont fogom szeretni, de most itt az a fiú mellettem, akit mindennél jobban szeretek és gyereket várok tőle. Azt hittem a kapcsolatunk elején, hogy egy bábú leszek, akit néha napján előkap és "megszeretget" de hála istennek nem így lett. Féltem tőle és tisztán emlékszem azokra a napokra, amikor bántott. Amikor elrabolt és arra is amikor elhagyott. Azt hittem akkor soha nem leszek boldog és egyedül fogok megöregedni. Engem soha nem szerettek úgy igazán, még a saját szüleim sem, csak akkor döbbentek rá ezekre a dolgokra, hogy nem úgy viselkedtek velem ahogy kellene, amikor már nem voltam itt nekik és nem volt itt szidni nap, mint nap egyes dolgokért. Most saját házunk van, saját magánéletünk és lassan saját családunk is és én nem szeretném azt, hogy a gyerekünk olyan családnak nőjön fel, mint én vagy Harry. Egyikünknek sem volt fényes gyermekkora, de már mind a ketten megbocsájtottunk a szüleiknek és nagyon remélem, hogy anyáék is olyan jól fogják viselni a tényt, hogy terhes vagyok, mint Anne és Gemma.

Anya csak mondta és mondta, de amikor apához ért a téma elhallgatott és bágyadtan a földre nézett. Fogalmam sem volt, hogy mi az ami ennyire elrontotta a kedvét. Az egyik pillanatban még nevetett és aranyosan magyarázott és most pedig, mint akit teljesen kicseréltek unalmasan néz előre.

-Anya, mit történt.-odacsusszantam mellé és megfogtam kezeit biztatóan.

-Semmi.-erőltetett magára egy hamis mosolyt, amit senki sem vesz be.

-Kérlek. Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. Mi történt?-próbáltam lágyan beszélni vele. 

-Apád elhagyott engem. Mindig csak a munka és a munka volt a fontos a számára, engem pedig teljesen elhanyagolt. Mióta te elköltöztél Harryvel teljesen kicserélődött. Mindennap az irodájában ült, ha nem akkor pedig részegen esett haza és én ezt nem bírtam.-hangja meg-meg csuklott de folytatta.-Talált magának egy lotyót, aki élvezi, hogy kihasználja. Könyörgöm fontosabb neki egy szilikon mellű, teljesen mű kis....hadd ne mondjam ki, mint a családja?-sírva vetette magát a karjaimba és szorosan átölelt.

A könnyeim nekem is megindultak és hihetetlen gyorsaságban áztatták át anya pólóját, de se engem nem érdekelt és anyát sem. Mindkettőnk felsője csupa könny áztatta lett, de jól esett egymás karjaiban sírni.

-Terhes vagyok anya.-suttogtam és nem voltam abban biztos, hogy meg is hallotta. Megdermedt a karjaim között, majd eltolt magától és meredten nézett.

-Úr isten.-sikított és felpattant az ágyról.-Ezt nem hiszem el.-felrántott magához és hosszasan megölelt. Harry mosolyogva nézett minket és látszódott, hogy ő is belekönnyezett a kis jelenetünkbe. 

-Ugye itt alszotok ma?-kérdezte anya.

Harry felé fordultam, aki egy bólintással jelzett, de ez a pillanatot is elkellet valakinek rontania. Váratlan pillanatban csengettek az ajtón és futottam a bejárati ajtóhoz, ahol egy váratlan, és egyáltalán nem idegen lépett be rajta, majd magához húzott és az ajkaimra tapadt. Ez a személy az ex-em, Allan. 

24.~Sokk.

Sziasztok! Meghoztam az új részt remélem tetszik. Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, és az új olvasókat! Nem annyira jó lett a rész, legalább is szerintem de azért remélem nektek elnyeri a tetszéseteket. Kitartás már nem sokára vége a sulinak és kezdődik a nyári szünet. 

Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

-Doktor úr, kérem.-szólítottam le.-Elnézést megtudná mondani mi történt?

-Hozzátartozó?-kérdezte. Bólintottam mire az irodájába hívott és leültetett az egyik bőr kanapéra. Hosszasan csak bámult rám, mire kimondta, azt a pár szót a száján, és én teljesen sokkot kaptam. Ez nem történhet meg.

Ijedten kaptam fel a fejem és hitetlenkedve néztem az orvosra. 

-Kérem mondja, hogy ez csak egy rossz tréfa.-könyörögtem.

-Sajnálom, de esetleg letudnak mondani róla, ha akarnak, de én nem ajánlanám. Még nagyobb stressz lenne a hölgynek.-végig monoton hangon beszél és egy röpke pillanatra sem rezzen meg az arca.- Ms. Jefferson-t  az intenzívre szállítottuk, pár napig ott fog tartózkodni. Vizsgálatok végzünk el, minden rendben van-e, utána pedig egy rendes szobát kap, ahová már Ön is bemehet. Pár napot kell, majd utána bent maradnia, ha az állapota engedi és haza mehet, de addig sokat kell pihennie. Most elvégeztünk pár tesztet rajta, de még alszik és valószínű még pár napig az erős gyógyszerek teljesen kiszívják az energiáját.-egy bólintással jeleztem, hogy megértettem, amiket mondott és azt hittem ennyi volt. Épp készültem felállni, mikor leintett, hogy üljek vissza.-Mr. Styles. A kis hölgy veszélyeztetett terhes. Kérem nagyon vigyázzon rájuk. Még csak 6 hetes, de nem érheti stressz és, ha lehet mellőzze a picit is megterhelő dolgokat, mikor haza mennek.

-Köszönöm.-a kezem nyújtottam, mire megrázta a kezem és bólintott. Kisétáltam az ajtón és ott abban a pillanatban összeomlottam. Leültem az egyik székre, kezeim az arcomba temettem, de nem engedtem, hogy a könnyeim megeredjenek. Összekel szednem magam, mert most már kettő emberre is vigyáznom kell, kellő figyelemmel. Apa leszek. Nem tudom felfogni. 

-Mr. Styles.-hallottam a nevem és rögtön felkaptam a fejem. Fehér köpenyes, fiatal orvos lépett elém, majd felálltam én is, hogy egy magasságban legyünk. Megköszörülte a torkát és lassan beszélni kezdett.-Lucy Jefferson hozzátartozója igaz?-bólintottam.-Lucy nem tudja, hogy állapotos, így maga szeretné elmondani vagy közöljük vele mi, amint felébredt?-kérdezte, de egyáltalán nem figyeltem a kérdésre. Sokkal jobban érdekelt az, hogy miért ő az orvosa. Bevallom féltékeny lettem, de nem szeretnék kiakadni még jobban, így csak is Lucyt képzeltem oda, majd vettem egy nagy levegőt és higgadtan válaszoltam.

-Majd én elmondom neki, kösz.-mondtam, majd a lépcsőn lebattyogtam, hogy a büfében vehessek egy kávét magamnak. Nem szándékozom haza menni, Lucy nélkül így lassan visszasétáltam az intenzív osztályra és az ablakból csodálhattam csak barátnőmet, akinek bőre színe, jelen pillanat hasonlított a faléra és a tipikus kórházi ruha volt rajta. Elfogott a síró görcs is, ha arra gondolok, hogy ez megint az én hibám. 

Előhalásztam telefonomat a zsebemből, mert szükségem van arra, hogy valakinek ezt elmondhassak, így anya nevére nyomtam a kezem és rögtön tárcsázni kezdte. Fülemhez emeltem a készüléket. Anyáék az én lakásomban maradtak. Hajthatatlanok voltak, azzal szemben, hogy haza menjenek. Aggódnak Lucy miatt, majdnem annyira mint én. 

-Harry.-anya kétségbeesett hangja csendült fel, mire nagyot nyeltem, hogy visszafojtsam könnyeimet.-Mi történt? Jól van?

-Anya, Lucy terhes.-síri csend lett a vonal másik végén.

-Oh, kisfiam.-sírt fel.-Örülsz neki?-kérdezte.

-Nem tudom. Nem tudom eldönti, hogy ez most jó vagy nem. Persze szeretnék tőle gyereket, de lehet, hogy nem most van még itt az ideje. Túl fiatalok vagyunk, nem?

-Fiam. Tudom, hogy most ez váratlanul ért, de semmiképpen se vetessétek el. Ő is egy élet. Hidd el nagyon is jó apa leszel majd.

-Veszélyeztetett terhes.-mondtam és nem bírtam tovább. Megeredtek a könnyeim, de csak némán sírtam. 

-Úristen. És most, hogy van?

-Még alszik. Az intenzíven lesz pár napig, míg a nagyobb kivizsgálásokon túl esik.-sóhajtottam egy nagyot és hallgattam tovább anya hegyi beszédét, hogy eszembe ne jusson semmi olyat tenni, amit megbánnék később. Eszembe se jutott, hogy elvetessük a gyereket, sőt ha már ezt történt valószínű ennek valamilyen oka van, de ahhoz fogalmam sincs, hogy fogom Lucyval közölni. Annyira kicsi és törékeny lány. Nem tudom, hogy fogja viselni a tényt, hogy anyuka lesz. 

*~*~*~*~*

Pár nappal később Lucyt átvitték egy szobába és szinte a nyakamba ugrott, amikor bemehettem hozzá. Most is itt ülök mellette, de még nem volt ahhoz bátorságom, hogy elmondjam neki a dolgokat. Persze nem hülye és sokszor megkérdezte minden rendben van-e és ez most sincs másképp. 

-Harry kérlek. Mond el mi a baj.-kérlelt és a szokásos ellenállhatatlan szemekkel rám meredt. Hatalmasan sóhajtottam, de úgy döntöttem jobb rajta hamarabb túl lenni.

-Lucy.-fogtam meg a kezeit mire ő félelemmel teli szemekkel vizsgálta az enyéimet.-Kisbabánk lesz.-nyögtem ki, mire megmerevedett és szemei kikerekedtek. Levegőt sem vett csak előre nézett semleges arccal. 

-Nem.-mondta.-Nem lehet.-a szívem kettészakadt, amikor ismét sírni láttam. Szorosan magamhoz öleltem, de ő nem ölelt át. Csak ült és kezei lógtak maga mellett.

-Nem lehetek terhes. Istenem. Ha ezt anya megtudja és apa.-kétségbeesetten rám nézett.- Mit fogunk mi kezdeni? 

-Megfogjuk oldani. Kialakítunk neki egy szobát, elmondjuk a szüleidnek akik nem fognak úgy sem kiakadni, ha pedig igen akkor kit érdekel a véleményük?-felemeltem az állánál fogva és mélyen a szemeibe néztem.-Szeretlek, te is szeretsz engem és egy szeretet teljes családban fog felnőni. Nem fog semmi rossz történni, higgy nekem.- egy csókot nyomtam ajkaira, ami pár másodperc után ismerősen fogadva enyéimet. Még én sem fogtam fel, hogy apa leszek, de ha megtörtént felfogjuk nevelni. 

-Félek.

-Nem kell. Minden a legnagyobb rendben lesz.-mosolyogtam, majd újra megcsókoltam.

23.~Kórház.

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Nem lett egyáltalán jó, sőt...de azért remélem tetszik nektek. Egy-két dolgot itt is leírok, de aki benne van a csoportban az tudja. Nos, a blog csak 35 részes lesz és +1, 2 rész lesz ráadásként. Sajnálom, de így döntöttem mivel rengeteg dolgom van, köztük most vizsgázom majd angolból és a tételeket is ki kellene dolgoznom, de ez nem a ti dolgotok, szóval csak ennyi. Remélem nem haragszotok, viszont jó olvasást! 

Blogger Girl

-Megint egy srácnál voltál igaz?

-Most megint minden kezdődik előröl Harry? Komolyan erre van szükséged, hogy veszekedjünk állandóan? Mindig nekem támadsz és fogalmam sincs honnan veszed azt, hogy megcsallak, de rohadtul elegem van belőled. Azt hiszem vége kellene, hogy legyen ennek a kapcsolatnak. Semmi értelme annak, hogy kínozzuk egymást. Talán tényleg mindenkinek igaza volt, hogy mi nem egymásnak valóak vagyunk. Hogy más mellett kellene, hogy legyünk és éljük az életünknek. Én szeretlek és bízom benned, de nem tudom mit tegyek. Azt hiszem ennek vége Harry.-mondtam és lehajtottam a fejem, majd az emeletre indultam.

-Várj!-kiáltott utánam, de mint aki meg sem hallotta, mentem tovább. Ennek most vége kell hogy legyen. Léptek hangja ütötte meg a füleimet, tudtam, hogy utánam jön, így inkább gyorsabban szedtem a lábaimat. 

-Kérlek Lucy. Beszéljük meg normálisan. Nem lehet ennek így vége.-húzott vissza csuklómnál fogva, de kirántottam kezeimet az övéi közül és bementem a szobába. A fali óra mutatója már rég meghaladta a hajnali 1 órát és mi itt veszekszünk. Most talán én leszek az aki elhagyja a másikat. Tényleg nagyon elegem van mindenből és mindenkiből. 

A bőröndömet szándékoztam volna kihúzni az ágy alól, mikor erőteljesebben visszarántott Harry és neki csapódtam mellkasának. 

-Engedj el.-kértem, de nem tágított.-Harry, légyszíves. Ez egy nem normális kapcsolat.

-Ne! Ne hagyj el. Kérlek, könyörgöm, hogy mondjam még? Én szeretlek, de annyira rosszul esett az, hogy elmentél minden szó nélkül. Engem még egy nő sem hagyott ott miközben kioktatott. Én...én tényleg nagyon szeretlek Lucy és komolyan mondom belefogok őrülni abba, hogy ha elhagysz. Tudom, hogy szeretsz hisz csak pár óra telt el, és tudom azt is, hogy sok mindent elcsesztem és hihetetlen sok esélyt adtál már arra, hogy változzak de eddig nem tudtam milyen azaz érzés, amikor téged hagynak faképnél. És tudom, hogy megint elcsesztem mindent és mondhatnám, hogy elengedlek és csinálj azt amit akarsz, de nem akarom, hogy elhagyj.-állam alá nyúlt és mélyen a szemembe nézett.-Szeretlek.

-Nem Harry, te nem engem szeretsz. Hanem azt, hogy van valaki melletted és nem egyedül éled a mindennapjaidat. Tudom, hogy rád is vár egy olyan lány, aki ezt mind bírja és elviseli ezeket a dolgokat és igen szeretlek Harry, de nem lehetünk tovább együtt.-mondta minden érzelem nélkül. Fájt, hogy ezeket a szavakat ki kell ejtenem a számon. A szívem darabokra tört. Ismét.

-Miért nem lehetünk együtt? Elmegyek valami orvoshoz, hogy segítsen. Eljárok edzeni, hogy levezessem az energiáim. Az ügyeimet is befejezem végleg. Megváltozok, ha kell tényleg.
-Nem Harry! Azt hiszem az lesz most a legjobb ha...-a hangom elcsuklott és nem jött ki rajta az a szó, amit mondani szerettem volna neki. Hirtelen megszédültem, így muszáj volt megkapaszkodnom Harryben. Levegőt nehezen kaptam és a tüdőm szúrt, a szívemmel egy ütemben. A lábaim felmondták a szolgálatot, de nem estem a földre, hanem efy biztonságot nyújtó kezekbe zuhantam. A szemeim ólom súlyúnak éreztem és beszélni szerettem volna, de köhögtem helyette.
-Lucy! Lucy! Istenem.-szemeim lecsukódtak és azt éreztem, hogy a testem pihe könnyű. Talán meghaltam?

Harry Styles szemszöge:

Mint egy toll pihe zuhant karjaimba és szívem sebesen kalapálni kezdett. Ijedten kiáltottam el magam, mire anya szaladt le a lépcsőről mögötte Gemma loholt. Idegesen pásztázott minket én pedig nem bírtam tovább és könnyeim megeredtek. Miért velünk történik mindig valami rossz?
-Hívjatok már mentőt basszus!-kiabáltam, mire a mindketten megszeppenve pillantott felém, majd feldolgozták mit is mondtam és sietve kapta elő Gem a telefonját és a mentőket tárcsázta. Csak ültem a földön és karjaim között tartottam Lucyt, akinek arca fal fehért lett és szemei beestek. A tüdeje szokatlanul lassan mozgott fel, s le. Ennyire soha nem aggódtam még érte, és tessék. Most megkaptam az alkalmat. Mindig minden az én hibám. Ha most nem veszekszem vele, akkor talán nem történik ez. Miért kell nekem mindent elcseszni? Miért nem lehetek egy normális srác, aki megtud adni minden boldogságot a barátnőjének? Miért vagyok ennyire elcseszett?
Hirtelen csengettek és anya gyors felpattant a kanapéról, majd ajtót nyitott a mentősöknek, akik rögtön hordágyra tették Lucy-t, akit a mentő autóban újraéleszteni próbálták. A könnyeim még mindig nem apadtak el és idegesen vágtam egyet a falba, mikor közölték velem, nem mehetek velük.

*~*~*~*~*~*

Több órája ülök a váró teremben arra várva, hogy egy orvos jöjjön ki a műtőből. Nem mondtak nekem semmit amikor behoztak őt. A tudatlanság a világ egyik legrosszabb érzése. Tehetetlennek éreztem magam és fogalmam sem volt mit tegyek. Szóljak a szüleinek? Vagy inkább ne? Nagyon sóhajtottam és előhalásztam Lucy telefonját a zsebemből, majd az 'anya' névre mentem. Hosszasan csengett, már kezdtem feladni a reményt mire egy kedves női hang szólalt meg.
-Lucy drágám. Mi újság? Milyen LA.? Mesélj el mindent!-vidám hangja csengett és én ezt seperc alatt lefogom rombolni.
-Khm, Harry vagyok. Lucy kórházban van.-mondtam és a vonal másik végen teljes csend lett.
-Uram isten.-motyogta.-Oda megyek!-jelentette ki mire én elmagyaráztam neki hol is vagyunk, de ne induljon el hajnalban. Nem tágított, mert már az autóban ült a reptér felé. Próbáltam nyugtatni, de csak rám nyomta a telefont. Tovább ültem a széken, mikor egy ágyon tolták ki életem értelmét, aki mit sem tudva a körülötte folyó dolgokról feküdt, mozdulatlanul.
-Doktor úr, kérem.-szólítottam le.-Elnézést megtudná mondani mi történt?
-Hozzátartozó?-kérdezte. Bólintottam mire az irodájába hívott és leültetett az egyik bőr kanapéra. Hosszasan csak bámult rám mire kimondta, azt a pár szót a száján, és én teljesen sokkot kaptam. Ez nem történhet meg.

22.~Elegem van.

Sziasztok! Meghoztam az új részt, várom a kommenteket, feliratkozókat és a pipákat. 
Facebook csoportért: KATT IDE

Jó olvasást!

Blogger Girl

Harry dörömbölését hallgatom, miközben fürdöm. Nagyon mérgesnek hangzik, de én csak kuncogok és dúdolgatom tovább magamban Neon Jungle-Trouble című számát. Sose rajongtam annyira a lány bandáért, de nagyon szimpatikusak, és tetszik a számuk. Érdekes személyiségűek, egyszer szeretnék velük találkozni személyesen is. Valószínű elég hosszú ideje tartózkodom bent, mert Hazz hangját hallom kintről, amint nekem kiabál. Ha kiabál, abból jó nem sül ki általában. 

-Lucy, ha nem jössz ki 5 percen belül betöröm az ajtót!-utálom, ha mérges, így inkább nem szívózok tovább vele, válaszolok.

-Harry! Hagyj fürdeni normálisan.

-Normálisan?!-hisztérikus hangján meglepődöm és ismét nevetni kezdek rajta úgy, hogy ő ne hallja kintről.
-Engedj már be!-kérlel szépen, ezért erőt veszek magamon és kiszállok. Magam köré tekerem a hófehér törülközőmet és kinyitom az ajtót. Beljebb jön és maga után becsapja az ajtót és hosszasan végig mér.

-Azt hittem már valamit tettél magaddal.-jelentette ki, majd homlokon puszilt és a mosdókagylóhoz lépett és elővette rózsaszín fogkeféjét.

-Ez komoly?-röhögtem. Szó szerint visítottam a nevetéstől, mikor pofákat kezdett nekem vágni.

-Röhejes vagy.-mentem oda hozzá, ő pedig maga elé húzott és, úgy mosta tovább gyönyörű fogait. Arcát tanulmányoztam és többször megállapítottam, mennyire is tökéletes. Sajnos nem figyeltem eléggé, így azt vettem észre, hogy Hazz egy adag fogkrémet ken az arcomra. Haragosan rápillantok és egy adagot nyomok a kezembe, majd az arcába nyomon. Röhejesen néztünk ki mindketten a fogkrém csatánk végére, de végre felhőtlenül éreztem magam vele és tudtam, hogy nem haragszik rám amiért kizártam a fürdőből. Hirtelen haragú és nehezen tudja kontrollálni az indulatait. 

Már az arcunkra száradt fogkrémet dörzsöltük az arcunkról, és mikor tekintetünk találkozott egymásra mosolyodtunk. Sminkemért nyúltam volna, de egy kéz megállított abban, hogy hozzá is érjek. 

-Most mi van?-kérdeztem.

-Nem kell neked ez.-mondta, majd felrakta a legfelső polcra, amit kis termetem miatt nem érek el.

-Harry! Add ide. Most!-hisztérikus hangon beszéltem hozzá és, ha ezt valaki  hallotta volna, el sem hitte volna, hogy ez én vagyok.

-Nem és kész. Fejezd be a hisztizést.-ezzel kiment a fürdőből magamra hagyva. Smink nélkül nem fogok kimozdulni. Óvatosan kisurrantam a szobából és Gemma hálója felé vettem az irányt. Halkan bekopogtam, majd benyitottam és gyorsan becsuktam magam után az ajtót. Megkönnyebbülve felsóhajtottam, majd neki dőltem az ajtónak. 

-Mit szeretnél?-kérdezte és már el is felejtettem, hogy miért jöttem. 

-Nos, ez elég érdekes kérés lesz, de tudnál nekem adni pár sminket. Hazz elrakta az enyémet.-nyafogtam, mire ő csak nevetett és a táskájából előhalászott pár dolgot. Szempillaspirál, szemceruza, alapozó. Nekem ezek most bőven elegek lesznek. Hálásan rápillantottam, majd az ő tükréhez léptem és gyors feldobtam a sminket. Megköszöntem neki, mire ő csak mosolyogva biccentett egyet én pedig vissza settenkedtem szobámba. Amikor beléptem a szobánkba, nagy szerencsémre még nem volt ott Harry, de hirtelen kilépett a fürdőből és én ijedten ugrottam meg és sikítottam. Hangosan nevetett rajtam, miközben odajött hozzám és bosszúsan rám nézett.

-Honnan szerezted?-kérdezte semlegesen.

-Gemma.-elég volt ennyit mondanom mire ő rossz állóan, a nővére nevét kiabálva- persze csak játékosságból, ordítani kezdte és mérgesen áttrappolt. Szekrényből előrángattam egy fehér egyszerű ruhát. LA-ben kivételesen jó idő van, amit kihasználok. Cipőmet magamra kapom, órám felveszem, majd egy táskát rángatok ki a szekrényből és már is a lépcsőn robogok le. Csalódottan dobom le, majd a kanapéra mikor még senki sem volt ott. Harry, majd Gemma jött le és értetlenül néztem rá.
-Anne nem jön?-kérdeztem. 
-Nem.-lerázott, és kivágtatott az ajtón. 
-Oké.-motyogtam és Harryvel kézen fogva utána indultunk. Én ültem elől Hazz mellett, Gemma pedig beült hátulra. Egész út alatt, azt hallgattuk, hogy mit szeretne magának vásárolni és este mindenképpen el kell mennünk szórakozni, ha már szingli. Hihetetlen ez a lány mennyit tud beszélni. Hatalmas nagy pláza előtt parkoltunk le, ahol több ezernyi autó parkolt még rajtunk kívül. Rengeteg ember jár ide, én pedig utálom a tömeget. Utálom, amikor levegő hiányban szenvedek és az emberek tolakodnak, lökdösnek és még mellé be is szólogatnak miért nem vigyázol. Annyira nem figyelnek egymásra, és ez a társadalom legrosszabb szokása. Gem mellettem sétált, míg mi kézen fogva, csendben vonultunk. Az emberek tolongtak a plázában és nem éreztem magam egyáltalán jól. Nem szeretem annyira a vásárlást, főleg ha magamnak kell vásárolni. Soha nem tudok dönteni és nincs hozzá türelmem, hogy kétszáz ruhafajtát felpróbáljak. 
-Kicsit élvezd.-súgta oda nekem barátom, én pedig csak rábólintottam. 
Egy puszit akartam nyomni ajkaira, de Gemma kézen ragadott és húzni kezdett az egyik boltba. Kínosan hátrafordultam és egy 'ez van' nézéssel elintéztem utánunk loholó Harryt. 

*~*~*~*~*~*

A nap végére teljesen kimerülten estünk be egy gyors étterembe. Hátradőltem a bőr kanapén és kezdtem örülni, hogy végre csend van körülöttünk, mire egy motoros társaság vágódott be az ajtón. Mérgesen ültem fel, majd a kajámba haraptam. Egyáltalán nem élveztem ezt a mai napot, de inkább türtőztettem magam és krumplimat majszolgatva ültem, miközben a testvér pár jól elbeszélgette. Megkönnyebbülésemre nem sokáig maradtunk, hamar elindultunk haza. Nagyot sóhajtottam amikor végre levághattam a földre, az összes szatyrot a kezemből és felcsoszogtam az emeletre. Egyszerűen csak bevetődtem az ágyba és nyugodtan feküdtem hason, mikor megéreztem, hogy besüpped mellettem az ágy. Túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy megnézzem ki az, de férfias illatáról hamar rájöttem, így inkább tovább feküdtem. Kezdtem volna az álmok mélyére merülni, mikor hirtelen a hajamat húzogatta valaki. Fáradtan ültem fel az ágyon és meghökkenve találkozott tekintetem egy kislányéval, aki pajkosan mosolygott rám. Mégis ki ő?

-Lux, komolyan mondom gyere ide!-hallottam egy női hangot, majd egy arc is társult hozzá. Már tényleg nem értette semmit. Ültem egy helyben az ágyon és szinte pislogás nélkül meredtem a nőre, és a kislányra. 

-Nagyon sajnálom, hogy felébresztet. Biztosan te vagy Harry barátnője. Louise vagyok, de szólíts Lounak, ő pedig a kislányom és egyben Harry keresztlánya, Lux.-és bumm. Harrynek keresztlánya van? De sosem mesélt nekem róluk. Talán nem akarta, hogy tudjam.

-Lucy Jefferson vagyok.-erőltettem magamra egy mosolyt.-Elnézést.-álltam fel és a földszintre igyekeztem. Harry kezét megfogva rántottam fel, majd sűrű bocsánat kérések mellett elrángattam onnan. 

-Mégis mikor az istenbe akartad elárulni, hogy van egy keresztlányod és, hogy jönnek? Nem az volt mindent elmondunk egymásnak a magunkról, erre egyre több olyan dolog derül ki, amiről eddig fogalmam sem volt Harry! Most ez, előtte pedig kiderült, de jóba vagy a családoddal miközben én abban a hittben éltem, hogy te egyáltalán nem beszélsz velük.-egyre idegesebb lettem, majd kiviharoztam a szobából, egyenesen a cipőmért mentem, hogy felkapjam magamra, majd magam után becsapva az ajtót távoztam. Nem az a baj, hogy nem mondta el, mert talán elfelejtette, de ő volt annak az akarója, hogy mindent mondjunk el a másiknak még a legkisebb kis, piti dolgokat, erre olyan dolgokat tudok meg, mint például az, hogy kibékültek, vagy a keresztlányáról és nem is beszélve a rongálásokról amiket csinált és az ügyei. Elegem van abból, hogy soha nem mondja el mi is van. 

Hosszú ideje sétálgattam a városban, egy szál ruhában. Se telefon, se pénz nincs nálam, hogy megtudjak valahol szállni. Ezek után semmi kedvem haza menni, de muszáj lesz mivel megfagyok az utcán. Lassan sétáltam végig a hazafelé vezető úton, és mikor megpillantottam hatalmas házunkat, sóhajtva haladtam tovább. Valószínű ki lesz akadva Harry, hogy eltűntem, de kettőnk közül én lehetnék a mérgesebb. A kilincset lenyomva léptem be a házba, majd cipőmet lerúgtam magamról és a lépcsőn felé igyekeztem, de egy hang megállított.

-Megint egy srácnál voltál igaz?

21.~Váratlan vendégek.

Sziasztok, meghoztam az új részt. Várom továbbra is a kommenteket, pipákat, feliratkozókat és az új olvasókat is! 
Csatlakozzatok Facebook csoportba, hogy megtudjatok mindent időbe: KATT IDE
Jó olvasást! Remélem mindenkinek tetszik a rész, és az új blog design is!

Blogger Girl

Harry Styles szemszöge:

Az éjszaka eszméletlenül telt. Mondhatni szinte nem is emlékeztem arra, hogy ennyire érzéki is tud lenni. Hihetetlenül bele szerettem ebbe a lányba akaratom nélkül is.

Fordított helyzetben fekszünk egymáson. Takaróval fedett, meztelen testén fekszem, lábaink összegabalyodtak egymásban, és az egész takaró le van rántva rólam. Ez általában fordítva történik. Kis kezei a hátamon pihennek és kuncogok magamban, azon a tényen, hogy olyan mintha szerepet cseréltünk volna. Mosolyogva bújok ki meleg öleléséből és a bokszerem magamra kapom, majd a konyhába indulok kávét főzni. Az életem részévé vált ez a fekete, egészségtelen lötty. Koffein tartalmú italomat szürcsölgetve állok a konyhában, a pultnak dőlve mikor csengettek. Ijedtemben a pohár tartalmát kiborítottam a padlóra és szitkozódva indulok az ajtó felé. Fáradtan csoszogok, lábaimat egyáltalán nem emelem fel. Mielőtt kinyitnám az ajtót ellenőrzöm ki is az, aki hajnalok-hajnalán zaklat, de bár ne tettem volna. Megrökönyödve állok, ugyanabban a pózban, mint körülbelül 5 perccel ezelőtt. Bátortalanul nyomom le a kilincset és komótosan tárom ki vendégeink előtt az ajtót. Nem számítottam rá, hogy betévednek.

-Sziasztok.-erőltetek egy mosolyt az arcomra, ami inkább hasonlíthatott egy vicsorgásra, de kétségesen hátráltam egy picit, hogy beférjenek.

-Oh istenem öcsi!-ugrott a nyakamba, kimondhatatlanul idegesítő nővérem, Gemma.-Annyira hiányoztál.-folytatja a csacsogását miközben nyakamban lóg és még az életet is kiszorítja belőlem.

-Oké, Gemma!-finoman eltoltam magamtól, de az ő helyét felváltotta anya, aki sokkal finomabban ölelt át és éreztem, amint megerednek a könnyei, így az én torkomban is megnőtt az a bizonyos gombóc, amit meg talán kis srác koromban éreztem utoljára. A fene egye meg Lucy! Mit tettél te velem?

-Hiányoztál kisfiam.-szipog, majd egy erőteljesebb szorítást kapok, és eltávolodik tőlem, miközben szemeit törölgeti zsebkendővel.

Intelligensen beljebb invitálom anyát és Gemmát, majd bevezetem a nappaliba őket.

-Kértek esetleg valamit?-kérdeztem, mikor hangos trappolás ütötte meg fülünket, majd Lucy kis alakja tűnt fel. Testét a pólóm takarta és egyik bokszerem. Hirtelen megtorpant az ajtóban és félve a kanapén ülő személyekre pillantott, majd végig nézett magán és kínosan bocsánatot kért, hogy így jelent meg közöttünk. Visszafutott az emeletre és én közben végig tanulmányoztam testét. Gyorsan a konyhába szaladtam és hoztam frissítő italokat, hogy ne kelljen anya és a nővérem faggatózásán átesnem. Könnyebb lesz, ha itt lesz Lucy.

-Elnézést az előbbiért. Tényleg nem számítottam arra, hogy önök jönnek hozzánk.-hajtotta le a fejét, de anya ezzel mit sem törődött és oda lépett hozzá.

-Ugyan, semmi sem történt. Anne vagyok, Harry édesanyja.-mosolygott barátnőmre és ölelésbe vonta.-És, ha lehetne tegeződjünk.

-Oh persze, bocsánat.

-És benned kit tisztelhetek?-kérdezte anyu.

-Lucy vagyok.-mosolygott és félénken felém pillantott, majd folytatta.-Harry barátnője.

-Gemma! Mutatkozz be te is.-noszogatta anya.

-Minek? Most mondtad el a nevem!-köhintettem egyet, mire hisztis nővérem odalépett és üdvözölte.-Gemma vagyok, becenevem Gem, de ha lehet ne is szólíts meg!

-Oh, izé. Oké.-bólintott Lucy. Láttam rajta, hogy kínosan érzi magát, ezért odaléptem hozzá és egy puszit nyomtam ajkaira nyugtatás képp. Anya mosolyogva figyelt minket, Gemma pedig majd kiugrott a bőréből. Remélem értitek az iróniát! Visszamentünk a nappaliba és rögtön kérdésekkel szemben találtuk magunkat.

-Mióta vagytok együtt?-mosolygott továbbra is anya.

-Khm.-köszörültem meg a torkom. Felettébb érdekes lesz ez.-9 hónapja.-mondtam. Lucy rám kapta a fejét, de egy 'hagyd' pillantással elrendeztem. Nem kell senkinek sem tudnia, hogy 1-2 hónapot külön voltunk.

-Basszus Harry!-kiáltott Gem.-Komolyan lassan egy éve van barátnőd és lusta vagy megmozdítani a hájas hátsófeled, hogy bemutasd?!

-Kussolj Gemma!-mindig is gyönyörűen beszéltünk egymással, de ha a másik bajban volt vagy csak segíteni kellett rögtön ott voltunk a másiknak.

-Harry, Gemma! Fejezzétek be!-sértődötten hátra vágtam magam a kanapén és magammal rántottam Lucyt is, aki jót kuncogott ezen az egészen. Mi Gemmával folytattuk a "harcot", míg Lucy kedvesen beszélgetni kezdett anyával.

-Azt hiszem nekünk mennünk kellene.-mondta anya és Gemmát magával rántva indultak az ajtó felé.

-Mi lenne ha maradnátok?-kérdezte barátnőm, míg én sértődötten felé néztem. Ennyit arról, hogy mindenről együtt döntünk.

-Nem szeretnénk zavarni.

-Nem zavartok. Van több vendégszoba is. Nyugodtan maradhattok, igaz Hazz?!-bökött oldalba a könyökével, mire nagyot nyögtem fájdalmamban.

-Aha.

-Arg, ne már.-vágta le a földre Gem a cuccait.

*-*-*-*-*-*

-Annyira kínos volt Harry, ne is tagadd!-hátravetett fejjel nevettem rajta. Annyira édes volt a ruháimban.-Ne nevess! Annyira égő volt.-nevette el magát végül ő is és pirosló arcát a nyakamba temette. Végül maradtak anyáék, de kizárólag csak a hétvégén.
-Gem nem kedvel igaz?-motyogta.

-Gemma senkit sem szeret.-sóhajtottam.

-Én nem akarom, hogy rossz véleménnyel legyen rólam és utáljon.-szemei könnybe lábadtak, ami által ismét gombócos lett a torkom.

-Hidd el meg fog békélni.-mosolyogtam rá, és hüvelyk ujjammal letöröltem a könnyeit.

-Azt hiszem holnap megpróbálom meglágyítani a szívét.-mondta Lucy miközben befeküdt az ágyba és maga mellé hívott.

-Sok sikert hozzá.-kuncogtam, majd átöleltem a derekát és álomra hajtottuk a fejünket. Izgalmas egy hétvége lesz ez!

Lucy Jefferson szemszöge:

Reggel álmosan nyitottam ki a szemeimet és úgy éreztem az alvás nem ért semmit. Fáradtabb lettem, mint voltam és ez nem rám jellemző. Harry édesen szuszogott mellettem, én viszont forgolódtam egy darabig, de nem jött álom a szememre. Nehezen felkeltem a meleg ágyból, és felkaptam magamra egy fekete leginget és Hazz egyik nagy felsőjét kaptam magamra, amit legelsőre sikerült kikapnom a szekrényéből. Szokásommá vált, hogy az ő felsőiben rohangálok itthon. 
Halkan leosontam a lépcsőn, figyelve arra, hogy senkit se keltsek fel. A konyhába indultam, hogy felkapjak egy almát, és kikaptam a hűtőből egy szénsavas vizet, majd a nappali felé vettem az irányt, miközben az almámra szenteltem minden figyelmemet. Televízió hangja csapta meg a fülemet és biztos voltam abban, hogy nem csak én nem tudtam tovább aludni. Beléptem a hatalmas térbe és Gemmát pillantottam meg a kanapén ülve, miközben sírdogált, de a tévét egyáltalán nem nézte. Fogalmam sem volt mit csináljak, de a lábaim automatikusan indultak meg felé. Rám kapta tekintetét, majd lenézően elpillantott. Nem tudom miért ilyen ellenszenves velem, de úgy gondoltam megpróbálom meglágyítani a szívét. Óvatosan ültem le mellé, a lehető legtávolabb, hogy véletlenül se ingereljem. 
-Szia.-suttogtam. Nem tudtam mivel kezdjem. 
-Mit akarsz?-támadt nekem.-Mondtam, hogy ne szólj hozzám, ha jól emlékszem.
-Ugyan Gemma! Ne csináld már. Sajnálom, ha nem tettem neked elsőre a legjobb benyomást, bár fogalmam sincs miért, de adj egy esélyt könyörgöm. Nem hiszem azt, hogy csak azért utálsz mert nem nézek ki a legfényesebben. Nem vagyok a legszebb az biztos, és gondolom nem egy ilyen lányt képzeltél el az öcséd mellé, de gondolj bele, hogy ez neki is rossz ha te ellenszenves vagy velem. Nem azt mondom, hogy szeress és tekints rám úgy, mint a legjobb barátnődre, de próbálj meg egy kicsit megismerni. Valószínű, hogy most kinyitottam a szám, még jobban megutáltál, már ha ez lehetséges még.-mondtam, majd felakartam állni, de egy kész visszarántott és Gemma szó szerint nekem csapódott és szorosan megölelt. Lefagyva ültem karjai között, mire kapcsoltam és visszaöleltem. 
-Sajnálom.-motyogta, miközben éreztem, hogy könnyei megeredtek ezzel átáztatva pólómat.-Én nem akartam ennyire bunkó lenni, csak egyszerűen nem a legjobb napjaimat élem. Nem tudom mi ütött belém, amiért ennyire neked támadtam, de most szakítottam a barátommal, hosszú idő után, és ez nagyon fáj tudod?-kérdezte miközben a szemeimbe nézett és szipogva lehajtotta a fejét.
-Semmi baj.-mondtam, majd bátortalanul végig simítottam a hátán, amikor kezeibe temette arcát.-Én nagyon sajnálom ami történt veled.
-Ugyan...-nevetett fel kínosan.-Mond ki, hogy egy bunkó voltam veled.
-Az voltál, de semmit baj.-mindketten hangosan felnevettünk és nem gondoltam volna, hogy ennyi idő alatt megbékél velem. Őszintén pozitívan csalódtam benne.-Mesélj nekem magadról valamit.-mosolyogtam rá kedvesen mire ő csacsogni kezdett, és szó szerint az egész életét elmesélte nekem. Elmondta, hogy nem volt túl jó kapcsolatuk Harryvel, de pár hónapja felhívta őket, és megbeszéltek mindent, így újra minden a régi náluk. Elmesélte, hogy a barátja egy hete szakított vele, ami miatt nagyon maga alatt van.
-Mi lenne, ha ma elmennénk vásárolni? Nem nagyon néztem még szét a városban, így elmehetnénk.-ajánlottam fel, mire ő lelkesen bólogatni kezdett, majd megbeszéltük, hogy amint elkészültünk elindulunk, és megpróbáljuk Harryt és Annet is magunkkal rángatni. A lépcső fokokat kettesével szedtem és hihetetlenül jól esett, hogy Gemma megbékélt velem. Az ajtót kicsaptam, mire Harry ijedten ült fel az ágyban, majd álmosan dörzsölte szemeit. Mit sem törődve azzal, hogy most kelt fel rávetődtem és egy puszit nyomtam szájára. 
-Mi ez a hirtelen boldogság?-mért végig furcsán, majd az órára pillantott és folytatta mondandóját.-hajnali 10-kor.
-Gemmával vásárolni megyek!-ujjongtam. 
-Aha, és ezért miért kellett engem felébreszteni?
-Jössz?-meresztettem rá a szemeimet és lebiggyesztettem ajkaimat.-Kérlek.
-Aj, nem hiszem el, hogy minden hülyeségbe beletudsz rángatni.-mérgelődött, majd finoman lelökött magáról és a fejére húzta a takarót.-Csak adj még 1 órát, had aludjak.-könyörgött. Kuncogva indultam meg a fürdőbe, de mielőtt bementem volna megfordultam és megszólaltam.
-Kár, pedig azt hittem, hogy együtt fürdünk.-mosolyogtam, majd a fürdőbe slisszoltam, amikor láttam, hogy feláll az ágyról.



20.~Incselkedés

Sziasztok!Nagyon siettem ismét a résszel és remélen tetszik. Nem teljesen +16-os, de azért nem vállalok felelőséget! Jó olvasást! (kicsit intimebb pillanat a végén van!)

-Valahonnan sejtettem.-még továbbra is felvont szemöldökkel nézett rám ezért folytattam.-Hallottam amint az este telefonáltál.-lesütöttem a szemeimet, pedig nem nekem kellene szégyenkeznem. Felemelte ujjaival finoman az arcom és mélyen a szemeimbe nézett.
-Befejezem az ügyeimet, ha megígérsz nekem valamit.

Lucy Jefferson szemszöge:
-Megígérem.
-Költözz vissza hozzám Amerikába.-nem nézett a szemembe. Helyette inkább a földet kémlelte és a száját rágta idegesen. Hosszasan gondolkoztam a válaszon, de mikor szólásra nyitottam a szám, egy egyszerű szó sem jött ki rajta.
-Én...én nem szeretnék visszaköltözni. Nem kötne oda jó emlékek.-pillantottam rá félénken.
-Akkor bárhova elköltözhetünk, csak kérlek költözzünk össze. Jó lesz hidd el, mint régen a szép időkben.-bíztatóan megfogta a kezem és egy picit megszorongatta finoman, hogy biztosítsa mondandóját.-Szeretlek. És mindenáron megakarlak védeni. Azt akarom, hogy eltarthassalak és később elvegyelek feleségül, majd a gyerekeinknek megadhassak mindent amit csak szeretnének.
Köpni, nyelni nem tudtam. Házasság? Gyerekek? Ő már ilyeneken gondolkodik?
-Én is szeretlek, de nekem a jövő témája gyors. Ne érts félre szeretnék feleség lenni és családot alapítani, de nem tudhatjuk, hogy meddig leszünk együtt.-folytatni szerettem volna, de félbeszakított.
-Ne mond ezt. Tudom, hogy mi örökké együtt fogunk élni.-két keze közé fogta az arcom és mélyen a szemeimbe nézett. Értetlenül, kicsit félve néztem smaragdzöld szemeimbe.-Akkor csak költözzünk el együtt. Kezdjünk mindent tiszta lappal.
-Nem hinném, hogy ezt jó ötlet lenne, Harry.-szájon puszilt, majd ajkaimra motyogott.
-Megígérted.

*-*-*-*-*

1 hete, hogy Harry rávett arra, költözzek vele LA-be. A lakás amit vett eszméletlen szép, és nem tudom honnan volt erre neki pénze. Kívülről a ház hófehér színű, és az ablakok kerete fából van. A hallból nyílik a nappaliba, ahol egy hatalmas, bőr kanapé, dohányzó asztallal a közepén, és egy hatalmas tévé kapott helyet. Innen nyílik a konyha, ami szintén meseszép és óriási. A földszinten található egy fürdő és egy vendégszoba. Az emeleten van a hálónk, ami szintén hatalmas. Itt található még egy fürdő és két üresen álló szoba. Fogalmam sincs miért nekünk ekkora lakás, de bevallom nagyon tetszik. Amit a legjobban szeretek a lakásban a saját gardróbom, telis tele ruhákkal. Harry ebben az egy hétben megkockáztatta, hogy jobban szeretem a ruháim, mint Őt. Bevallom nagy a kísértés, de azt hiszem inkább Hazzt választanám.

-Hahó! Lucy, itthon vagy?-kiabált Harry a földszintről. Nehezen elváltam hatalmas francia ágyunktól és fáradtan lecsoszogtam. Este 9 óra van, de ő képes ordítani, ahelyett, hogy feljönne.Lusta.
-Szia.-ölelt át finoman és csókot nyomott ajkaimra.
-Szia.-suttogtam és viszonoztam édes csókját.-Milyen volt a napod?-érdeklődtem kedvesen. 5 napja dolgozik egy autó szalonban. Azt állítja kemény munka és én ilyenkor készségesen meghallgatom, majd nevetne elvonulok, míg ő durcázik.
-Nagyon elfáradtam.-lazán besétált a kanapéra és levágódott arra.
-Ohm, pedig reméltem, hogy nem leszel ennyire fáradt és talán lenne kedved fent valamire, de ha nem, hát nem.-incselkedve elhaladtam előre és tisztán hallottam, amint nagyot nyel és utánam indul az emeletre. A lépcsőn haladok felfelé, és direkt jobban rázom a csípőm neki. Tisztában vagyok vele, hogy ő ezt látja,mert tekintete éget. Nagyon fújtat, majd játékosan a fenekemre csap és kuncogva felkap a vállaira, majd a hálóba rohan velem. Nevetve ütögetem a hátát, hogy tegyen le, hisz én nem szeretnék lefeküdni vele, csupán csak incselkedtem vele, de Harry ezt teljesen komolyan vette. Tudom, hogy vágyik rá, hisz rég voltunk már együtt, de nem teljesen vagyok abba biztos, hogy szeretném ezt. Felettem támasztja magát miközben nyakam kényezteti csókokkal. Élvezem nem tagadom, de az eszem azt súgja még ne adjam meg neki magam újra, viszont a testem teljesen mást mond. Kényesen nyögök mikor megtalálja érzékeny pontomat. Lágyan kényeztet és nagyon élvezem, de nem vagyok benne még mindig biztos, hogy szeretném. Tudom, hogy ha azt mondanám neki 'Álj!' készségesen abba hagyná, de tudom, hogy ő szeretné.
-Biztos, hogy szeretnéd?-kérdezte.
-Igen.-mondtam, majd finoman kényeztetett tovább.